Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

fokhagymabors 2004. szept. 17. Creative Commons License 30

nem rossz! hogy konkrétabb legyek, én azt hallottam, UV-fényben valami virágmintát látnak bele a rovarok.

 

és hogy milyen rafinált dögök: a 3-as hsz-ban lévő volt az egyetlen a sok közül, amelyik a hátát mutatta, a többi mind a teljesen jellegtelen hasát. Megjegyzem a hálók olyan "egyirányúak" voltak, olyan helyre szőtte, pl gizgazok közé, hogy a háló mögött már növényzet volt.

Nade mindegyik a hasát mutatta, egyik se a hátát. Utólérhetetlenül zseniális gondolatmenet végén reájajöttem, hogy a hasa az rejtőszín, de a háta az a természetben riasztónak minősítendő élénk sárga - fekete csíkos. Kíváncsi volnék, van -e jelentősége itt ennek a színnek, mert ha ráfújunk, villámgyorsan a mélybe veti magát.

 

Matula bácsival csak egyetérteni tudok.

 

                                                                     *

Megjegyzem, méltó topikja lehetne ez mindenfélepók-fanatikusoknak.

Előzmény: muphrid (27)
muphrid 2004. szept. 17. Creative Commons License 29

Na azert a madarpoktartast, meg a poktol valo felelmet (inkabb iszonyt) ne hozzuk igy osszefuggesbe! Nekunk is van madarpokunk (en vettem a paromnak es vittem haza!!!), egy szep nagy Brachipelma Albopilosum, es megis rettegek a pokoktol! Sot, a Lujzit (ez a neve), ha az uveg falan csucsul, meg merem erinteni. Persze csak uvegen keresztul! Paromnak sem engedem, hogy csak ugy nyulkaljon nala. Mert lehet, hogy nem halalos a mege (ez a darazspokra is vonatkozik), akkor is jobb tartani tole! Mert:

1., jobb felni, mint megijedni

2., termeszetanyank utjai kifurkeszhetetlenek!

Előzmény: Hajnalka77 (28)
Hajnalka77 2004. szept. 17. Creative Commons License 28
Ilyen vagy ehhez nagyon hasonló pók sok van otthon a kertben, nem hinném, hogy bántana. Igaz, nekem madárpókom is van, tehát eszembe sem jutna félni tőlük.
muphrid 2004. szept. 17. Creative Commons License 27
Egyszer regen valami termeszetfilmben ugy hallottam (talan jol emlekszem), hogy ez a cikkcakk megtevesztes celjabol van. Mert ha jol tudom, ezt a cikkcakkot at szokta szovogetni masmilyenre. Szoval csinaltak ilyen kiserletet mehekkel, kiraktak egy cikkcakkos halot (pok nelkul), es a butak belerepultek, aztan egy ido utan megtanultak, hogy az a cikkcakk rosszat kelent es kikerultek. Ezutan ugyanott hagytak a halot csak egy mas mintazatu cikkcakkot raktak bele. Es a kis butak megint belerepultek... nem vagyok tul jo etologiabol (mert regen tanultam es most nem tanitjak es lusta vagyok utananezni dolgoknak, meg nem is jut eszembe, hogy kene...), de ez a cikkcakk azt hiszem valamelyik tanulasi modnak a dugaba dontese. En csak ezt hallottam. De szivesen olvasnek mas elmeleteket is! :)
Előzmény: sileR (21)
sileR 2004. szept. 17. Creative Commons License 26

Hát magyar nevekben nem vagyok otthon...

 

1. Hogyan csel?

 

passz

 

2. Hol van Szongária?

 

ennek utánajárok

Előzmény: Silan (23)
sileR 2004. szept. 17. Creative Commons License 25

Ja, jó szögben fotóztaka srácok.

www.madárpók.hu -n van a leleplező írás

Előzmény: Silan (24)
Silan 2004. szept. 17. Creative Commons License 24

Ezt amúgy láttátok már? :)

 

Silan 2004. szept. 17. Creative Commons License 23

A szongáriai cselőpókkal kapcsolatban lenne két kérdésem:

1. Hogyan csel?

2. Hol van Szongária?

:)

 

sileR 2004. szept. 16. Creative Commons License 22
én lótücsköt ettem az akkori Fridi show hatására, azt senkinek nem ajanlom, merhogy nem véletlen ganajdombban tanyázik... de a sáskák fincsik :)
Előzmény: Törölt nick (18)
sileR 2004. szept. 16. Creative Commons License 21
a cikkcakkot stabilamentumnak hívják. Sok elmélet van arrol, hogy mire jó, megygyőzőt még senki nem tudott mondani...
Előzmény: fokhagymabors (19)
sileR 2004. szept. 16. Creative Commons License 20

mérete miatt az lehet. A méret azért fontos, mert:

- elegendő mérge van (kilóra) ami már esetleg reakciókat (főleg allergiásakat) válthat ki

- elég nagy ahhoz, hogy a csáprágó csípőkarma átdöfje a bőrt...

