Kónya: Magyar eredetű tulajdonságnév, jelentése 'lelógó (fülű, bajszú stb.)'.
Koleszár: (Nem volt már?) Szláv foglalkozásnév, jelentése 'kerékgyártó' (vö. szlovák koleso 'kerék')
Tőzsér: Magyar foglalkozásnév, a szó eredetileg 'marha-, ill. lókereskedő'-t jelentett. A kifejezés a német (Roß)täuser '(ló)kereskedő' szó megmagyarosodása.
Oleár: Ennek ejtése [olejár], és szláv foglalkozásnév. Az olejárok avagy olejkárok gyógyolajakat és már gyógynöbénytermékeket árultak; a régi Magyarországon ez tipikus szlovák kereskedőfoglalkozásnak számított (szlovák olej 'olaj', vö. még itt).
Hanustyák: Hanuštiak formában szlovák név, a -styák képző a -sky lakónévképző és az -iak személynévképző szlovák kapcsolata (ukrán variáns: Hanuscsák). Bár valóban csábító lenne az alapját a héber hanuka ünnepnévhez kapcsolni, én mégis azt hiszem, hogy inkább az alábbi szlovák családnevekkel függ össze: Hanuš, Hanúšek, Hanušovský Hanušçin. Ezek a Ján 'János' személynév becézőire, ill. az abból képződött helynevekre mennek vissza.
Mióta hangozhat egyformán a j és ly hangunk?
Erre a kérdésre nem lehet egyértelműen válaszolni. Még mindig vannak olyan részei a magyar nyelvterületnek, ahol a /j/ és az /ly/ fonéma elkülönül, igaz, csak néhány középpalóc, illetve erdélyi faluban. A jelenség lényege durván az volt, hogy a nyelvterület keleti szélén [j]-nek, nyugati felén [l]-nek kezdték el ejteni az /ly/ fonémát, s ezek az ejtésmódok mindkét oldalról a centrum felé terjedtek. Mivel a magyar sztenderd az északkeleti területek nyelvjárása alapján alakult ki, érthető, hogy a köznyelvben a ly betűt [j]-nek ejtjük.
A jelenséget részletesebben tárgyalja Benkő Loránd a Magyar nyelvjárástörténet (1957) 978. oldalán. Idézem (néhány régies betűt [kétpontos y-t, o betűt felette kis e-vel] mai megfelelőjével helyettesítettem):
A középkor vége felé nyelvjárásaink l ~ ly hangviszonyában még nem voltak mélyrehatóbb táji differenciák: a későbbi ly-es szavak l ~ ly hangviszonya a tő belsejében még többnyire a kérdéses szavak etimológiájától függött: nyavalya (< szl. nevolja), de fákla (< lat. facula); tő végén pedig az etimológiától függetlenül, illetőleg azt túl-haladva a teljes tőben általában ly, a csonka tőben (az abszolút szóvég esetenkénti kivételei-vel) l volt: tengelyek, de tengelt (< tör. *tiηgil), ugyanígy királyok, de királt (< szl. kralj). Ez az állapot a XVI. század táján jelentős változásokon ment keresztül, mely változások nyelvjárásainkat l-ező és ly-ező részle-gekre bontották. Az történt ugyanis, hogy tővégi elvonódások és különböző analógiás hatások révén nyugati nyelvjárástípusainkban az l-ező, középső és keleti nyelvjárástípusainkban az ly-ező alakok jutottak uralomra: 1571-ben Kőszegen kelt levélből : Nyaualas, Illen, mell mely, fóló, Zómbathelen, ſzablat, Seregel, vala mellyknek stb. ~ BrassSzt.: Barbely, Erkež, helj, Homályos, kevely, Nadalj, chyobolyo, Selyer, follyo, ky döllied stb. A nyugati l-ezés a XVII. századtól kezdve oly erőssé vált, hogy Sopron, Vas, Zala megyék táján már az eredeti l + j hangkapcsolatból lett lly-ek is ll-é váltak (tanulla, halla, kapálla; alla alja stb.), s később még a nyelvújítási szavakba is behatolt az l-ezés: szabál, engedél, ünnepél stb. A XVII. századtól kezdve több keleti nyelvjárási részlegben az ly-ezés is tovább terjedt nyelvileg: dély, távoly > hivataly, akoly, tulyok, vitorlya stb.
