Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Törölt nick 2008. júl. 3. Creative Commons License 187
Sziasztok!
2007-től 2008. voltam betegállományban "gerincsérvvel"!
Rettenetesen fájnak a lábaim , a derekam, alig bírok menni 15-20 méterenként meg kell állnom, mert egyszerűen olyan erősek a fájdalmaim hogy meg kell várnom amíg elmúlik! Borzalmas érzés és még ráadásul szégyenlem is hogy férfi létemre ezt kell írnom!
Akkor vissza az elejére:
2007-ben kezdődtek ezek a zsibbadásos tünetek mind a két vádlimban és a lábfejen! Mentem szép sorban :
Érsebészet negatív.
MR vizsgálat kétszer a tavalyi év folyamán az amerikai úton: háát látunk valamit gyógytornával,fűrdövel kezelni lehet nincs szükség műtétre!
ORFI 5. emelet :"" kétszer feküdtem "" bent két hetet januárban és tavaly nyáron!!!!!
Távozásomkor azt írták mind a kétszer a záróba hogy javult az állapotom (röhej) !!
Már bottal jártam azt hittem megőrülök, elkezdett fájni a bal forgóm és ráadásul a bal lábfejem is még jobban. A leszázalékoló bizottság decemberben kiröhögött fellebbeztünk, másodfokon nagyon rendesek voltak ... a szemeben , de amikor megkaptam a határozatot 50%-ról (idén januárban)
rá kellett jönnöm hogy én egy egészséges 55-éves ember vagyok ! Na ennyit az én gyógyulásomról! Mit gondoltok van ember kínzás a törvénykönyvünkben? Mert ha van akkor megteszem a feljelentést "ismeretlen" személy ellen! Szerintem kell hogy legyen , ha van állat kínzás!
Most csodámra járnak a munkahelyemen , és nem hiszik hogy van ilyen a 21.században! Operátorkodom egy gépsoron (18m hosszú) jól elvagyok köszi!(gondolhatjátok hogy nézek ki) Mindenféle tanácsot megköszönnék! Mondjátok mit tegyek mert már érzem hogy nem bírom sokáig húzni, lehet hogy térden lövöm egy luparával az orvosaimat és akkor megtudják mi az a fájdalom? Ez lenne a megoldás? Ja nem adtam jattot sehol "csak" csoki narancs meg ilyenek! Most már tudom ez volt a baj!!! 58db 300Ft-os vizitdíj cédula boldog tulajdonosa vagyok, gyűjtők jelentkezését várom az alábbi emil címen!
Na gyerekek így gyógyultam meg ÉN!
Judit52 2008. máj. 17. Creative Commons License 186
Kedves Mindenki!

Nagyon régóta kínlódom ízületi problémákkal. Rendesen és rendszeresen jártam a különböző reumatológiákra, különböző reumatológusokhoz, különböző fizikoterápiás kezelésekre, és hosszú évek óta a nyaralásaim már csak a gyógyüdülőkben zajlanak. Mindennek nem volt eredménye, legfeljebb néha csökkentek a fájdalmaim valamelyest. Refluxom (gyomorprobléma) miatt ráadásul nagyon kevés gyógyszer volt, amit szedhettem, amit meg szedhettem, az nem használt semmit.
Eljutottam odáig (kb két éve), hogy sokszor menni, leülni, felállni sem tudtam, csak nagy erőfeszítések árán, a kezeim pedig úgy fájtak, hogy alig tudtam még egy tollat is tartani. Reggelre görcsökben álltak az ujjaim, olyan mereven, mint a beton, éjjel pedig rendszeresen ugyanilyen görcsökre, vagy teljes karzsibbadásra ébredtem, és csak hosszas tornáztatással tudtam "kimozgatni" a görcsöt a kezemből.

