"ha már valaki a templomba megy, az mindenképpen jól gondolja át a kérdést"
és én ezzel teljesen egyetértek. Csak a kötölőzködés mondatja velem, hogy ha már valaki megházasodik, az mindenképpen jól gondolja át a kérdést... ;)
Persze, mi sem szeretnénk ledarált szöveget és futószalag esküvőt. Kicsit lekezelőnek érzem, ti nem így vagytok vele? Hogyan lehetne azt megoldani, hogy a következő pár ne 20 perccel utánatunk következzen, meg persze mi se lihegjünk az előzők nyakába?
Még előtte állok, de remélem én is szép élményként fogom megtartani emlékezetemben az egész esküvőt. Persze a készülődés is jó.
Igazából nem vagyok a túl díszes, úgymond felkapott templomok híve, pl. a Mátyás templomban láttam esküvőket: az egyik még alig hagyta el elől a templomot, a másik csapat már hátul sorakozott. Nem túl meghitt.
Pont az tetszik a választott templomban, hogy csendes helyen van, a katolikus temlmokhoz képest modern (13 éves) és puritán: nincsenek kövér angyalkák és túl sok arany sem, faragott a szószék, és üveg az egyik fala, tehát világos, ráadásul fa a mennyezete. Mint írtam az atya is közel áll a lelkünkhoz. Csak ajánlani tudom, bár nem a város közepén van.
A polgárit egy nappal korábban tartjuk, szűk körben, ott is figyeltünk arra, hogy ne legyen nagyon "elmúlt negyven év" hangulatú a terem, a zenét pedig mi választjuk, de egyéb körítés nem lesz, számunkra is a templomi lesz a fontosabb: szülőkkel való bevonulással, esküvel, orgonaszóval.
Megint hosszú lettem. Bocs.
Én a hangulata miatt is ragaszkodtam a templomhoz. Hűvös kis kápolna, színes üvegablakok, orgonaszó, egyszerűen szép templomi díszek, viszont rengeteg fehér virág, stb.
De nem minden áron: nem lett volna kedvem mikrofonba beszélni, hogy hátul is hallják, teljesen idegen pap előtt esküdni, személytelenül, teljesen idegen templomba kimondani az igent, csak azért mert az a legszebb templom a környéken.
De persze hit kell hozzá.
A polgári esküvőm is szép volt, külön új szöveget írtak nekünk, leendő sógornőm verset mondott, barátnőm énekelt. Nem engedtem volna ott sem, hogy idegenek tegyék mindezt. Saját választású zenére vonultunk be, stb.
De azért nekem mégis a templomi esküvő volt a nagyobb élmény. Büszke vagyok rá, ha visszagondolok.
Ha jól olvasom, elég nagy az egyetértés azon a téren, hogy MINDEN RAJTUNK múlik, és nem feltétlenül a helyen. Templomban is leheteünk komolytalanok, súlytalanok, és anyakönyvvezető előtt is meghatottak.
Csak két mondat.
Ismerőseim húsz év házasság után templomi esküvőt is tartottak.
Én eéváltam, csak "polgárilag" voltam házas, s most tudom, hogy templomban is ki tudnám mondani, és lenne súlya.
Lassan 4 éve, hogy megnősültem. Volt templomi esküvőm is, bár én sem vagyok olyan nagy hívő. Hogy mennyibe került / katolikus / nem tudom, mivel a keresztszülők finanszírozták. Előre nem kértek pénzt. Ellenőrizte a pap, hogy meg vagyok-e keresztelve, áldoztam és bérmálkoztam-e. Az adatokat beírta egy nagy könyvbe. Egy alkalommal - egy másik párral együtt - elgyakoroltuk az esküvő menetét. Nem kellett járni oktatásra és a pap is jó fej volt,pedig nem volt fiatal.
A legjobb az volt az egészben, hogy pont erre az időponra kaptam tartalékos behívót. Mindenhonnan az igazolást kellett kérnem, végül elmaradt a gyakorlat!
Sziasztok!