 

Egyébként Mo.-n amin NEM érdemes abajgatni az a: Búvárpók és a Mérges dajkapók (ennek most van a szezonja, az Alföldön majdnem közönséges. A nőstények magasabb fűszálakat visszahajtanak, és oda szövik a menedék-búvóhelyet, ahol a petezsák is van. Naqyon agresszivan védi is az, nagy is stb...)

 

A pókok kézen másztatásáról, skorpiók és üvegkoőporsóról és az egyéb "mutatványoktól" hányok.

 

Matula bácsit hadd idézzek: "Minek piszkálja?"

 

Az Agriope az a génusznév, Brünich (nemtom így írják e sorry) pedig egy Dán zoológus (??) volt. Brünich Agriopéjának lehetne fordítani, de a köznapi neve találóbb. (ahhoz hogy Brünich-nek lehessen ejteni kell ue-vel irni az ü-t az i pedig az elnevezéshez használt rag)

Előzmény: fokhagymabors (17)
fokhagymabors 2004. szept. 16. Creative Commons License 19

király vagy! én a szöcskére esküszöm, csak előbb amputálni kell a lábak közül néhányat! (mármint a szöcskééből)

 

Eszméletlen gyorsan és aggresszíven vetődik rá, gyorsabban, mint ahogy más fajoknál láttam. A cikkcakkot pedig a rovarok valami jó látványaként azonosítják saját hullámhosszaikon, szintén a tévé szerint.

 

igen, a mai gyerekeknek már nincsenek ilyen élményeik...

Nekünk kell helyettesíteni őket a gyerekkor átélésében:-)

Előzmény: Törölt nick (18)
Törölt nick 2004. szept. 16. Creative Commons License 18

Gyerekkoromban rengeteg darazspokot es keresztespokot etettem meg kaposztalepkevel. Videken laktunk, es nyaranta szabalyos kis pok-farmokat 'nevelgettem', figyeltem alkonyatkor hogyan szovik ujra a haloikat, es hogy hogyan kerul a darazspok halojaba az a jellegzetes cikkcakk minta. Aztan osszel a nagy diofarol par huvejkujj meretu sarga vagy zold hernyo maszott le bebabozodasi helyet keresve, en meg egyet-kettot betettem egy 5 literes befottes uvegbe, etettem oket falevellel, es sajat szememmel lattam, hogyan babozodnak be, hogyan szovik korbe magukat vekony fonallal. Tavasszal meg ejjeli pavaszem kelt ki beloluk.

 

Ehh, micsoda tokeletes gyerekkor volt...

Előzmény: fokhagymabors (17)
fokhagymabors 2004. szept. 16. Creative Commons License 17

Itt Mo-on kaptam le. ( és nem is ez volt a legnagyobb, csak ez mutatta meg a csíkjait!) Vízparton van rengeteg. Én nem írtam, hogy fajta!

Mit jelent az A. bruenicchi?

 

Egy pókász ember a minap azt mondta az Animal Planeten (közben igen méretes pókok meneteltek a karján) hogy a darázspókot azért nem zaklatná ilyen bátran... Tényleg veszélyes?

Előzmény: sileR (16)
sileR 2004. szept. 16. Creative Commons License 16

Szega all

0 - koronás keresztes A. diadematus

3 - Argiope sp. (faj légyszi nem fajtázzatok mert attól kilel a hideg), ha M.o.-n volt fotózva akkor A. bruenicchi, ha a mediterráneumba akkor passz...

10 - koronás keresztes

 

A keresztesek jonagy társaság ha jol tom 2823 fajuk van

muphrid 2004. szept. 16. Creative Commons License 15

A Te pokodra gondoltam a tigrist. Es igazad van, az darazs... Megzavartak azok a franya csikok. Szoval nem tul szocialis leny? Eddig azt hittem, csak nagy meg ronda, de ezek szerint nem szelid...

 

Errol a merges dologrol eszembe jutott egy regi aranyos talalos kerdes:

 

-Hogy lehet megismerni a merges gombat?

-???

