Hihetetlen, és van, aki ezt hivatásszerűen csinálja, mik vannak, én meg azóta is csak erre tudok gondolni :) Amíg a gépre vártunk, minden nyugodt volt bennem; amikor elkezdtek beleszorítani az ejtőernyőbe, akkor felötlött, hogy nem vagyok komplett. Kilencszáz méteren az járt az eszemben, hogy mikor kezdjük már végre el a légihancúrt. Az első leborítás és orsó után az jutott eszembe, hogy ez valami olyan szintű jó, aminek a létezéséről eddig nem tudtam. A tizedik perc környékén élveztem a biztos és bizonytalan váltakozását, és nem értettem, hogy miért hittem rá, hogy kellemetlen. A tizenötödik után már nehéz volt befogadni, hogy éppen mi is történik, picit sok lett. Amikor elindultunk vissza a reptérre, azon gondolkoztam, hogy vajon hogy lehet ezt mondjuk egy teljes órán keresztül csinálni. Amikor kiszálltam, csak az motoszkált bennem, hogy valami egészen hihetetlen élményben volt részem, és mérges lettem magamra, hogy nem néztem a műszerekre (sebesség, magasság, varió, bár ez pörgött összevissza, terhelés), csak kifelé: a szárnyvégre, oldalra, a tájra, a felhőkre. Most becsukom a szemem, és azt érzem, mintha gépben ülnék, közvetlenül, mielőtt a függőleges emelkedés után hanyattvágja magát a semmibe. Nagybetűs élmény.
Megyek is álmodni... jó éjt, repülj csak továbbra is kavargó, villanó képek között, föld és ég között, erdők és felhők váltakozó ritmusára ébren és álmodva...
Hátborzongató érzés lehet. Jó neked, ha te eleve úgy érezted, hogy erre képes vagy, tehát lelkileg ráhangolódtál, mielőtt nekikezdtél volna. És persze más úgy, ha az ember mögött bármilyen jellegű repülésélmény van már, én még konkrétan soha nem repültem, csak álmomban.
Ahol én repülök, ott általában nincs sok másik gép, és pályaudvar is csak ritkán :) De tényleg nem nagyon tudok most másról beszélni, ritkán van, hogy egy ilyen érdekes álom ilyen meglepően kellemesen válik valóra, mint ma nekem... Önmagában is valószínűtlen, ahogy a felhők helyét hirtelen fák és mezők veszik át, aztán újra a horizont, aztán egy ideig bármerre nézel, csak kék eget látsz, majd hátulról újból föléd oson a föld...
... vártam a vonatra, ültem a padon, beszélgettem egy kedves ismerőssel, fölöttünk sötétedett az ég..., nyugaton még látszott a lemenő Vénusz, délnyugaton a majdnem félhold, néhány csillag is kezdett feltűnni. Repülők pásztáztak az égen, némelyik gyorsan, szinte zuhanva, némelyik méltóságteljes vonulással hasította az eget, s az jutott eszembe, vajon Hamster ott repül-e köztük?
Nem kell aggódni, jól bevált gép volt, a pilóta pedig a műrepülő válogatottnak volt anno tagja, egy jól összeszokott csapat volt ez így, én meg élveztem, amit lehetett. Ami furcsa, hogy bizonyos részei nem voltak se ijesztőek (pl. zuhanás a föld felé, vagy a bukfenc), sőt, ismerősnek tűntek, mintha már sokat csináltam volna... Azért nem mondom, hogy nem kavarodott fel picit a gyomrom, de most már el tudom képzelni, hogy milyen lehet az, amikor valaki teljesen uralja a levegőt pár percre, nem csak halad benne előre. :)
Itt vagyok, a gomba csak félig volt hatásos: az eszemet már biztosan elvesztettem; kipróbáltam, hogy milyen ezerötszáz méteres magasságból egyenesen a föld felé zuhanni repülőgéppel, milyen az, amikor a fönt van lent, a lent pedig fent... Felforgató élmény, de ezt én választottam...
Úgy látszik, tényleg lehetett valami rejtély abban a gombakajában, mert elég lassan térsz vissza az életbe...:)
Én közben kigyönyörködtem magam az unokában, s most is indulok megnézni, mennyit nőtt tegnap óta, felidézni, milyen aranyos is egy ilyen kis prücsök, megszokni az arcocskáját, élvezni az együtt töltött pillanatokat...
Aztán remélem, te is edezel, hogy este be tudjak számolni neked a tapasztalatokról...
Azt hittem, már tudod... (írtam neked..)
Igen!!!!! Gratulálhatsz! Kislány...
