A végére hagytam azt a módszert, ami a "legbékésebbnek" számítható, vagyis a kiéheztető blokádot. Ha volt az ostromlóknak elég idejük, körültáborozták az objektumot és vártak... és vártak... és vártak, amíg bent ki ne fogytak az élelemből.
Számos okleveles adatból tudjuk, hogy a föld alatt is zajlottak ostormműveletek. A támadók alagutat{aknát} ástak az ellenséges vár falai alá. Majd felgyújtották a járatot kitámasztó gerendákat, mire beomlott az akna, magával rogyasztva a várfalat.
Szintén gigantikusra, de legalábbis a várfallal egyező magasságúra készítették el az ostromtornyokat. Ezeket a falhoz közel tolva, a lenyíló hídon keresztül rohamozók igyekeztek az ostromlott erődítmény területére jutni.
De a középkori hadigépek királyi címét mindenképpen a gyakorta monumentális méretűre ácsolt trebuchet viszi el! Általában ezek jutnak az eszünkbe, ha várostromokról szólnak a megfakult krónikák.
A faltörő kossal közel kellett menni az ellenséghez, ami hatalmas veszélyekkel járt. Ezért inkább a távolabbról ható kővető gépek jutottak főszerephez egy ostromban.
A kisebbek kilőhettek nyilvesszőt, dárdát vagy követ is. Neve: ballista
A faltörő kost igyekeztek közel gurítani a várfalhoz, hogy azt erős ütésekkel lerombolják. A felülről záporozó kövek, forró szurok... stb. ellen védőtetőt alkalmaztak.
Most elsősorban a várak és városok ellen bevetett hadigépekre gondolok, amiket az ókori alkalmazásuk óta folyamatosan fejlesztettek. A korabeli leírásokban gyakorta emlegették különböző típusaikat a nyílvetőktől kezdve a mázsányi köveket hajító szerkezetekig. Míg a kisebbeket a hadviselő fél magával vitte a háborúba, addig a nagyobb monstrumokat a helyszínen kivágott gerendákból ácsolták össze. Elkészítésükhöz gerendák, kötelek, szíjak és bőrök kellettek.
Nicea {Nikaia vagy Iznik} már a római uralom óta létezett, egyre nagyobbá fejlődő város, amelynek falai között számos egyházi zsinatot tartottak a kereszténység korai szakaszában. Gazdag kereskedői, fejlett iparosai révén vonzó zsákmánynak tűnt az éppen aktuális ellenséges hadaknak. Így vették ostrom alá 1097 májusában a keresztesek, akikhez csatlakozott maradék embereivel Remete Péter. Igen-igen, neki sikerült minden vészt túlélnie, sőt hívei számára szinte szentként tündökölt.
Az ostrom hetekig tartott, a szeldzsuk helyőrség keményen védte a számtalan toronnyal megerősített városfalat. Csak miután a keresztények legyőzték a felmentő sereget és a tó felől hajókkal sikerült elzárniuk az utánpótlást, csak akkor adták fel a jelentős várost védői.
A kereszteseknek óriási csalódást jelentett, hogy az elsőnek bevonuló bizánci katonák őket kizárták, csak kis csoportokban mehettek be az átalakított templomokba imádkozni. Így a várva-várt zsákmányolások terve dugába dőlt.
A lovagi seregek csak 1096 augusztusában vágtak neki az útnak. Bár elméletben megegyeztek, hogy Bouillon Gottfridet tartják fővezérüknek, de a gyakorlatban minden előkelőség a saját hűbéreseinek parancsolt. Így külön útvonalakon, mindenki a maga orra után indult. Gottfriednek az addigi keserves tapasztalatok után gyanakvóvá vált Könyves Kálmán magyar királlyal sikerült egyezséget kötnie, túszok mellett békében vonult át. Míg más nagyurak a rövidebb tengeri hajóutat választották. A végcél mindnek Bizánc városa volt, ahol Komnénosz Izsák császár megrettenve fogadta a nagyszámú fegyverest. Igyekezett tőlük hűségesküt kicsikarni, miszerint az elfoglalandó városokat az ő hatalmába fogják visszaadni. Ennek a keresztes urak, ha kelletlenül is, de eleget tettek.
Hosszabb pihenő után az egyesült hadak a kisázsiai Nikaia város bevételére indultak el.
Elsőként Remete Péter indult neki. Mind a kezdete, mind a végzete csúful esett meg. A vallási örjöngésbe esett keresztesek előbb Krisztus "ősellenségein" a német városokban főleg kereskedelemből élő zsidókon próbálta ki kardját, sokukat kifosztva és leölve. Majd a hosszabb szárazföldi utat választva megérkeztek Magyarország nyugati gyepűihez. Itt, gondolván szintén pogány földre jutottak, szintén dúltak-raboltak. A korabeli krónikák szerint Moson, Nyitra és Zimony várak környékén zajlottak jelentősebb harcok, amikben Könyves Kálmán katonái véres sorokat vágtak a nyugati csőcselék között. Végül maradékuk megérkezett Bizáncba, ahol nem ilyen szedett-vedett segítségről álmodoztak. Sietve átszállították őket a Boszporuszon, ahol még az ősz folyamán az arabok {szeldzsukok} támadásaiban megsemmisültek.