Az így megélt hosszú évek után a véletlen vitt el Dr. Szentesi Margithoz (remélem, nem haragszik meg, ha kiírom a nevét, de megérdemli a méltatást), aki az első mondataim után azonnal diagnosztizálta nálam az RA-t (ADDIG, HOSSZÚ ÉVEKIG EGYETLEN REUMATOLÓGUS SEM!!!!!). Én egyik ámulatból a másikba estem, főleg azért, hogy mi a fenének jártam addig a többiekhez!!!!!

Ez a doktornő minden vizsgálatot elvégeztetett, majd bázisterápiát javasolt. Először Delagilt írt fel (napi kettőt), plusz fizikoterápiás kezelésekt , de egyszerre -masszázzsal és gyógytornával együtt- öt félét, mindegyikből tízet. Végigcsináltam az egészet, és szedtem a delagilt. Egy évig szinte teljesen tünetmentes voltam. Nem hittem el, hogy nem fáj semmim, tudok menni, ülni, állni, nem görcsölnek be az ujjaim, nem fáj a sarkam stb. Szinte pont egy év múlva kezdődtek megint a tünetek. Felhívtam, és mondta, hogy azonnal menjek hozzá vissza. Ekkor megállapította, hogy a delagil már nem elégséges, ezért felírta a metotrexatot és újra a kezeléseket. Később kissé megemelte az adagot. Azóta naponta végzem a gyógyszerek szedése mellett a gyógytornát, minden ízületre, főleg a kisízületekre is kiterjedően (gyógytornász tanított meg rá, minden ízületre kiterjedően), naponta tekerek 4-5 km-t a szobabringán (lassan, max. 10-12 km-es sebességgel, és fokozatosan, 100-200 méterenként jutva el kb két hónap alatt 1, 1,5, 2 most már az 5 km-ig. Minden nap szigorúan megeszem fél-egy citromot és három kanál termelői mézet immunerősítő-kamilla-csipkebogyó-zöldtea keverékben, amit magam állítok össze. A citromnak a húsát is. Naponta eszem zöldséget és gyümölcsöt, amit csak bírok, és tudatosan lefogytam. Még így sem fúj el a szél, de sokat fogytam. Minden nap szedek egy tabletta multitabs immuno nevű immunerősítőt (gyógyszertárban kapható, de nem túl olcsó).
Azóta teljesen jól vagyok! A kezeim fájnak időnként, de azt a sok gépelés is okozza, amitől százszor volt régiebben is ínhüvelygyulladásom.
Két havonta megyek kontrollra (vérvétel stb.), de nem hagyok fel a fizikoterápiás kezelésekkel sem, mert nekem ez "az ágyúval verébre" megoldás nagyon bevált januárban. Kb. júliusban megismétlem az egészet.

A leleteim némileg romlottak, de minimális mértékben, és az orvos szerint jó lenne, ha minden RA-s betegnek ilyen lelete lenne, mint az enyém.

Ne haragudjatok, hogy ennyit írtam, de bíztatásnak szántam. Én odáig nem mertem elmenni, hogy ne szedjem a gyógyszert, de azzal egyetértek, aki a mozgást részesítette előnyben. A mindennapi szisztematikus torna, séta, bringa stb. csodát tesz. Én soha nem hittem volna, hogy a gyógytorna közvetlenül megszűnteti a fájdalmat, de így van. Amit még rendszeresen csinálok (szintén a Doktornő tanácsára), hogy naponta tíz-tíz percre jegelem a kézfejemet, csuklómat, könyökömet, és utána tornáztatom meg. Akkor is kell tornáztatni, ha gyulladásban van, de jegelés után és persze csak nagyon óvatosan. Ezen kívül naponta használom a Tens nevű masszírozó készüléket (OMRON), amit még akkor vettem meg, amikor fogalmam sem volt arról, hogy ez a betegségem. Ezeket munka mellett nem könnyű végig csinálni naponta, de én már ezekkel nézek tévét, olvasok, így telnek az estéim, ill. hétvégeken kora reggel, hogy aztán lehessen mással is foglalkozni.

