Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nem kételkedem tovább a Budapesti rakéta dandár meglétében, de csak csapatlégvédelmi dandár lehetett, annak meg látható jelei nincsenek, csak hangárai.
Budapesthez nállam az alábbi helyek vannak bejelölve:
Budapest (Mátyásföld), Sashalom, Óbuda, Vecsés, Piliscsaba, Szentendre, Etyek.
Ezek közzül Vecsésen, Piliscsabán, és Budapesten lehettek.
Lehetett nekik SZ-300-asuk, de azt valami cefetül jól titkolták, hiszen egy nagyon jó teljesítményű eszköz volt. Kicsit többet tudott, mint az amik Patriot-ja, csak több katona kellett hozzá. Az meg mikor számított valamit is az orosznak. Mindazonáltal az én fogalmaim szerint az SZ-300 a mobil volta ellenére is honi légvédelmi eszköznek számított, és nem volt légifelvételről felismerhető tüzelőállása, mert csak egy kis sík placc kellett neki alacsony fedezőszögekkel.
Ha valaki ismeri a Mezőfalvi laktanyát, akkor egy kis adalék. A laktanyát nem azért építették olyan bazi nagyra, hogy a sorkatonák kényelmesen elférjenek, hiszen az sohasem volt komoly szempont. Viszont venni akartak két SZ-300-as komplexumot is, és oda tervezték a helyét. Az egyik folyamatosan kint lett volna tüzelőállásban, a másik meg bent a laktanyában. Még a dunaújvárosi tiszti lakásokat is úgy építették meg egy kupacban, hogy nekik is jusson hely. Na aztán azokon a lakásokon hamar túladott a HM.
Nem kételkedem tovább a Budapesti rakéta dandár meglétében, de csak csapatlégvédelmi dandár lehetett, annak meg látható jelei nincsenek, csak hangárai.
Igen, az magyar volt. Magyarországon egyébként a veszprémi Rt. dandár alárendeltségében 7 Rt. zászlóalj létezett, ezeknek meg volt 47 darab szanaszét telepített Rt. századuk. A zászlóaljakat egyébként valami nagyobb légvédelmi egység mellé telepítették, (például Budaörs, Sárbogárd, repülőterek, stb.). A zászlóaljaknak nem is volt lokátor technikájuk, ha a fenti helyeken látni lehetett lokátort, az az oda telepített Rt. századé volt. A zászlóaljak egyébként is csak az alárendelt századok irányítását, és a gyüjtött rádiólokációs adatok összegzését, továbbítását végezték. Nekik már akkor is volt automatizált vezetési eszközük, amikor a légvédelem más egységeinek nem (lásd PORI).
Az a 18. egy repülést biztosító ezred volt, volt szerencsém hozzájuk, egyetlenegy lokátoruk nem volt, amit mi is használni tudtunk volna. (a 80-as évek elején) Légvédelem nem létezik Rt. (rádiótechnikai csapatok) nélkül, még az orosz sem. Tehát bizony, nekik is volt.
Na hogy ne csak rakétások legyenek, itt van Mezőcsát. (2492)
Alul a "fehér téglalaptól" kicsit balra fel.
Ebben a felbontásban nem sokat látni, a "hurok" mellet volt a P-37 és PRV-13, a balra a laktanya keskenyebb részen a Kaszta2, Dzsigit+AMU, P-18, és két PRV-16.
..táblázataimban (Volt tüzér kételkedése ellenére), egyértelműen jelölve van egy ruszki Légvédelmi Rakéta Dandár, Budapest térségében...
..akkor Dunaföldvár,Mór,Szolnok csapatlégvédelem volt(már az orosz)...
..sajnos még mindig nem találok semmit,ami útba igazítana..bár ha Pusztaszemesre rákeresnél a fomin,lentebb írtam a számát,elég érdekes a fotóbalszél-középtája..s a közelben ott van Tab...!
Utánanéztem,de nem sikerűlt jellegzetes kontúrral körülvett tüzelőállásokat találnom,bár a kivonulás óta eltelt 15 év,s nem csodálkoznék rajta ha jó szokás szerint nem hordta volna szét a nép,bár ami le van betonozva...:).A nyomsávot nehéz ellopni,s az levegőből árulkodó..
Persze bebukjuk, ha a ruszki S-300-ast használt, ott ugye nincs mit kiszúrni...
