Keresés

Részletes keresés

xlajosbácsix Creative Commons License 2005.03.10 0 0 18680

most olvastam a red line interjút az eightballon. borics attila és gepárd nyilatkozik a házfoglalásról, ami kb. olyan, mintha én nyilatkoznék a gitárhangolásról. (a konkrét foglalásra gondolok, nem úgy általában)

 

"a szomszéd öregasszonynak biztos szúrja majd a szemét, és majd mondja: Nézdmá', ide kábítószeresek járnak?! És persze ki fogja hívni rájuk a rendőröket, akik becsukják ezt az egészet,"

 

a gyakorlat mást mutatott: a szomszéd öregasszony lejött a megnyitóra, leült teázni megnézte a kiállításokat, aztán megköszönte, hogy azt csináltuk, amit egy olyan épületben, amilyen. többet is elvárhatnál kedvesem a szomszéd öregasszonytól.

 

"Szerintem megbaszhatják az anyjukat ezek a házfoglalók, nagy többségük valami szemét bölcsészhallgató, kiket az apjuk-anyjuk pénzel, úgyhogy ne akarjanak már ezek házat foglalni, mintha szükségük lenne rá. Menjenek az anyjukba! "

 

kedvesem, ha a szociológusokat is bölcsésznek veszem, akkor mondjuk hatan voltunk bölcsészek a húsz fős kemény magból. ez azt jelenti, hogy tudatlan vagy, vagy hazudsz. a választás szabadságát meghagyom neked. egyébként az érveid előtt meghajlok, mégha nem is ragaszkodsz a tényekhez és az információkhoz.

 

"A másik dolog az, hogy minden ház, amit itt elakarnak foglalni, az magántulajdonban van. Kint megyei, vagy állami tulajdonú házakat foglalnak el."

 

aha, végig kérdezted magyarország összes leendő házfoglalóját?

 

"Volt egy maréknyi ember, kik tényleg rálettek volna szorulva, ők elfoglaltak egy házat, helyre rakták a fűtést, bevezettették az áramot, szinte mindent, majd jött egy másik csoport, kik csak bulinak vélték az egészet - gondolom itt jönnek be Gepárd bölcsészkarosai -, akik oda mentek, és szétrugdosták az egészet. "

 

Itt minimum két sztori mosódik össze. Még jó, hogy az interjú alany egyik társa sem helyesbített, ami cseppet sem etikus.

 

na, megyek haza, anyukám főzött nekem kakaót.

 

 

 

 

toxik 666 Creative Commons License 2005.03.10 0 0 18679

annak, aki kicsit másra vágyik...

 

közhírré tétetik, hogy megnyílt és működik az AK57 közösségi találkozóhely. 3 fő funkciója: 1. infoshop és könyvtár, itt mindenféle adathordozón lehet művelődni, helyben és elvitelre is; 2. közműhely, itt megjavíthatod vagy megszerkesztheted a neked tetsző (főként használati) tárgyat; 3. társalgó avagy bár, itt egy sör vagy gyümölcslé vagy bármi mellett válthatod meg a világot.

szerveződési és működési alapelveink egyszerűek: bázisdemokrácia (~anarchia), miszerint minden döntést az érintettek hoznak, lehetőleg konszenzusos alapon; illetve a csináld magad elve, eszerint nincs külön kiszolgálószemélyzet és vendégsereg, hanem a jelenlévők alakítják az eseményeket, néhány hosszútávú irányelv figyelembevételével.

nyitva vagyunk keddtől péntekig 18-22 óráig, szombaton 14-22, vasárnap 18-22 óráig. ezek rugalmas keretek, tehát a helyzet és megegyezés függvényében tágíthatók.

adatok: dohány u. 57., kapucsengő 128., pinceajtó az udvarban.