Jelszavam, hogy NEM FOGOK TOLÓKOCSIBA KERÜLNI! ...és ezért mindent elkövetek!
A doktornőt pedig az Isten áldja meg!!!!! Bár bejutni hozzá szinte lehetetlen. Hónapokra előre teljesen be van táblázva. Egyébként, mikor nála voltam a kórházban, mutatott két-három nénit, akik bejárós infúziósként ültek ott éppen akkor, amikor én elég ramaty állapotban voltam, és mondta: nézzem meg őket, több mint húsz éve vannak ebben a betegségben, és milyen jól vannak. Valóban nem látszottak betegnek, pedig mind bővel hetven körül volt.
Tehát szinten lehet tartani, de mindent el is kell követni érte.

Azért írtam le, hogy erőt adjak azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint én, és akik tanácstalanok, hogy mit tegyenek.

Üdvözlettel:

Judit
Vikka78 2008. máj. 9. Creative Commons License 185
Szia! Szerintem keressen fel egy reumatológust.
Előzmény: csabapeca (184)
csabapeca 2008. máj. 9. Creative Commons License 184
Sziasztok!

A nejemnek van egy furcsa problémája.Reggelente ébredés után alig bír járni úgy fáj a talpa.Ez a jelenség napközben elmúlik,majd estére (nem mindig) újra előjön.
Találkozott már valaki ilyesmivel?
mami-nagyi 2008. márc. 28. Creative Commons License 182
Etna, kedves! Örömmel olvasom, hogy a biológiai terápiát elfogadtad. Én ápr. 10-én már a hatodik infúziót kapom, sajnos, megemelte a doktornőm a dózist, mert a korábban kapott két ampulla hatása nem tartott ki 8 hétig - április-ban már 3 ampulla hatóanyagot tesznek az infúziómba.

A lényeg, hogy könnyebben mozgok, kevesebb fájdalmat érzek - bár a nemrég végzett kontroll-vizsgálaton visszaesést tapasztaltunk, újra felment a vérsejtsüllyedésem, 54-re.

Mindezek ellenére reménykedem, hogy nem leszek rosszabbul.
Ha túl vagy az első infúzión, légyszi, írd meg a tapasztalatodat. Te is a Remicade nevű készítményt kapod?

Üdv.
Előzmény: .ETNA. (180)
Pita888 2008. márc. 21. Creative Commons License 181
Sűrgősen Eladó Bio V lámpa! Egy éve lett vásárolva,alighasznált papírokkal garanciával!
Ár: 140 e Ft Érd: 06-30/ 391-32-72
.ETNA. 2008. márc. 19. Creative Commons License 180

Ötletem sajnos nincs, de azt tudom, hogy a barátnőmnek 18 évesen (állítólag megerőltetésről) volt egy dudor a csuklóján, megoperálták, nagyon szép x alakú két öltése van, csak egy a bibi, néhány év után "visszajött".

 

Esetleg gyógytorna?

 

 

Más: szorítsatok, március 26-án indul a biológiai terápiám, ekkor kapom majd a nyolcból az első infúziót, annyira szeretnék meggyógyulni (bár az orvosnőm szerint ez 100 %-osan lehetetlen), de én még hiszek a csodákban:-))

Előzmény: bohrer (179)
bohrer 2008. márc. 15. Creative Commons License 179
Sziasztok!

Kb. 2 hónapja megrántottam mindkét csuklómat, nagyon fájt, a felső részen a kézfejeimnél félcseresznye nagyságú dudorba ugrott az ínszalag. Fogni tudok, de hajlításkor fáj, nem tudok erőt kifejteni. A jobbkezemben már nem fáj, a dudor is kisebb, egy kollégámnak 16 évesen szkanderozás közben lett egy 1,5cm magas nagy dudor, már 20 éve nem múlik, nyáron csákányozott, erőltette, kissebb lett a dudor már csak akkora mint az enyém.

Próbáljam szétmasszírozni, pihentessem ( nem tudom, dolgoznom kell),
fizikoterápia?

Fastum gél pillanatnyi fájdalomcsillapításra volt jó, a dudor maradt.

