Keresés

Részletes keresés

korrektor22 Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4940

Jelenleg még zajlanak a ponosító megbeszélések a kivitelezővel, nem akarom elkiabálni, de eddigi ismereteim szerint nem az AULI, hanem egy felette lévő rendszer nagyon sok szolgáltatást tud nyújtani. Csatlakoztatható hozzá a BKV SAP rendszer, és sok olyan dolog, amit leírtál nagyon valószinünek látszik, hogy megvalósítható, illetve azon felül még  sok egyéb más is. 

Egy dolog amire még azért várnunk kell: jelenleg csak Békásig épül ki a rendszer, ezért még nyitott dolog, hogy milyen szolgáltatásokat tudunk az első ütem után vonali szintre hasznosítani.

Előzmény: Infós (4939)
Infós Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4939

Hangos utastájékoztatás: sajnos — ha jól hallottam — a sok "utas-"panasz miatt szűntek meg, mert szegény lakók nem bírtak aludni tőle... Pedig de jó is, mert időben elkezdhet az ember rohanni, hogy elérje a vonatot! :)

 

És ugye lesz majd valami olyan egységes rendszer is, hogy ha Szentendre naplózó "benaplózza" a vonat pl. pályaszámát a számítógéppe, akkor azt mindenki, pl. a Se rendelkező, Ba rendelkező, Se rendező, műszak stb. is láthassa, esetleg így még a futáskm-ek is "önmaguktól" számolódnának, lehetne tudni, hogy melyik vonat mikor merre ment, adott esetben figyelmeztethetné az illetékest a ciklusvizsgálatokra. Meg akkor már ha ebben rögzítik pl. a járművezető nevét, akkor lehetne az alapja valami bérszámfejtő/vezénylő programnak, legalábbis a munkaórák, műszakpótlékos órák nyilvántartására. Ja, és nem kéne minden nap kinyomtatni a vezénylést x példányban, mert mindenki látja, akinek kell, hiszen ott lesz a számítógépen! :)

 

Jó lenne egy ilyen, igazán komlex rendszer, hogy csökkenjen a papírfelhasználás. Esetleg az AULI tudhatna valami fordatervezőt is (nem ismerem, lehet, hogy már tud valami hasonló segítséget). És akkor onnan már csak egy lépés, hogy tudja, mikor jön Margit-hídra kisegység, és be is mondja magától...

 

Remélem nem lóg bilibe a kezem és megvalósul...

 

 

 

Előzmény: korrektor22 (4938)
korrektor22 Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4938
A választ már megkaptad, de én még kiegészíteném. Az illetékesek és a Gelka is tud róla. Olyannyira, hogy a rekonstrukció második ütemében tervezve van a rendszer teljes cseréje, a vonali tájékoztatók kiépítésével együtt (vizuális kijelzés és hangos bemondás a megállóhelyekre, térfigyelő rendszer stb.)

Ez a berendezés az elsők közül való. Elavult, elhasználódott. A számítógépes hangbemondás nem megoldható. Teljesen fel kellene újítani - de mivel ennek kompatibilesnek kell majd lenni a vonali rendszerrel is, ami, hogy milyen lesz, csak akkor tudjuk, meg ha már lesz rá pénz, és kiírhatják a tendert és lesznek ajánlatok – addig megfontolás tárgya, hogy érdemes-e, szabad-e teljesen felújítani, a szűkös anyagi helyzetben nem válna-e kidobott pénzzé.

Addig is javítgatják, ahogy tudják fenntartják.

Az állomás vágányainak végénél a nagy közös tábla működik. Még a vágányokhoz való bemenetel előtt ezen kellene tájékozódni. Egyébként nem nehéz, én kipróbáltam, nem kell a fejedet sem felemelni, elég a szemel felfelé nézni és látható.

Igen, tényleg az lenne jó, ha mindig minden rendben működne, ha már ott van, de az elavult, elhasználódott berendezéseknél az idő előrehaladtával ez egyre nehezebben és nagyobb költségráfordítással biztosítható. Akinek volt már ütött kopott használt autója, annak ismerős a téma. Nekem volt, és körülbelül annyit volt szerelőnél, mint amennyit jártam vele.

