Hát igen... Ezek szerint a Daewoo 1.2 "útminőség jeladójának" nevezett szerkezet még nem boldogította a tulajdonosokat. Pedig két kis koreai híján egy impulzusjeladót építettek be a bal első kerékagy közelébe (AH-s illesztéssel, bármiféle állítási lehetőség nélkül), mely a jármű mozgásáról és egyben sebességéről lenne hivatott tájékoztatni a "fedélzeti elektronikát". Más gyártók ezt legtöbbször a kilométeróra kihajtás környékén helyezik el, ugyanis védettebb hely. Szóval nem feltétlenül az ABS jeladót lopták ki a jobb oldalról a megfelelő féltengellyel együtt, ha a bal elejében találsz egy ilyen fekete madzag végén lévő, fekete műanyagba burkolt "valamit"....
A vasam(1,2) elérte a 95e és kapott olajat és meglepődve olvastuk a kezelési útmutatóba szelepet kell állítani (ellenőrizni).mióta megvan nemvolt halványulva ezért 1 db szelephézag volt ok.sokkal csendesebb lett a moci és jobban is húzz.a fogyijára leszek kíváncsi mert az elmúlt fél évben 6.2l/100km volt az igénye. a blokk belseje erősen dzsuvás ami elszomorító 95e nél.
Nézd meg a 7610,és 7616 számú írásokat az alapjárati motor tisztításáról. Ha nagyon rossz az allapjárati motor, ajánlom a Lanosét. A Polimpex cégnél neten lehet rendelni még gyertyakábelt, féktárcsát, bár ez nem 100%-os a kalosra, de én is ilyet tettem annó rá.
Sajnos az alapjárat ingadozását okozhatja hogy az alapjárati motor forgórészének egyik kommutátor szeletéről levált a tekercsvég, vagy rossz az érintkezése és innen nehezen mozdul el a motor. De lehet olyan probléma is, hogy valamilyen gumicső, vagy csatlakozás a folytószelep után meggyengült, és falsot szív a motor. Érdemes átnézni minden csőcsatlakozást. És nem is beszélve a további érzékelőkről.
Ki kell szedni az alapjárati motort, kimosni, kipucolni, és visszaszerelni. De a visszaszerelés előtt egy baltás resetet kell csinálni hogy az elektronika elfelejtse az előzményeket.
Hál istennek nekem a Kalosommal ilyen bajok nem voltak, csak a lámpám gyulladt ki sokszor, valószínű azért mert a katalizátor gyengült. Ez Kalos betegség. Az ismerőseim közül még kettőnek csinálta ugyanezt.
az alapjárati ingadozásrol valahol szo volt daewoo forumba monda a gumisomnál az 1-k srác ,valami ütközöt raknak be az alapjárati motyihoz,rg-6 koax külsejéböl oan 4-5 mm husszu kis csövit.és akkor 1 ideig jo mig el nem kopik a müanyag.neki a nexián segitett ez a kis trükk.
na tegnap végre a kezeim közt volt a vasam igy hama megcsinátam az oil cserét,de sajna nem 10ekm után ha nem 15ekm is lett. GM oil volt és lett is ujfent betöltve 10w-40-s.nem is volt oaaaaan trutyis.ja és 41ekm van benne már mivel még mindig-megint-kölcsönbe van a lányomnál.talán a jövöhéten kész lesz a corsája,már a gkszerelönél van a futomüves kezelésen,a lakatos és a fujo mester mán "kész vagyon" vele.
amugy kopp kopp az enyémnek még semmi baja igy 6 évesen gyári aksival,és sima átmenéssel a müxakin.
amugy a müxakira kaptam 1 levelet a tatabányai chevytöl mivel náluk vettem tavaly,hogy mehetek müxakira oda durván 18 pézé.
mivel nálunk az opellal 1 cég és az opelnál van a müxaki átmentem oda,mivel ott nagyobb az ismeretségem a céges vasak miatt.ott elöször átnézik mintha vizsgázna,azt szolnak ha van gond és javitanak majd müxakizzák a vasat ezé a pézé +a javitás ha kellett.tehát állapot felmérik is.
nesze neked válság :a szolgáltatásba raknak 1 kis +-t is,hogy ne veszitsenek kuncsaftot.