Ötletek?????
.ETNA. 2008. febr. 4. Creative Commons License 178

Szia !

 

A doki, aki felírta a fiziót a nyakadra mit állapított meg, vagy az nincs a lábadban jelentkező fájdalommal összefüggésben? Voltál laborvizsgálaton?

Azért egy alapos "nagy rutin" - teljes vérkép a vérből kimutatható reuma faktor vizsgálattal együtt +vizelet stb. - biztosan nem ártana. Ez már eleve sok mindent kizárhatna. Ismeretlen eredetű fájdalmak vizsgálatát általában vérvétellel és röntgen stb. vizsgálatokkal szokták kezdeni (gondolom).

Ez nem biztos, hogy segítség, de talán segít elindulni.

Előzmény: SuetiMueti (177)
SuetiMueti 2008. jan. 30. Creative Commons License 177

Sziasztok!

 

lenne egy kérdésem. Fizikóterápiára járok a nyakammal mert az kiegyenesedett...

ám... ezek mellett eléggé fáj már pár napja a bal lábam és nem tudok mit kezdeni a fájdalommal. Nem ütöttem meg, nem húztam meg, és eltörve se volt soha.

Úgy érzem mintha az izom fájna, olyan érzés mintha be akarna görcsölni. Nem volt még ilyen, legalábbis olyan hogy folyamatosan fájna... lassan egy hete.

 

Tudtok segíteni?

.ETNA. 2008. jan. 22. Creative Commons License 176

Huh, gratula, Te milyen bátor vagy. Azt hiszem erre képtelen lennék, mielőtt magamba szúrnám a tűt, elájulnék:-)))

 

70-ről 5-re ez fantasztikus! Akkor én a 38-ról már minuszba megyek ugye, magyarán meggyógyulok - jó tudom, hogy nem, de azért a remény hal meg utoljára, no és fontos a pozitív hozzáállás, ami ugye már majdnem győzelem és ha sokáig mondogatom ezt, talán sikerül is elhinnem, s így ez nem számít felelőtlen önámításnak :-)

 

Tüdőszűrésre évente amúgy is ajánlott járni, így a féléves periódus nem is olyan vészes. Ha nem is a távfutás, de legalább a szimpla gyaloglás simán menjen, ugye?

Ilyenkor, a bajban jön rá az ember, hogy ha rá van kényszerítve, milyen kevéssel is beéri:-))

 

 

 

Előzmény: somolyo (175)
somolyo 2008. jan. 20. Creative Commons License 175
Sziasztok!

Nos, túl vagyok már egy jó pár injekción, 2 hetente saját magamnak adom be hasfalba. az első adag beadása után a gyulladásom 5-ösre esett vissza a 60-70-80-ról. természetesen ezzel egyidejüleg a fájdalmam is arányosan csökkent. Most ott tartok, hogy az éjszakát végig tudom aludni, terhelésre a korlátozottságom maradt de úgy sem vágytam soha a hosszú távfutók magányosságára.
Félévente járnom kell tüdőellenőrzésre is, hát majd látjuk. Szóval ennyi.

somolyó
.ETNA. 2008. jan. 10. Creative Commons License 174

Kedves Mami-nagyi!

 

Ez igazán jó hír, szurkolok Neked! Örülnék neki, ha majd hírt adnál arról, hogy mennyire sikerült "levinni" a terápiával a vérsüllyedésedet és a vérképed egyéb "elemei" is javulnak-e (reuma-faktor, SE..... stb.).

 

Én most voltam vérvételen és már csak 38 a süllyedés (csökken a gyulladás?!), bár a reuma-faktor még mindig iszonyúan magas (négyszáz feletti), de ez valószínűleg nem olyan nagy gond, mert az orvosom szerint a vérképen "kiváló" :-)) Így érthető, hogy szinte teljesen "tünetmentes" is vagyok, most éppen:-)

 

Viszont most is említette, hogy a következő alkalommal meglátjuk hogyan alakul a vérképem és ismét áttekintjük a biológiai terápia lehetőségét. Egyébként emiatt már Debrecenbe is küldtek vért ( hepatitis stb. vizsgálatot ott végzik), így biztosnak tűnik, hogy március-áprilistól én is kapom majd az infúziót. Ezért is lenne nagyon jó, hogy ha időd engedi, írnál az állapotodról, szívesen fogadnám a tanácsaidat és a tapasztalataidat is terápia-ügyben.

