Az elmúlt száz évben, Európában két olyan "válsághelyzet" volt melyet a felkészületlen, demagóg "politika" világháborúba" vezérelt. A békekötés is oylan lehetetlen helyzetet eredményezett, hogy megosztotta az európai nemzeteket, ami évtizedekre vissza vetette a Kelet -európai nemzeteket a fejlődésben. Ma , 2008-ban is válságos helyzetben vagyunk. Úgy tűnik, hogy megint egy sorsforduló előtt állunk. Merkell kancellár és Sárközy elnök meghírdette azt az értékrendet, amelyet Adenauer kancellár és De Goulle elnök indított el, mely a "jóléti államot" eredményezte az európai nemzetek boldogabbik részének.
Mi a véleményetek, érvényesíteni lehet e ezt az értékrendet, a mostani válság kezelésében, vagy a vadabbik változat fog felül kerekedni, amely a mostani válságot előidézte?
Mindenki véleménye fontos, aki azt kultúrált hangnemben közli. A különböző vélemények ütköztetése csak érvekkel, történelmi hűséget és alaposságot tükröző érvekkel lehet. Aki ettől eltér, azt a moderátor kérés nélkül zárja ki a topicból.
Elolvastam az említett cikket. Attól tartok, hogy az elmúlt években többen is megváltoztunk legalább olyan mértékben mint a Babarczy Eszter. (nem tartom ironikusnak a cikket, inkább kétségbeesettnek, egy kétségbeesett ember segélykiáltása a hazai "politikai mocsár" láttán egy ilyen válságos időben )
Esztike is megváltozott, ugyanúgy, ahogyan én is megváltoztam. Tudod, ha nekem valaki 2006. augusztusában azt mondja, hogy alig egy hónap múltán esőben, hóban minden este a Debreceni Kossuth tére megyek követelni , hogy "Gyurcsány mondjon le", körberöhögtem volna az illetőt. Ennek ellenére, alig egy hónap múltán esőben, hóban minden este mindaddig, amíg a "bőszödi monológtól meg nem undorodtam" ott voltam a téren és mind a mai napig a "Gyurcsány takarodj" topicban az aktuális érveimet leírom annak érdekében, hogy eltűnjön a közéletből ez az ország, nemzetromboló "parazita féreg" (ez az alak több kárt okozott ennek az országnak négy év alatt, mint a cuclizmus több mint negyven év alatt. Azt a kárt, amit eddig ennek az országnak okozott, nagyságrenddel több időbe fog tellni helyrehozni, amennyi idő alatt elkövette a gaztetteit.
Az ellenzék felelőssége, hogy mind a mai napig tétlenül nézte ennek a "féregnek" az ámokfutását, rombolását ebben az országban. Látod, 2006 szeptembere előtt ilyeneket soha nem írtam volna le. ( 2006. okt. 23-a ekkora mély sebeket hagyott bennem is, hogy azóta ilyenekre vetemedem. ember, olyan aljasságot, amit akkor ez az alak elkövetett a"saját nemzete"? ellen ,soha nem tett volna )
Gondolj bele, a tehetetlenség egyre nagyobb és mélyebb indulatokat szabadít fel bennem is és rajtam kívül még több millió emberben zajlik le mindez. Isten óvja ezeket a "gazembereket" attól, hogy az indulatainkat szabadjára engedjük. több mint ötven év elfolytott indulatait nem kellene szabadjára engedni, mert annak beláthatatlan következményei lesznek ebben az országban. ( jogos az IMF félelme , amikor ezt emlegeti a magyar helyzettel kapcsolatban )
Az emelkedett társalgást hadd szakítom félbe egy földhözragadt kérdéssel, mely azonban erősen ontopik!
http://hvg.hu/itthon/20090205_gyurcsany_orban_mszp_fidesz_valsag.aspx írása végén Babarczy Ezter felteszi a kérdést: Miért tenne akkora szívességet Gyurcsány Orbánnak, hogy nekiáll válságkezelni, pont most.
Azért Eszterke, mert Gyurcsányt ezért fizetjük. Mert erre tette le a nagyesküt. Takarodjon a picsába!
Sajnos kedves cíprian. nálunk a politika a "hülyeségről", az országrombolásról szól. Legalábbis mára annak amit e hazában csináltak "politika" címszó alatt, az lett az eredménye. ( abban a topicban a 107 648 hsz. is erről szól )
Hát... A politika a hatalomról szól, és annyit kell hazudni benne, ami a hatalom megszerzését ill gyakorlását segíti. Nem így kellene lenni, dehát színtiszta demokrácia nincs, nem volt és nem lesz. Itt a mérték a lényeg, és főként a viszonyítás ahhoz, hogy az EU-ban mennyit hazudnak. Sajnos ott is sokat, de már dörzsöltek ebben. Ez van.