Most fedeztem fel ezt az oldalt, és szertném pár mondatban elmondani a véleményem. Én is voltam már pár esküvőn, polgárin is és egyházin is. Nagyon sok egyáltalán nem tetszett. Sokan azt mondják, hogy azért ilyen hivatalos, semmitmondó egyik-másik bp-i polgári esküvő, mert futószalagon érkeznek a párok. Nos erre rá tudok cáfolni, mert kis falun is voltam olyan helyen, ahol 5 perc alatt kidobták az ifjú párt. Ennek ellenére nekünk nem lesz egyházi esküvőnk, viszont a polgárit a lehető legjobbra akarjuk megszervezni. (kb. 5 hét múlva lesz a nagy nap vidéken) Az anyakönyvvezető születésemtől fogva ismer (vidék!!!), tudja, hogy nem lesz egyházi szertartás, ezért a polgárin (ez helyi specialitás) lesz egy eskütétel, és egyáltalán nem félek attól, hogy semmitmondó lesz. Ja és nem tartom az egész ceremóniát a templomi majmolásának, hiszen ez csak egy lehetőség volt, amivel élni akarunk. Majd esetleg utána, ha érdekel valakit akkor beszámolok róla, hogy hogyan sikerült.
Maminti drága, már megint a szívemből szóltál!
Nekünk két éve volt az esküvőnk - csak polgári - és eszünkbe sem jutott, hogy templomi is legyen. Egyikünk sincs megkeresztelve, sohasem hittünk Istenben, egy szertartásért pedig nem akartuk végigcsinálni az egész tortúrát. Valahogy hazugság lenne. Polgári esküvőnk - annak ellenére, hogy a nyár kellős közepén volt - viszont igenis emlékezetes marad, talán azért is, mert mi magunk időt és fáradságot fordítottunk arra, hogy összeállítsuk a zenét és egyebeket. És azt az igent legalább olyan komolyan vesszük, mint ha valami csodaszép templomban, kilenc püspök előtt házasodtunk volna össze.
Kedves Maminti, mikor megírtam a levelet, már akkor gondoltam ez lesz a reakció. Elnézést.
Ha elolvasod, én nem azt írtam, hogy a polgári nem komoly, vagy ilyesmit, hanem, hogy ha már valaki a templomba megy, az mindenképpen jól gondolja át a kérdést. Ennek persze magamból kiindulva - és ezek szerint belőled - mindkét esetben így kellene lennie, de a valóság kicsit mást mutat.
Teljesen igazad van abban, hogy nem a hely a lényeg, hanem a pár "elhatározása", elvileg életre szóló döntésük komolysága.
Viszonylag kevés esküvőn voltam eddig (6-8), de ezek között volt lezavart templomi, és megható polgári is. Ennek ellenére, főleg az időhiányból, és az általános sablonosságból adódóan sajnos nagyon sok az eldarált, elkapkodott polgári szertartás. Sokszor kicsit futószalagszerűen. Ezt áthidalandó, az Esküvő topicban írta valaki, hogy pénteken szeretne esküdni. (Mi is inkább pénteken tarjuk egyébként.)
Persze ha valakinek polgári esküvője van, csak odafigyelés kérdése hogy az is úgy legyen megszervezve, hogy mindenkinek, de főleg az ifjú párnak, maradandó élményt nyújtson, és elmaradjon a futószalag érzése.
Kedves Tonyo, teljesen egyetértek veled abban, hogy csak azok a párok esküdjenek templomban, akik komolyan gondolják az _ott_ kimondott esküjüket.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy aki "csak" polgári esküvőn vesz részt, az nem veszi az esküjét komolyan. Mivel sem én, sem a párom nem vagyunk vallásosak, semmi keresnivalónk a templomban. De az anyakönyvvezető előtti esküt igenis komolyan vesszük majd, s valóban egy életre szólónak fogjuk tekinteni. De ehhez nekünk nem kell templom.
Véleményem szerint nem igazán az számít, hol mondja az esküt az ember, hanem az, hogy milyen esküt mond és azt mennyire veszi komolyan. Én a magam részéről eddig minden eskümet komolyan vettem, mégha az kisdobos és úttörőfogadalom is volt, és ezután sem akarok másként tenni, akármit is gondoljanak esetleg a rokonok.
