Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot .............................................. ..............................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett. Lehetett láng, de nem lehetett hamva. Ahány igazság, annyi szeretet. Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem! De én a párom mosolyogva várom, mert énvelem a hűség van jelen az üres űrben tántorgó világon.
Szervusztok, jó estét kívánok mindenkinek, szeretettel.:) .......
Juhász Gyula
Áldott az este
Ha fáj a nap zaja, mikor a gyári kémény Fekete bánatot felhőz a fényes égre És szürke szekerek poros robaja révén Halálrafárad a finom vágyak reménye,
Ha vásáros napok üstdobverése reszket S a múló küzködés piheg az utcasarkon S a napvert ablakok tűnő láztól remegnek S roskadva bandukol távol a néma alkony:
Gondolj az estre, mely méltóságos-dicsően, Mint ősi istenek gyűlése, vár a csöndben S a szűz gyémántokat az égkárpitra szórja
S a végtelen világ alélt, örök valója A bús nyárfák fölött fölébred és a lényeg Égi vizén virraszt a csillag és a lélek.
Szia Eastwood! Nem akarom nagyon szétszedni a topikot, de - a gyerek nálunk hálistennek meg van fertőzve a versekkel, nem hiszen hogy személy szerint neki túl sok baja lenne velük, de azért ő pólyás kora óta kapja a verseket. Nem minden gyerek van így vele-azt viszont a magam részéről nem nagyon szeretem, amikor "megmagyaráznak" egy verset. Száz szónak is egy a vége, én biztos, hogy nem ezeket a műveket vettem volna elő ennyi idős gyerekeknek.
A sok szövegelésért meg bocsi!
Szemlér Ferenc HOGYHA GONDOT VISELNÉL RÁM
Viselj rám egy kicsit gondot! Ne ügyeld azt, amit mondok, de ha elszakad az ingem, foltozgasd meg, szeress engem! Párosítsd meg a harisnyám, tartsd a szobám mindig tisztán, reggelimet készítsd tejjel s kínálj magad mellett hellyel. Mindennapra főzz ebédet, csak azt, amit a szegények, de amit adsz, kedvvel adjad, mintha adnád tenmagadnak. Ha anyámra emlékezném, mint az árnyék simulj mellém, s amit ő is adna mostan, te is add, de százszorosan! Hogyha volnék nyughatatlan, takarjon be puha paplan, vesd meg ágyam, s észrevétlen simogass meg a sötétben. Hogyha volnék tele sebbel, kenni testem ne feledd el, hogyha volnék mint a poklos, légy hasonló orvosokhoz, hogyha volnék kitaszítva, rejtekedbe fogadj vissza, hogyha volnék immár halva, büszkén fektess ravatalra!... Jutalmad tán semmi lészen, csak én leszek, de egészen, fejtől lábig, szívtől szájig, minden birtokoddá válik. Elfeledném az anyámat s már csak téged akarnálak ébren, alva... szólva, némán... hogyha gondot viselnél rám.
Én mindig másként gondolom, amit elém kínál a lét. Ha rádnézek is - álmodom egy velünk történő mesét. Ha azt mondanám: - Jó, igen. Ne vedd komolyan, el ne hidd: - másodpercenként a szívem igen biccent és nemet int.
Mert én magam is szüntelen más vagyok, mint aki vagyok, - sem az, akinek képzelem sem az, ami én akarok maradni, lenni: egyre más, és mire elfognám, megint új arc, szédület, kusza láz, arcom rám soha nem tekint. Bármely tükörben nézzem is: - Megvagy! Idenézz! - sír, nevet, de már is más, ahogy a víz ragyogtat minden új eget.
Míg alszom tán ébren vagyok, s ébren meg mélyen álmodom. Hiszed - ölelsz, mint hű rabod, s szíved tán épp elárulom, és ha ellened vétkezem, akkor hű sírásom keres, s míg téged simít két kezem, talán haragtól kék eres.