Utánanéztem,de nem sikerűlt jellegzetes kontúrral körülvett tüzelőállásokat találnom,bár a kivonulás óta eltelt 15 év,s nem csodálkoznék rajta ha jó szokás szerint nem hordta volna szét a nép,bár ami le van betonozva...:).A nyomsávot nehéz ellopni,s az levegőből árulkodó..egyedül Zegerszeg határában leltem valamit,de az lőszerraktár kinézetű...sajnálom..,talán a "volt tüzér"ha megmozgatja az ismerőseit,többet tudunk meg az oroszról..:)
..a kutatást,talán egy kis segédlettel azért én is folytatom..:)
..visszatérnék a topik címéhez,egy két helyet talán sikerült lokalizálni a volt orosz laktanyák közül légifotón(Tab:fomi 153,155 felvétel,153 bal sarok,155 jobb sarok,Pusztaszemes157 balszéle középtáj,az elrendezés érdekes lehet,ki mit lát benne,Volt tüzér..?)Császár A-raktár:9540,Fertőd9091 a kastélytól keletre a falu szélén Jó nézelődést!
Sajnos az enyémet nem találtam meg közöttük, mert amikor a 1990-ben 105. ezredet felszámolták, a technikát átvitték a dandár elsőnek felszerelt Volhov osztályaihoz. A régieket meg Nyírtelken szétbontották. Sajnálom, hogy nem tudtam a dologról akkor, mert isten bizony, elmentem volna zabrálni. Szerencsére voltam olyan viszonyban az akkori parancsnokkal, hogy a volt kabinomból el tudtam volna hozni néhány dolgot. Ha még létezne valahol, akkor ezer közül is megismerném a színe alapján. Pár év után a lövegtalpról lekopott az eredeti orosz tábori zöld festék, és hát amit a pótlására kikevertünk, hát az finoman fogalmazva kissé különbözött az eredetitől.
Hoppá! mégiscsak találtam Dvina rakétáről képet. A sárogárdi laktanya udvarán ácsorgott egy öreg SZM-63 indítóállvány, rajta egy kibelezett 11D típusú rakéta. Ezt aztán haverjaim a laktanya felszámolása után lenyúlták, hosszas kuncsorgás után a Hadtörténeti Múzeum kihelyezte a Budaörsi repülőtérre. (Az irányításom mellett letelepítettük, teljesen amatőr módon, mindenféle eszköz nélkül. Én irányítottam, aki életében egyetlen egyszer telepített indító állványt, azt is marha régen.) Ezeken a képeken mit akarok bemutatni. A rakéta mozgás közeni paramétereit a Pitot csövön keresztül mérték. A földön a Pitot cső bent volt a rakéta testben, és csak indítás előtt tolták ki sűrített levegővel. (A Volhové folyamatosan kint van)
A starthajtómű Laval fúvókájának belsejében volt egy úgynevezett Laval körte. Ennek ki - be mozgatásával változtatni lehetett a kiömlő nyílás keresztmetszetét, mégpedig a lőportöltet hőmérsékletétől függően. Ezt a hőmérsékletet a Kannibálok naponta négyszer mérték, és eszerint állítottak a Laval körte helyzetén. (A Volhov rakétájában nem volt Laval körte.)
A starthajtómű stabilizátor szárnyain láthattok két csűrőlapátot, ami azt a célt szolgálta, hogy a rakéta az indítás utáni irányítatlan szakaszban ne tudjon elcsavarodni. (A Volhov rakétáján ilyen nem volt.) Tehát e három ismérv alapján mindenképpen meg lehetett különböztetni a két fő típust még akkor is, ha terepszínűre festették szegény rakétát, mint például Kecelen.
Én meg elmesélek egy sztorit, ami az amcsikkal kapcsoolatos. Már nem voltam bent a rendszerben, tehát csak a volt kollégáimtól hallottam.
Tehát a sztori: Még nem voltunk benne a NATO-ban, de már nagyon kacérkodtunk. Egy alkalommal az amik itt voltak egy C-130-as géppel, ami dugig volt pakolva különféle zavaró berendezésekkel. A géppel olyan intenzív aktív zavarást lehetett csinálni, hogy az öbölháború idején az egész iraki hadseregnek elég volt. Tehát egy ilyen gép kóválygott Magyarország felett, és váltakozó sikerrel lesüketítette a rádiólokációs eszközöket. De nem a Vegát. Arra különösen kíváncsiak voltak az amik, ezért a vezérlő kabinban ott állt az amerikai ezredes. És bármennyire is nem tetszett nekik, a Vega röhögve követte a zavaró repülőt. Az ürge egyszerűen nem akart hinni a szemének, ezért felhívta mobil telefonon a pilótát. Az közölte, hogy éppen valahol Gyöngyös környékén repül az M-3 felett, mintegy 3000 méter magasan: a megdöbbentő az volt számukra, hogy a Vega ezeket az adatokat mérte nagyon pontosan, és mi volt a vicc, az idő 75 %-ában nem is volt bekapcsolva az adó. A repülő által kisugárzott zavaró jeleket mérte, és azokat nagyszerűen követte. Ezután az a meggyőződésem, hogy a Vegát azért számolták fel, mert az amerikai nem érezte magát biztonságben mellette. A véleményem az, hogy az amerikai sem mindenható.