A nem tájékozódó, szórakozott embereknek sokat segíthetne az, ha valaki feltalálná a szándékkövető rendszert, ami kiértékelné a szándékot és időben figyelmeztetne, hogy merre kell menni.

Ez nekem is segíthetne, mert én is voltam már szórakozott, nem arra mentem, amerre eredetileg szándékoztam volna. Nem figyeltem a táblát, túl mentem rajta, majd csak hosszú kóválygás után jutottam el az eredeti célomhoz. Ekkor én magamra voltam dühös.

Előzmény: Ep128 (4928)
Kardfogu Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4937

Eddig nem tapasztaltam, hogy a Batyin rossz lett volna a hangosítás. ÉS aránylag elég érthetően is mondják be.

Sőt! Általában azt is bemondja, hogy vonat indúl az x-dik vágányról Szentendre/Békásmegyer állomásra 1 perc múlva. Szóval, ha az utas figyel, akkor még van ideje átszállni a megfelelő szerelvényre.

De 100 utasból jó ha 5 figyeli az utastájékoztató berendezéseket.

Előzmény: v_peti (4935)
LVII Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4936

Batthyány téren az érkező vonatokat érkezéskor, az induló vonatokat egy perccel az indulás előtt és induláskor is bemondják.

De a moziban sem szaladunk ki a reklám közben, hogy milyen filmet is nézünk meg, mert csak a bejáratnál van kiírva :D :D

Előzmény: v_peti (4935)
v_peti Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4935

Persze akkor, ha a hangosítás megfelelően működik.

 

Előzmény: v_peti (4934)
v_peti Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4934

Ha van hangosbemondó, amit használnak is, akkor az úgyis bemondja, így a magyarul nemigazán értő külföldi túristák és a halláskárosultak kivételével mindenki érti a következő szöveget: Vonat indul 18 órakor a harmadik vágányról Szentendrére.

 

 

Előzmény: Ep128 (4928)
Dash 9 Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4933

A pótkocsi tömege is ugyananyi a felirat szerint mint a motorkocsié. A két motorkocsi között is eltérés van, igaz 500 kg. (felirat szerint)

 

Ugye ez az egység felemás áramszedős?

Előzmény: Törölt nick (4931)
Prozac73 Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4932

Tisztelt Ep128!

 

Batthyány téren az utasok döntő többsége hozzád hasonlóan jól tájékozódik, hogy melyik vágányról mikor indul vonat: bármelyik vágányon áll a vonat felszáll rá, és kuka módon várja a "sült galambot", aztán mikor rájön a tévedésére, akkor másokra fogja balgaságát.

Ez teljesen természetes, "normális" reakció az emberektől. (Nem én vagyok a hülye, hanem a BKV!)

De talán Tőled mást várna az emberfia...

Természetesen ez nem indok; és nem mentség a technika üzemképtelenségére.

Azok, akik nap mint nap ezzel kénytelenek foglalkozni, azok teszik a dolguk: jelentik a gelkának. Tehát a gelka gépében van a hiba, melyre a forgalmistának vajmi kevés ráhatása van.

Felnőtt emberként azt gondolom, hogy ha ki van építve az első vágány, akkor annak talán gyakorlati célja is van...

Az, hogy használják, mikor a forgalom lebonyílátásához szükség van rá.

Tehát használják, még akkor is, ha netán kevésbé kényelmes a keskenyebb peron.

További jó délutánt.

 

Előzmény: Ep128 (4928)
Törölt nick Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4931

Szia.

 

Azzal jöttem ma haza.Milyen feliratozása volt érdekes?

Előzmény: Dash 9 (4929)
s-zoli Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4930
Ha második kocsiba szálltál volna be akkor el kellet, hogy menjél az utolsó kocsi mellett amire ki van irva, hogy hova megy. A szerelvény indulása nem tök mindegy ha már lementél?
Amúgy abszolút jogos a kifogásod de ezt intézt az illetékeseknek is.
Előzmény: Ep128 (4928)
Dash 9 Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4929

Sziasztok!