Mikor hozzád szegez a kín, talán máshol feltámadok, s ha hívnak csavargásaim, mindig feléd vándorolok. Rádnézek: - s hol vagy, nem tudom. S bármit nézzek, az mind te vagy. Elhagylak százezer úton, hogy megleljem kapuidat.
És mindig másra vágyom, mint amit szívből akarok. Szomorún érzem fájón, azt, ha boldog vagyok, mikor a legforróbban élek, legjobban gyilkolom magam, s a legéltetőbb szenvedélyek átölelnek halálosan. Mert nincs határa semminek, a van, nincs fojtva ölelik egymást; ha dobban a szíved, mindig meg is hal egy kicsit. A van, a nincs két végű hinta, és lengő hinta minden itt: - ez mélybe dönt, szállni tanítva, az zuhantat, míg felröpít. Ha öröm hív - már vár a kín, - a hinta egyre fel le száll, ha égben vagy, lenn pokol int, s ha mélyben - fentről fénysugár.
Ne kérj válaszokat, szívem. Az igazságból is csak azt tudom csupán, hogy elhiszem, de nem azt tudom, hogy igaz. Már másképp hiszem a világot s régóta másképpen tudom. De nem igaz, jó egy se - látod, hát hagyd - majd újra álmodom.
"Szeretet... Mi is a szeretet? Érzelem...? De valóban érzelem?
Ennél több... A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. A szeretet mindig a másik emberért létezik. Nem azért szereti a másik embert, mert "viszont szeretetet" vár. Örül a viszontszeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék. A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére, már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret. Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok. Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem... A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés. A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete. Akit szeretek, annak tisztába vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne. Ehhez pedig ismernem kell őt. Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. A szeretet elfogadás. A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk."
Én nem tudom: már nem oly messzi nézek, mint azelőtt... S csak körbe kopogok... Nem izgulok szenzációs hirekre, nem érdekel, hogy a világ forog...
Ebéd után félbarna kapucíner, azt is ízetlen szörpölöm, hamar. S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös legyen melléje a Kuba-szivar...
Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem, s hogy nem fizetik arannyal dalom. Utálatosan csöndes lettem. Rosszul járna velem most egy forradalom.
Megállt egy ember: aki egykor voltam... Távolodik... s a semmiségbe vész... Magamba hulltam vissza, mint a bicska, mit bekattantott egy nagy, durva kéz...
Tudod arra gondoltam, hogy nagy lehetősége az embernek a szürkesége, nagy ajándék az, ha valaki láthatatlan, mert az ember gyenge, és mert keskeny a híd a valóság, és a szerepjáték között, ha az ember azt látja, hogy csodáló szemek figyelik, olyanná lesz, mint a gyerekek, elkezd játszani, csak ez a játék veszélyes is lehet, mert ebben a játékban az ember könnyen elveszítheti önmagát.
A szív dolgai veszélyesek. A mellkas üveghutájában izzik a szilikát, a légcső gyárkéményéből túl sok szén-dioxid böffen, s máris olvad a sarkkör. Sirályok jégzajlása indul az ég mozivásznán. Elégedett lehet Hatásvadász uram; elered az orr is, elered a savas eső – allergiás reakció. A vastaps, a vastaps, a vastaps mennydörög, gyönyör cikázik a villám hosszú idegszálán fel, és fájdalom fut fejvesztve lefele.
Őrzi nyugalmát, szfinxpózban ül a sarkon a macska, előtte az egérfarok villámlik még egyet, aztán nyújtózik, nyalogatja tappancsait, a véres karmokat, hozza, lábunk elé teszi a zsákmányt. Hunyorog. Könyörög, vegyük észre. Rekeszizmaiban fortyog a dorombolás, és tenyeremet billegteti, mint fedőt a gőz, lassú, egyenletes szívverésed.
Majek kedves, szakmailag nem tudok és nem is akarok ehhez hozzászólni, mert nem értek hozzá.