Hogy kissé személyesebbé válhasson az I. keresztes hadjáratra induló sereg, két kiragadott személyt mutatnák be:
-- A főurak közül Boullin Gottfried, Alsó-Lotaringia hercege, aki eladta teljes birtokát, hogy megfelelő létszámú sereget toborozzon össze. Megesküdött, hogy nem tér vissza szülőföldjére, életét a szent ügyért áldozza fel.
-- A pórnép közül pedig Remete Pétert kell megemlíteni, aki a szegények között hirdette az igét. Szennytől borítva, rongyokba öltözve szamárháton járta a vidéket. A vallásos áhítatra éhes emberek körbefogták és a szegény jószág szőrét tépdesték ki, hogy legyen valami ereklyéjük a zarándoktól.
Eme két véglet között aztán mindenféle rendű és rangú személy vágott neki a hosszú útnak...
Vajon hogyan változott meg a Biblia lapjain olvasható békeszerető, a szenvedéseket megadással tűrő szemlélet a XI. századra? Olyannyira, hogy a fegyvert ragadó tömegek hadjáratok sorát vezessék sok száz kilométerre otthonuktól, hogy ott ismeretlenek ezreit pusztítsák el? Mert ez történt, miután 1095. novemberében II. Orbán római pápa a clermont-i zsinaton meghirdette igéjét.
Az egykori Frank birodalom felbomlása után a keleti részéből a Német-Római császárság, míg nyugaton a Francia királyság alakult ki. Mindkettőben a központi uralom erejét jelentősen gyengítették a kisebb fejedelmek, világi és egyházi előkelők saját érdekkörei. Velük szemben az ókori Róma örököségének folytatását hirdető Bizánci császárság valóban erős kormányzattal rendelkezett. A Német és a Bizánci érdekszférák között elhelyezkedő Magyar királyságnak az Árpád-házi uralkodók idején sikerült megőrizniük a függetlenségüket, vallási téren azonban a nyugati világszemlélet mellé sorakoztak fel. A Brit-szigeten 1066-óta Hódító Vilmos és normann utódai rendezkedtek be.
A világvallások között azonban még nem dőlt el a harc, hiszen pl. az Ibériai-felsziget legnagyobb részét az arabok {szaracénok} foglalták el. Ugyanígy a Közel-keleten is egyre hátrébb szorították a bizánci hatalmat. 1054-ben megtörtént az egyházszakadás, ezáltal a római és a bizánci egyházvezetők egyre inkább ellenségként néztek egymásra.
A XI. századra már alapjaiban kialakult a "klasszikus középkori társadalom": a világi nemesség összefogva az egyházi méltóságokkal uralkodott a jobbágyok tömegei felett. A kis létszámú városi polgárság még nem játszott jelentősebb szerepet, politikai beleszólása nem volt az eseményekbe.
A Topik keretein belül már időnként bele-bele kaptunk a szentföldi keresztes lovagvárakba, főként a legnagyobbakra koncentrálva. De úgy érzem, megérne egy hosszabb ismertetőt is ezen nagyszerű építmények sora! Hogyan keletkeztek, kik lakták, milyen körülmények között? Ebben a jó 1000 éves időutazásban segítségemre van Walter Zöllner könyve.
"A Közel-Kelet egyik legjelentősebb középkori várának feltárására kérte fel a Szír állam a magyar kutatókat. Így ők készíthetik elő Margat várát az UNESCO Világörökségi listájára való jelölésre."
A Topikban már több ízben is szóba került Major Balázs régész és csapatának szentföldi munkássága. Most egyedülálló feladathoz jutottak, aminek végrehajtásához sok sikert kívánok!
http://www.hirado.hu/Hirek/2009/04/03/13/Magyar_kezen_Margat.aspx
A XVI. században az egyre tökéletesedő tűzfegyverek lassanként átvették a főszerepet a hadviselésben. Az Európát hódítással fenyegető Oszmán Birodalom szultánjai kiemelkedő fontossággal fejlesztették a kézi lőfegyverekkel felszerelt csapatokat. Közülük elsősorban a janicsárok ismertek a másfél évszázados hódoltság harcaiból. Pl. a középkori magyar királyság végét jelentő mohácsi csatát is ők döntötték el gyilkos sortűzeikkel és nem a tüzérség!
A golyó átüti a legerősebb páncélt is. Illusztráció:
