Keresés

Részletes keresés

hörpölin Creative Commons License 2008.08.07 0 0 24642

Szent István Vándorlás 2008.

23.nap: Kisinóci turistaház – Magyarkút


Mindenki tudta, hogy ez a nap lesz az első komolyabb erőpróba a csapat előtt, a táv a szokásos, éppen 30 kilométeren belüli, viszont közben van a Nagy Hideg-hegy és a Csóványos, aztán Nógrád után a pontot az i-re a Nagy-Kő-hegy teszi fel.


Mivel az út meglehetősen egyszerű volt, volo, azaz D. Ferenc is csatlakozott ismét a csapathoz, K. Gábor a juj.hu szerkesztője megkért arra, hogy jókor reggel indulva szaladjunk neki a hegyeknek, hogy hosszabb videofelvételeket készíthessen több helyen is. Harmadiknak O. Krisztián csatlakozott hozzánk, aki Nagymarostól jött a csapattal.


Negyed hét felé indultunk útnak az Inóci-vágás turistaház mögött kezdődő szinte egyenes, monoton emelkedőjének. Röviden pihentünk a Barna Ferenc emlékkeresztnél aztán már csak a a vágás vége után álltunk meg a rövid Khrsz jelzés ösvényénél, ami egy kis, meglehetősen szűk kilátást adó ponthoz visz ki. Már itt is látszott, hogy nem sok kilátásban lesz részünk a csúcsokról, bár hétágra sütött a Nap, de meglehetősen párás volt az idő.


A Luczenbacher út elejéről, egy irtásfolton keresztül megcsodáltuk a Csóványosra nyíló panorámát, aztán továbbindultunk. Itt, a bükkösben az emelkedés is megenyhült kissé, de aztán a végére ismét begorombult.


Két éve a K- még ösvényen érkezett fel a Nagy Hideg-hegy tetejére, a turistaházhoz, most kissé megváltozott az útja. Ott, ahol a jelzés keresztezi a hegytetőre futó kavicsos szervizutat, hihetetlenül benőtt, csalános, dzsindzsás ösvény indult tovább. Nekivágtunk, de visszafordultunk és úgy döntöttünk, az úton folytatjuk az utunkat.


Később, amikor az szervizút egy darabon az ösvénnyel párhuzamosan haladt, vissza akartunk térni a jelzett útra, de az kijött a szervizútra, tehát most már „hivatalosan” is rajta folytathattuk az utat. Néhány perc alatt elértük rajta a turistaházat. A kimerítő kapaszkodás után a teraszon fogyasztottuk el megérdemelt késői reggelinket: egy-egy nagy tányér rántottát kellő mennyiségű folyadékkal, hogy ki ne száradjunk. Persze stempliztünk is, ahogy illik, a társalgó büfépultjánál.


Nagyobb gyerekcsoport érkezett később a terasz pihenőpadjaira, korábban benn reggeliztek a társalgóban. Egy táborzárásra érkeztünk éppen, a gyerekek ott kapták meg táborban elért sikereik alapján a tényleg csak apró emléknek számító jutalmaikat. K. Gábor persze kapva-kapott alkalmon, meg is örökítette a kedves kis díjkiosztót – persze az ott jelenlévő pedagógusok, táborvezetők hozzájárulásáva. Jó volt látni a 6-12 éves gyerekek őszinte örömét!


Továbbindulva ismét olyan szakaszra értük, ahol a korábbihoz képest kis mértékben változott a K- útvonala. Korábban a turistaház utáni rövid vízszintes szakasz után hirtelen ereszkedett le a K- a régi sísánc „gatyafékes” lejtőjén, most jobbra, erősen lejtő ösvényre tértünk még a szintező szakaszról, aztán a szintező földúton értük el a Rakodó nyergét. Innen a már ismerős ösvényen folytattuk utunkat, aztán a Szabó-kövek szép kilátást nyújtó gerincén ismét megálltunk egy „filmforgatásra”.


Innen továbbindulva nekiszaladtunk a Csóványos emelkedőjének, és egy végső erőfeszítéssel felkapaszkodtunk a csúcsra. Persze a geodéziai torony tetején is elnézelődtünk, meg a pihenőpadokon is eltöltöttünk egy kis időt az ebédeléssel.


Tudom, hogy mindenki életében vannak ritka pillanatok, a mi életünkben ez akkor jött el, amikor egy túrázó csoport érkezett a torony tisztására és egy bajuszos, kopaszodó, idősebb úr nagyon ismerősnek tetszett nekem. Nem tudtam hová tenni, pedig biztos voltam benne, hogy láttam már valahol. De aztán ráismertük: Tolnai Ferenc volt az illető, aki a Rockenbauer-felé másfél millió lépésen keresztül tolta a mérőkereket a Nagy-Milictől egészen Velemig!


Jó volt együtt lenni, akárcsak egy tisztáson is ezzel az élő legendával, Krisztiánnal csak somolyogtunk magunk elé, de persze K. Gábor nem akarta kihagyni ezt a lehetőséget, odament hozzá, aztán némi kaján kárörömmel néztük, hogy rázza le a válláról Tolnai a videósunk összes próbálkozását és néhány odavetett szó után távozik a társasággal a csúcsról!


Aztán persze mi is nekiindultunk, egy menettel leereszkedtünk a Foltán-kereszthez, aztán rövid pihenő után folytattuk az utat a Saj-kút-bérc meredeken ereszkedő, benőtt, de azért még elég jól járható ösvényén. Csak elmentünk a Semmelweiss-forrás kiszáradt foglalata mellett s meg sem álltunk a Béla-rét felől érkező Z- jelzés betorkollásáig.


Röviden megpihentünk az elágazásban, aztán hangokat hallottunk magunk mögül. Társaságunk nagyobbik része ért utol minket, a menetelők között pedig Joeyline túratársat fedeztem fel! Innen már könnyebb volt az utunk a szintező úton, így aztán jutott idő és erő a beszélgetésre is. Kellemes hangulatban, tempós menéssel értük el Nógrád határában a Csurgó-forrást, aztán víztöltés után pecsételtünk a vasútállomás pénztárában.


A Nógrádról Magyarkútra vezető utolsó szakaszról nincs mit mondanom, erről a részről különben is már írtam a 23721-es hsz-ben az idén májusi kéktúra bejárásom kapcsán, ott részletesen megtalálható az útvonal leírása is!


folyt. köv.

hörpölin Creative Commons License 2008.08.07 0 0 24641

A levágásokkal kapcsolatban tök igazad van, nekem is hasonló a véleményem róla. Nem voltam azonban a csapat vezetője, én csak javasolhattam ott dolgokat, nem kötelezhettem senkit semmire.

 

Különben sem jellemző rám, hogy lángpallosú arkangyalként álljak őrt minden levágásnál, rövidítő K+ vagy egyéb jelzéseknél. Mivel azonban a véleményem soha nem rejtettem véka alá, ebből több nézeteltérésen is volt a hangadókkal.

 

Amit maximum megtehettem, az az volt, hogy felajánlottam, a csapat becsületesen eljáró részét végigkísérem a K- jelzésen, a többieknek pedig elmondtam, ha más úton mennek, akkor mire figyeljenek, valamint megbeszéltük a találkozás helyét és módját. Egyébként nincs most előttem Pilis-térkép, de szvsz a P, P+, Z útvonal nem jár számottevő rövidítéssel a K-hoz képest, sőt sokkal dzsidzsásabb! ;-DD

 

Azonban mint már írtam, a Nagymaros-Nógrád szakasz kivételével ez nem volt nálam füzetben igazolandó kéktúra teljesítés. Ráadásul maradt így is egy lyuk benne: Törökmező és Kisinóci th. között. Ha visszaolvasol, megtudod miért.

Előzmény: asciimo (24640)
asciimo Creative Commons License 2008.08.07 0 0 24640
sziasztok!

visszatértem olvasgatni.
Ezek szerint nem csak nekem böki a szememet ez a K+ levágás.
meg a Kevélyről lefelé "inkább megyek a piroson, mert ugy lehet kávézni".

mi ez? Majd a Zemlénben is átvágnak Eszkáláról Nagyhutára a K négyzeten?

Mindenki a saját ellkiismeretével számol el, de ezt nem tudom szo nélkül hagyni, vannak readonly emberkék meg érdeklődök is, ne tegyünk már ugy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne!

asciimo
Előzmény: jzp2107 (24624)
Múzsla Creative Commons License 2008.08.07 0 0 24639

Cserhát forrásai - avagy az újabb kalandok

 

Bicajos túrám volt ismét és most végre társam is akadt ebben. A gyakorlati megvalósításban pedig nagyon-nagyon hasznosak voltak Animanó információi, de Gyuri igazolófüzetben leírtjai is a segítségemre voltak.

 

Egidius-forrás

Bujákról az aszfaltozott úton kell kimenni a Sas-bérc felé. A komoly emelkedő után lejtő jön és sok kanyar. Aztán az út elkezd emelkedni. A bal oldalunkon - csak a másik irányból olvasható - forrás feliratnál kell bemenni balra. Utána 30 méterre balra megleljük a padokkal is ellátott foglalást. Nagyon hangulatos hely.

 

Terény Hutai-forrás

A Sas-bércet elhagyva továbbra is aszfalton kell lefelé menni, Terény irányába. Egy erős balkanyar után a lejtés szelídül. Előbb elhagyjuk a szebb napokat látott sorompót, majd kősőbb balról és jobbról is egy-egy földút csatlakozik be. Itt menjünk be jobbra. Rögtön egy elágazás lesz, ezen a bal oldalit válasszuk. Többnyire lejt az út, de vannak benne kisebb puklik is. Nagyon hangulatos. Kövessük mindíg a jól kijárt nyomokat.

Egy kisebb tisztásnál (szemben bozótos) az út balra tart, jobbra farakások vannak. Innentől figyeljünk, mert pár száz méter múlva balra lesz a forrás. Jelenleg egy igen mohos farakás van a "bejáratánál" a bal oldalon. Itt kell bemenni a nagy fűbe. Hamarosan jobbra bekukkantva meglátni egy betonlépcsőt(!) és a forrást. Feljebb vannak a mohás padok és az épp kód. Nagyon régen táborozhatott itt bárki, pedig hangulatos egy hely.

 

Arethusa-forrás

Tovább haladva a földúton lesz egy mező, ami jobbra kissé kinyílik. Van rajta egy jobbra vezető út is, de ne ott menjünk fel. Haladjunk tovább a mező jobbról megszűnik és erdő jön, kisebb réttel. Itt lesz egy út jobbra fel. Ezen menjünk felfelé. Egyre meredekebb lesz. Itt aztán letesztelhettem, hogy milyen kaptatón tudok még felhajtani.

Felérve egy komoly dózerutat találunk. Ezen menjünk jobbra. Hullámos úton haladva a bal oldalról egy fiatalos közelít be. Az első kereszteződésnél menjünk be balra  a fiatalosba. Nagyon nem kell megijedni az úttol. Még tekerni is tudtunk rajta. Szépen ereszkedik lefelé, majd beér az erdőbe. Aztán egy kereszteződésnél jobbra meredeken le kell menni és itt egy újabb kereszteződés is lesz, itt viszont balra.

Nem kell izgulni, ha jól navigáltál, akkor hamarosan feltűnnek a mohás padok a bal oldalon. Utána - szintén bal oldalon - ott a forrás. Itt is elég régen táborozhattak már. A forráshoz apró tereplécsők is vezetnek. Szerencsére Gyuri jó magasra tette ki az épp kódot, így már messziről látszódik.

 

Innen visszementünk teljesen addig a földútig, amiről a meredek kapaszkodóra felkanyarodtunk. Ennél a pontnál jobbra és a Bányatelep érintésével Kiskérpusztára értünk, majd onnan aszfalton Terénybe. Gépjárművel közlekedők, akár a Bányatelepig is be tudnak menni.

 

Büdöske-forrás

Terényt elhagyva haladtunk Mohora felé. Az első balra ágazásnal bementünk. Jó 30 méter múlva az út kettéágazik, itt jobbra kell menni. Balról erdő, jobbról mező kísér. Aztán pár száz méter múlva a bal oldalon lesz egy jókora fűzfa. Annak a gyökereinél csináltak egy "léket", ott a forrás. A kód rendben megvan.

 

Azon tűnődtem el, hogy micsoda egyedi helyekre jutok el a mozgalom által. Ráadásul így a "saját" megyémet ismerem meg jobban.

 

Szép túrákat mindenkinek!

 

Képek

Egidius-forrás

Terény Hutai-forrás

Arethusa forrás

Büdöske-kút

 

Múzsla Creative Commons License 2008.08.07 0 0 24638

Köszi!

Ment a válasz is.

 

Néhány észrevétel, vélemény.

1. Azért egy forrást jóval nehezebb megtalálni, mint egy hegycsúcsot. Ez egy igen komoly felismerés volt számomra.

2. Ezen források nagy része inkább a múltra emlékeztet. A padok sok helyen mohásak, azokon nagyon régen üldögéltek már.

3. A források nagyobb részénél nem tudjuk a szomjunkat oltani.

4. Fentiektől talán még romantikusabb ez a mozgalom, legalábbis nekem ilyen érzéseim vannak.

 

Amúgy a 21-es út és a Tepke gerince között innentől kezdve bármilyen túraveztést vállalok, mert bejártam az összes utat. :-)

 

No, akkor csak sorjában.

 

Először is a keddi túráról utólagosan pár kép.

 

Hármas-forrás

Felső-kút

Harangos-kút

Az beszámolómban említett keresztek útközben.

 

Előzmény: Zete (24628)
Vagdalthús Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24637
Akkor alighanem kölcsönös egymásrautaltságban leledzem velük :-)) Ugyanis a Tiffany beleesik a P- útvonalába, de más kóspallagi egység nem.
Előzmény: jzp2107 (24636)
jzp2107 Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24636
Logisztikiai okokból Kóspallagon szakítottam meg a túrát, nem a turistaháznál.
Tudom hogy nem közelező ott bélyegezni de ebben az esetben kellett.. és biztos nem egyedül én csinálom így a tiffanysok hisztimérője alapján :-)
Előzmény: Vagdalthús (24633)
Joeyline Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24635
Egyébként néhány hosszabb-rövidebb szakasz az egész csapatnak kimaradt.
Körmendi Gábor elmesélése szerint pl Jásdról a helyi kocsmavendégek nem engedték már tovább őket délután 5-kor az irgalmatlanul szakadó esőben Tés felé. Napi szállásukra, Kisgyónba egy nyitott furgonon érkeztek meg úgy, hogy a lányok a vezetőfülkében voltak "összetömörítve", a fiúk pedig fél órát áztak még a furgon platóján.

Vasárnap reggel-délelőtt sokat beszélgettem HM-al, és már Ő is rég rájött, hogy a magyar középhegységek egy nehezebb terep, mint a spanyol Mezeta (egyébként ezt a csapat másik kettő (megmaradt) Camino-s tagja is elismerte). Saját bevallása szerint most már inkább 50-52 napba osztaná fel újra az útvonalat, a 41 napos végigjárás kicsit húzós. Viszont mivel meg van hirdetve, így ehhez tartani kell most már magukat, elmondásuk szerint szinte folyamatosan vannak csatlakozók.
Előzmény: jzp2107 (24624)
Joeyline Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24634
Szerintem sem pecsételtek HM-nak a kimaradó szakaszon, de ha mégis, akkor is biztos vagyok benne, hogy visszamegy, mielőtt leadná a füzetet.


"A következő két szakaszról csak holnap tudok írni, mert a családdal ma egész napos kirándulásra megyünk, és fél óra múlva indulunk!"

Upsz, akkor erről pont lemaradok - mármint amikor már én is ott voltam a túrán -, csak utólag tudom majd visszaolvasni, mivel holnap reggel újra indulok a Vándorláshoz csatlakozni. Most úgy tűnik, hogy 3 napra, bár ez még a csomagszállítás függvénye is, mivel vinnék sátrat is, mert a csapat galyatetői tervezett szállása egy cseppet húzós nekem.
Ma este beszélek újra az infóvonallal ezügyben.
Előzmény: hörpölin (24625)
Vagdalthús Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24633

Hát, hogy OKT-igazolásnak elfogadják-e majd, azt nem tudom, mert ugye elvileg Kóspallagon nem kell bélyegezni, csak Kisinócon, igaz, az közigazgatásilag Kóspallag része, s ha a th. zárva lenne, akkor is kell valami alternatíva.

Viszont a tervezett pecséten lesz majd Kóspallag felirat, más kérdés, hogy nem OKT, hanem a mozgalom neve szerepel rajta, de ha a kocsmai pecsét jó, akkor ez is megfelelő kell legyen.

Előzmény: jzp2107 (24632)
jzp2107 Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24632
Na, ez szuper lenne, gondolom ezzel lehetne OKT-t is igazolni..

Mert nem a pecsételéssel van a bajuk, hanem a céges bélyegzőjüket nem szeretik ilyesmire használni (bár hogy egy adószámmal/számlaszámmal hogy lehet visszaélni, nem tudom.. esetleg lemásolom a bélyegzőlenyomatot és számlázok a nevükben? De áfás számlát kérnem sem tilos, azon meg szintén rajta a cégbélyegző, nem? szóval rejtély ez számomra..)
Előzmény: Vagdalthús (24630)
Morcsi Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24631

Nekünk is tartogatott érdekes meglepetéseket szombaton, de nem akarom lelőni a poént, hamarosan összekalapálok egy leírást.

 

Mondjuk azon azért elgondolkodtam, hogy ha 500-as csúcsok felkeresése a cél, akkor vajon a kód miért a csúcstól lejjebb, egy bozótos közepén van...

Előzmény: Zete (24628)
Vagdalthús Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24630
Ha a Tiffanyban igényelnék a spéci pecsétet, akkor megerősítesz abban az elképzelésemben, hogy megkeresem őket a leendő Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalom kóspallagi pecsétjének kihelyezésével kapcsolatban.
Előzmény: jzp2107 (24627)
G(Dzsí) Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24629
Eléggé eldugott ez a Harangos-kút. Pedig ha van asztal és pad is mellette, akkor régebben gyakran felkereshették gondolom.
Előzmény: Múzsla (24621)
Zete Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24628

Nagyon szuper ezt a sok kalandot olvasni, alig várom, hogy én is belevághassak! Ezek szerint a Cserhát Tepke-tömbje tartogat még meglepetéseket, már az 500-as csúcsok keresése sem volt semmi, de látom, itt is érik meglepetések az embert, még azokat is, akiknek ez "hazai" terep :-)

 

Mail is ment Neked!

Előzmény: Múzsla (24621)
jzp2107 Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24627
a templom előtti buszmegállónál (központ, vagy mi a neve, azt hiszem utolsó előtti megálló) van valami élelmiszerbolt a balra kanyarodó út jobb felén, ott is adnak bélyegzést.

Én a Tiffanyban kértem, de nem mondanám hogy szívesen adtak, végig kellett hallgatnom egy kanyargós eszmefuttatást hogy miért nem visz nekik az MTSZ kéktúrás bélyegzőt pedig már mennyi embernek szólt a tulaj..
Vagdalthús Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24626
A főúton, a K- mentén, a Börzsöny Szíve Sörözőben kértem tavaly ősszel pecsétet a Börzsöny turistája ezüst fokozatához, és lelkesen adott a hölgy. S szemmel láthatóan rutinból tette.
Előzmény: hörpölin (24625)
hörpölin Creative Commons License 2008.08.06 0 0 24625

Most nem kértem a Tiffanyban pecsétet, de ezelőtt négy évvel, az első bejárásunkkor tényleg ott pecsételtünk &sonnal, mert akkor is Nagymaros felől jőve felcaplattunk a turistaházig, aztán mivel zárva volt, visszajöttünk a faluba és MINDEN létező helyet végigjártunk pecsétért.