(azért remélem, működik a postám/d)
Visszatérve a kínaira: ritkán fordulok elő olyan helyen, de szeretem a kínai konyhát, szeretem a fűszeres ízeket, a különleges zamatokat, s ezt meg lehet találni a kínai ételekben. Néha itthon is próbálkozom, s akkor pálcikával is lehet kísérletezni...
A kínai étteremben a kedvencem a sült banán mézzel leöntve... Igaz, kicsit édes, de néha kell, hogy valami megédesítse életünk napjait, nem mindennap születik egy unoka!:)))
Hát, lassan térek vissza az életbe, remélem így is maradok, bár kínai étteremben ettem valami rejtélyes gombakaját tegnap, szóval ki tudja milyen hatásfokkal :))
Azt hiszem, a hétvégének lassan vége. Továbbra is kellemes, nyugodt, békés nap volt, jó kis zenékkel, levelek olvasgatásával, egy kis főzés, mosogatás, egyéb mindennapos munkálatok közben kavargó gondolatokkal, pici álmodozással, bárányfelhőkkel az égen, melyek közt halványan épphogy előtűnt pár pillanatra a délnyugati égbolton a holdsarló, csak annyira, hogy tudjam, igen, ott van; aztán visszahúzta magára a felhőtakarót, s úgy döntött, pihen még egy kicsit..., s estébe hajlott a délután, s éjjelbe hajlik az este...
A mailnélküli napok előtt még gyorsan kellemes hétvégét kívánnék neked, ha olvasod :) Ja, és a "kötelező" firka, szombat helyett már pénteken (ha más is olvassa a topicot:):
Én is módosítottam a semmittevésen: rajzoltam egy sort az Airway-hez, utána rég látott jóbaráttal találkoztam rég látott törzshelyünkön. Most viszont azon gondolkozom, hogy mitől lehet ilyen kellemesen meghitt hangulata egy topicnak az Index Fórum kellős közepén, mint ennek :)
Éljen a szabadság,s akik élvezik épp ezt az áldást!
Hát kicsi módosítások történtek azért a tervezett programon. Volt benne szép kis gyaloglás is. Kékeslila virágok a fűben, a lemenő nap sárgás ragyogása, amely fokozatosan váltott bíborba, míg át nem adta a helyét a szürke felhőknek. A többi pont teljesítve...
Hm, szinte szégyellem magam, hogy annyira semmittevő vagyok, mint amennyire az vagyok :) Nézd, még fogalmazni is lusta vagyok :) De azért éljen az, aki a szabadságot kitalálta!
Igen, én is azt szeretném, ha én is olyan aktív lennék majd olyan idős koromban. Most nagyon aktívan hazafutok, aztán ki tudja, milyen szép munkákba temetkezem egy időre, aztán zongorázom egy kicsit, aztán végre befejezem a Börleszket, aztán vacsorát készítek a családnak, aztán.... majd beszámolok, mit is csináltam...
Dehogy baj, sőt: jó hallani, hogy nemcsak hogy fontos neked, de még mindig ilyen aktív! Jó tudni, hogy ez nincs korhoz kötve, remélem olyan idős koromban én is elmondhatom majd, hogy nem tudom egy kezemen megszámolni a napi foglalatosságaimat, és hogy én is jó hatással voltam a gyerekeimre, akik maguk is jó és érdekes emberek lettek...
Akkor maradjunk a muskotályosnál, vitáról szó sincs, ugye. Én különben szintén nem szoktam nagyon iszogatni, apukámtól tanultam egy keveset a borokról, ő borszakértő is volt amellett, hogy a tokajhegyaljai pincegazdaság gondnoka, a Hegyalja népi együttes gordonkása, a Szent Imre kórus énekese; s emellett még fúrt-faragott a kis műhelyében, s művelte a kertet, kirándult velünk, nevelt minket példamutatással és sok-sok szeretettel. Most 81 éves, láttad a fényképét, ugye? Most is dolgozik a műhelyben, énekel kórusban, kertészkedik, ja és fotózik is.
Ugye nem baj, hogy ennyit meséltem róla?
Nagyon szeretem...
A muskotályost pont tudom, hogy szeretem :) De egy csomó alkoholtartalmú ital, amit mások ínyencségből isznak, nekem csak kifejezetten rossz ízű, ezért az ilyen "melyik ital a jobb?" típusú vitákból rendszerint ki is maradok...
Annyira nem volt illetlen :)
Visszatérve a borhoz, apukámat élvezet nézni borkostolás közben, ahogy megrágja, hogy a különféle ízeket mind kellően fel tudja fedezni abban a kortyban.
A tokaji elég testes, s a muskotályos kellően édes, fahéjas almáspitéhez kiváló.:)