 

Előre is köszi: Etna 

Előzmény: mami-nagyi (173)
mami-nagyi 2007. dec. 28. Creative Commons License 173
Minden Kedves Fórum-lakónak fájdalommentes, boldog új esztendőt kívánok, erőben, egészségben!

Én a negyedik infúzió után ragyogóan érzem magam, februárban esedékes az ötödik.
Januárban még egy kontrollvizsgáklaton kell megjelennem.

Üdv.: mami-nagyi
.ETNA. 2007. dec. 27. Creative Commons License 172
Szia !

Gondolom az idő mindenre gyógyír, nem lenne szabad "sürgetni" a gyógyulás természetes folyamatát, szerintem: türelem!

De ha mégsem így gondolod, szerintem egy sportorvos tudná legbiztosabban megmondani, hogy mikor kezdhetsz hozzá az intenzív terheléshez, anélkül, hogy ennek később "meginnád a levét". Javaslom, hogy nézd meg az Országos Sportegészségügyi Intézet honlapját: osei.hu

Ezen a honlapon - ha pesti vagy - megtalálod a címet és a telefonszámot is. (Alkotás u. 48. sz., reumatológiai szakrendelés is van, szerdán 14-16 óra között, előjegyzés alapján, a betegirányító tel.száma: 06-1-488-6130).

Ha nem a fővárosban élsz, nyisd meg a osei.hu honlapjának bal oldalán, a felsorolásban a "sportorvosi hálózat"-ot és kiadja az ország minden régióját, csak rá kell kattintanod és már nyílik is az adott régió sportorvosi hálózatának listája.

Egyébként pedig nem lehet úgy kondizni - átmenetileg - hogy a vállad nem terheled? Csak kérdezem:-))
Előzmény: Don Palesz (171)
Don Palesz 2007. dec. 20. Creative Commons License 171
Üdv!

Még április közepén volt egy balesetem, amelynél eléggé beütöttem a vállam. A röntgenen ugyan törést nem mutattak ki, de csak lassan akart gyógyulni. Mivel még augusztusra sem jött helyre, így elmentem reumatológiára, ahol szeptemberben 10 alkalommal fizikoterápiás kezelést kaptam. Ez ugyan javított kicsit a dolgon, de még most sem mondható tökéletesnek. Időnként kicsit fáj, meg karkörzéskor recseg, fekvőtámaszozásra nincs különösebb panasz. Szeretnék újra nekikezdeni a kondizásnak, de nem vagyok benne biztos, hogy lehet. Nem tudtok valami jó szakorvost, aki frankón meg tudja állapítani, hogy pontosan mi is a helyzet a vállammal és hogy meg lehet-e gyógyítani teljesen?
Előre is köszi a segítséget!
.ETNA. 2007. dec. 19. Creative Commons License 170

Én is jókat hallottam a sóbarlangról (a barátnőm kisfia asztmás volt, neki is segített), igaz a mondás, hogy a baj csőstől jön :-((

 

Kellemes ünnepeket és sikeres barlang-terápiát Netpapa!

Előzmény: netpapa (161)
.ETNA. 2007. dec. 19. Creative Commons License 169

Kedves Mami-nagyi!

 

Ez valóban igazi örömhír!!  Én is tapasztaltam/om/, hogy micsoda különbség van már az ötvenakármennyi és a negyvenakármennyi között is, akkor gondolom ez a különbség még jobban érzékelhető a 100-70  és a 40 között állapot esetén.

 

Kívánom, hogy tartós eredményt hozzon!

 

Kellemes ünnepeket és boldog, békés Új Esztendőt, jó erőt és egészséget kívánok.