Csak itt, a falu alsó végén könyörültek meg rajtunk, és adtak céges bélyegzést.

 

Nem informálódtam arról sem, hogy HM-nek pecsételtek-e útközben, amikor beteg volt avagy sem - én úgy gondolom, nem. De ez majd a végén úgyis kiderül.

 

Én mindíg azt szoktam mondani, hogy a becsületes teljesítést illetően mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elsősorban elszámolnia és csak másodsorban a kéktúra ellenőrrel. Őszintén szólva én soha nem figyeltem, ki pecsételt (kinek pecsételtek), ki nem (kinek nem). Mégpedig azért, mert egyszerűen nem érdekelt!

 

A következő két szakaszról csak holnap tudok írni, mert a családdal ma egész napos kirándulásra megyünk, és fél óra múlva indulunk!

Előzmény: jzp2107 (24624)
jzp2107 Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24624
> nem jártam be végig a Törökmező th. - Kisinóci turistaház szakaszt

ezt nevezem becsületességnek! remélem a tiffanyban kértél pecsétet :-) hiszen csak az a szakasz hiányzik

de tényleg, ez nekik nem okoz lelkiismereti kérdést?
még a tiffany-kisinóc nem is annyira, de a K+ levágás?

amíg HM beteg volt az ő füzetébe is pecsételtek helyette?
akár igen akár nem, oda majd még visszamegy pótlásért?
Előzmény: hörpölin (24623)
hörpölin Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24623

Szent István Vándorlás 2008.

22.nap: Pilisszentlászló – Kisinóci turistaház


Hosszú napra virradtunk a pilisszentlászlói sportpálya öltözőjében, hiszen a kiírás szerint a Pap-réti erdészháztól kellett volna ezen a reggelen továbbindulnunk, de a sátrazás helyett a csapat most a tető alatti szállást választotta, ezért maradtunk lenn a faluban.


Tényleg relatíve gyors készülődés után fél nyolc felé már útnak is indultunk, de aztán egy kis bevásárlás és kávéivás következett egy kis bolt/presszó párosban a faluközpont felé ballagva. Így aztán a tényleges indulás nyolc órára csúszott, de ekkor a csapat valóban nekilódult a Rózsa-hegy oldalának és gyorsan felkapaszkodtunk az erdőgazdasági aszfaltútra aztán tempós menéssel hamar elértük a Pap-rétet.


Rövid pihenőt tartottunk pecsételés után a pihenőpadoknál, aztán továbbindultunk. Bizony, kilenc is elmúlt, amikor a csapat nekilendült, csak ekkor tudatosult sokakban, hogy még csak most kezdjük el az aznapi szakaszt, hiszen addig csak az előző napi lemaradást pótoltuk!


Kitűnően jelzett úton haladtunk először a rétek mellett kanyargó földúton, aztán a P- és K+ elágazás után az Urak asztala oldalában szintező ösvényen. A Vízverés nyergén csak átszaladtunk, következő pihenőnket a Moli-pihenőnél tartottuk. Megkezdtük a hosszú ereszkedést Visegrád felé, bár egy rövid kitérőt még tettünk a Khrsz-en a Borjúfőhöz.

 

Következő pihenőnk a Nagy-Villám tövében a pecsételőhelyként is szolgáló vendéglőben volt, innen stemplizés és egy ital után indultunk tovább. A Fellegvár parkolójában rövid emlékvásárlásra megálltunk, aztán leereszkedtünk az öléggé meredek K- jelzésen Visegrádra. A kompot éppen elszalasztottuk, így aztán bevágtunk egy gyors ebédet a kompállomás vendéglőjében.


A túlsó parton új csatlakozók vártak minket, de itt HM-et meginterjúvolta a helyi lap újságírója, így aztán csak fél kettő felé indult el a komptól a társaság. A vasútállomáson megejtett pecsételés után kupaktanácsot tartottunk a vasúti aluljáró árnyékában. A csapat egy része rövidíteni kívánt a K+ jelzésen a Köves-mezőre, mások a Julianus-kilátó felé mentek volna a K- jelzésen.


Mivel a mostani Nagymaros-Nógrád szakasz részét képezte a második kéktúra teljesítésemnek, én mindenképpen a kilátó felé mentem volna, ezért felajánlottam, aki akar jöjjön velem a kéken, aki pedig még soknak találja az előttünk álló kilométereket, rövidítsen, aztán majd csak találkozunk valahol!