A minap, mivel ráértem a TV-t néztem, be volt kapcsolva, az adó lényegtelen, mert csak szörföztem az állomások között. Aztán leragadtam egy studióbeszélgetésnél, a felszólaló épp azt fejtegette, hogy a politika nem az igazságról szól - ez a mondat elhangzott - valóban, most kiragadtam egy szövegkörnyezetből...de azért elgondolkoztam értem én...mint "tudományág" lehet nem arról szól, de igazság nélkül politizálni ? hogy lehet...ez olyan mint munka nélkül pénzt felvenni (kicsit)de nagyon....
szóval nem is akarok érteni a politikához...mégannyira sem mint edddig sem.
Nem csak a te számodra érdekes az a párt, főleg azoknak nem, akik átélték ebben az országban az elmúlt hatvan évet. Tudod, az én generációm már a sokadik "megszorító csomagjukat" éli át. Az 50-es évek elején, romjaiból építették fel a szüleink ezt az országot és kifizették a "jóvátételt". Nekünk, gyerekeknek igencsak meg kellett szenvedni azt a kort, amire még mindíg emlékszem. A hetvenes években, hogy a mi gyermekeinknek már jobb sorsa legyen mint nekünk volt, min. napi 12 órákat dolgoztunk azért, hogy megteremtsük az átlagtól magasabb életszinvonalat a számukra. Vedd hozzá, hogy a többségnek nem adatott meg, hogy "tanácsi bérlakáshoz", szolgálati lakásokhoz jusson, mint 1esek jutottak. (nekem is minden lakásomat piaci áron kellett megvennem, a többségnek nem adatott meg, hogy 90-es években "potom pénzért" jusson tuljadonhoz) A nyolcvanas években, amikor a gmk-k beindultak évekig napi 16 órákat dolgoztam, hogy annak a 28 embernek akik vállalták a külön munkát munkát és az elvégzett munka után járó tisztes bért biztosítsam. Az így megtakarított pénzemet a 90-es években elinflálták, amit a gyermekeim taníttatására tettem félre, úgyhogy megint dolgozhattam min. napi 12 órákat azért, hogy "alkalmazottként" elláthassam a családomat abból a pénzből, amit az állam meghagyott. Amikor már úgy éreztem, hogy egyenesben vagyok és a nyugdíjas éveim anyagi megalapozottságával is foglakozhatom, akkor most "beütött megint a menykő" ( 2006-hoz képest több mint 20%-al többet vont el tőllem az állam 2007-ben és 2008-ban, most újból rajtam akar megszorítani?) Az én esetem nem egyedi eset, nyugodtam beszorozhatod min. 1,5 millióval. Tudod, a politikusoktól soha nem vártam sokat, mert képtelenek arra, hogy a saját szűk egyéni érdekeiktől messzebbre is lássanak. Ennek az eredménye, hogy közel húsz év alatt nem fogták fel ésszel, hogy nem csak az a feladatuk, hogy választások előtt 2- 3 hónappal észnélküli kampányosztogatással megszerezzék a félre vezetett emberek szavazatait és a választás után a képükbe röhögjenek "más a kampány, más a kormányzás"!?
Nagyon sokan közülük még azt sem fogják fel ésszel, hogy a gyermek nevelés nem csak pénzről szól, hanem nagyon sok lemondással is jár.
Ezért vagyok kritikus a "közgazdákkal", mivel meggyőződésből vallom, hogy az ő feladatuk, felelősségük, hogy olyan társadalmi és gazdasági modellt építsenek fel, mely az adott társadalom működtetésének anyagi biztonságát fedezi, ugyanakkor megvédi a polgárok több évtizedes tisztességes munkájukkal létrehozott értékeiket, azon túlmenően a jövő generáció a kor igényeihez alkalmazkodó szinten történő felnevelését is biztosítja. Nem véletlen, mert nem egy-két év alatt alakult ki az a mostani helyzet, ami a magyar versenyképesség gátját okozza, az alulképzettség nagy száma Mo-on. Tudnál te ma nálunk 100 ezer új K+F munkahelyet létesíteni?