sms: 20/4888629

e-mail: ak57@indymedia.hu

zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.10 0 0 18678
es meg en nem tudok magyarul..
Előzmény: SOWHAT (18677)
SOWHAT Creative Commons License 2005.03.10 0 0 18677
Nahát akkor mehet ö is a többi lúzer szarságokkal a http://www.jc-tv.net/ re. A sátánista álláspontú zenekarok mennyivel jobbak már :) és rap videok hölgyek és sportautók nélkül: elképzelhetetlen.
Előzmény: zombiexcrew (18673)
Kajbászzabálóparaszt Creative Commons License 2005.03.10 0 0 18676
Na most elmorzsoltam egy könnycseppet...
Előzmény: zombiexcrew (18672)
zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.09 0 0 18675
naja, tizenakarhany evnyi kornkodas utan nem csoda hogy meghibbant. nekem ez a kedvencem: "I just want to see kids, whatever, come to the Lord."
Előzmény: zs_t (18674)
zs_t Creative Commons License 2005.03.09 0 0 18674

"I just want to serve God, and do what He wants me to do"

...na az ilyennek nem szokott általában jó vége lenni.

amúgy azt elhiszem, hogy most jobban érzi magát, mint a kornban.

Előzmény: zombiexcrew (18673)
zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.09 0 0 18673


Former KORN Guitarist BRIAN 'HEAD' WELCH: 'I Just Want To See Kids Come To The Lord' - Mar. 9, 2005

The Christian Broadcasting Network is reporting that former KORN guitarist Brian "Head" Welch's recent visit to Israel, where he was baptized in the Jordan River, attracted attention from press around the world, and a curious question from CNN about baptism.

CNN asked Welch, "Do you really think your whole being is going to be changed in just in a few minutes?"

Welch replied, "Yep. It's going to be changed. It's going to be changed." Watch. Interview me afterwards. You'll see. You'll see peace. I believe that."

After Welch was baptized, he told CNN, "I told you right before. Remember? I told you I was angry. I'm not angry anymore. I just want to serve God, and do what He wants me to do, and that's to teach people that this is real. I just want to see kids, whatever, come to the Lord."

Welch says God delivered him from both an addiction to methamphetamine and an empty lifestyle, a story that reminds some of the time Jesus said, he who is forgiven much, loves much.

Welch commented, "I came to Him and I seeked (sic) Him with everything I had. Everything I had. Because nothing else worked in the world. No money. I have all kinds of money, and nothing worked. And that's why this is so important to me, because He came through 100 percent."

Pastor Ron Vietti has been a pastor for 30 years, and says Welch's faith is genuine. He remarked, "This kid's the real deal. I think if I've ever seen one, he's the real deal. He's got such childlike faith."

zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.09 0 0 18672
.fogtündér. Creative Commons License 2005.03.08 0 0 18671

Ábri dobtam egy fontos emailt!

Egyrészt király,hogy a Verse átjön másrészt honnan lesz nekem pénzem ?!:)

zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.08 0 0 18670
zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.08 0 0 18669

o is

diesel()diablo Creative Commons License 2005.03.08 0 0 18668

yo

 

xboldogxnőnapotxkívánunkx

xxzoleexx Creative Commons License 2005.03.08 0 0 18667

::::::::NEWZ

 

  • When Tigers Fight, a project featuring Jonathan Dennison (The Promise, Unholy), Jarrod Alexander (The Suicide File), Mike McTurnan (Damnation AD), and Ken Olden (Damnation AD) are set to release their debut EP on Indecision Records next week. The group will also record a new full-length this summer, which should hit stores this Fall, also through Indecision Records.
  • Verse and Another Breath will be touring Europe together in July/August.
  • Egy szereny turne keszulodik kint: http://www.soundsoftheundergroundtour.com/
  • Poison The Well have been holed up in the Hollywood, CA area lately demoing 7 new tracks at Steakhouse Studios for their upcoming new album which they are set to begin recording in the near future. A short update on that is available over at www.poisonthewell.com.
  • Ex-members of One King Down and End Of Line have been busying themselves in a group dubbed Matador as of late. A debut EP entitled "Evidence Of Foul Play" is currently being prepped for a release .
  • "The Taste Of Chaos Tour" will be hitting both Australia and Japan this coming October and the UK and Germany in November. A full schedule of bands and dates for the trek is currently in the works.
  • Sources are reporting that the legendary NYC club, CBGB's, which played home to bands like the Ramones, Patti Smith, Blondie, Television and literally hundreds of others artists through the years may be forced to close its doors.