 

Ráckeveiek! A 891-es egység tömegfeliratozása elég érdekes!

Ep128 Creative Commons License 2005.09.28 0 0 4928
Ma (illetve az már tegnap) dél körül a Batyin (amikor beérkezett a HÉV, és leszálltam) TÖKSÖTÉT volt az állomáson! Valami kis "disznósági fény" (minden 82-ik szélső neon) világított, de egyébként semmi. Az egész aluljáróban ez volt a helyzet a HÉV szintjén. A Metróban volt fény rendesen... (A szerelvények közlekedésébe ez láthatólag nem kavart be...)
Más...
Utóbbi időben (ahogy látom) elég rendszeresen, és gyakran használva van az első vágány. Ellenben az "ottani" kijelző (FOKGYEM?) a mai napig nem működik. (Hova megy, meg hánykor az ott álló szerelvény...) A 2-ik, 3-ik vágánynál a közös peron felett működik. Az első vágány fölött (kb. a szerelvény felénél) meg kitartóan fekete a kijelző. A mellé "ragasztott" óra MŰKÖDIK, sőt, a kijelzőben is világít belül a neon! De maga a kijelző nem csinál semmit. Nehéz lenne azt is bekurblizni? (Ma pl. csak az első vágányon állt szerelvény, és a gondolataimban elmerülvén (néha ilyen is van... :-) ) oda sétáltam, és már épp szálltam volna fel kb. elölről a 2-ik kocsiba, amikor rájöttem, hogy fogalmam sincs meddig megy ez a szerelvény. Nem mind1, mert Kalászon lakom, tehát a Békási nem nyerő... :-) Mászhattam vissza a "központi" kijelzőhöz a vágányok végéhez, hogy megnézzem felszálljak e egyáltalán...) Valaki szóljon már egy "illetékes valakinek", hogy lökjék oldalba azt az izét, legyen ott is kiírva az info, ha már ott van... :-)
Simmons Creative Commons License 2005.09.26 0 0 4927
Jó lenne ha azt is leirnád melyik vonalon, mert igy csak eláztatod azokat a vonalakat is ahol nem csinálják,vagy  legalább is nem úgy,hogy mindenki lássa ki van a peronon. Nem azt akarom ezzel mondani,hogy ez csak egy vonalon probléma, mert szerintem mindegyiken vannak, de nem mindegy kikről irsz mert igy azokat is gyanuba hozod akiknek eszük-ágában sincs ilyet csinálni,mert tisztában vannak azzal,hogy mit kockáztatnak.Milyen szép lett volna ha most azt irod nálad láttam, mert akkor simán lebuktatod az illetőt, mivel a vezetőségből is sokan olvasgatják ezt a topicot.Az aki ezt csinálja biztos sok a fizuja, mert akinek kevés, az nem fogja még a prémiumát kockára tenni,hogy még kevesebbet vigyen haza,mert szerintem igy is kevés amit "úgy mond a boritékban kapnak".  :))
Előzmény: Tatavs (4924)
pakk88 Creative Commons License 2005.09.26 0 0 4926
A toldozás-foltozással én sem értek egyet, de ha arra várnánk, hogy összegyüljön annyi pénz, amennyiből totál meg lehetne csinálni Cinkotát, sose készülne el semmi. A bizberek egységesítésével messzemenőleg egyetértek, kezelni és javítani is egyszerűbb lenne.
Előzmény: LVII (4907)
Zol Creative Commons License 2005.09.26 0 0 4925
Szia! És most hétvégén mit csináltak a külső szakaszon? (Sztendre-Békás)
Előzmény: korrektor22 (4922)
Tatavs Creative Commons License 2005.09.26 0 0 4924
Azért figyelj jól, mert bizony időnként látni civil peronozást is (barátnő, stb.). Én is láttam a közelmúltban. Nem nálad.
Előzmény: Kardfogu (4913)
LVII Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4923
Kardfogu

 Egy személyautó a városi forgalomban nem 150m-en áll meg! És nem 190 tonna.

Valamint egy autón van ami gyűrődjön és ezzel elnyelje a becsapódás erejét. A vasuti járműveken sajna nincsenek ilyen részek!

