Egyelőre a pontos helyzetet kell felmérni, holnap talán már okosabbak lehetünk. Kapcsolatokat, kompetens embereket kell keresni és találni, akiknek joguk és lehetőségük van bármit is tenni az ügyben.
Én megpróbálok szétnézni itt angliában, hátha adódik valami lehetőség egy kis anyagi vagy bármilyen segitségre, ha más nem kaphatunk néhány használható jó tanácsot. És mégegyszer mondom, én bármilyen módon hajlandó vagyok az ügy mellé állni.
Én kevésbé vagyok belső, mint Te, csak helyileg vagyok francihegyi. De ha készül valmilyen tiltakozás, egészen biztosan rengetegen, külsősök-belsősök alá fogják írni. Csak abban nem vagyok biztos, hogy parabola ívben, vagy sugárban fogják az illetékesek lesz@rni a tiltakozást :-((
Holnap egyébként Bőnyben leszek, vagy holnapután, vagy pénteken leszek bent.
Holnap be kéne tájolni a helyzetet és összelapátolni gyorsan egy tiltakozást. Ebben teljes mellszélességgel benne vagyok, de ne csak pofát tépjünk itt, hanem írjunk és tiltakozzunk. Tenni, tenni, tenni és ebben most nekünk, "belsőknek" kell lépni.
Az első háború után meg kellett a magyar gépeket semmisíteni. A második után sem hagyták meg a gépeket. Az 50-60-as években - hogy nehogy az ellenség kezébe kerüljön - szintén megsemmisítették a légijárműveket.
Aki járt Angliában, tudja, hogy nagyon sok reptéren találhat felújított (sőt repülőképes !!) old timereket (én is láttam párat). Egy könyvesboltban valamilyen Spitfire-könyvet lapozgatva láttam, hogy csak Nagy_Britanniában több, mint ötven REPÜLŐKÉPES Spit van (és ez csak egy típus).
Nálunk nincs pénz, nincs annyi pénzes megszállott, hogy repülőképessé tegyen régi gépeket (ezért kell kalapot emelnünk a Fedő és hasonszőrű fanatikus társai előtt). De hogy még azt a lehetőséget is eljátszuk, hogy statikusan láthassunk a műszaki történelmünkből egy-egy részt, nem szabad elfogadni.
Repülőképes IL-18 biztosan van még a távoli világban, de abból nekünk semmi hasznunk. Debrecenben régen téma egy skanzen, aminek nyitódarabjaként jó lehetne az IL-18. De erre a célra utójára 1995-ben az akkori üzemeletető, a Szerbon vezetője akart pénzt adni, nem sokkal a letartóztatása előtt :-)
Most csak azt kellene tudni, hogy nem feleslegesen tépjük-e itt a szánkat? Nincs már meg annak a helye? Na nem kiállítási tárgyként, az nem érdekelne. Hanem hogy nincs-e már régen kijelölve a flexes hasznosító?
Ez max álom lehet. Amikor még a kerités mellől is elzavarnak. Itt Manchesterben szépen keres a reptér a spotterekkel, Ferihegyen még nem jutottak el erre a szintre.
Jól tudod. ABDA után van a régi 1-es úton. Amióta kész az autópálya arrafelé és nem igazán van forgalom az 1-esen, a gép az étteremmel együtt leamortizálódott.
Fiúk én mindenféle olyan "mentőakcióban" benne vagyok, amivel az IL-18 megmenthető és esetleg repülőképessé tehető. Szerintem legalább 1db repülőképes példánynak maradnia kell. Feldarabolni barbárság, hiszen egy darabka történelem, ráadásul szép is. Én ugyan angliában vagyok, de ami tőlem tellik és megkértek rá, azt megteszem. Kiskockás, irj fel a listára.
Vagy vontassák el a 31R küszöbéhez. Kialakithatnánk oda egy Spotter teraszt ,és a szárnyáról lehetne fényképezni a gépeket. Benne meg büfé ,kihangosított ATC stb...
Épp a nyáron beszéltünk arról Békéscsabán, hogy milyen jó volna itt egy hasonló gép tábor idején pld. vendégpilcsik elszállásolására. Helyes kis szobákat lehetne kialakítani az utastérben. Stílszerű szálloda egy reptéren. Aztán végig gondoltuk a gép szállítási lehetőségeit:(
Valahol nyugatmagyarországon láttam olyat (az igaz hogy jó régen) hogy egy régi utasszállítóban rendeztek be egy éttermet.Hogy IL-18-as volt é azt nem tudom de hasonlított rá mert volt neki szárnya. Szóval nyissunk benne vendéglőt!:) Vagy lehetne szálloda is belőle.:D