"Ha meg kéne határozni a szeretetet, az egyetlen szó, amely méltóképpen kifejezné mindazt, ami benne foglaltatik, - az élet lenne. A szeretet maga az élet a maga teljességében. Ha elmulasztod a szeretetet, elmulasztod az életet. Ne tedd!"
Beteg virág vagyok: Láthatatlan féreg Éji vihar szárnyán Egy szirmomra tévedt; Ágyat vetett bennem, Szép kármin ölemben, S most sötét szerelme Titkon megöl engem.
Várj még...
Benned, élni akarok
ezüst fényben áradni
folyókra ragyogni
és lassan kihúnyni.
Nem emlékszem mi volt
megáll a mozdulat
a mutató meg a vonat
a lépés sem halad.
Csak a csillagok súgnak
oly zenét hárfáznak
mit az ember, ha él még
utoljára hallhat...
http://www.youtube.com/watch?v=k8HsEbb-9sA
http://www.youtube.com/watch?v=FdjLINBYEPc&feature=related
Próbálom a cérnát
a tűbe húzni,
Oh má Gád
remeg a kezem
próbálom a tűt
a cérnára húzni
Oh má Gád
könnyes a szemem
fogj meg kérlek
most dadogok
Oh má Gád
így elbotlok
nem emlékszem
hol is vagyok
Oh má Gád
gondolkodom
jobb lesz nekem
csak ülök
Oh my God
és zenélek.
Köszöntelek Benneteket! Szép estét kívánok MINDENKINEK! Köszönöm a szép verseket, zenéket, melyeket hoztatok. Én is zenés esten voltam - kicsit más jellegűn, de kellemes volt, csak egy kicsit hűvös a szél. Láttátok az égboltot? - és a csillagokat? Gyönyörűséges sötétkék bársonylepel a horizont és csak úgy szikráznak a csillagok.
A Mindenséget ölelő csillagok
Fények, égi csodák, apró kicsi szikrák. A felhőtlen égen újra kelnek, a kert, a mező, a tó – a világ felett. Arany-ezüst szikrát szórnak, sziporkáznak, őrködnek az égi utakon. A földi vándoroknak mécsesként utat mutatnak, a szerelmeseknek tündökölnek. Az a fáma járja, hogy az Isten minden kicsi csillagot egyenlően gyújtott meg. Mindenkinek van egy csillaga a határtalan végtelenben, és mikor lehull egy csillag odafentről, elveszik egy élet idelent a földön. Képeskönyv. Egyik jobban fénylik, míg a másik halovány fénye alig pislákol. Csillagok! Átölelik a mindenséget, csillogó kristályszemek. Bűvölik a szíveket, pedig oly csendesek, apró kicsi csillogó ékszerek.
Késő van
bekopogott a késő
leült mellém, zsebébe
kis meleget adtam
dalpapírba csomagoltam
két szemet rajzoltam
ablakára írtam
az egyik oldalon
a másik van...
http://www.youtube.com/watch?v=kS8eVFq1ZdU&feature=related
ha téged hallgatlak
hallom itt a belül
mocorog rája feszül
szerelmek kilovannak
Holdfényköpenyük
csak úgy szembe vagdal
istenek közt egy ember
ezt is megláttam..
http://www.youtube.com/watch?v=zAyFnhv5_Cc
Ma már nem tudok
ma már nem alhatok
megérintett a szellő
nyitva hagytam
a szobám, a szívem
jöjj be holdfény, ezüst
játszom, mit akarsz
gyertya a zongorán.
Este van
Este van, lehajolok
egy papírcsónakot
az ölemben tartok
kibontsam mi írva
sok év óta rajta
halványodtak a sorok
szorosan sorban
egymás alatt éltek
öleltek, szerettek
ringattak olyan vizen
a nesz hullám volt
a pillantás forrás
a szádon a csobogás
most itt szorítom
markomban gyűröm
többet olvasni
már nem tudom...
Szép estét, ilyen ma a tánc, fülledt , ki is nyitom az ablakokat, húzzon már át egy kis lég, egy papír meg ceruza, nem is tudom írjam vagy rajzoljam..
http://www.youtube.com/watch?v=tBfdJkx6wq0&feature=related
Segíts az éjt átélni
mert itt ülök magam
csak a dal van velem
és magamat ölelem
minden napom ilyen
rágyújtok, száll a füst
a hamú meg legördül
ne hagyj egyedül
olyan virág a réten
nap már nem süt
csak a holdfény
hideg, fázom már
takarnál, de hol
borítnál leplet
oly sötéten
oh, ne hagyj el
bármit vállalok
csak érints meg
olyan világ ez
nem ért más meg
holdfény meg éjjel
ne hagyj egyedől
olyan virág a réten
nap már nem süt
elfekszem nézem az eget
kis csillagok, kérlek
adjátok vissza
elvesztettem
azt a keveset
csak nézek, a végtelenbe
ugye látjátok Ti is velem.....
Istenem, bármi vagy
embernek szült anyám
csillant a fény
nem emlékszem
tudom és ma is érzem
a kínt mi beborít
a sikolyt mi boldogít
szeress óh szeress
ne hagyj egyedül
nélküled minek az emlék
szólj mindíg hozzám
ne hagyj árván
ha tép a kín
megvárom a végem
míg kihúny a csillanás.
Ez egy szomorú sanszon
csak futok utána, miért
a folyó meg fordul mélán
a hidakon meg menekül
a sok szerelmet vesztett
csak állok, legyökerezett
ez meg itt hozzá
hallod hogy sír a kezében a szer
Végíghasítja, letépi rólam, karcol
szeretnék kilépni, a századikról
egy darabig repülni, soha érezni
nem fogom már csókod ívét, ízét
de még fenn, zuhanni, rohanni
autóknak, kockakőnek, vasnak
ízekre szaggatva szétfröccsenni
szétfolyni mélyre, csatornákon
gőzös, pokolőrjítő tűzkerékben
leszakítva mindent karmoló körmöm
ordítsak velőmből, hogy meghalld
te őrült istenség, szőke dzsekis
legyen mindíg piros a cseszett lámpa
kenjél szét a műszerfalon, imádlak.
Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért." P. Coelho
Mondd érezted-e már Hogy az érintés szinte fáj Mert annyira szép Hogy szívedbe tép Mondd csókoltál-e már Hogy meghasadt a száj Mert ajka hozzá ért És sötét lett az ég Mondd öleltél- e már Hogy az ki karba zár Az ÉLET az maga, S karjában tested összecsuklana!
A földműves és gyermekei Egy földműves gyermekei veszekedtek egymással. Apjuk, mikor már sokat beszélt a lelkükre, de szép szóval nem tudta őket rávenni, hogy megegyezzenek, belátta, hogy tettel kell ezt elérnie. Így hát felszólította őket, hogy hozzanak egy köteg vesszőt. Mikor azok megtették, amit parancsolt, először együtt adta oda nekik az egész vesszőnyalábot, és megparancsolta, hogy törjék el. A fiúk erőlködtek, de nem sikerült nekik; másodszorra viszont kioldotta a köteget, s egyenként adta oda nekik a vesszőt. Mikor így már könnyen eltörték, így szólt: "Ti is, gyermekeim, ha egyetértetek, legyőzhetetlenek lesztek ellenségeitek számára; de ha viszálykodtok, könnyen elbánnak veletek."
"Forrás legyél. Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó Hideg és jóízű éltető víz. Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül, Kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön, Friss levegőjű hegyi réteken. Patak legyél. Lágyan aláomló, hűvös érintésű; Hideg selymes vizedtől kapjanak erőre A szomjas vadak. Kanyarogj kövek között, fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt, zöld pázsit és őszi avar keretezzen, míg tovagördülsz kavicsokat mosva, S lomha folyóvá terebélyesedsz. Folyó legyél. Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat, Mely mindent megragad, magával sodor, míg meg nem érkezik AZ őt is elnyelő végtelen tenger sírjába. Tenger legyél. Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság. Kiszámíthatatlanul változó, tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt Szilaj erő, hullámsír, Vagy elcsendesült sima víztükör."
Kegyelmet adj nekem, édes Istenem, kincsem: szeretetem. Engedd, hogy adjam még sokaknak, segíts, hogy haragot tagadjak. Megtartsam örökre szerelmem, kérlek, kegyelmet adj nekem!
Meddig kínoz még virradatkor átkozott gyötrő fájdalom?! Lenyűgöző a havas lomb amikor kinézek az ablakon. Beborít száz kínzó gondolatom, nyugalomra vágyom nagyon.