Szerintem egy esküvő komolysága a páron múlik. Voltam már polgári és templomi (katolikus a pontosítás kedvéért) esküvőn egyaránt. Ahol mindkettőt tartottak, volt, hogy a polgárit teljesen elmismásolták (pedig azért ott is van fogadalom... ), de volt olyan is, ahol mindkettő nagyon ünnepélyes volt (kedvenc kockásfülű barátnőmnél pölö, ahol az anyakönyvvezető úgy meghatódott, hogy elpityeredett), na és persze voltam olyan templomi esküvőn, ahol a polgári már félévvel korábban megvolt, a templomi pedig nem volt más, mint egy hatalmas rongyrázás a Mátyás-templomban... :/
Augusztusban lesz az esküvőnk, templomi, és polgári egyaránt. Nekem ez teljesen természetes, hiszen bár nem vagyunk minden-vasárnapi templomjárók, hiszek Istenben.
Egyetértek mindenkivel, aki szerint sok olyan tapasztalható különösen a római katolikus templomokban, ami nem szimpatikus, sőt. Ennek ellenére a "színházon kívül" ez egy szentség, és mivel egyszer van rá lehetőség, csak olyanoknak érdemes templomban is esküdni, akik valóban életre szólónak hiszik kimondott esküjüket.
Igenis ennek megvannak a keretei, erre fel kell készülni - pl. jegyesoktatás keretében -, és a felkészülés ideje alatt át lehet gondolni sok olyan dolgot, amit előtte esetleg még nem tettél. Itt főleg a komolyságra és a hűségre gondolok. Ebben igenis a hit, tapasztalat, emberismeret által nagyon sokat tud segíteni akár egy nőtlen atya is. (római katolikusok) Szerencsések azok, ide tartozunk mi is, akik olyan eskető papot "találnak", aki inkább világi felfogású: bármikor meg lehet keresni akármilyen problémával, jó kedélyű és főleg nem álszent. Már első beszélgetésünkkor - teremtés, házasság - szinte mindketten meghatódva hallgattuk, pedig vőlegényem picit ódzkodott a jegyesoktatástól. Nem arról beszélt, hogyan fogunk együtt élni, erről valóban keveset tudhat, hanem arról, mik azok az ÉRTÉKEK, amelyek segítségével egymás és majd gyerekeink életét örömtelivé, boldoggá, széppé tudjuk tenni, és mik azok, amelyeket jobb elkerülni a békesség, egység érdekében. Ehhez nem kell feleség.
Nagyon hosszú voltam, bocsánat, de talán nem teljesen feleslegesen.
Még csak annyit, hogy a r.kat templomban a pap előre kért volna 8kFt-t, a ref.ben ugyanez 7kFt+3 hitéleti könyv megvásárlása lett volna. Az evangélikusnál meg aszonta a lelkész, hogy semennyi, így aztán csúsztattunkneki egy borítékot, meg azóta félévenként szervizelem a PC-jüket (önként)
Bocs ha offtopic volt
Az kell mondjam, hogy nagyon rosszul érintett mindkettőnket az eset, sőt a ref. pap azt is mondta, hogy ne is álmodjunk arról, hogy majdani gyerekünket megkeresztelhetjük valahol is, és számíthatunk a "különleges" poklokra mert ilyen "istentelenül" elhanyagoltuk az egyházat, de szó szerint ezt mondta! Ezért is akadtunk ki és mentünk az evangélikusokhoz.
köszönöm a hozzászólásod. Nem érezted furcsának, hogy elhajtottak a legtöbb helyről ?
Jackie
PS: nem voltál hosszú :-)) (5 sor)
félreértések elkerülése végett : nem baj ha hosszú, csak legyen mondandója is, ne legyen ömlengős. A tied perfect volt !
Kedves Fred!
Elismerem, sosem írtál ilyesmit a papokról. Én meg rólad nem írtam, hogy ilyet írtál. A "gondold csak továbbra is azt" frázis költöi jellegü, hiszen senki semmi bizonyosat nem tudhat arról, hogy a másik alkalom adtán miket gondol. E.T. dekurvajhóhogymindigmagyaráznomkellasajátvilágosanleírtszavaimat...
Kedves Fred!