Ugyanakkor, húsz év alatt, igazán meghatározhattuk volna, hogy mi az állam legalapvetőbb feladata, mit kell biztrosítania azért az 50, uszkve 80%-os sarcért amit elvonnak ma a munkajövedelemből? Mégis, hogy gondolják ezek az "agyamentek", ki lesz az a hülye,m aki majd 30 - 40 éven keresztül fizeti nekik a sarcot és amikor szüksége lenne az azért járó ellen szolgáltatásra az "aktuális politikai konzumidióták" széttárják a kezüket, mondván "járni jár, de nem jut, vegyük tudomásul, hogy megszoptuk"!? Látod, így még egyetlen egy társadalmat sem tudtak működtetni, ezen az elven eddig még mind össze omlott. Nem véletlen, hogy egyre többen "össznépi zavargásoktól" tartanak Magyarországon is és minden olyan országban, ahol a "társadalmi iagazságtalanság" olyan mértékeket öltött, mint nálunk.
Attól tartok, hamarosan érdekes lesz itt, de nem csak az mszp.
Viszont, minnél tovább húzzuk a szabadulás időpontját, annál több kárt szenvedünk el.
Tudod, most ha arra gondolok, ha 1991-ben mi is elkezdtük volna a "rendszer/paradigma váltást", ahogyan azt a skandinávok tették, akkor most ha nem is 200 milliárd € -nk lenne a gazdaságélénkítésre, de legalább, ha az ikerdeficit nem lenne és a szociális védőhálót nem kellene most szétverni, ami maradt belőle már az is eredmény lenne. ( no igen, de akkor én sem lettem volna 1991 nyarától "munkanélküli", most biztos, hogy nem ezt a munkát végezném és az ország nem lenne az EU legsérülékenyebb országa, mint most) Ha ebből kiveszed az engem érintő részt, még akkoris pozitív lenne a mérleg, és nem szenvedtünk volna el akkora veszteséget. Ugye, októbertől az állam már csak devizában kap hiteleket? ( a forint alapúakat is átváltja €-ra, SCH-ra $-ra SDR-re) nos, ha a linkben megnyitod a "linket", akkor magad is láthatod, hogy fél év alatt az €-ban felvett hitelek 25%-al, az SCH-ban felvettek 30%-al, a Yen-ben felvett hitelek 70%-al többet követelnek vissza a forintban megtermelt értékünkből - a GDP-ből- ) Kik és hogyan fogják tudni mindezt kitermelni, recessziós környzetbe? mi lesz ennek a vége? Látod, amikor FJ-nek a Kossuth díjat adták, ezért írtam a Sólyom topicban "nem Kossuth díjat, hanem élethosszig tartó fegyházat érdemelne azért, amit ez ellen az ország ellen elkövetett. Remélem, mára mindenki előtt világos, hogy miért írtam mindazt? Az ellenzéknek abban van a felelőssége, hogy nem volt képes megállítani ezt a pusztíást időben.
Én sem kívánok pártokkal foglalkozni, az MSZP mégis számomra érdekes társaság.
Messziről látszik rajtuk, ki így, ki úgy meg sem mer mukkanni. Mulatságos, ez a párton belüli diktatúra kívülről nézve. A Fdeszben szintúgy ez van. Az MDF? ne is beszéljünk róla. Az SZDSZ viseltes belső ügyeiről tudok a legtöbbet.
Mégis az MSZP érdekes számomra, mert nekik igényük lenne a párton belüli demokráciára. DE tényleg. Ugyanakkor nekik kell viselniük a legkeményebb, hogy is mondjam csak.. irányítást? Vagy mi a fenét? De ők ezt tudják. És hát biztos vagyok benne, nekik ez nehéz teher.
Tudjátok, a zsarnoktól egy pillanat alatt meg lehet szabadulni, és aztán látjátok, hogy ezt meg kellett volna tenni hamarabb. Még nem késő! Még nem késő.
Nem kívánok ebben az országban pártokkal foglakozni. Idje lenne, mielőtt nagyobb bajt nem idéznak elő, meghatározni az állam szerepét, feladatát.
Lgalább olyan szinten, ahogyan azt Angela Merkel kancellár asszony megtette Davosban. Igen, egy "államfőnek" valahogy így kell nyilatkozni, amikor a saját háza táján már megtette azt, amit tehetett.
Az MSZP miért nem akar előrehozott választást, azt ép ésszel fel nem foghatom.