Így a vége felé menet csendesen, irgalmat adj nekem. Hagyd, hogy szavaim még szóljanak, és legyen, aki még meghallgat. Őrizzem meg a szeretetem, meglássa a szépet szemem.
“… S amikor a pillangó megmozdítja a szárnyát, fuvallat száll AZ egész Föld körül; amikor porszem esik a földre, AZ egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz, és ha lábaddal toppantasz a Föld kissé eltér a pályáról. Amikor nevetsz, körben terjed a vidámság, mint a tóban a vízgyűrűk, és amikor szomorú vagy, sehol senki nem lehet igazán boldog …”
Nem várnék soha úgy napot, mint Téged látni. Az életet akarnám így, hogyha már a végső úton állnék. A csodát várnám, mert téged várnálak. Így vár a csend egy hangra, a tél a hóesésre, a mélység arra, hogy a nap sugarai oda is elérjenek. Így vár a bezárt kisgyerek arra, hogy kis barátaival a téren labdázhasson.
Tudod, arra gondoltam, milyen sok felesleges imát rebeg el az ember, mikor úgy érzi, nincs már más remény, amikor hiszi, a lehetetlent akarja megváltoztatni, mikor elkeseredetten, könyörögve akar szabadulni, hány, és hány hitetlen ima száll a magas ég felé, és hányszor nem kegyelmez az Isten, mikor talán már az ördög is megszánná az embert, és az ember mindig elölről kezdi, mi mást is tehetne, nincs már más hova fordulni, ez az utolsó szalmaszál, pedig nem hiszi, egyszer hozzá is bekopoghat a kegyelem, és mintha csak vonzaná magához a síró, rimánkodó ima a rosszat, mindig csak lefelé, sehol egy kapaszkodó, pedig talán mégis van értelme az imának, a szelíd kérésnek, a bizalommal telinek, a keserűségben is boldog, a fényben hittel bízó imának, boldognak, bizakodónak, hisz aki hittel kér, annak adatik, tán úgy kellene várni a jobbra fordulást, mint hideg télben a tavaszt, nem kételkedve, tudva, minden jég felolvad egyszer, hidegben is elindulni a tavasz elé, mert a kikelet olyan csoda, aminek még a gondolata is megdobogtatja a dermedt szívet is, most tél van, fagyos tél, de tudom Istenem, a tavasz soha nem marad el, ahogy benne nem kételkedem, úgy hiszem, az én tavaszom is jön felém, ha én nem bízom, talán senki, s akkor egyszer örök sötétben maradok, ha nem hiszek benne, ha nem várom a rosszban is meleg szívvel, akkor egyszer majd nem kel fel a Nap, kit nem várnak örömmel, annak felébrednie sem érdemes, a repülő a boldogsággal már elindult, csak még meg nem érkezett, repülőtéren várni is majdnem a beteljesülés, ki attól fél lezuhan, annak mindig jön egy légörvény, tudod, azt hiszem, az előlegezett bizalmával, előlegezett? nem, hisz annyi a bizonyíték rá, hogy a hitével teremteni képes az ember, nem csak a másikat tudja átváltoztatni, ahogyan te változtattál át engem, hanem a saját sorsán, és talán még a világ kerekén is fordítani képes."
„Kívánok Neked mosolyokat, amikor bánatos vagy. Szivárványt, hogy a felhőkben járhass. Nevetést, ami ajkadat simogatja. Gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott. Barátokat, akik felvidítanak. Szépséget szemeid sokat lássanak. Önbizalmat, ha kétségek gyötörnek. Hitet, melyben teljes az élet. Bátorságot, hogy megismerd magad. Türelmet, hogy a világot elfogadd. És szeretetet, hogy megoszthasd!”