A vita definíció szerint érvek és nézetek kölcsönös ütköztetése, amelyet konklúzió követ. Közös megegyezés csak akkor jöhet létre, ha az ember nyitott marad a másik véleményének nemcsak meghallgatására, hanem megértésre vagy uram bocsá' elfogadására.
Ahol ez nincs meg, vitatkozás alakul ki, vagyis nézetek egyoldalú közlése, mindenféle konklúzió nélkül. Tehát ha valaki vitázni tud, az nem negatívum. Te nem gyöztél meg erröl. De nincs harag. E.T.
Sziasztok!
Újként szólok az eredetihez. 1.5 éve nősültem, nem akartam templomot, de mivel a szüleink finanszírozták a bulit, kereken megmondták, hogy vagy templom vagy semmi. Elementünk római. kat templomba ott aszonták hogy 17 héten át kell eljárnunk jegyesokításara. Hát ez sok, elementünk ref-be onnan elhajtottak minket, mert a b.nőm bevallotta, hogy két éve volt utoljára templomban. A végén evangélikus templomban volt a szertartás, a rokonok kisírták a szemüket, olyan megható volt(szerintem is) egyébként mindketten meg vagyunk keresztelve, de én nem érzem vallásosnak magam
ET2000:
Jó, vita lezárva, bár nem tudom miért negatívum az, ha valaki vitázni tud egy vitában.
De azt azért még kérlek ismerd el, hogy én sehol nem írtam buzi, rohadt, szemét stb. stb. papokról, azt te költötted most bele az írásaimba, nyilván régebbi szomorú vitatapasztalataid alapján.
Nincs értelme veled vitáznom, mert úgy látom, csak vitatkozni tudsz. A búvár példa éppen azért rossz, mert tökéletesen eltereli a figyelmet a templomi esküvö valódi lényegéröl. Amit leírtam (lásd alant).
Benned óriási mennyiségü gyülölet halmozódott fel az egyházzal szemben, ok, tiszteletben tartom, de ennek tudatában feleslegesnek érzem, hogy ismereteidet pontosítsam. Gondold továbbra is azt, hogy a büdös papok rohadt szar szemetek, akik minden nemhívövel jól ki akarnak cseszni, ha azok nem "egyházi érdekeket támogatnak". A nagymamának pedig játszd meg az aranyost, nehogy "belehaljon a csalódásba". Nehogy véletlenül elbeszélgess vele ezekröl a dolgokról. Ha tényleg ennyire fontos neked, ami a nagymamának fontos, akkor nem tudsz egy nagy levegöt venni, és megtenni, amit a buzi pap kér? Játszd meg magad, a nagymama kedvéért. De ha nem teszed meg, miért a papot hibáztatod? Az ö problémája ez az egész? Hitetlenek jönnek, nagymamákkal érvelnek, ö meg adja fel a tiszta álláspontját?
Te nem vagy képes tolerálni mások nézeteit. Sajnálom.
A családom római katolikus, én nem gyakorlom a vallást, de nem is vetem el a hitet. Volt templomi esküvőnk, elsősorban azért, mert templomban csak egyszer esküdhet valaki (kivétel: megözvegyülés esete :-(. És nekem ez adott egy olyan visszavonhatatlansági érzést, valami olyasmit, hogy tényleg "holtodiglan-holtomiglan". Ráadásul szerencsénk volt, egy egészen fiatal pap tartotta a jegyesoktatást (Zoli atya, így neveztük) és ő is esketett meg. A kötelező dolgokon kívül a jegyesoktatáson olyasmikről is beszélgettünk, hogy pld. külföldi utazásain hová rejtette a valutát, stb. Nagyon-nagyon jó fej volt, ezzel szemben gyönyörű szertartást tartott.
Én nem bántam meg.
A dudálásról:
El nem tudtam képzelni az egészet (mint nahát). Amikor mentünk az étterembe, és dudáltak a kocsik, még el is gondolkodtam, hogy mi a bajuk. Aztán rájöttem, hogy én vagyok a menyasszony :-))
Természetesen a magukat túl komolyan vevők minket is kibeszéltek (főleg engem), hogy egy menyasszony mit röhög folyton, és egyáltalán, hogy jut eszébe térdig felhúzott menyasszonyi ruhában szirtakit járni a násznéppel. Felháborító ! Boldog voltam és folyton fülig ért a szám. Miért kellett volna végig bőgnöm ? Vagy olyan arcot vágni, mint egy állami ünnepségen ?