Úgy látom ugyanis, hogy az MSZP pártérdeke is azt diktálná, hogy előre hoznák a választást. Ha várnak még egy évet, kb az 1990 évi 10% köré esnek majd vissza. Ma még elérhetnének 30 százalékot. Úgy látszik ki akarják a poharat teljesen üríteni. A történelem úgy ítéli majd meg, mint a baloldal szétverését.
Épp ésszel nem tudom megérteni, hogy miért lenne Magyarországnak rossz a jelenlegi helyzetben egy előrehozott választás? Ha már a németeket említetted. 2005-ben, amikor várhatóan a költségvetési hiány 0,3%-al túllépte a 3%-os megengedett határt, válságkezelő programot állítottak össze és 1 millió új kutató K+F munkahely létrehozásáról döntöttek ( nem "közmunka lehetőségét tűzték ki célul, nem azt a csontot rágták) és előrehozott választást írtak ki. A kampányban végig arról szólt a vita, hogy milyen módon tudják megvalósítani a kitűzött céljukat. Schröderben volt annyi tisztesség, hogy megadta a nemzetnek az esélyt a kilábalásra, abból amibe az ő kormányzása vitte az országot. (méltó búcsút rendeztek számára, amit megérdemelt ) A politikai felelősséget vállalva, a választások után nagykoalícióban hozták helyre az akkori hibákat. A mostani válság kezelésére mára a programjuk kész, annak pozitív hatásai mérhetőek. Ott, elő nem fordulhatna olyan, hogy a párt vezető tisztségviselői ellen indított büntető eljárás, csupán a mentelmi joguk miatt nem indulhat el.
El nem tudom képzelni, hogyan süllyedhet olyan mélyre ember, amilyen mélyre a mi "politikusaink" süllyedtek, olvasva azt a cikket. Bármely más EU-s tagországban, ha a párt prominensei (polgármesterei, képviselő testülete ) olyan helyzetet idéznek elő, ami a mostani büntető perekben folyamatban van, hogy annak a pártnak teles vezérkara ne mondana le. ( a demokráciában a pártoknak egy értékrendet kell a választók elé felépíteni és azt az értékrendet hitelesen képviselni ) A folyamatban lévő büntető perek milyen "értékrendet"? képviselnek azoknál a pártoknál, amelynek a prominens tagjai elkövették azokat a büncselekményeket? Eva Joly nem véletlenül fogalmazott emígyen "Őnük a korrupció miatt szegények". Abban az országban ahol a korrupció "kormányzati szinten" öszpontosul törvényszerű az államcsőd. Nem az előrehozott választás lenne a megoldás , hogy kikerüljünk a mostani válságból, "politikai mocsárból", ahova a mostani "elit"? vitte ezt az országot?
„Nem akarunk fizetni a bankárok helyett!“ – ez volt az egyik jelmondata annak a kétszáz tüntetésnek, amely Franciaország-szerte mintegy 2,5 millió embert mozgatott meg,”
Ez a lényeg, röviden és velősen. Nálunk porhintés van a szemünkbe.
Majd ha a németek is fellázadnak, akkor lesz ám nagy kapkodás! :-)
Szeretném ha látnád, hogy én nem pártos alapon nézem a politikát. Írtózom egyébként is a csordaszellemtől, ha lehet egyetlen gyülekezetnek nem leszek a tagja. A kormány teljesítményét naturális tényezőkhöz kötöm. De nemcsak naturálishoz, hanem ahhoz is, hogy a Magyarország kft nevű gazdasági egységnek milyenek a vezetői. Ebbe vastagon bele tartozik, hogy ebben a kft-ben milyen emberi módon dolgozni.
Nos, lesújtó a véleményem nemcsak a kft vezetőjéról, hanem az igazgatótanácsról és a közgyűlésről is. A kft vezetője dumafranci, nincsenek jó vezetői tulajdonságai. Az én kft-mbe nem venném fel, mert hátráltatná a munkát a szövegelésével, és azok sem dolgoznának intenzíven, akik egyébként nélküle szárnyalnának. Ismerős az ilyen munkaerő, csak akkor tudjuk meg milyen teher volt, amikor elküldjük.
Az igazgatótanácsát ez a vezető egyenként lekötelezte magának, nem ér egy szót sem. De milyen a kft közgyűlése?