Míg nyugaton az l-ezés ma is erőteljes nyelvjárási jelenség, középső és keleti nyelvjárástí-pusaink régi ly-ezése a további fejlődés folyamán nem maradt változatlan. Már a XVI. száza-di írásbeliségben is jelzi néhány adat (pl. NagyszK.: dagayossagnak, LobkK.: ńavaias, 1569: kiraye stb.), hogy az ly-ezö ejtésmódot egyes nyelvjárástípusainkban j-ző kezdi felváltani. A j-ző kiejtés meglétének bizonyítéka néhány e korból való irodalmi téves visszaütés is, pl. KolGl.: tarelia az tiknak stb. A j-zés nagyobb arányú belső nyelvi és területi kiterebélyesedése azonban mégis csak a XVIIXVIII. század folyamán történt meg. A je-lenség keletről hatolt nyugat felé, de bármilyen hatalmas területet is érintett, nem minden korábbi ly-ező nyelvjárástípusban tudott érvényre jutni: elsősorban a palóc nyelvjárástípusban, má-sodsorban néhány keleti nyelvjárásszigeten (Moldva, Szakadat, Lozsád stb.) máig megmaradt az ly-ezés. Az ly > j változás lezajlása azt eredményezte, hogy a korábbi nyelvjárási l ~ ly kettősség helyébe nyelvjárási l ~ ly ~ j hármasság lépett: hel ~ hely ~ hej, foló ~ folyó ~ fojó stb.
Nemzeti nyelvünk az l ~ ly ~ j hangviszony szempontjából meglehetősen érdekes képet mutat. A magyar irodalmi norma a középső-keleti ly-ezésnek körülbelül XVI. századi állapo-tára épült, s írott nyelvünk ezt az ly-ezést még ma is tartja. Köznyelvünk azonban már min-tegy másfél évszázada j-ző, annak ellenére, hogy a j-zés irodalmi alkalmazásának úgyszólván egyetlen példáját máig Dugonics néhány nyelvileg tudatosan népieskedő műve szolgál-tatja. A dunántúli l-ezés nemzeti nyelvünkre nem hatott.
Érdekesség, hogy noha a 20. század elején a köznyelvben már nem volt meg a /j/-/ly/ kettősség, a váci siketnéma-intézetben még mindig tanították az [ly] kiejtését. Szép példája ez a betűk szinte mágikus erejének. (Persze az okok között említhető, hogy Vác a középpalóc terület déli csücskében helyezkedik el, így lehet, hogy dialektális okok is közrejátszottak.)
Példáid meggyőzőek; a Kólyi előzményt kizárni én sem tudtam, csak a Bay-n (és természetesen a Koi-n) kivül a rövid alakokkal ezidág még nem találkoztam. (A Fáy-nak van Fályi előzménye, vagy az a Falvi rövidülése?)
Tehát itt egy két magánhangzó között kialakuló hiátus j-vel történő kitöltődésével ellentétes folyamatnak vagyunk tanúi? Vagy az i mellett nem lehet hiátus és az i és j mint közeli hangzó összeolvadt?
Ezzel kapcsolatban két kérdés is felmerült bennem. Mióta hangozhat egyformán a j és ly hangunk ill. van-e példa a fenti szóvégi j és i hangok összeolvadására nem nevet jelentő szavainkban is?
Újabb nevek bárkinek a figyelmébe:
Talán még nem volt a Kónya, Koleszár, Tőzsér Oleár (A ma esti híradóban láttam nyilatkozni Tiszavasváriból, s tényleg van ilyen a telefonkönyvben.)
Hanustyák, ha jól sejtem zsidó eredetű lehet.
Nem akarok senkit az anyakönyvi kutatásoktól elrettenteni, de egyszótagos helynévi alap esetén véleményem szerint egészen közönséges az, hogy van léteznek olyan írásváltozatok, melyekben az -i/y képző előtt kiesett a szóvégi -j/ly, vö. alábbi családnevek: Baji ~ Bai ~ Bay , Pályi ~ Pái ~ Páy, Bólyi ~ Bói, Mály ~ Mái.
Így szerintem a Kói családnév minden további kutatás nélkül a Kólyi név írásváltozatának tekinthető.