 

 

Előzmény: mami-nagyi (168)
mami-nagyi 2007. dec. 12. Creative Commons License 168
Etna, ahogy ígértem:
A friss laboreredmény: már "csak" 40 a vérsejtsüllyedésem, pedig több mint egy évig a 100 - és 70 között mozgott.
Bizakodva várom a jövő heti, negyedik infúziót, remélem, utána még jobban leszek!
Előzmény: .ETNA. (159)
netpapa 2007. dec. 7. Creative Commons License 167
Mr.Termékdij
Köszönöm a felvilágositást utánna járok érdekel.
Előzmény: Törölt nick (166)
Törölt nick 2007. dec. 5. Creative Commons License 166
Ezen a linken (bár ez sem működik rendesen) már legalább elérhetőséget lehet találni:

http://cegjegyzek.info.hu/cgi-bin/webpages/style010/index.php?siteid=HUS0001976
Előzmény: Törölt nick (165)
Törölt nick 2007. dec. 5. Creative Commons License 165
http://www.bio-mek.sk/hu/svetelna_terapia.htm#

A BIO-V lámpa véleményem szerint hatékonyabb mint a Bioptron lámpa.
Nagyságrendileg nem a kézi, hanem a gyógyászati Bioptron lámpához hasonlítható, ugyanis nem igényel színlencsék csereberéjét, mert minden bele van építve.
Amennyiben jól tudom kereskedelmi forgalomba nem kapható, hanem ilyen vacsorás termékbemutató alkalmával lehet hozzájutni. Ez számomra annyira nem pozitív, hogy odamegyek és akkor azt mondják, hogy vedd meg most. Ráadásul kb. 200.000.- Ft az ára.
Én sem ilyen termékbemutatón vásároltam, hanem rákerestem a neten apróhírdetésekben és sikerült venni egy alig használtat 100.000.- Ft-ért.

Egy fekete bőrönben adják, különböző adapterek vannak hozzá.
Amit Én már tapasztaltam a jótékony hatásából:
- fájdalomcsillapító hatású;
- sebek, műtéti hegek jobban és sokkal gyorsabban gyógyulnak;
- a sarok csontom gyulladása 2 hét alatt elmúlt (3 évig nem tudtak vele mit kezdeni, a fizioterápia halottnak a csók...);
- influenziás tüneteket már egy kezeléstől is észrevehetően csökkentek;
- fejfájás, migrén ellen is kiváló

A termékbemutatón volt egy hölgy, aki két ujját nem tudta mozgatni, majd lámpázás után (6 perc) majdnem összepisilte magát a gyönyörűségtől, mikor 5 év után megmozdultak az ujjai.

A lámpához adnak egy termékismertetőt amiben megvannak a kezelhető betegségek,l és hogy melyikhez milyen akkupunktúrás pont tartozik, mert nem biztos, hogy csak ott lehet kezelni a felületet ahol a fájdalmat érezzük.
Előzmény: netpapa (164)
netpapa 2007. dec. 5. Creative Commons License 164
Mr.Termékdij.
A bioptron lámpát ismerem.Milyen a BIO-V lámpa és mennyibe kerül ?Legyen kedves irjon róla.Köszönöm előre is.
Előzmény: Törölt nick (163)
Törölt nick 2007. dec. 3. Creative Commons License 163
Olvasva a "sokk" gyógyszeres kezelésről; nem próbáltátok még a fényterápiát? Persze kiegíszítés képpen.

1. BIO-V lámpa
2. Bioptron lámpa

Nekem BIO-V lámpám van, és ne tudjátok meg mennyivel könnyebb a helyzetem mióta azt használom!

Nekem nem ennyire durva a bajom, csakis annyi, hogy állandóan be van gyulladva a sarokcsontom, és ezáltal komolyabb erőhatások után leszakad a sarokcsontomról az achillesem. 6 év alatt 4 műtét. Nekem ez mondjuk elég komoly probléma, lévén 20 évig komolyan futottam és nem tudom elképzelni az életem mozgás nélkül.