Remélem, nem volt túl hosszú :-)
Ezzel a házasulandósdival nekem a felhajtás miatt vannak gondjaim. Nem tudom elképzelni, hogy én ott üljek mondjuk a bérelt merdzsó háccso ülésen frakkba, a leendo nejem mellett, virágok es műanyagbaba-menyasszony a motorháztetőn, a slepp meg dudálva jön utánam végig a főuccán. Kiráz a hideg. Meg hogy én minz egy hüje, állok a pap/házassagkötő előtt es hallgatom a dumáját... Röhejes. Ti mit gondoltok erről?
Mondjuk ezt az utolsót még csak-csak elfogadnám, dehát ott áll a femili a hátam megett és indőnként elhangzik egy "jaj de szép pár!" sóhajtás - El sem tudom képzelni, hogy ez velem is megtörténhet.
Volt bnőm, bár messzemenően intelligens volt, eszement módon imádta a házassági ceremóniákat, odavolt a dudálgatásért meg a hasonló megnyilvánulásokért. Mostani egy kicsit visszafogottabb, de ki tudja mikor bújik elő belőle is a magamutogatás?
Az a baj, hogy ezt így gondoltam 16 évesen, és így gondolom 24 évesen is. Mivel 30 éves korom előtt nem házasodok, lehet hogy addig megváltozik vmi...
aTom, sajnos valoban felreertettel valamit, mert a valaszom nem neked szolt, mert a tealtalad beirtakkal egyet tudok erteni.
Ami a nem komolyan vett eskuket illeti, ha kenyszer alatt alsz, hogy megtedd, mert muszaly, akkor ok, hogy nem veszed komolyan, de az ember azert csak idegenkedik attol a gondolattol, hogy rogton hamis eskuvel kezdje a hazaseletet.
Piszkos Fred!
Hát ezért nem mindig jó írásban beszélgetni. Nem látom azonnal a másik reakcióját, nem tudok azonnal korrigálni, ha valamit rosszul, vagy nem elég pontosan fogalmazok meg. Az ilyen utólagos magyarázatot meg mindig egy kicsit magyarázkodásnak érzem.
Nem tudom, melyik korosztályhoz tartozol (talán megnézhetném a bemutatkozósdiban?), és kellett-e Neked is ilyeneket tenned. De én végigjártam a kisdobos, úttörő és KISZ fogadalmakat, sőt a legrosszabb, katonai esküt is kellett tennem. Szerinted az emberek hány százaléka veszi az ilyen fogadalmakat, esküket komolyan. Mert szerintem igen csekély.
Persze ha valaki igazán hisz valamiben, nem csak vallási értelemben, az az adott dolgot komolyan veszi. De akkor az eredeti témára visszatérve a kérdés már nem kérdés, mert számára egyértelmű a templomi esküvő.
Nekem sajnos nincs gyerekem, de abban egyetértek veled, hogy (ha lenne) én sem nevelném vallásosra. Mindig irigyeltem a feleségem, náluk egy generációval előbb szoktak le a vallásról. És hiába értettem meg sok mindent felnőtt fejjel, az a lelki terror amit gyerek és diák korban kaptam, örökre hagy kitörölhetetlen nyomokat. Mindezek ellenére ami a nagymamát illeti, továbbra is hiszem, hogy a családban sokszor kell ilyen kompromisszumokat kötni.
Bocsánat a részben(?) off topicért, de úgy érzem, csak így tudtam tisztázni a nézetemet.
Hol sántít a búvár példa? Rávilágítanál?
(Persze tudom minden hasonlat sántít valahol, csak nem biztos hogy lényeges helyen.)
Egyéblént a hol írtam én azt, hogy a templom cirkusz? De ha házasságokat kötnek benne, márpedig kötnek, akkor miért cirkuszosítja le, ha csak a nagymama az aki igazán hisz? Hol vannak a hiavatalos statisztikák, hogy a házasságkötés csak akkor érvényes, ha nézők 87.2 %-a hisz istenben? Ha csak 87.1, akkor cirkusz?