    According to the story: The clock is counting down to August when, if lease-renewal negotiations with its landlord aren't settled with a new agreement, the iconic club will board up its rickety doors for good — due primarily to rising rents and declining live-music audiences, factors that have taken a toll on many small venues across the country.

    Exacerbating the problems faced by the club was the deadly blaze at the Station nightclub in Rhode Island during a performance by heavy metal act Great White, which has also increased scrutiny faced by the club for potential safety violations. But the dominant problem is still financial, in particular club owner Hilly Kristal - who has run the venue since 1973 - learned that his monthly rent would likely double to $40,000 and an outstanding debt of $91,000 is blocking further negotiations.

zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.07 0 0 18666
mit beszelek akcentussal?
Előzmény: Letter Bomb (18664)
zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.07 0 0 18665
mit?
Előzmény: Letter Bomb (18664)
Letter Bomb Creative Commons License 2005.03.07 0 0 18664
Akkor a magyart is mar enyhe angolszasz akcentussal beszeled? ;-)
Előzmény: zombiexcrew (18661)
xabrix Creative Commons License 2005.03.07 0 0 18663
Hát én meg nem!!!
Előzmény: zs_t (18662)
zs_t Creative Commons License 2005.03.07 0 0 18662

uhh, jó hétvégéd lehetett!

7bríd + crowbar... banyek, tudd meg, irigyellek!

Előzmény: zombiexcrew (18661)
zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.07 0 0 18661

elnezest, en nem nezek sem a billentyure sem a monitorra mikozben gepelek, nekem kulonben is lenne mar 6 honap tavollet utan mentsegem :)

 

a hetvege tanulsagai:

 

a caliban meg mindig a vilag legrosszabb zenekara - talan rosszabb mint valaha, ami nem kis teljesitmeny ezektol a sracoktol - a hatebreed pedig meg mindig a legjobb. a crowbar pedig akarmennyire unalmas, kirk windstein az egyik legviccesebb frontember akit valaha lattam (a beszolasai legalabb ebrentartottak az altato dalok kozott)

Toth Andras Creative Commons License 2005.03.06 0 0 18660

A szimteren mostamsag a szimpadon jatszanak a hardcore/pumk zenekarok? ;)

Előzmény: zombiexcrew (18652)
Borsó_ Creative Commons License 2005.03.06 0 0 18659

Ha unatkoztok...

 

 

hardcorefreaks

www.hardcorefreaks.hu

TiB_ Creative Commons License 2005.03.06 0 0 18658

Igy igaz:

23/06 Debrecen @ Vekeri Festival (Hungary)

 

 

 

Előzmény: zs_t (18657)
zs_t Creative Commons License 2005.03.06 0 0 18657
állítólag a vekeri feszten a napalm death mellett lesz most precious blood meg diecast.
fucktothemusic Creative Commons License 2005.03.06 0 0 18656
arcok...
elhízás végett eladó pár s-es és m-es póló... mégpedig a következõk:

-SEVEN DAYS OF SAMSARA turnépóló: kék színü pólón fekete csík, rajta világosabb kékkel a zenekar neve. a pólót hátán turnédátumok vannak. és a föld kontinensei ilyen ezüstszínü kocskákból kirakosgatva. eléggé faszán néz ki. aki nem ismerné a zenekart, eléggé súlyos muzsikát játszanak. catharsis, his hero is gone keverve a mai chaoscore cuccokkal. (s)

-THE NATIONALE BLUE nevü remek bostoni indierock zenekar bordó színü pólója amin egy bagyoly látható, valamint a zenekar neve természetesen. sznitén faszán néz ki, sajna errõl sincs képem. (s)

