Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Kulicz 2009.08.17 Creative Commons License 5853

Mivel gyűjtöm a csemegeszőlő fajtákat, véletlenül Kék kecskecsöcsűm is van. Fényképezem is a fajtákat, így meg is tudom mutatni.

Egy barátomtól kaptam a vesszőt, arról gyökereztettem, faiskolai lerakatokban nem kapható. Fajtája jellemzőiről /ampelográfiai jegyeiről/ keveset tudok, talán csak azt, hogy a levél fonákja szőrős, ami a jellegzetessége. Ez a fajta is kései érésű, a héja ennek is rágós. Az árnyékban lévő bogyók nem szineződnek kellően, /ez a képen is látszik/ ezért napos helyre kell ültetni.

KECS

 

A kép tavaly készült, még éretlenek a fürtök és ez az első termés, tehát kevés róla a tapasztalatom.

Előzmény: orchideák (5851)
Jani71 2009.08.17 Creative Commons License 5852
Örülök, hogy felhoztad a témát. Évek óta próbálom kideríteni az egyik fajtáról az udvarban, hogy valójában mi is az, de csak addig jutottam, hogy leszűkítettem a kört két fajtára, viszont teljesen olyan a szőlő, mintha ennek a két fajtának bizonyos tulajdonságait ötvözték volna. Így aztán abba is hagytam a keresgélést. :-(
Édesanyám szerint kecskecsöcsű, de hogy valójában mi, azt nem tudom.
Előzmény: orchideák (5851)
orchideák 2009.08.17 Creative Commons License 5851
Köszönöm neked is a választ! Hirtelen ötlött fel bennem a régi középiskolás szüretek emléke és a kecskecsöcsű szőlő remek ízét szinte éreztem a számban. Gyorsan beütöttem a keresőbe és olvastam róla ezt-azt.

" Többen érdeklődnek az úgynevezett kecskecsöcsű szőlőről, hogy mi valójában a hivatalos neve és egyáltalán forgalomban van-e még, mert szeretnének az udvarukban ültetni ilyen szőlőt.

A kecskecsöcsű ősrégi fajta, de a szőlő gyökértetű, vagyis a filoxéra megpecsételte a sorsát ennek a csemege szőlőnek, s ma már alig található néhány tőkéje, az is legfeljebb idős ültetvényekben, vagy pedig a szőlő génbankokban. A kecskecsöcsű fajtacsoportnak van kék és fehér színű változata is, a hivatalos fajtalírásban is ez a neve, tehát nem szinonima, akár milyen furcsán is hangzik."

Van itt valakinek belőle?
Előzmény: Tiamat# (5850)
Tiamat# 2009.08.17 Creative Commons License 5850
Nekem is van Pölöskei muskotályom,és amit írtál az majdnem mind megfelel a valóságnak.Talán csak annyi,hogy nálam/Zalában/az érés az Október közepe.
Előzmény: Kulicz (5848)
orchideák 2009.08.17 Creative Commons License 5849
Köszönöm a válaszodat.A saját tapasztalat mindennél többet ér!
Előzmény: Kulicz (5848)
Kulicz 2009.08.16 Creative Commons License 5848

A képen egy barátom Pölöskei muskotály lugasa látható. Nem szabad ennyire terhelni, mert nem, vagy nem kellően érik be. Szeptemberi szőlő, sokáig tőkén tartható, amit én nagyon fontos jótulajdonságnak tartok. Nekem tavaly termett először, idővel én is lugasnak nevelem majd. Jóízű, enyhén muskotályos, fürtje laza, kiválóan tisztogatható evés előtt. Kicsit vastag a bogyó héja, ez van akit zavar, de talán ezért is ellenálló a betegségekkel szemben. Az azért túlzás, hogy permetezés nélkül termeszthető, a lisztharmattal vigyázni kell. Tipikus lugasszőlő, gyorsan befutja a támrendszert.

 

 

lugas
Előzmény: orchideák (5845)
RAMBO 2009.08.16 Creative Commons License 5847
Hét végén ehető lesz a saszla (chasselas).

Ferig 2009.08.16 Creative Commons License 5846

A képed alapján úgy látom korán érő fajta. A levélmintázata és a fürt is nagyon hasonlít a rizlingszilvánira.

Előzmény: etilalkohol (5843)
orchideák 2009.08.16 Creative Commons License 5845

Pölöskei muskotályt lugasként tart valaki? Olvastam róla a neten sokat,de szívesen venném ha eligazítanátok az információk áradatában.Fontos, hogy nagyon kezdő vagyok a szőlőművelés területén.
-Maszat- 2009.08.16 Creative Commons License 5844

Jégverés után másfél héttel.

