Keresés

Számtalan liliputi emberke
Hatalmas híremet a szájára vette.
Nem izgat- gondoltam- felülök bátran,
De maradtam, hol megkötöztek a sárban.
Egyszer majd eresztenek ezek a kis férgek,
És akkor majd seggbe rúgom Jonathan Swiftet!

Egy outsider látomás:

Láttam szépen búcsúzni
halálba tartókat,
egymást soha viszont nem látókat,
egymást lázban szeretőket.

Nemes egyszerűket.

Kiknek a fájdalom
csak egy utolsó
csókot hagyott,

azután merengve
elindultak
Többé semmit sem keresve...

Szépen búcsúzni
aki szeret,

Képes.

Fogadom...
hogy tisztellek mindazért
amiket írtál.
Hiszen ezek a te gondolataid.

Fogadom...
hogy tisztelem magamat azért,
mert nem értek veled egyet.
Hiszen ezt én így érzem...

Hát én ilyen szépet, már régen nem olvastam!!!

Kíméletlenségemmel becsüllek én---
olykor gyilkol a símogatás.

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul
igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.
Fogadom, úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek,
hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: hogy sorsod plüssébe rajzszöget
csempészek én,
hogy minden lélek-tágosító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából kemény életre trombitáljalak.
Fogadom: hogy gyűlölni is foglak,
Fogadom: hogy határtalan önzéssel tűntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom: hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni az ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek
Csak szeretlek...

Ha most kérdeznél
elmondanám
volt egyszer egy este mikor
mint csillagok
gyúltak ki alattunk
a város fényei
tudtam
téged kereslek
fáztál és takarót adott neked a szerelem
s egy pincér meg a sötétség puha teste
s a bátortalan vágy, hogy valakit ismét
szeressek, mert féltem az újtól,
nehogy valakit ismét elveszítsek
volt egy mosoly is még
voltak lopott csókok
lopott volt minden pillanat
az örömök a kínok
már tudom, semmi sem volt igaz
már tudom, illúzió volt minden
nem volt igaz az ölelés
de nem fáj már
a nincsen
most már szinte mindegy
mit írtam akkor, mit éreztem éppen
már nem karcol több csíkot
a bánat az éjszakai égen
ne mondj semmit még
mert véget ér az álom
felébredünk s egymásra nézve
semmit sem találunk
áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba
szorítjuk a semmit,
mert nem tudhatjuk mi jön még
meddig tart a meddig
Ne mondj semmit még
így szótlanul szeretlek
olyannak, mint a kép,
amit önmagamnak festek
csak annyit mondj,
majd egyszer
jó reggelt, az éjszakánknak vége
s megkapod az életez az életért cserébe
most legyünk csendben
mert ránkzuhant az ég
felállni nem lesz könnyű
hallgassunk.....
most még.

igézve álltunk, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek --
Egyszerre csak megfogtuk kezeink,
S alélt pilláink lassan felvetődtek,
És éreztük: szívünkbe visszatér
És zuhogó, MÉLY zenével ered meg,
Mint zsibbadt ereink utjain a vér,
A Földi érzés: mennyire szeretlek!

beleájulni a végtelenbe

Szél vagyok.
Megbocsátod-e
ha port hintek
barna szemeidbe.

Nap vagyok.
Megbocsátod-e
hogy leperzselem
bőröd.

Ősz vagyok.
Megbocsátod-e
száraz leveleket
szórod rád.

Fű vagyok.
Megbocsátod-e
ha megcsiklandozom
lelked.

Víz vagyok.
Megbocsátod-e
áztatlak forró
könnyesőmben.

Árny vagyok.
Megbocsátod-e
hogy arcodba
vetődtem.

Szomorú arc

Milyen szomorú a te arcod,
Úgy véled, hiába a harcod?
Vagy az utat tartod nehéznek?
Nézd, a csillagok is beszélnek.

Láncszem vagy egy élő láncban,
Sáfár vagy az istenházban.
Lakhely készül kovácstűzben,
Új világod ismét szűz lesz.

De megújjúlsz a tűzben te is,
Szeret Urad, még ha ver is,
Veled szenved születésben,
Veled van a magvetésben.

MAJDNEM SZERELEM?

Majdnem szerelem?
Vagy csupán ingoványos ábránd...

Majdnem szerelem?
Vagy csak egy szívizom dúzzadás...

Majdnem szerelem?
Vagy nem más, mint
egy lidérc bolyongása
asztráltestem légörvényes köpönyegében...

Majdnem szerelem?
Vagy csupán elmém kockajátéka
szentimentális érzelmeim
szétszakadt szalmazsákján...

Majdnem szerelem?
Vagy Maya furfangos bűbája volna
eme fejtetőre állított világ körülöttem...

Majdnem szerelem?
Vagy önismeretem teljes csődje
tükörképem széthulló
szilánkjai közepette...

Majdnem szerelem?
Vagy újabb önbecsapás,
mely fittyet hány józan eszem
felbugyorgó bölcsességére...

Majdnem szerelem...

Amióta megismertelek
minden egyes molekula átváltozott
koponyám áfonyás hajszálaiban....