Kólyi/Koji/Koi:
Tipp: Az anyakönyvbe latinusul bejegyző egyházfi akár teljesen bizonytalan is lehetett a j/ly írásának ügyében (ahogy ma is meglepően sokan), ezért aztán csak a biztos részt rögzítette (vö. pl.: Móra F: Hogy tanultam meg írni?
'hogi vagi')
Vagy nem :)
> A Dobra "családhoz" tartozik véleményem szerint a Dobrádi, ami könnyen belátható magyarosítással jött létre
Én nem így vélem. A Dobrádi családnév egyérteműen egy *Dobrád nevű településre utal, míg a Dobra előzménye egy egyelemű személynév volt. Sőt, ha már ilyenféle változásban gondolkodunk -- ami merőben szokatlan lenne --, akkor a sokkal gyakoribb Dobrai név jöhetne szóba. Azonban -- tapasztalatból tudom --, egy Dobra név magyarosítása olyasmi lehetne mint pl. Joó, Dobos, Dombi stb.
Ami a pedig Dobrádi családnevet illeti, valószínűleg a Dombrádi név változatáról van szó.
> Pämmer
Német név, van Pämer változata is. Szerintem ez egy egyelemű német Päm személynévből képzett apanév. Ennek a Päm személynévnek az alapja pedig valószínűleg az osztrák (tiroli) päm 'fa, német Baum' szó. Vö. itt.
Természetesen nem lehet kizárni, hogy az első erre a vidékre tévedt honpolgár neve Kólyi volt, amit később Koiként írtak, majd már ilyen formában szaporodott el férfi ágon a család.
Panovics: Ismert név többek közt szerb-horvát (Panović), ukrán és lengyel (Panowicz) területen. A szláv pan 'úr' szóból képzett jobbágynév.
Petioky: Igen érdekes, ritka cseh családnév, eredeti alakja: Pětioký, és jelentése 'ötszemű'. A név keletkezésének körülményeit -- sajnos -- nem ismerem. (A prágai Pětiokýk listája)
Kapeller: Német név, jelentése ugyanaz, mint a Kapellmeister köznévnek: 'karvezető, karnagy'. Alapszava a n. Kapelle 'kápolna; (kisebb) zenekar, énekkar'.
Azt,hogy miért Koi és nem Kolyi, az anyakönyvekből lehet kideríteni.
Példa: A komorói anyakönyvben nyomon követhető, hogyan lett Sarmaságiból Salmasági,Szarmasági,Szalmasági, és végül Szalma.Sorolhatnám a példákat, melyekkel anyakönyvek böngészése során találkoztam.
Eredményes kutatást kívánok:
Szatványi József
> A korábban már tárgyalt Szvák és Szivák nevek mellé találtam egy Szuvák alakot is
A Szuváknak nincs szláv etimológiája, így nagy valószínűséggel vélhető, hogy a Szvák magyarosodott formája. (A Szivák név nem olyan régen van jelen Mo.-n, hogy hangrendileg illeszkedjen, akkor is inkább /a/ vagy /o/ lenne várható az /i/-ből.)
Akkor még egy kis érdekességet mondok. Felütöttem a telefonkönyvet és Kisvárdán ill. szoros környékén 18, tágabb környékén még kb. 12 (Ebből Bezdéden 7) Koi nevet találtam. A megyében még elszórva kb. 5-öt (ebből Nyíregyházán 2-t). De mind Koi alakban, Kólyi alak nem tünt fel.
Természetesen ennyien rendelkeznek publikus vonalas telefonszámmal, a valóságban akár a duplája is lehet.
A FNESz. bevallottan nem törekedett teljességre, így ezt ne is várjuk el tőle. A kérdésben viszont nagyon megbízható forrás Lelkes György Magyar helységnév-azonosító szótára, annak is elsősorban a második kiadása. Szatványról viszont ezen munka sem tud, így igen jó eséllyel mondható, hogy ilyen településnév valóban nem létezett.
Kimondottan a Szatványi névhez nem tudok hozzászólni, ezzel a névalakkal nem találkoztam ezidáig.
Az FNESz-ben nincs Szatvány cikkely. Habár például Bélfenyér-Belfir (Románia-Bihar) sincs, pedig valós helység.
Feltehetően rokon a Szatmárral, mivel itt már találkoztam Szatvári ill. Szakmári változatával is.