Mindent elviszek, és mindent itt hagyok Sohasem voltam, és sohasem vagyok Te álmodj engem, álmodj tovább Soha nem veszíthetsz el Ne várd a választ, mert semmi sincs közel Aki ma itt van, még semmit nem felel Egyszer ellenem fordul majd a szél Elmúlik a nyár, és velem marad a tél Képzeld el, tudom, nem nehéz Képzeld el, hogy nincs határ Távol lehetsz és mégis közel Így marad mindörökre már
Hiányod mindenhova követ, Beszélek hozzá, de nem felel, Megérinteném, de nincs neki Teste, így szája sincs, hogy Megcsókolhatnám, mégis Mindig itt érzem a közelemben, Ott van a gondolataim mögött, Nem akar elszakadni tőlem, Nem hagyja, hogy végképp Egyedül maradjak, hűséges Hozzám, kitart mellettem, Amíg csal élek
Lásd, nagyon is érzem, hogy illan az élet, Búcsúzni készülök. Napjaim oly futók. Mily hamar itt van az utolsó ének! Mily hamar itt van utolszor a csók!
Még váró és félő remegésem Erővel csügg ifjú ajakadon! - Te adod az utolsó csókot nékem, És utolsó rózsámat neked adom.
A csodakelyhet utolszor te nyújtod át, Ifjúságod borával töltöd poharamat; Igy köszöntöd reám az élet búcsuját; - Lement napom utolsó fény-káprázata vagy!
Utolsó csillagom áll most az égen. - Nézd, lábaid elé borulva kérlek; Ne vond el szívedet még, üdvösségem! Te vagy az utolsó boldogság; - érezd!
Hagyd, hogy még egyszer keblemen át Borzongjon e játék; gyönyör, fájdalom! Mielőtt meglátom a nagy éjszakát, És beléhull csillagom.
A sziget Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon AZ érzések tudomására jutott, hogy A sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart AZ utolsó Pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott A Gazdagság egy luxushajón úszott el A szeretet mellett. Ő megkérdezte:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, ITT Nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? - Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség, - ITT minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! - Oh, Szeretet! - mondta a Bánat. - Én olyan szomorú vagyok hogy egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás Volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni AZ öreg nevét. Amikor földet értek, AZ öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? - Az IDŐ volt - mondta a Tudás. - Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam AZ IDŐ?
A Tudás válaszolt:
- Mert Csak AZ IDŐ érti meg, hogy milyen fontos AZ életben A SZERETET!
A Föld vagyok én, a Végtelen, az Óceán, a szárnyaló Értelem. Kezem a csillagokba ér, s nem teszek semmit mindezért. Az Ég, a Szél, a Fény vagyok. Én vagyok Istened, s angyalod. Én vagyok benned minden őserő, vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat, csodák, minden alkotás, bosszú, gonoszság, és megalkuvás. Minden viruló parány önvaló, a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló. Jelenek szerelme, teremtő ölelés, herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse, színes lepkeszárny, libbenő szellő és gonosz árny. Viharnak villáma én vagyok, Apám a Nap és anyám a csillagok. Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak, folyó és minden vad folyam már régen én voltam, én, magam. Én vagyok te és te vagy én. Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén. Öröklét vagyunk és sosem pusztulás, időknek tükre s irdatlan szárnyalás. Bennünk vibrál múltnak rezdülése, mi vagyunk asszonyunk ölelése. És mi vagyunk minden rút is, a szép, lépteink vezető út is. Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én, Anyagkáprázat az idők tengerén. A Föld vagyok én, mi eltakar, cigány vagyok, zsidó és magyar. Palesztin vagyok, s elűzött indián, kurd, afgán, néger vagy ausztrálián. Kis kínai vagyok minden tank előtt, én vagyok az is, kit törvényed lelőtt. Hit vagyok szívedben és éledő remény, szeretet, örömtánc, és zengő költemény. Aszály után az első csepp eső. Madárfióka, a kezedben verdeső. Jézusnak teste, a szádban a kenyér. Szeretet nélkül az életed, mit ér? Én voltam veled minden vad csatán. Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán? Érett gyümölcsnek íze én vagyok, végső bajodban reményt én adok. Szeresd kedvesed és az ölelést, gyönyör és minden pezsdülés hozzám zengi az élet himnuszát. Hisz én csináltam énalkotta szád. Belőlem, bennem, rajtam, általam mindenben Isten, Allah, Bráhma van. Hiába miriád és százezernyi nép, a perc olyan, mint a milliónyi év. Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög, egyek vagyunk s bennünk a lét örök. Szülőid ölére én alkottalak, léted kezdetén, csupa tiszta lap. Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod. Kétkedsz, vagy a hit vezet, ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet. A Szeretet vezessen fiam! Ég veled!