 

Fizikát elméletileg mindenki tanult, inkább linkelted volna be Szeitl úr honlapját, ahol a gyorsítás - lassítás gumikerekű kontra vaskerekű van elemezve. De szó nem volt ütközésről, mint ahogyan semmi sincs, ami a schaku magasságán felül lenne, aminek nekimehetsz, ha nem figyelsz.


lbence

De autót meg nem 180 órát vezetsz havonta.

 

Nem, de nem is az órán van a hangsúly, hanem a reakcióidőn és a tapadáson.

vpeti

Amúgy meg a legtöbb szgk-ban egy ember ül csak, azaz egyedül van a vezető.

 

 

Személygépkocsiban egy légtérben vagy az utasaiddal, tehát látod, hogy kikért felelsz. Ha valami nagyobbat vezetsz, akkor ccsak tudod, hogy mi van mögötted, de hogy ki, azt már nem... Tehát nem azért kell figyelni, mert éppen akkor van X kisgyerek és Y várandós anyuka, hanem azért, mert ez a dolgod. Ellenben az autónál "csak magamért felelek" gondolattal máris a lovak közé csak a felelőtlen egyén, ha egyedül van. A közlekedés társas dolog, ahol nem csak az számít, hogy te kivel vagy egy járműben. De ezt lehetne tovább ragozni, feleslegesen.


korrektor22 Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4922

Októberben 2 hétvégén a belső szakaszon, szerződés szerinti garanciális vágányszabályozás lesz, és ami még belefér.

A belső szakaszon a jelenleg folyó munkákon felül hátra van még a második ütem, és a harmadik ütemben kerül sor a külső szakaszra. Az elvi döntések a második és a harmadik ütemre megvannak, a továbbiak már pénz kérdése.

Addig is a külső szakaszon csak szintentartó javítások lesznek.

Nem olvastam vissza, de úgy emlékszem a három ütemben elvégzésre kerülő munkákat valaki már részletezte.

Előzmény: Kardfogu (4914)
Kardfogu Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4921

 Egy személyautó a városi forgalomban nem 150m-en áll meg! És nem 190 tonna.

Valamint egy autón van ami gyűrődjön és ezzel elnyelje a becsapódás erejét. A vasuti járműveken sajna nincsenek ilyen részek!

Előzmény: lbence (4916)
lbence Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4920
De autót meg nem 180 órát vezetsz havonta.
Előzmény: LVII (4918)
v_peti Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4919

Amúgy meg a legtöbb szgk-ban egy ember ül csak, azaz egyedül van a vezető.

 

 

Előzmény: LVII (4918)
LVII Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4918

A személygépkocsinak nem 300 méter az átalános fékútja és ki tud térni az esetleges akadályok elől. De például tilos telefonálni vezetés közben. Viszont az meg nem teljesen idevágó téma.

Előzmény: lbence (4916)
v_peti Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4917

A személyautóban nem utazik mögötted 500 ember.

 

Előzmény: lbence (4916)
lbence Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4916
Hát persze... Akkor minden személyautóban is csak a vezető üljön, vagy mi?
Előzmény: Szentendre (4911)
Hernyofan Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4915

Üdvözletem!

 

Megdöbbentem ma a Hősök terénél folytatott munkálatokon. Tényleg csak pár darab betontalpat cserélnek ki, nem az összeset? Ahogy elnéztem a régieket, amiket ott hagytak, azok is nagyon rossz állapotban vannak, persze azok, amiket kivettek, még rosszabbak... Most komolyan, ennek mi értelme? Egy fél év múlva azok, amiket nem cserélnek most ki, azok is lassan tönkremennek, és megint mehet a lassújel, a jelenlegi felújítás pedig nem ért semmit.....

Kardfogu Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4914

Értem amit mondasz. És gondolom a Sziget miatt volt csak 41 napos a vágányzár.  És bizony 41 nap ekkora munkához nem sok.

Azt kérdezném még meg, hogy azon a két hétvégén csak a külső szakaszon lesz vágányzár, vagy a belsőn is lesz? És, hogy a külső szakasz is ugyan úgy meg lesz-e csinálva mint a belső?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Előzmény: korrektor22 (4908)
Kardfogu Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4913

Sziasztok!

