Egy utaskísérő és barátnője vezette a ciprusi gépet 2005. augusztus 16., kedd, 20:36
Egy pilóta képesítéssel rendelkező, ám utaskísérőként dolgozó férfi és a barátnője próbálta megmenteni a lezuhanástól a ciprusi utasszállító gépet, amely vasárnap csapódott egy dombnak a görög főváros közelében.
A Boeing-737 típusú gépet kísérő görög vadászrepülők által készített videofelvételen sikerült azonosítani a lezuhanás előtti percekben a pilótafülkében látott két személyt. Eszerint Andreasz Prodromu és barátnője, Harisz Haralambusz kísérelte meg kormányozni az utasszállítót, miután megszakadt a rádiókapcsolat a gép és az athéni irányítótorony között.
Prodromu utaskísérőként vállalt munkát a Helios légitársaságnál, miután pilótaként nem tudott elhelyezkedni - hangzott el a ciprusi Antenna magán tv-társaság keddi adásában. Tragikus fordulatként éppen vasárnap ülhetett be a pilótafülkébe, miután a Boeingra kijelölt pilóta, kellő kiképzés híján, nem szállhatott fel.
Prodromut alig három órával a Lárnakából Prágába tartó Helios-járat indulása előtt értesítették. Csak azért vállalta a beugrást, mert a barátnője is éppen azon a járaton volt beosztásban mint légikísérő.
A szerencsétlenül járt repülőgép utasainak azonosítását végző szakértők főnöke szerint a másodpilóta még életben volt, amikor a Boeing a földbe csapódott. "Az eddig elvégzett boncolások azt mutatják, hogy az utasok egy része és a másodpilóta a becsapódáskor elszenvedett sérülésektől halt meg, vagyis még éltek, amikor a repülőgép lezuhant" - közötle Filipposz Kucafisz vezető halottkém.
A görög légierő F-16-os vadászgépeinek két pilótája a Boeingot megközelítve vasárnap arról számolt be rádión, hogy a másodpilóta, Pambosz Haralambusz összecsuklottan, feltehetően eszméletlenül hever az ülésén, míg a kapitány, a német Hans-Jürgen Merten nincs a helyén. A vadászpilóták két személyt láttak a fülkében, amint a Boeing kezelőszerveivel bajlódnak. Néhány perc múlva a repülőgép egy domboldalba csapódott és felrobbant.
(MTI)
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban: http://origo.hu/nagyvilag/20050816egyutaskisero.html
Tudom csak azért irtam hogy ha ezt a média meglátta volna akkor egyből hozta volna a formáját.Ezt csak azért artamhogy a média néha milyen hülyeségeket ír!
Gratulálok a nikkelezett szemmértékedhez. Akkor légy oly kedves és számold ki, hogy az 500 métered hány láb, aztán vizsgáld meg, hogy a kapott érték nagyobb-e 1000-nél. Ha igen, dőljél hátra. Lehetsz még újságíró!
Az általunk idézett szabályok alkotói minden bizonnyal abból indultak ki, hogy attól, hogy a kiindulási és a célrepülőtéren az időjárás megfelel a VFR-ben való le és felszállásnak az útvonalon minden további nélkül lehet zárt felhőzet fölött repülni.
A navigációhoz elvileg a jó öreg stopper-iránytű módszer is megteszi (amit újgazdagjaink hajlamosak alábecsülni, de ez legyen az ő bajuk), de alkalmazható a gps, a VOR, NDB stb., amelyek útvonalrepüléshez (helymeghatározáshoz) való felhasználását a sima PPL oktatási tematika szerint gyakoroltatni kell.
A dologban annyi a korlát, hogy mindezt csak olyan légtérben lehet végezni ahol repülési terv és transzponder amúgy is kötelező, úgyhogy ha valaki reménytelenül eltéved (és ezt nem restelli bevallani :-))) némi radarsegítséget bármikor kaphat.
Szlovákiából írok, ahol az ellenőrzött légtér 5000 lábon kezdődik! De ez nem lényeges ahhoz, hogy VFR repülési módban nálunk nincsen mit keressél a zárt felhők felett!