Hát ez az. Lehet egy egész közgyűlést lekötelezetté tenni? Úgy tűnik igen, ezzel a jelenséggel csak mostanában kezdünk megismerkedni. A machiavellista kormányzással ismerkedünk meg mostanában. Ez sem volt idáig. Szédült perspektívái nyílnak meg előttünk: a nyugdíjas korosztályt veszik meg manapság annak érdekében, hogy hatalomban maradjanak. Hát... üzenem, rossz a számítás, merthát kedves kft vezető a hanghordozásod nagyapát idéz, de azért élettapasztalat is kellene ám hozzá a tag. Mi átlátunk rajtad. És a közgyűlés? Az is.
Emléxel, kedves cíprian 2008.09.19-én a magyar tudomány jövője topicban a 2965-ös hsz-ben indítottam azt az ominózuis sorozatot, ami akkor a "kitiltásomat" idézte elő, mondván az nem "közéletet befolyásoló tényező , főleg nem a magyar tudomámy jövőjéről szól" Az élet azóta mintha igazolta volna az akkori állításaimat. A Soros György ott elég jól össze szedte mindazt, ami a mostani válságot előidézte és amin változtatni kellene.
1., a short ügyletek szabályozása
2., a CDS és CDO-k szabályozása
3., nemzetközi pénzügyi rendszer reformja
4., a globális bankrendszer szabályozása.
Annakidején mindezeket felsoroltuk, mondván "mindaddig, amíg ezeket nem szabályozzák a válság tovább mélyül, a mostaninál sokkal nagyobb buborékokat idézhetnek elő. Nálunk minderről eddig semmi előremutató nem történt, sőt még mindíg olyan intézkedéseket hoznak a döntést hozók ami a válságot tovább mélyíti. A "kormányhoz közel álló szagértők" gyerekes magyarázkodásokba kezdtek a "mundér becsületének védelmében". Az csak őket minősíti.
Bevallom, "politikailag alulképzett vagyok", éppen ezért segítségül kértem a Wikipédiát. A "politika" szót beírva, azt találtam. csupán pár dolgot kiragadva.
""programjaikban alternatívákat kínálnak a társadalmi problémák megoldására"
bevallom, eddig még csak azt tapasztaltam, hogy programok és alternatívák helyett, eddig még csak azt tapasztaltam, hogy "társadalmi problémákat generáltak" ebben az országban.
"az állam és a társadalom között közvetít"
sehogy sem tudom értelmezni ezt a megállapítást, ha a 2006-os ÉT-re gondolok, ahol a munkáltatói oldal kidolgozott "társadalmi alkuval" ment a tárgyalásra, ahol a "párt" (annak képviselője) elhajtotta őket a szlovákokhoz, mint a "régi szép időkben".
"programjuk a közjóra, az általános érdekekre irányul"
ezzel is gondban vagyok, mivel a híreket olvasva sehogy nem tudom a "közjóba" helyezni azokat az eddig feltárt több tízezer milliárdos károkat, amit ennek az országnak okoztak eddig, a saját javukat szolgálva. ( tudod, máig nem tudom hová tenni, hogy egy hivatalban lévő min. elnök esetében a "parlamenti viszgáló bizottság" a megállapításában az "elévülést" fogalmazta meg? ami egyértelműen nem a "közjóra és az általános érdekekre irányult".
"céljaik sokrétűek........" no itt sokkaltam be, mivel az elmúlt hatvan évben nagyon is egyrétű célokat valósítottak meg a saját hasznukat,az ország kárára.
Mindezek után, hiú ábránd csupán, hogy ezektől a pártoktól bármit is elvárhatna ez az ország.
Hidd el, nem az a több tízezer milliárdos kár a legnagyobb bűnük, amit ennek az országnak okoztak, hanem hogy olyan "példát" mutatnak a társadalomnak, ahol a tisztesség, a munka , a becsület devalválódott. Sehol máshol Európában egy hivatalban lévő min. elnök a parlamentben nem engedhette volna meg magának, hogy olyan kijelentést tegyen "vegyük tudomásul, hogy a rendszerváltásnak vannak nyertesei és vesztesei is"??!! másnap ha bárhol máshol ezt merészelte volna tenni, légy nyugodt, már nem lett volna miniszter elnök, de még párt elnök sem. vagy. emléxel az EP-s kampányukra? "nem érdekel a tisztesség, a jog, majd a végén elszámolunk"? mondta párt elnökként! és ez az alak, most EU. biztos? (itt ábrándultam ki elősször az EU-ból, majd amikor a 2006-os 10%-os költségvetési hiányt "elfogadta"? ettől a bagázstól az EU.