Így aztán néhány perc múlva a csapat egyik részével elindultam a K- jelzésen a kilátó felé, a többiek pedig a K+-on a Köves-mezőre. Az út már Nagymaroson erősen emelkedni kezdett, aztán ez csak folytatódott a Templom-völgyben. A völgyből kiérve meredeken a gerincre kapaszkodva egy elágazásban eltűntek a K- jelek, ezek csak később, a Szent Mihály-hegy és a Hegyes-tető közötti gerincen, a víznyelők között bukkantak elő újra, a semmiből!


Az Ürmös-rét után már gyorsan elértük a kilátót, sajnos a kilátás nem volt valami szép a párás levegő miatt, de a társaságnak még így is tetszett! Gyors ereszkedéssel jutottunk le a Világos-tér tisztására, aztán már enyhébb lejtéssel a Köves-mezőre. Nem tudtuk, mennyivel jár előttünk a másik csoport, ezért aztán eléggé kiléptünk a keskeny aszfaltúttal párhuzamos ösvényen, aztán keresztezve azt megkezdtük a leereszkedést a Vizes-árokba.


Csúnyán be volt már nőve a levezető ösvény, a benyúló szederágakról két pár zoknit is összeszedtünk az ereszkedés közben. Nevetve találgattuk, vajon kié lehet, a többség egyetértett azzal, hogy biztosan közülünk valaki szárította a lábtyűit a hátizsákján! Így aztán elpakoltuk a zoknikat és továbbindultunk.


A Vizes-árok után kiértünk a Törökmező turistaház előtti széles mezőségre, itt egy rövid időre rátértünk a Köves-mező felől jövő aszfaltútra, aztán innen érzésre balra tértünk egy kaszált nyomra, ami bevezetett a ligetes erdőbe. Itt újra feltűntek a K- jelek, aztán hamarosan kiértünk a turistaház tisztására. Mint megtudtuk, érkezésünk előtt egyedórával indult tovább a másik csapat, így aztán kényelmesen letelepedtünk a teraszon és pótoltuk a vízveszteségünket.


A turistaház után kissé kalandos volt a leereszkedés a dzsindzsás hegyoldal erősen benőtt ösvényein a Halastó völgyébe – bár a jelzések itt is kitűnőek voltak – aztán egy rövid kapaszkodás után kiértünk a Békás-rétre. Emlékeim szerint egy jó földút vágott még át tavalyelőtt a mezőn, most a rét közepén a nyomok szinte teljesen eltűntek, de becéloztuk a Békás-rét túlsó végén álló magányos fát, aztán utána az erdőszélen haladva az erdősarkon ismét feltűnt a továbbvezető földút.


Félórás eseménytelen erdei út után értük el a Kóspallag felé vezető aszfaltutat, aztán jobbra fordultunk az elágazásban a falu felé. Kerestem az út hajtűkanyarját levágó rövidítést, sajnos nem találtam, így aztán az országút szélén ballagva értük el Kóspallagot. Volt egy halvány gyanúm, hogy a csapat másik részét a legelső kocsmában fogom megtalálni, így aztán be is fordultunk a legelső ivóba, a Tiffany sörbárba...


Természetesen ott ült a társaság, így aztán csatlakoztunk hozzájuk. Megtalálták a zoknik is a gazdájukat, aztán csak dumáltunk. Gyorsan telt az idő, lassan már sötétedni kezdett, de a társaság nagy részének már mozdulni sem volt kedve. Így aztán egy ismerős kocsijával két fordulóval lettünk felszállítva a turistaházhoz, a falu másik végére.


A ház melletti kerthelységben elköltött esti vacsoránál pecsételtünk a füzetekbe, én a kisinóci „érkezési” rubrikába nem stempliztem, csak a másnapi „indulási” oldalra. Ide még vissza kell térnem, hiszen nem jártam be végig a Törökmező th. - Kisinóci turistaház szakaszt!


Szállásunk már le volt foglalva a turistaház melletti faházakban, lassan lepihentünk, hogy másnap a társaság nekivágjon eddigi legmagasabb hegyének, a Csóványosnak.

 

 

A Borjúfő szikláin A Borjúfő szikláin

 

 

 Amikor éppen "komponáltunk"

 

foly. köv.

hörpölin Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24622
50%-ban eltaláltad!! :-))))
Előzmény: Joeyline (24620)
Múzsla Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24621

Cserhát forrásai

Harmadik rész avagy a Harangos-kút megtalálása

 

Előzetesen annyit, hogy amikor már vagy ötödször hívtam fel Csipai Gyurit elkeseredetten mondtam neki, hogy hiába túrázom már több, mint 15 éve, ezt a forrást még úgy sem találom, hogy Ő is segít.

 

Hármas-forrás

Cserhátszentivánból a kék+ jelzésen egyszerűen megtalálható. Az út is nagyon változatos. Maga a forrás rajta van a turistaúton és nagyon bővizű. Kód rendben, bár valaki kissé megégette a lap alját. A forrás könnyen "begyűjthető" a Cserhát 40 és 20B ttúrákon is.

 

Felső-kút

Alsótoldon, a Nefelejcs út folytatásaként hamarosan feltűnik egy esőbeálló, asztallal, padokkal, a forrás pedig ettől jobbra van. Szépen folyt ez is. Kódot viszont NEM találtam. Körbenéztem mindent, de ezt nem leltem meg. A Cserhát 40, 30, 20A ttúrák érintik.