etilalkohol 2009.08.14 Creative Commons License 5843
Sziasztok!
Korábbi (5424) hozzászólásban feladott szőlőfajta kérdéshez íme két további kép, hátha valaki felismerné:
BZoltan 2009.08.14 Creative Commons License 5842
Főleg az intenzív fürtválogatás miatt amit a jégverés hajtott végre...
Előzmény: jacsoj (5840)
Törölt nick 2009.08.14 Creative Commons License 5841
Nem az a célom vele, hanem egy könnyed nyári fröccsbort akarok :)
Súlyosabbnak a Veltelinit szánom :)
Előzmény: jacsoj (5840)
jacsoj 2009.08.13 Creative Commons License 5840
Ne siess vele, az idei minden borból nagyon jó évjárat lesz.
Előzmény: Törölt nick (5838)
etilalkohol 2009.08.12 Creative Commons License 5839
Üdv!
Ha készül belőle tiszta Bianka bor (ez itt a célzás helye-hulya:)), akkor vevő vagyok egy kóstolóra....
Előzmény: Törölt nick (5838)
Törölt nick 2009.08.11 Creative Commons License 5838
18-as a Bianka.
Szombaton szüret!
szaki_pali 2009.08.11 Creative Commons License 5837
Ha arról van szó, hogy valaki értékesíteni akarja másnak a borát akkor sztem előszőr ki kelle kipróbálnia, hogy amit majdan forgalmaz arról legyen valami összképe, hogy mit is árul.

Én felvenném a kapcsolatot a termelővel és elmondanám a szándékaimat kapcsolataimat és elmagyaráznám a kölcsönös előnyöket. Aztán kiderül lesz-e üzlet belőle.
Előzmény: taormina1 (5835)
BZoltan 2009.08.10 Creative Commons License 5836
Nem tűnik nagyon kidolgozottnak ez a koncepció :) Ha bort akar árulni akkor azért illik tudni, hogy melyik borvidékekről, milyen fajtákat és milyen stílusú borokat akar árulni milyen árkategóriában és legfőképp kinek.
Magyarországon évről évre szerintem több ezer tétel vörösbort palackoznak.
Előzmény: taormina1 (5835)
taormina1 2009.08.10 Creative Commons License 5835
Tulajdonképpen mindegy melyik, csak finom legyen, nívós csomagolásban meg ilyesmi. (Ebböl már láthatod, hogy nem nekem kell, egy ismerösöm számára, internetes értékesítésre keresem.)
Előzmény: szaki_pali (5834)
szaki_pali 2009.08.10 Creative Commons License 5834
mellik vidékre gondolsz?
Előzmény: taormina1 (5833)
taormina1 2009.08.10 Creative Commons License 5833
Sziasztok, egszer már írtam, de sajnos visszhang nélkül maradt. Kérném a segítségeteket olyan magyar vörösbortermelö(k)nek a fölkutatásában, akik üzletszerüen, esetleg külföldi értékesítésre palackoznak vörösbort.
Kösz
Tao
Ferig 2009.08.09 Creative Commons License 5832

Sörös darázscsapda 1 hét után. Lassan cserélnem kell a sört, mert az újak már nem férnek hozzá. Van ebben sok fajta "cukormániás", főleg légy, darázs és ...még sokan mások.

szunyog25 2009.08.09 Creative Commons License 5831
Köszönöm a tanácsot, azt hiszem maradok az előző verziónál.
Előzmény: Ferig (5829)
szunyog25 2009.08.09 Creative Commons License 5830
Valóban szépen benövi, köszönöm szépen a képeket.
Előzmény: Kulicz (5827)
Ferig 2009.08.09 Creative Commons License 5829
Jut eszembe, telepítheted eltoltan is őket. A lugas két szélén alul, vagy fölül 1 kar, középen alul, vagy fölül két kar. Ha hosszú a lugasod akkor nyilvánvalóan több tőke (páratlan számú) kell. A lényeg a csúcsdominancia figyelembevétele,...amihez külön tőkék kellenek.
Előzmény: szunyog25 (5816)
szunyog25 2009.08.09 Creative Commons License 5828
Igen, igyekszem még a telepítés előtt kigondolni mindent, hogy s mint lesz, és ez most kifizetődő. Így egyszerre tudom majd telepíteni a két tőkét.
Előzmény: Cirfandlia (5826)
Kulicz 2009.08.09 Creative Commons License 5827

Az első kép: 2006.05.05.

 

a második: 2006.06.20.

 

ez pedig ma:

 

 

DSC02727

 

Így oldalról látszik igazán, hogy milyen sűrű és hogy még futna, ha hagynám.

Lugasművelésnél a fajta sem mindegy, ezek Pannonia Kincse, Fehér Chasellas, Favorit. Akkor nem ezeket akartam, de nem bántam meg.

Egyébként van egy másik lugasom is, az régebbi, majd megmutatom.

Előzmény: szunyog25 (5822)
Cirfandlia 2009.08.09 Creative Commons License 5826
Az ikertőkés telepítés jó pár árutermelő ültetvényben is megszokott, sőt gyakorolt dolog. Persze az nem árt, ha egyszerre kerülnek a karó két oldalán a földbe.
Előzmény: szunyog25 (5823)
szunyog25 2009.08.09 Creative Commons License 5825
Rendben, köszönöm a tanácsokat. Ezzel is okosabb lettem. :)
Előzmény: Ferig (5824)
Ferig 2009.08.08 Creative Commons License 5824

Ha jó a talajod, meg fogják találni a maguk útját. "Versenyhelyzetbe" kerülnek, egyik a másik fölé akar nőni  (ez neked jó  is, mert sűrűbb lesz a lombjuk), Te meg majd a metszéssel tudod "szabályozni" őket, addig amig az szükséges, amíg kellően nem erősödnek meg.

Előzmény: szunyog25 (5823)