 

Egyet értek azzal amit mondasz/írsz/. Például, hogy akármilyen jó is az ember, mindenre mégsem tud figyelni. Elvégre nem vagyunk kaméleonok. :D

A hírdetményt Én úgy értettem, hogy kifejezetten arra vonatkozik, hogy a HÉV-es kollégák mennem be egymáshoz. Ezek szerint félre értettem. Civilt nem nagyon szoktam látni vez.állásokban. Vagy csak nem figyeltem rendesen. De ígérem elolvasom mégegyszer.

 

 

Előzmény: apasarkany (4912)
apasarkany Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4912

 T. HÉV MÁNIÁSOK!

 

 A peronutazással kapcsolatos iromány az Én művem csak véletlenül a Szentendre név alatt ment el! Engem lehet szidni. Bocsi.

Szentendre Creative Commons License 2005.09.25 0 0 4911
T. Kardfogú!!

  A "peronutazásról"  írt  okosságaidra szeretnék reagálni! Először is szeretném ha elolvasnád a kiadott figyelem felkeltő iratot mert abba nem az van hogy a kollégák utaznak jogusulatlanul a peronon  ha nem általában a  jogtalan peronutazásról van szó! Először is a SIFA meghibásodásakor / ami elég ritka / szükség üzemről beszélünk és igazán jó megoldás nincs ezért van a mostani.

Amúgy a vezető jegyvizsgálók a D2- t nem tudják kezelni a vezetőálláson lévő vészfék szelepet  megnyitni nem egyszerű! A peronozásról meg annyit ,hogy a kollégák közül kit kellene beengedni - busz vagy villamos vezetőt esetleg pénztárost, stb.  , szolgálatba vagy szolgálaton kívülit engednél be? Ha többen vannak sorshúzással kellene eldönteni ki lehet benn? Persze mindekinél aki vezet biztosan volt már bent valaki / Nálam is / de válalva a következményeket. A figyelem megosztásról annyit, hogy ennek vannak korlátai. A külső ingerek közül általában 4-7 dologra tudunk figyelni. Ez egyénenként és az egyén fizikai és szellemi állapotától is függ. Természetesen amikor még kezdő járművezető valaki több figyelmet fordít a jámű vezetésére magára az elindulásra megállásra stb. Nem véletlen a tanuló illetve a kezdő járművezetőknél az ún.  "csőlátás" ilyenkor kevésbé figyelnek a külső ingerekre. A figyelem megosztásról csak annyit, hogy nem véletlen például az, hony a vonatokon a legtöbbször akkor derül ki, hogy nem megy a főlégsűrítő amikor elfogy a levegő / figyeljük a műszereket ? / illetve a Szentendrei vonalon az utastér világítás / alagút/ nem mindekinek sikerül a "figyelmes munka végzéssel" felkapcsolni vagy le. A beszélgetésről annyit, hogy a legtöbb ember még akkor is gesztikulál amikor nem látja azt akivel beszélget / pl.telefonálás közben / ha pedig ott áll mellette törekszik az arcát illetve a testbeszédére figyelni- ez tudat alatt működik- és bizony elvonja a figyelem  egy részét . TE hogy döntenél mire nem figyelsz beszélgetés közben? Egy gázolásnál milyen legyen a felelősség megoszlás ? Kit mennyire vonjanak felelőségre illetve a kollégáddal mennél közös cellába is ? A repülős példáról annyit , hogy bemenni a pilóta fülkébe le és felszálláskor illetve ha bámilyen gond van nem lehet. Amikor oda beengednek valakit a robotpilóta " dolgozik" ami a HÉV- en még nincs. Amúgy a repülő elé ritkán lép be gyalogos a fénysormpó Tilos jelzése ellenére. Én végezetül úgy gondolom , hogy mivel mi szolgáltatunk az utasok felé joggal várják el, hogy aki vezet az csak a vezetéssel foglalkozzon a kollégákkal pedig munkaidőn kívül ellehet beszélgetni kényelmesebben mint a vezető álláson.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!