A v-m módosulás szerintem teljesen elfogadott pl. Demecser-Devecser, míg Szakmár létező település (Bács-Kiskun Kalocsa) és első írámódja 1299-ből Zathmar volt ill. 1270-ből Sacmar személynevet is találtak.
Talán mindegyik eredete a török sat- ('elad, kereskedik') szótőre vezethető vissza; s tárgyi nevünk eredete ennek lehet még a törökben elnyert, valamely ragozott vagy képzett formája. Ide illeszkedik még Szatymaz helységünk is (Csongrád Szeged) a török Satmaz ('nem eladó') jelentésű személynévből eredően.
Mégegy érdekes észrevétel: a köztörök z-je a bolgár-török (ma csuvasos) r-jének felel meg.
Kimondottan a Szatványi névhez nem tudok hozzászólni, ezzel a névalakkal nem találkoztam ezidáig.
Az FNESz-ben nincs Szatvány cikkely. Habár például Bélfenyér-Belfir (Románia-Bihar) sincs, pedig valós helyiség.
Feltehetően rokon a Szatmárral, mivel itt már találkoztam Szatvári ill. Szakmári változatával is.
A v-m módosulás szerintem teljesen elfogadott pl. Demecser-Devecser, míg Szakmár létező település (Bács-Kiskun Kalocsa)és első írámódja 1299-ből Zathmar volt ill. 1270-ből Sacmar személynevet is találtak.
Talán mindegyik eredete a török sat- ('elad, kereskedik') szótőre vezethető vissza; s tárgyi nevünk eredete ennek lehet még a törökben elnyert, valamely ragozott vagy képzett formája. Ide illeszkedik még helységünk is (Csongrád Szeged) a török Satmaz ('nem eladó') jelentésű személynévből eredően.
Mégegy érdekes észrevétel: a köztörök -je a bolgár-török (ma csuvasos) -jének felel meg.
Nagyon örülök információidnak, mert ezek új fényt vetettek a nevünket takaró homályra. Ismét csak megköszönni tudom a segítséget. Előbb
- utóbb családfakutatásba kezdek!!! Örülök, hogy távolabbi - közelebbi rokonaimat ismered. Nagyapám tiszabezdédi volt, édesapám is ott született. Egyébként, amennyire tudom, a felmenők inkább Kisvárdához kapcsolódnak.
Erre mondják, hogy kicsi a világ.
Családfám összeállitásához kérem azok hozzászólását, akiknek a Szatványi névvel kapcsolatban van valamilyen információjuk.
A következőkről csak hallomásból tudok: Budapesten élt a háború előtt Szatványi Márton.A Szatmárnémeti-i kereskedelmiben 1943-ban érettségizett egy Szatványi. Valahol Szlovákiában és romániában vannak unokatestvéreim.
Üdvözlöm minden kutatótársamat:
Szatványi József
A FNESz = Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II. Akadémiai (1978)-1997.
Ebben a Kóly< címszó alatt [1326/1358: Cool: Györffy 1: 635] sűrített formában idézi. Ha jól bontottam fel - Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I.- Budapest, 1963- című mű 635. oldalán említheti, hogy első írásos megjelenése 1326. ill. 1358. évre datálható okiratokban szerepelt.
Puszta személynévből keletkezett magyar névadással; vesd össze az 1267-re datálható Kol személynévvel (Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyokokleveleinek kritikai jegyzéke. Bp. I. 1923... 470. oldala) ill. az 1298-ra datálható Kul személynévvel (A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. Bp. 1871-1931. 89. oldala).
Az alapjául szolgáló személynév talán a latin Nicolaus 'Miklós' személynévvel tartozik össze. (De, hogy ez mennyire ül azt nem tudom.)
A dölt nevek az eredeti írásképre utalnak, a korabeli kiejtését csak elég jól következtettni lehet.
(Egyébként itt É-Szabolcsban én több Koi nevű személyt is ismerek személyesen, tényleg van belőlük néhány)
Szemerényi - A ~Szemere~ nevű helységek gyakorlatilag mind felvidékiek - el tudnám képzelni, hogy a magyar helységnév szlovák változatából képződött...
Jelen topic már foglalkozott a Fuferenda névvel a 15..26. számú hozzászólások között némelyikben - igaz, nem meggyőző végeredménnyel. Nézted már őket? Lapozz le odáig...