 

Harangos-kút

A múltkori sikertelenség után a másik irányból szerettem volna megközelíteni. Ezt erősítette meg a tegnapi beszélgetésem Gyurival és az is, hogy Alsótold felől jöttem.

Nos, aki autóval jön az is használhatja ezt a megoldást. A 21-es út és Alsótold közötti műúton, ha az utóbbi felől jövünk, akkor Nagymező után elmegy az OKT balra az út pedig lejt. Aztán van benne egy kisebb emelkedő és jobbra egy kisebb parkoló (itt is le lehet rakni a kocsit). Aztán jócskán elkezd lejteni. Előbb a bal oldalon lesz egy sorompó, majd amikor a jobb oldalon látunk egyet, akkor azzal szemben, bal oldalon kell bemennünk az erdőbe. Itt nincs sorompó!

 

Ez az út egyben a kék négyzet jelzéssel és - jelenleg - kék szalagokkal van megerősítve. Hangulatosan kanyarog lefelé, majd egyszer csak kiér a mező szélére. Itt balra kanyarodunk és az erdő végig a bal oldalunkon marad. A kilátás csodás!

Egyszer csak a bal oldalon egy gyönyörű fakereszt tűnik fel, melyet 1988-ban állítottak. Utam során több, nagyon szép keresztet is láttam.

 

A kereszt után meredkebben lejt utunk és mintegy 500 méter után elérünk egy völgytalpat. A szalagok a szemben - meredeken - emelkedő úton vezetnek tovább. Itt jegyzem meg, hogy aki Pásztó felől jönne, az a Szent László tt útvonalát követve a tetőn egyenesen tovább haladva ezen a meredek lejtőn érkezik ide.

 

A mélyponton balra el. A bal oldalon fák, bokrok, míg jobbra mellettünk mező. Szinte szemben, fent ott magasodik a Tepke. Jó 300 méter után ez az út "átkel" a bokros sávon és annak a bal oldalára kerül. (Itt volt az első félreértésünk Gyurival). Itt hamarosan van egy kereszteződés, de mi maradjunk ezen az úton és ne menjünk még ismét balra el. Szemben látszódik egy meredeken felfelé vezető út. (Ezen is jártam a múlt pénteken.)

 

Olyan 200 méter múlva egy gyenge út látható a bal oldalon. Látszik, hogy nagyon-nagyon ritkán használhatják. Ezen induljunk el felfelé. Hamarosan egy bokorsor ér mellénk a bal oldalról is, aztán kiérünk belőle és a bal oldalunkon mező, mí a jobb oldalunkon erdő lesz. Ha valaki felfelé néz, akkor szemben a lomkoronák felett pár fenyő teteje is kikandikál. Az a jó irány és még előtte lesz a kút.

 

Menjünk felfelé és a mezőt ismét bokros váltja fel, de mi még mindíg menjünk és figyeljünk jobbra egy nagyobb "lyukat" a fák között. Ha megvan, akkor lejjeb bebújva a fák közé feltűnik a foglalás és egy asztal, valamint két pad. Ennek a foglalásnak a rajza szerepel a füzet címlapján. (Ez nagyon hasznos információ volt Gyuritól.)

 

A forás merítős, de mivel két béka ugrot bele odaérésemkor és egy lódarázs is feltűnt a kis tetőn, nagyon gyors fényképezés után már húztam is visszafelé. Kód rendben!

 

A hazairánynak nagyon jól megfelelt a korábban ismertetett meredek, majd a Szent László útvonal.

 

Azt hiszem, ennyit még nem keresgéltem egyetlen pontot sem. A Gyurival történt beszélgetések és Animanó korábbi bejárásának tapasztalataival együtt is közel két óra bolyongás volt, amíg megleltem. Pedig  - mint utób kiderült - már sokszor voltam tőle csak pár száz méterre.

 

Nehezíti a megtalálást az eldugottsága, az hogy sehol sem látni vizet a környéken és a Cserhát térkép sem túl pontos ezen a téren.

 

Bízom benne, hogy a nehezén túl vagyok!

Örök hála a segítőimnek!!!

Joeyline Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24620
2 nappal később, mikor már én is ott voltam a csapattal a Börzsönyben, egy helyen egy méh - ha jól láttam - szegődött "útitársunkul", amikor is Ottó és Zutyu fejvesztve elkezdtek rohanni felfelé az emelkedőn...
Nagyon féltek.

Persze nem akarok tippelgetésbe folyni, hogy a csapat melyik 2 tagját csípték meg a darazsak.
Előzmény: hörpölin (24619)
hörpölin Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24619

"Ha jól tudom, akkor Nógrádban az elmúlt időszakban két haláleset is történt darázscsípés miatt. Lehet, hogy nem menet közben kellett volna a védezésre gondolni."