Érdekességként felrakok egy eszközt, ami a Dvina PAA kabinjának egyik legfontosabb alkatrésze folt, a magnetron. Ez volt az az eszköz, ami a kisugárzott nagyfrekvenciás energiát előállította. A működéséhez két dolog kellett, bazi erős állandó mágneses tér, és kb. -35 kV nagyfeszültség ennek hatására állította elő a centiméteres hollámhosszú (3 - 5 cm; ennek megfelelően néhány GHz) jelet, de nem folyamatosan, ugyanis a berendezés impulzus üzemű volt. A felderítési távolságtól függően állított elő 0,5, illetve 1 mikroszekundum idejű impulzusokat, illetve impulzusokkal megmodulált nagyfrekvenviás jelet. Az első képen a magnetron teljes képe látható. Kb. 750 kW teljesítményű volt, de csak impulzus üzemmódban, mert amúgy meg egy normál vasaló megverte. A második képen az energia koaxiális kicsatolása látható. A lokátornak szögletes tápvonalai voltak, a kijövő koaxiális jelet a magnetront követő egységben konvertálták át a szögletes tápvonalban terjedni képes jelekké. A harmadik képen a nagyfeszültség betáplálási pontjait láthatjátok. Az utolsó képen meg azt az elemet lehet látni, aminek segítségével a magnetron frekvenciáját állítani lehetett. Ez a magnetron "felkelő nap" típusu volt, ami azt jelentette, hogy minden második rezonátor üreg dupla hosszú volt. (tehát egy hosszú, egy rövid.) Az utolsó képen a magnetron beépítési helye látható, ami megintcsak a Volhovból származik, de nyugi, a Dvina ugyanilyen volt. Látható a két bazi állandó mágnes, aminek erőssége 20 000 Gauss volt. Csak spéci alumínium ötvözet szerszámokkal lehetett ott dolgozni, és még a kvarcóra sem bírta mellette sokáig.
Na egye fene, tartok, bár azért olyan sok mindenre ne számítsatok, hiszen sok mindenre nem emlékszem. Kezdjük a Dvinánál, ami tulajdonképpen azonos elven működik, mint az udódja.
Az orosz az 50-es évek elején fejlesztette ki, és telepítette a birodalom számtalan helyén. Az elődje az a komplexum volt, amit Moszkva védelmére telepítettek, és amit az orosz a szokása szerint "megszerzett". A világháború után az amerikai elvitte a V2 rakétákat (persze volt annyi eszük, hogy a kifejlesztőt - von Braunt is - vitték). Az orosznak a V2-ből nem maradt semmi, de azért nem kell őket sajnálni, mert ők meg lenyúlták a Wasserfall légvédelmi rakétát, ami bár kezdetleges volt, harci alkalmazásáról nincsen forrásom, de azért kiindulási alapnak jó volt. Ezt a technikát felhasználva fejlesztették ki a sajátjukat. Ezzel jó alaposan körülvették Moszkvát, és ezzel ki is telt a légvédelem kérdése. Gyenge volt, megbízhatatlan, (kicsi is, sárga is, de a miénk) de legalább volt. A fővárost teljesen körülvették vele, aminek általam látott nyoma is van. Moszkva körül van egy kb. 70 km. hosszabbik átmérőjű, álló ellipszis alakú útgyűrű, aminek akkor a rakéták utánszállítása volt a fő rendeltetése. Amikor ez az eszköz kihalt, akkor kezdték el másra használni.