Az utolsó műtétem után beszereztem egy BIO-V lámpát, ami segítségével kb. 3x gyorsabban gyógyultak a dolgok mint előtte.
Előzmény: .ETNA. (160)
mami-nagyi 2007. dec. 2. Creative Commons License 162
Szia, Etna!

Örömmel írom, nagyon jól vagyok! A következő infúzió dec. 19-én esedékes, előtte egy héttel kell a laborvizsgálatot elvégeztetnem. Én is kíváncsi vagyok, mennyit javult a vérsejtsüllyedésem.
Amint kiderül, megírom!

Üdv.: mami-nagyi
Előzmény: .ETNA. (159)
netpapa 2007. dec. 1. Creative Commons License 161
Kedves ETNA
Én is kiváncsi vagyok,hogy a mami-nagyi hogyvan csak ugy mellékesen elmondom
ezen a héten a rekeszes galván és a "kesztyü" mellett amikezeléseket kapok muszáj a sóbarlangba járnom mert eldugult az orrom.Nem vagyok náthás váladék sincs csak éjjel nem kapok levegőt a spréket 10 nap után már nem használhatom.
Marad a sóbarlang 6-7 kezelés után javult tavasszal,remélem most is fog.
Üdv netpapa.
Előzmény: .ETNA. (160)
.ETNA. 2007. nov. 30. Creative Commons License 160
Ja, és a forróvizes reggeli "ujj-bejáratást" és a forrózuhanyt hónapokon keresztül nap, mint nap csináltam én is, így gondolom a meleg víz az én esetemben is kimondottan hatásos lehet, bár még gyógyfürdő ügyben nem "kutakodtam" :-))
.ETNA. 2007. nov. 30. Creative Commons License 159
Köszönöm netpapa! :-)

Most, hogy szóba került a vérsüllyedés, kíváncsi lennék vajon Mami-nagyinak a biológiai terápia mellett, mennyi a vérsüllyedése, pl. módosult-e jelentősen, vagy stagnál... stb.??

netpapa 2007. nov. 27. Creative Commons License 158
Kedves ETNA
Bizony nem semmi a 14 év tauredonnal,ezt mondta a főorvos is 2006-ban.Azt is modta,hogy az RA-sok kb.20%-a birja csak a tauredont.A melegvizről csak annyit,hogy ez is egyénenként változó nekem jó.Volt olyan időszak amikor reggel csak ugy tudtam kinyit a kezem,hogy előbb a" forró"vizalá tartottam.Minden évben
kétszer járok beutalóval Harkányba.Ez melegvizes gyógyfő + a kezelések én birom.
A novemberi süllyedésem 48 de átlagban 40 körül van.A jó kivánságokat köszönöm
én is minden jót és jobbulást kivánok őszintén.
Előzmény: .ETNA. (157)
.ETNA. 2007. nov. 26. Creative Commons License 157
Hát kedves netpapa, nem semmi, 14 éven át injekció.... bár, hogy ha használt, és a szintentartás révén megelőzte a deformitást, akkor valóban megérte.

A gyógytornászom szerint a mai modern kezelések és gyógyszerek mellett még egy viszonylag fiatal korban kezdődött RA mellett sem kell pl. a kezek "komolyabb" deformitásától tartani. Én persze ezt készséggel elhiszem, de azért azt mondtam neki is, aha, erre majd 10 év múlva térjünk vissza:-)

Valóban a normális közeli állapotba viszi le a vérsüllyedést a tauredon?

Nálam szerencsére most egészen szépen alakul. Tavaly októberben 28-ról indultam, de volt már 72 is majd 67, 52, 47... és most, a novemberi vérkép lelet szerint már csak 42. Tudom, lehet, hogy csak átmeneti, nem kell tőle "elszállni", de azért olyan jó volt látni:-))

Köszönöm a jókívánságokat és tiszta szívből viszontkívánom!

Előzmény: netpapa (154)