Kérlek írd meg nekem, hogy egy VFR módban, nem ellenőrzött légtérben történő repülésnek milyenek az előkészületei. Mit ellenőriz a Légügyi Hivatal a fel-vagy leszállásnál, hogy miket készítettél-e megfelelően? Ha egyáltalán ellenőriz néha !? Milyen okmányokra-segédeszközökre van szükség a VFR repüléshez? Mit csináltok előtte a brifingen?
ugy tunik ez nagyon országa válogatja, itt van előttem a hétkötetes második kötete, aszerint a UK-ben FL100 felett vizszintesen 8 km látás, 1500 m a felhőtől, 1000ft-tel a felhő felett OK, mind controlled(E,D), mind nem controlled (F,G) légtérben.
Készséggel elfogadom, mint lehetőséget, de szerintem a racionális cselekvés az lett volna, ha megpróbál kommunikálni, hátha ki tudnak valami okosat találni Hollywood-i módszerrel.. "ezt húzd, azzt ereszd meg.." Gondolom, az utaskisérő elemi szinten tudja kezelni a rádiót. (okay, persze extrém stresszhelyzet etc etc...)
technikailag lehetseges. legalabbis idekint az USA-ban, hogy VFR zart felhok felett repulj, ha 2000 ft-el felettuk repulsz. Persze nem eppen egeszseges dolog...-)))))))
Egy francos elirás kiemelését tartjátok a leglényegesebbnek?
(muszáj, muszály)
Most magyarázkodjak?
Nem teszem, mert felesleges, főleg olyanoknak, akik kizárólag erre hegyezték ki a topikban történő jelenlétüket.
(Most hangosan mondtam, de csak röviditve irom le : HRV-2 !)
Még szerencse, hogy a pálya széléről bekiabálókon kivűl olyanok is jelen vannak,
(pilóták és tanoncok) akik a sorokból is tudnak olvasni és eszükbe jut a mondás: Más kárából is lehet Qrva sokat tanulni. Az okos pilóta igy is gondolkodhat, ha nagyon akarja !
Remélem ezt sokan teszik !
Nem vagyok holmi paternalista vén marha, de az ember dühében hadd adja ki azt ami a szivén van, én ezt tettem még ha ellipszilonnyal is sikeredett.
(Amúgy talán jártam iskolába is !)
A legnehezebb egyébként az élet iskolája volt, ott lehetett a legtöbbet tanulni, ott magas ivben lesajnálták a helyesirást, de egy dolgot belénkvertek:Alázat, tisztesség és tisztelet !
http://www.el-nacional.com/Articulos/DetalleArticulo.asp?idSeccion=63&id=65237
Itt azt mondja hogy ejszaka 3:30-kor a pilota engedelyt kapott a venezuelai legterbe valo belepesre, ugyanakkor veszhelyzetet jelentett (hajtomuhiba). Engedelyt kert soron kivuli leszallasra Maracaiboban ( ez a venezuelai oldalan van a hatarnak).
Nem sokkal ezutan a masodik hajtomuvel is problemak adodtak, ezt is jelentette a pilota. Utana kb. 7000 ft/min sebesseggel sullyedt es hegynek utkozott.
Hogy VFR-ban zárt felhő felett repüljél? Amint átmész ellenőrzött légtérbe (1500 m) az első kérdés, hogy milyenek a repülés feltételei. Ha nincsen meg a minimum szórványos felhőzet 4/8 rész földet látás és nem tudsz átmenni IFR-be – az égen csinálsz házat, de ott is félre!
A VFR módban való repülésnél a föld látásának az elvesztése nálunk azonnali vészhelyzet. Rögtön köteles vagy jelenteni akár ellenőrzött, akár szabad légtérben történt. Ha mód van rá, „vektorálnak” és az első lehetséges helyen letesznek.
A VFR repülés navigációs alapeszközei az ICAO térkép, vonalzó, stopper a föld arca és a navigációs táblázat. A VFR előkészületek ezeken készülnek. A GPS, VOR, NDB stb, csak segédezközök!! Bármikor elromolhatnak – és el is romlanak. A GPS nem kötelező, a VOR stb. csak kevés gépben széria felszerelés. Az ICAO térkép, vonalzó, óra és navigációs lap viszont a VFR repülésnél kötelező felszerelés! Mit kezdesz ezekkel, ha zárt felhőzet felett repülsz – netalántán benne repülsz. Marad a térdre és imádkozz. A többi majd belefoglaltatik a nekrológodba!