Azt tudom, hogy hajlamosak vagyunk kicsit lebecsülni a gyerekek értelmi képességét bizonyos dolgokban. Sokkal többet képesek befogadni a világból, mint mi azt gondolnánk.
Elolvastam az összes verset, amit felírtál, én nem találtam egyiket sem borzasztó nehéznek egy 10 év körüli gyerek számára. Emlékszem, amikor kisdiák voltam, mennyire élveztem magyar órákon, ha egy-egy vers elemzésére került sor. Minden szó, minden mondat kibontásra került, megmagyarázta a tanár, mit, hogyan kell értelmezni, lehet éppen ezekből az időkből származik a versek szeretete is nálam? Talán ezek és a többi versek tanítanak meg egy kisdiákot szinte észrevétlenül, a szép és helyes magyar beszédre. Bízz az unokád értelmi képességében és a tanár szakmai tudásában.
Emlékszem, mikor a lányom ált. iskolás volt, házi feladatként fogalmazást kellett írniuk, azzal a címmel, " Miért szerette József Attila az édesanyját?"
Megszenvedtem vele, mire megírtam...
Biztos vagyok abban, hogy te is tudsz majd segíteni a kisunokádnak a verselemzésben. Ne legyél feldúlva, mert ha azt látja az unokád, hogy a nagymama, aki érti és szereti verseket ennyire " kiakad" azon, amit neki meg kell tanulnia, észrevétlenül átveszi tőled és kedvetlenül áll majd a versekhez.
Nekem ez a véleményem, ha már kérdeztél bennünket erről.
Egy kicsit fel lettem dúlva: ma megnéztem a negyediket most kezdő unokám nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelés nevezetű könyvét és a benne található követelményrendszert. Valószínűleg újra kell kezdenem a tanulást valahol az ált. 2. osztályában - de ez csak egy dolog. Szószerint fogom bemásolni az irodalom értékelés két pontját, kíváncsi lennék a véleményetekre a felsorolt versek és a gyerekek életkora összefüggésében.
"5 (jeles)
l) Az elemzett művekről tudjon szubjektív értékkijelentéseket megfogalmazni.
m) Gyerekek és felnőttek előtt tudja előadni a következő műveket:
Kazinczy Ferenc: Írói érdem
József Attila: Ne légy szeles
Képes Géza: Egy fiatal költő sírjára
Kormos István: Fehér virág
Ratkó József: Bújócska
József Attila: bánat
Kölcsey Ferenc: Himnusz
Vörösmarty Mihály: Szózat
Ady Endre: Fölszállott a páva
Erdélyi József: Ibolyalevél
Babits Mihály: Új leoninusok (részlet)
Nagy László: Adjon az Isten
József Attila: Betlehemi királyok
A szöveggyűjtemény tartalmaz részletet Juhász Ferenc Anyám című verséből, szerepel benne Buda Ferenctől a Ne rejtőzz el... Weörestől a Valse triste, (más nem Tőle), szóval csupa szerintem "könnyű" mű. De hogy a vers se maradjon le, hozok egyet szintén ebből a forrásból:
Palasovsky Ödön:
Ballag a szomorúság
Megy-megy a szomorúság,
Leszegi a fejét,
Se lát, se hall.
A lepkék türkiz rajzát se látja,
A madarak piros torkát se hallja,
Lábbal tapodja a fénnyeli fényeket.
Milyen kócos,
Milyen egyedül van,
A nyakkendője sincsen megkötve,
Megy-mendegél.
Átszeli a holdnak teli éjét,
Átszeli a gyöngyház reggeleket,
Faleveleket sodor magával,
A nyár kalandjai lemaradnak.
És nekem fáj a szívem.
Sorsom köpenyegében ballag a szomorúság
Őszi, ködös tájak vonulnak,
Kertek dehogyis ölelik meg egymást.
Sodorja falevél sorsomat,
Krókuszok nem mernek kivirulni.
Fáj a szívem.