Tehát Dvina. Parancsirányítású légvédelmi rakétarendszer volt, ami azt jelentette, hogy a rakéta az irányítás kezdetétől, a repülés teljes szakaszán irányított volt. A kezdeti néhány - én 7 km-re emlékszem - kilométeren a rakétát nem lehetett irányítani, mert a starthajtómű meglétéig négy nyúlvány leblokkolta a kormánylapátokat. (sajnos Dvina technikáról nem találtam képeket, legalábbis olyant nem, amit értékelni is lehetett volna, ezért Volhov rakéta képeken mutatom meg a dolgot. A képen majdnem középen láthatók a kormánylapátok (az utazó rész végén) ennél nagyobbak a szárnyak, a rakéta elején meg a destabilizátor lapátok találhatók. A képen látható kúpos rész (az orosz elnevezés alapján konikus rész) a starthajtóművel együtt hátrafelé lecsúszik, és ekkor szabadulnak fel a kormánylapátok, ekkor válik lehetővé a kormányzás. Ez a kormányozhatatlan szakasz 3,5 - 4 másodpercig tarott, ezalatt a rakéta elment 7 kilométerig. A parancsirányítás tehát csak ezután kezdődhetett, és tartott a rakéta teljes repülése alatt, illetve addig, amíg volt értelme. Cél tévesztés esetén visszahívták a vezérlést, ennek hatására a rakéta utoljára megkapta a MAX FEL parancsot, miután szinte függőleges irányban elkezdett felfelé repülni, majd amikor tovább már nem ment, akkor ott felrobban. Így viszonylag kis darabbok jöttek vissza a földre.
A parancsirányítást a tűzvezető lokátor által mért adatok alapján végezték. Itt most megint egy Volhov képet mutatok be, de ha a tetejéről leszeditek a két kerek antennát, nekünk balra a harmadik parabola tartóját kiegyenesítjük, akkor már ott is volt a Dvina PA, majd PAA kabinja. Az a két egyforma szögletes antenna volt az, ami kialakította a lokátor karakterisztikáját, és aminek segítségével kb. 1o pontossággal lehetett a célt követni. De csak egy célt komplexumonként. (A Dvina egy célcsatornás, három rakéta csatornás volt). Tehát ezek voltak a széles sugárnyalábú antennák. Mindenből kettő volt, az egyik volt a függőleges, helyszög (epszilon) sík, a másik pedig az erre merőleges (tehát nem feltétlenül vízszintes) oldalszög (béta) sík. A két sík csak frekvenciában különbözött egymástól.
Az irányítás fő feladata az volt, hogy a két antenna éltal kialakított sugár közepét folyamatosan rajta kellett tartani a célon, és amikor a feltételek megvoltak, akkor el kellett indítani a rakétát. A rakétát nem kellett bántani, mert a berendezés a célról visszavert és a rakétáról visszasugárzott jelek alapján olyan parancsokat dolgozott ki, aminek hatására a rakéta csökkentette a rávezetési mód által meghatározott röppálya és a valós röppálya közti távolságot. A rakéta helyzetét nem a lokátor által mért adatok alapján határozták meg, hanem a berendezés rendszeres időközönként kérdező impulzusokat sugárzott ki, és a rakéta által kisugárzott válaszokat mérte a berendezés. Az úgynevezett Koordináta (K) berendezés a célról visszavert jeleket és a rakéta válszjeleit hasonlította össze, és ezek alapján a Parancskidolgozó berendezés (SZVK) határozta meg a rávezetési parancsokat, majd a rádióparancsközlő berendezés (RPK) sugárzott ki a rakétákra. Mindháromra. Ugyanis alaphelyzetben minden célra három rakétát kellett indítani. Ennek az volt az oka, hogy egy rakéta megsemmisítési valószínűsége 0,75 volt, és három rakéta megfelelő indítása esetén ment fel egészen 0,92-ig. A Volhové is csak 0,96 volt, tehát sohasem 100 %. Mindhárom rakétát külön irányították, a két rakéta indítása közötti idő 6 másodperc volt. Alaphelyzetben ezért is volt nehéz meglógni ezek elől. Na egyelőre elég. Majd folytatom.
Sziasztok!
Elnézést, Volt tüzér, én feleannyit sem tudok, mint Te! Nagy érdeklődéssel olvastam a Honi lérak. történetét! Nem kioktatásnak szántam, nem akartam felvágni! (Na jó, egy kicsit!) Csak technikai érdekességként jegyeztem meg. És annyira tetszett annak idején, mikor KIPSz közben zümmögtek a motorok. Az már kevésbé, mikor valami gond volt a gyártmánnyal vagy a PKU-val, és az istennek se akart leállni a program… És a sugárzók csak mentek előre és hátra, amíg ki nem kapcsoltam az egészet… :-)