-Foldhoz vagja a kalapjat es ugral rajta... :)

Előzmény: fokhagymabors (13)
beluking 2004. szept. 16. Creative Commons License 14

Breaking news:

 

Ma reggelre a pók, ingó és ingatlan vagyonát (hálóját és néhány kisebb bogártetemet) hátrahagyva távozott.

Tegnap vihar volt, meg eső, tehát az is lehet, hogy elbújt és visszajön.

 

 

 

 

fokhagymabors 2004. szept. 15. Creative Commons License 13

:-)

vagyunk így ezzel sokan:-)

 

(mármint a pókfóbiával. De a topiknyitó pókja sztem nem tigrispók, az enyém meg darázspók, és van Mo-on veszélyes pókfaj, mérges dajkapóknak híjják, és ronda nagyot csíp.)

Előzmény: muphrid (12)
muphrid 2004. szept. 15. Creative Commons License 12

Helo!

 

En meg itt nem fordultam meg, lehet, nem is fogok tobbet, epp csak eszrevettem ezt a forumot...

Szoval az a kepen egy tigrispok nevezetu borzalom, es nem hiszem, hogy veszelyes... nem tudok olyan pokfajtat, ami nalunk honos, es veszelyes lenne. Ez pedig honos...

 

udv: muphrid (akinek pokfobiaja van :( )

Előzmény: fokhagymabors (3)
fokhagymabors 2004. szept. 15. Creative Commons License 11
ez is szép, ez majdnem ugyanolyan, mint a topiknyitóé, csak az olyan... hm, nem olyan csinos, mint ez. Az egy olyan lépcsőházi takarítónő lehet a pókoknál, ez inkább valami hosszúlábú léha ledér nőszemély. Azért az enyém-példány is korrekt, nem?
Előzmény: medveállatka (10)
medveállatka 2004. szept. 15. Creative Commons License 10
medveállatka 2004. szept. 15. Creative Commons License 9

bocs most raktam föl először képet, szóval ez is egy keresztes pók, ahhoz hasonló ami a lépcsőházatokban van szerintem, és ennek is csíkos a lába

medveállatka 2004. szept. 15. Creative Commons License 8
na még egyszer megpróbálom csatolni a képet
medveállatka 2004. szept. 15. Creative Commons License 7
na és ehhez mit szóltok, szép nem?
beluking 2004. szept. 15. Creative Commons License 6

Sziasztok!

 

Köszi a válaszokat, sileR szakértő véleményét azért még megvárnám :-).

 

Olyan 3-3,5 centi hosszú lehet láb nélkül, és látszólag olyan kraftos, nem egy puhány, eltaposom és meg sem érzem típusú egyed lehet.

 

Kereszt nincs rajta.

 

A viselkedése pedig fényképezés közben nem volt agresszív, de amikor közelítettem a gépet, néha megmozdultak a lábai.

 

Amúgy az ablaküveg utcai oldalán van, erős háló közepén.

Előzmény: Flacika (4)
Silan 2004. szept. 15. Creative Commons License 5

Keresztespók sokféle van. Pl.:

 

gyűrűs keresztespók
barlangi keresztespók
hamvas keresztespók
kökény-keresztespók

zöld keresztespók
széles keresztespók
vállas keresztespók
koronás keresztespók
rés-keresztespók
négyes keresztespók
márványos keresztespók
erdőszéli keresztespók
hídi keresztespók
nádi keresztespók
óriás keresztespók

 

és még sok más faj.

 

A képen látható gondolom a lépcsőházi keresztespók :)

De majd sileR megmondja, ő a pókász.

 

 

Előzmény: Flacika (4)
Flacika 2004. szept. 15. Creative Commons License 4

1. Leszögezem, nem vagyok szakértő.

 

2. Én főleg olyan keresztes pókokat láttam eddig, amiknek nem volt csíkos a lábuk, és az a potrohukhoz képest hosszabb volt. (A legnagyobbak potroha kb. 1 cm, lábaik kb. 2 cm.)

 

3. Különben mekkora a drága?

Előzmény: beluking (0)
fokhagymabors 2004. szept. 15. Creative Commons License 3

 

Az nem veszélyes.

 

De ez már elképzelhető, hogy igen:-)))

 

Előzmény: beluking (-)
SiriusBlack 2004. szept. 15. Creative Commons License 2

csatlakozom.

keresztes.

nem veszélyes.

nem kell megmaratnod magad vele, de abba se halsz meg. egy púp, és slussz.

Előzmény: Törölt nick (1)
Törölt nick 2004. szept. 15. Creative Commons License 1
Szerintem ez a hagyomanyos keresztes pok.
Előzmény: beluking (0)