Élénkebben lélegzik a reggel...
Derűsebben kél fel a Nap...
Ékesebben dalolnak a rigók...
Holdnővér sápadt fénye is
Napfivér szirmat szórja sugarakba...

Zakatolok, mint buldózer motorja....

Mégiscsak szerelem?
A választ (remélem)
az idő (vagy a sors)
nemsokára megmondja.

Tények

Kulcshoz zárja illik,
Nem a kulcsnak klónja,

Mágnes a pólusát
Tolja és nem vonzza.

Hibádzik annál,
ki ezt nem így tudja.

Olvadás

Olvad-apad a hideg tél,
A Nap korábban kél.
Sugarainak hála,
Itt a penészvirágok halála.

Kit a sugár nem ér el,
Mert pincében lakik,
Az hamisan itél el,
S levelében hemzsegnek a bakik.

Olvadás

Olvad-apad a hideg tél,
A Nap korábban kél.
Sugarainak hála,
Itt a penészvirágok halála.

Kit a sugár nem ér el,
Mert pincében lakik,
Az penetránsan érvel,
S levelében hemzsegnek a bakik.

Látvány

Vértelen arcom látom a tükörben,
Savós szemgolyóm nézem döbbenten.
Ki ez itt szemben, ki ez a furcsa rém?
Bárki lehet, egy biztos, nem én!

Ki ő hát, s ki vagyok én, ki nézek,
Megfejtéséhez nem elegek évek.
Hátat fordítok a csúf tükörnek,
A kérdőjelek tán kevésbé gyötörnek.

A favágónak

Emeld baltádat,
Vágd belém a fejszét.
Vágtál már fát százat,
Ne várd meg az estét.

Kivágni úgysem tudsz,
Gyökereim mélyek,
A felszínt viheted,
Megmarad az élet.

Kérés

Istenem kérlek,
Adj éltet, vagy holtat.
A kettő határán
Ne érjen a holnap.

Legyen bármely,
Elfogadom bátran,
Ha azt kell, megyek,
Szedem a sátram.

Legalább tudod
mit érezhet, az
ki veled társalog.

Ne írj nekem!

Mert nem adok több választ,
lényed iszonyúan fáraszt.

Vagyok, aki van
És te?

Kérdés

Tudnod kell ki vagy,
Hogy lehess önmagad.
Percenként változol,
Lényed illanó,
Mi vagy hát?
A változás, vagy a változó?

Kérdés

Tudnod kell ki vagy,
Hogy lehess önmagad.
Percenként változol,
Lényed illanó,
Mi vagy hát?
A változás, vagy a változó?

Szabad lehetsz

Meghalni és élni is félsz
mert mindenhova elkisér
számtalan multbéli lidérc
Önmagad úgy sem vagy
csak ideológiai rabszolga
maskarákban jársz, mint
ami a szinészek dolga

Mielőtt meghalsz
1percre légy
önmagad

Igazad van

Bár igaz lenne,
Hogy meghaltam légyen.
S felednének
Földön s égen.

Emlékezni rám
mi haszna?
Csőd voltam egyedül,
Párnak meg mihaszna.

Fityfiritty-rigó szól
Őzgidára rászáll,
Szemtelen-mondja az
Nejedre másszál!

válasz

Azt hiszed éled életed
neved majd másoknak
később is feldereng
Buta ábránd mit ringatsz
emléked annyi lesz, mit
csak porbafingassz

Már rég meghalltál

Kérdés

Miért lebeg a halál gúnyája rajtam?
Miért nem vagyok az, ki voltam?
Hová lett viruló életkedvem?
Mi megvolt ha kellett, ha nem.

Meg kell halni, hogy születhess, értem.
Nincs ellenem semmi, csak értem.
Miért félek mégis meghalni?
Segítsetek végre megadni

Magam!

Gondolatok

Miért halott a szó?
Ereje miért hever porban?
Miért nem mondható,
Hogy vagyok, s nem csak voltam ?

Ki mozgatja bennem
A halott testet,
Ki nézi mai énem
Ha egyszer én nem?

ÉLET ÉS HALÁL

Az élet szólt:
Veszett fejsze!
A halál felelt:
Hol a nyele?

Az élet kérdezte:
Áshatom a sírom?
A halál felelte:
Véredet ráírom!

Az élet kérdezte:
Hol van az igazság?
A halál felelte:
búskomor mulatság...

Az élet kérdezte:
Hol van a szeretet?
A halál felelte:
Kardélű végzeted...

Az élet kérdezte:
Hol van a hatalom?
A halál felelte:
Mindenem elhagyom...

Az élet kérdezte:
Hol van a hit?
A halál felelte:
Zárt ajtó - nyit...

Az élet kérdezte:
Mikor lesz már vége?
A halál felelte:
Tekints fel az égre!

Az élet szólt:
Kimondom a végsőt...
A halál felelt:
Kerüld ki a lépcsőt,
mert felbuksz...

A halál szólt:
Nincsen többé nyár...
Az élet felelt:
Zöldül a határ...

Keresztények dala

Elbaltázták a Megváltást,
Bűnös Maradtam,
Önmarcangolok

Elbaltázták a Megváltást,
Bűnös Maradtam,
Önmarcangolok

Elbaltázták a Megváltást,
Bűnös Maradtam,
Önmarcangolok

kitartóak vagyunk