- THE RED CHORD zseniális koncertjén lehetett kapni egy olyan pólót amin a zenekar logója van. hátán pedig reflections records logó. a zenekar egyébként most a metal bladenél van, clients c. lemezük májusban kerül a boltokba. a zenekar dobosa aki az europa turnén nyomta most az unearth-ben van. (s)

- ANALENA egy horvát zenekar, remélem nem nagyon kell bemutatni, pl. az as friends rust-al nyomták gödöllõn, nõi énekessel,stb. a póló narancssárga színü. az elején egy analena logo található, hátán pedig nagy betükkel : to live, to die no more felirat... (s)

-FORSTELLA FORD turnézott európában és csináltak egy limitált nyomású pólót ( talán 25 készült belõle ) amit csak a turné elsõ egy-két állomásán lehetett kapni. ez is olyan. piros színü, rajta egy ilyen kaciféntos minta, amelyet a well versed in deception lemez számozott verziójának borítóján lehet látni. a zenekart aki nem ismerné, egyik legnagyobb screamo zenekar odaát. level plane records, stb. (s)

-RAMBO póló M-es, és az a minta amit a 2002-es európa turnén lehetett kapni. george bush ül koponyák meg bombák között, és alá van írva, escape from america. ( m ) 

árat nem írok, írjátok meg mi mennyit érne meg nektek, biztos meg tudunk egyezni... email: fucktothemusic10 kukac freemail.hu
xabrix Creative Commons License 2005.03.04 0 0 18655
A maffia terror crew teljes támogatását élvezed!!!Respect!!!
Előzmény: retisonic (18651)
.fogtündér. Creative Commons License 2005.03.04 0 0 18654
Igaz....
Előzmény: retisonic (18647)
xabrix Creative Commons License 2005.03.04 0 0 18653
Ennyi!!!In your face!!!RETISONIC RULES!!!
Előzmény: retisonic (18651)
zombiexcrew Creative Commons License 2005.03.04 0 0 18652

nezd, en vagyok az utolso akit erdekel, hogy valaki feladja e az x-et, a hardcore-t akarmit. nekem speciel ezzel az egvilagon semmi bajom nincsen. bevallom jobb lett volna par hete anthony papalardo-t nem egy uveg becks-et iszogatva latni a szimpadon hanem mas korulmenyek kozott, es nem amiatt hogy mit ivott... beszeltem vele a koncert utan es o mondta, hogy az in my eyes SOHA nem fog reunion bulit jatszani. es en remelem nem is fog mertortenni barmennyire is szeretnem latni az igazi in my eyest a szivem melyen.

 

ettol fuggetlenul tisztelem mert lenyegeben nem valtozott, ugyanugy punk rock-t jatszik, ha mas formaban is. ezek az emberek azonban akik meg a regi onmagukat is besarozzak majd visszajonnek reunion bulikra nemcsak onmagukat teszik nevetsegesse, hanem az egesz szinteret is. mi ertelme van az egesznek ha arrol enekelsz amiben talan egykor hittel? talan epp ez a legelemibb kulonbseg a metal es a hardcore/punk rock kozott. a metal zenekarok 99%-a nem szol semmirol, de nem is baj hiszen az csak szorakozas, de nincs is ezzel semmi problema. biztosan en vagyok utopista, de szerintem a hardcore nem csak szorakozas es nosztalgia..

 

"We shout our slogans at the top of our lungs
But in the end nothing's done
The game of pointing fingers
It's so fucking old
You gave up on what you said
The scene let you down so you move ahead
Just because you're gone
It's not fucking dead"

Előzmény: retisonic (18651)
retisonic Creative Commons License 2005.03.04 0 0 18651
Gábor, értem, miről beszélsz, de te is, én is eltöltöttünk a hc-ban elég időt ahhoz, hogy lássuk, hogy a hardcore-ban is 99%-ban esendő emberek vannak, szóval ilyen szempontból feleslegesnek tartom szembenállítani a mainstream-mel.
Előzmény: zombiexcrew (18649)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!