 

Igen, ahogy már írtam, nagy szerencséje volt az "áldozatoknak", hogy ott és akkor történt a baleset.

 

A túra kiírása szerint mindenkinek saját magának kell(ett volna) gondoskodnia a saját felszereléséről és a gyógyszereiről is. De ki gondol erre előre?

 

Mivel a csapatot nem kíséri hivatásos orvos, Marcsi - aki hosszútávú vándor, Camino-teljesítő - önként vállalta a túrázók istápolását, vízhólyagok, kidörzsölések, stb. kezelgetését. A történtek után ő tette el a szükséges ampullákat, hátha később még szüksége lesz a csapatnak rájuk.

 

Az esetet azért említettem meg, hogy tanulságul szolgáljon mindeki számára! Volt már ilyen a fórum történetében, amikor valaki az eltévedése történetét mesélte el - hogy mindenki tanuljon belőle.

Előzmény: vaterló (24618)
vaterló Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24618
Ha jól tudom, akkor Nógrádban az elmúlt időszakban két haláleset is történt darázscsípés miatt. Lehet, hogy nem menet közben kellett volna a védezésre gondolni.
lükepék Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24617
és a Mecsekben kidolgoztam a túratervet, miszerint a DDK-t és a DDP-t szépen egymásbafonódva lehetne csinálni, egy nap kéken oda, a kék és piros találkozásában pedig pirosra váltani, és úgy vissza... Valahogyan 2-3x is keresztezik egymást.
DDP-m még egy méterem sincs.. :(
Előzmény: jzp2107 (24616)
jzp2107 Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24616
> pont rendbejöttem..

gyanús vagy te nekem!
tisztára mint egy szimuláns :-)
Előzmény: lükepék (24615)
lükepék Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24615
és mondjuk vasárnap délután 4kor, patika nélkül...

Pont a téglagyár-Dobogókő szakaszon kaptam én is pár csípést, de még elég az elején.. Dobogókőre felvonszolódtam, aztán a buszon jól feldagadt a lábam (térd környékén csípett, belül), otthon meg kb. 1 hétig feküdtem hőemelkedve, bazi kemény és égő daganattal... Aztán amikor bírtam járni, bementem az egyetemre (ahol épp nyári gyakorlaton lettem volna), és benyaltam valami lázas fertőzést.. Közben kinn 39 fokos hőség.. De cserébe én voltam álmomban Mexikó katonai hadvezére, és városszemlét tartottam.. Aztán amikor már csak 37 fokom volt, elvittem a kutyát sétálni, és a kikészített lomtól jött egy akut porallergiás roham, újabb 2 napos aliglevegő+láz.. Aztán mire Pécsre mentünk volna nyaralni (1 hét túra+kultúra), pont rendbejöttem.. :)))) és 1 nap csúszással, de mentünk.
Előzmény: nagypapi (24614)
nagypapi Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24614

"komoly baleset történt: egy megzavart darázscsapat meglepte az csapat „utóvédjét”, és hármukat is megcsípték. Sajnos – mint kiderült – ketten is allergiások voltak a csípésekre, itt csak a gyors segítség segíthetett! Szerencsére közel volt a szentkereszti országút, így egy gyors stoppal a maródiak gyorsan eljutottak a pilisszentkereszti gyógyszertárba, ahol azonnal megkapták a szükséges kalcium injekciókat."

 

Ez azért elég durva. Mert mi lett volna, ha a darázscsapat nem éppen ott, hanem mondjuk valahol a Mátra-gerinc közepén csípi meg őket...

Előzmény: hörpölin (24612)
Güsziológus Creative Commons License 2008.08.05 0 0 24613

ROMÁN KORI TEMPLOMOK

Hogyan lesz a 70-ből 60?

 

Nem különösebben izgalmas probléma, de azért nem mindegy.

Mivel nem az a cél, hogy begyűjtsem a pecséteket, úgy gondoltam, hogy azokat a településeket, melyek közismertek, "kiemelem".

Nem hiszem, hogy ezekkel kapcsolatban bárkinek információhiánya lenne.

 

Pannonhalma (1)

Esztergom (1)

Székesfehérvár (1)

Veszprém (2)

Pécs (4)

Pécsvárad (1)

 

Egyik sem ismeretlen számomra, de ha majd "végzek" a többivel, akkor kényelmesen felkeresem ezeket a helyeket is. Különösen Pannonhalma és Veszprém érdekel, ott nagyon rég jártunk.

Pannonhalma kivételével mindegyik településen megfordultam az elmúlt 5 évben, de valahogy nem volt fontos a román kori templomokat igazolni.

Pécsváradon kettő van, az egyiket megnéztük, az tetszett és leigazoltam.

A másikról nem tudok, de azt hiszem nem lesz probléma fellelni.

 

Mivel tegnap nem hagytam el Budapestet, a korrigált szám 60.

 

Újabb részletekkel már nem untatok senkit, holnap indulok a terepre (Őrség).

Egy "régebbi" templom (Bodrogolaszi) képével búcsúznék.

 

Előzmény: Güsziológus (24598)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!