Az a baj, hogy ez sem mindig segít. Konkrétan az enyém már-már patika tisztaságú, mégis skálázik, ha éppen úgy tartja kedve. Csereérett a szentem, de pont letojom, skálázzon, ha ahhoz van kedve.
Én amúgy annyit csináltam - tuninghoz szólva - hogy a légszűrőt kicseréltem direkt sportszűrőre, alucső bekötéssel, természetesen külön kartel-szűrővel, meg kapott "sport" gyertyákat. Igazából annyi változás történt, hogy kicsit mélyebbről kezd húzni, jobban reagál kisebb gázadásokra is, 3000 környékén igen jó hangja van és lecsökkent a fogyim 8 literről 6,5-re (ugyan azon az úton mérve persze - főleg pálya/kisebb forgalmú utak - , ugyan olyan vezetési stílussal).
Nekem is van egyKalos 1.4 em és már 3-hónapja szórakoztatt az alapjárati hiba.
Szervízben nem tudnak mit mondani csak széttárják kezüket és az mondják ijet még nem láttak. Az alapjárat magátol meg emelkedik majd vissza áll a normálra aztánvan, hogyfélórát is magas az alapjárat 2-2,5 ezer. Hiba kód lista üres a szervíz már töbször megnézte tehetettlen. Alapjáratimitort már cseréltem de semmi hatása a jelenség ugyan az. Szivó torok pillangószelepet kitisztították. Semmi nem változott.
Ha valaki tudna tippet adnimegköszönném mert a szervíz impotens ez ügyben. Már nincsenek a Józsibácsok akik értenének igazábol az autókhoz.
Haly itt van valaki aki tuningolja daewoo-ját vagy chevrolet-jét? Nekem egy 2008 as aveo-m van és azt tunolom van vmi ötletetek h mivel lehetne csinosítani?!
Lenne egy kis problémám egy 2002-es Daewoo Kalosról lenne szó.
Használtan lett vásárolva kb egy fél éve 52.000km-rel most 54.000km kb.Előjött egy olyan hiba, hogy gondol egyett az autó és felpörög a motor áló helyzetben 2000-es fordulatra vagy kicsit alacsonyabbra néha kicsit magasabbra.Szálszakadása nincs az meg lett nézve és ki lett cserélve valami kis elektromos alkatrész az el volt kormosodva ,de még mindig csinálja.A szervíz anyagi gondok miatt kilőve úgy, hogy ha valakinek van valami ötlete azt előre is köszönöm!
Az kimaradt,hogy a vásárlás után minden ki lett cserélve(olaj,szűrű,fékpofa stb.)
Egyszerűen lefalazod és kész! (persze tisztítás után) Nem megy át rajta a kipufogó gáz, nem megy tönkre! Veszel egy fémlemezt, akkorára vágod mint az EGR szelep csatlakozási pontja, tömítést alá és kész! Lehúzni a csatlakozót nem szabad, mert ettől is lesz hibakód, nem érzékeli a szelepet!
Nem vicc, de egy bizonyos jeladó (aki ismeri az autót az tudhatja) hibás működésére utal, mellyel a gyári utasítások sem sokat tudnak kezdeni, hiszen ha leellenőrzöd a jeladót, hibátlannak fogod találni, és ráadásul az is az esetek többségében. A hiba oka pedig egy egyszerű, már általános iskolában is megismert, alapvető elektromos törvényszerűség megsértéséből adódik, melyre más gyártók már 20 éve kitalálták a megoldást.