Így csörgedez,
Így ballag,
Így hömpölyög a könnyű időben,
Így bandukol a szomorúság.
És akkor jössz a hegy felől,
Virágos ruhában jössz a réten -
És akkor megtorpan a szomorúság.
Hát teveled mi van -
Mondod neki -
Mit lógatod azt a szép fejedet?
És megcirógatod a szomorúságot.
Akkor megtorpan a szomorúság,
A lángoló delek lángra gyúlnak,
Mosolyra derül a szomorúság
És szertefoszlik egy mosolyban.
Zölden zöldellenek a rétek
És a krókuszok kivirulnak.
Nem fáj már a szívem.
Félreértések elkerülése végett: nem a felsorolt versek ellen van kifogásom, csak szerintem a korosztály egy picit el lett tévesztve....
"Vannak személyek akik hozzánk beszélnek, de meg sem halljuk őket, Vannak akik megsebeznek, de rajtuk még heg sem marad, De vannak személyek akik egyszerűen megjelennek az életünkben, És örökre nyomot hagynak bennünk." /Cecilia Meireles/
"Szeretnék Önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején: mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta: - Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad." /Szabó Magda/
vonatok robognak el a sötétben párhuzamos síneken egymás mellett mint a nő és a férfi szerelme csak néhány pillanatra erősítik egymás fényét csak néhány pillanatig közös a hang aztán már csak az emlék marad egy életen át-átrobogó vonatok sajgó emléke egy távoli ködbe vesző fütty ahogy körberohanja a tájat s szállna a mellette elrobogó vonat után hiába más az irány csak álmodjuk hogy a szerelem madár pedig vonat az életünket utasként ismeretlen tájakon szüntelen sikításként utaztató vonat már jó előre aláigazított síneken hát ezért nem tudom minek nevezzelek hogy fényed mintha örökre erősíti fényemet hangod követ mintha végtelenbe szabadságba eltévedtek vonataink vagy csak kiszálltunk észrevétlen az állomáson vizet inni arcot mosni friss levegőt szívni és ottfelejtettük magunk mint friss víz és levegő előtt sem inni sem mély lélegzetet venni nem merünk nehogy kifogyjunk egymásból a kötélnyi dalból melyen mégis csak egyensúlyozunk hiszen az élet lényege a mozgás ha már elmentek vonataink nélkülünk nem tudjuk merre hova talán nem is tudjuk meg soha
Az égre fölemeltelek, szállni tanultál kedvesem, levegő édes vándora, kisangyal, hol a szerelem? Nem is repülsz, de kergetett menyasszonyságod tova száll, becsavarja a fejedet, ökörnyál, őszi pókfonál.
Földön
Nyújtózz el szépen, drágaság, az őszi fűben pihegve, itt lész fehér, ha jön a dér, üt a körmödre, ínyedre. A szíved mellett térdelek, szomorún földiszítelek, borítnak vörös bélyegek, csók helyett meggyfalevelek.
Vízben
Fejed lökődik, hajadat emelgeti az áradat, mint holdsarló kihűlt a szád, szemedből pezsgő gyöngy fakad.
Bánlak nagyon, de nem sirok, a vizet nem is kavarom, talán még most is szeretlek, a partra horgad haragom.
Karomban
Levert a mindenség szele, mint őszi fának harmatát, megtudtad, hogy a két karom köre az egyetlen hazád. Halottak estjén gyertya közt magad a bűntől eloldod, rámjössz, rugdossa szívemet pünkösdirózsa-bocskorod.
Mint római kút szobra, tenyered Magasra tartod mozdulatlanul, a tenyeredbõl zuhatag ered, ezüst sugárral a válladra hull. Aztán melledre hull. Aztán aláfoly. Izgalmasan, áttetszõn, mint a fátyol. Aztán térdedre hull. Szikrázva hull. És egyre hull, hull, nappal, éjszaka. Szépség és szerelem zuhataga. És te mosolyogsz. Mozdulatlanul.