Mindezek után, már nem is csodálkozom azon, hogy mára "elkriminálódott" az ország. -több évtizedes tisztességes munkát szándékosan jogsértő módon tesznek tönkre, s mindezek után, a képünkbe vágják "nyugodtan perelj be bennünket, talán tíz év mulva fizetünk valamit"!? Ezeknek semmit nem számít, hogy emberek életét teszik tönkre tudatosan (még élvezik is, hogy megteszik ), minnél magasabb beosztásban vannak, annáél több ember életét lehetetlenítik el. és még ők dicsekednek vele. A 2006-os októberi "budapesti vérengzések"után a parlamentben "viccelődtek" a sérülteken (még mindíg "parlamenti képviselők"?) A legnagyobb veszélyt éppen az mutatja, ami abban a szegedi iskolában történt azzal a 10 éves kislánnyal. A pszichológus arra hivatkozott "a felnőtteket utánozták azok a tízéves fiuk". Az öt közül, legalább egynek a családjában biztos vagyok abban, hogy ilyen "normák" uralkodnak. Látod, már négy másikat is bele vitt ebbe a borzalomba. Ettől nagyobb problémának tartom, hogy az iskola mind ezek után úgy nyilatkozott " a pedagógus nem felel az iskolában, a gyerekek által elkövetett tetteiért"?! érted ennek a társadalomra nézve a veszélyét? Mit gondolsz, mi okozta mindezt? A Lánczi a múlt héten adott riport címében " elátkozott nemzedék jön",annyit tévedett, hogy az "elátkozott genaráció " nem jön, hanem már hatvan éve teszi tönkre 9 millió magyar ember életét. ( ha a Fidesz 98-02 közötti ciklusban nem rontotta volna el, akkor az mszp egy 10% alatti parlamenti tényező lehetne mára csupán ( az szdsz és mdf-el együtt sem érnék el a 10%-ot ) Ha sürgősen nem teszünk ellenük semmit, ezek még az ükunokáink életét is tönkre fogják tenni.
Eva Joly nyilatkozatait én csak így tudom értelmezni. A mi generáción , akik átélték ebben az országban az elmúlt hatvan évet akkor látja el értelemmel az életét, ha mindent megtesz azért, hogy ezt az "elátkozott nemzedéket" minnél hamarább eltávolítjuk a "döntést hozó" pozícióból. Igen, az igazságszolgáltatásnak ez lenne ma a legnagyobb próbatétel, hogy megvédje a polgárokat ettől a "parazita elátkozott nemzedéktől". Amint látod, ezek "újra termelődnek", mint a csicsóka. Ezzel végtelen pusztítást okozva ennek az országnak, ellehetetlenítve az utódaink életét is. A mienket már tönkre tették, miért hagyjuk, hogy az utódaink életét is tönkre tegyék? Ezért kell minnél hamarább az előrehozott választást megtartani Magyarországon és a felelősöket a jog teljes szigorával felelősségre vonni az elmúlt hatvanévben elkövetett bűneikért, hogy az utódaink életét már egy "emberi életben élhessék", ne legyenek annyira kiszolgáltatva ezeknek a "kénye kedvükre", ahogy mi voltunk, s vagyunk mind mostanáig. A politikát is ennek kellene alárendelni, hogy végre emberhez méltó életet élehssünk a szülőhazánkban.
egyik lapot se szoktam olvasni, havonta kb egyszer ramegyek a mno es ketszer a nol honlapokra
a logikad befuccsolt?
de meg hozzateszem azt is, hogy aki 300 kivegzett emberre azt mondja, hogy nem sok az a szememben nem tobb a korompiszoknal - hogy eppen egy kommunista erzelmu valaki mondta, hat a kommunistak pechje
addig orulj amig nincsen gyulolet torveny mert hasonlo kijelenteseidert olyan hamar elitelnek majd, hogy csak nezel
Nem mondtam hogy fideszes vagy és azt meg pláne nem hogy náci.
Nem idéztem a kommunista kiáltványt,elég jól ismerem mivel sokszor olvastam és olvastam a Tőkét is.Biztos nem forgatsz ilyeneket pedig lehet hogy hasznos lenne.
Nem kell állandóan a Magyar Nemzetet lapozgatni létezik azonkívül más is.
ja hogy te ilyen sotet vagy - amit kiemeltem az egy az egyben kommunista kialtvany
ennek leszogezesebol te kepes vagy levezetni, hogy en fidesznaci vagyok mindig csodaltam ezt a szintet es csodalkozom a csillagaszokon, hogy miert az eget kutatjak feket lyukak ugyeben, amikor itt a foldon koztunk is elnek