Megpróbálom ide bemásolni az EGR hibakódokat a gyári kézikönyvből
P0401
Exhaust Gas Recirculation Insufficient Flow
Cnl
No P0402
Exhaust Gas Recirculation Excessive Flow
E
Yes P0404
Exhaust Gas Recirculation Open Valve Position Error
E
Yes P0405
Exhaust Gas Recirculation Pintle Position Low Voltage
E
Yes P0406
Exhaust Gas Recirculation Pintle Position High Voltage
E
Yes
Úgy látszik sikerült.
Régebben volt egy lap, amit még annó TELEVID autóstárs osztott meg velünk. Most nem találtam meg, mert nem töltődött be, de én nagyok sok dolgot lementettem.
Ez a www.chevy.mrmax.dp.ua/EN/GMDE_TIS_START.html lap volt.
Én mint volt Kalosos azt ajánlom, hogy egyenlőre semmit se vegyél a kocsihoz. A lámpát egy negyedórás akkusaru levétellel ki tudod törölni. Természetesen a rádió biztonsági kódját tudni kell. Ez a GPS autóstárs szerinti baltás reset. De jó, bevált, mert én vagy 8-10 szer végigjátszottam mert a katalizátorom gyenge volt.
A másik gond, az EGR szelep. Azt kellene tudni pontosan, hogy mi a konkrét hibakód. Ugyanis több hibakódot is kiírhat az EGR szelepre. Lehet hogy kosz akadt a zárófelületre és nem zár rendesen. Ha petróleumban kiáztatod, vagy nitróhígítóban a zárófelületet, finoman megcsiszolgatod, akkor biztos jó lesz. Ajánlott a csatlakozóját WD 40-nel befújni a jobb kontakt miatt.
Mielőtt beleugranál egy nagyobb költségbe, csak próbaképp, csináld meg az alábbiakat (csak ha tényleg nem tapasztalsz "hibás" működésre utaló jeleket az autón): Állj meg a autóval egy enyhén emelkedős helyen, majd állítsd le a motort (gyújtást is vedd le). Ezután engedd óvatosan hátrafelé gurulni az autót, majd közben add rá a gyújtást és indítsd be. Amíg be nem indult, ne fékezd le, hagyjad gurulni hátrafele. Ha ezek után elaludt az addig állandóan világító check kontroll lámpa, akkor dobj egy mailt, privátban elmondom a további ellenőrizendőket és teendőket. Ha 3-szori ilyen próbálkozásra sem alszik el a lámpa, akkor sajnos nem feltétlenül tudok segíteni.
Ismét zavarkolódnék a fórumban a kérdéseimmel. Utolérte a mi Kalosunkat is az EGR szelep probléma. Kb. 1 hónapja kezdett világítani a sárga lámpa. A szervízben mondták, hogy EGR szelep, majd kiütötték a hibakódot. Mondták, ha újra előjön, akkor csere. Ezután él levettem és nagyjából megpucoltam féktisztítóval. De sajnos vagy nem voltam alapos vagy tényleg vége, újra előjött a hiba a hétvégén. Tudtok vmi olcsó beszerzési helyet a szelepre? A közeli autósbolt 42 ezret mondott rá, a szervíz egy 50-est. Vagy várjak még a cserével? A hibakódot lehet, vhogy a csere után házilag törölni. Esetleg kiolvasni házilag, mint a régi opelemnél?
Bocs a kérdésekért. Köszi, Joe_Purple
Ui. a járgány 1,2-es, 2004-es évjáratú, kb. 37000 km. Én egy kicsit korainak tartom az EGR pusztulását. :((
(Most jut eszembe... előtte '99-es évjáratú B-Corsám volt, annál négy és fél évesen kellett dobot cserélni... remélem, nem egy polcról dolgozik a Corsa és a Kalos-építő csapat. :))
csomagtérajtó a régi lejönne vagyis a gyári kis fétreg toldat és a helyére kéne valami szép kis spoiler! mert ez például nem elégítené ki a vágyaimat! http://www.chevrolet.hu/tartozekok-es-szolgaltatasok/tartozekok-es-szolgaltatasok-tartozekok-kulso-accessory-96806104.html szép de mégse tetszik annyira valami vadab kéne