Egyébként a Tadzs Mahalban van e minden héten 2 koncert, és ha igen akkor a világhírű zenészt csak azért utasították-e el, mert nem budhista a nagynénje ? Mert akkor tényleg analóg a helyzet az egyházi esküvővel.
A nagymamát persze szeretni kell, ok, és az ember teljesítené is az apróbb kívánságait, ha ez csak azt az 1-2 órás szertartást jelentené. De az, hogy megesküdjek arra, hogy a gyermekeimet vallásosnak nevelem,és a parancsolatokkal még születésük előtt tönkreteszem a szexuális életüket, hogy minnél engedelmesebb tagjai legyenek a "nyájnak" , az természetesen több attól mint amit a nagymama miatt megtennék.
A TEMPLOM NEM CIRKUSZ. Itt sokan úgy hiszik, hogy az esküvö legjobb díszlete valamilyen templom. Egy indiai barátom mesélte, hogy egy világhírü zenészt nem engedtek a Taj Mahalban koncertet adni. Miért? Büdös rohadt fanatikusok, a zene ellenségei? Nem, egyszerüen nem alacsonyítják le a számukra egyik legszentebb helyet koncertdíszletté.
Olyan nagy vétek ez? Hogy nem vagytok képesek ezt egyszerü tiszteletböl elfogadni?
A búvár példa ezért sántít. A nagymamát pedig szeretni kell, de ugye nem az a szeretet, hogy valakinek kénye-kedvére teszünk?
(a srácodat akkor szereted, ha mindent megveszel neki, amit kér?)
És valóban elnézést a kisarkított fekete-fehér ellen (banya igaz, igaz), csak a "nagy semmi" állásponttól igyekeztem óva inteni.
Az eredeti téma-felvetéshez:
Ahogy emlékeimben kutatok, nem emlékszem olyan polgári esküvőre (temetésre, névadóra stb.) ami megmaradt volna bennem, de egyházira igen (pl. volt évfolyamtársam katolikus templomi esküvője a gitáros haverjaival). Ahogy valaki már írta előttem, nagyon egyetértek vele, egyszerűen az egyház sokkal régebb óta csiszolgatja a szertartásainak a menetét.
Ami egyre szörnyűbb: újabban rettenetesen bosszantanak a papok sületlen, politizáló, bugyuta, együgyű beszédei. Nem tudom, hogy a papok beszéd-készsége satnyul, vagy csak én öregszem.
Ami a saját részvételem a dologban: az első házasságomban volt egyházi esküvő, elsősorban a család miatt. (Bár ez off topic, de az igazi megértéshez hozzátartozik, hogy engem vallásosra igyekeztek nevelni, de amint tehettem, levetettem a vallást.) Őszintén szólva a saját esküvőimre nem nagyon emlékszem, nem vagyok igazán oda a szertartásokért, és számomra nem a ceremónia volt a fontos. Félreértések elkerülése végett: a házasság fontos, mert szerintem az összetartozást jelképezi, de a ceremónia nekem mellékes.
Az időközben felrakódott járulékos témához:
Azt hiszem a hit és az egyházak működése hasonlít a kommunista eszmék és a létező szocializmus közti különbséghez. Egyetértek azokkal, akik kritizálják az egyházat a kölönböző korlátozások miatt. Ha az egyház dolga a lelkek gondozása, akkor a nagymama lelkével is törődniük kell(ene). Ha a fiatal csak azért akar egyházi esküvőt, mert szereti a nagymamát, nem lenne szabad akadályokat gördíteni eléjük. Ha szerti_a_nagymamát már gazdagabb a lelke, mint sok templombajáró szentfazéknak.
Egy példa, bár nem esküvő: apám katolikus hitben élt, természetesen a temetését katolikus szertartás szerint akartam megtenni. Az volt a szerencse, hogy a feleségem is velem jött a paphoz, mert bár igen jámbor fajta vagyok, ráborítottam volna az asztalt. Először nem értettük, hogy mi a fenét akar, csak pislogtunk, hogy most minket akar megtéríteni? Aztán persze előbb-utóbb kilukadtunk a pénznél. Tudtam, hogy kell, még természetesnek is tartottam, de a hogyan, az volt a felháborító.
