Biztosan sokan láttátok a vasárnapi leányfalui baleset képeit a TV-ben. Én a két elütött gyerek apja vagyok, és el szeretném mondani nektek, hogyan történt minden.
Vasárnap délután mindig nagy a forgalom a 11-es úton Pest felé, jönnek haza az emberek a Dunakanyarból. Most is tele volt az út. A gyerekek nagymamája és nagynénije a Dunapartra indultak sétálni Marcival és Petrával.
Marci 4 és fél éves volt, nagyon okos kisfiú, tele huncutsággal. Külön kis világot épített fel magának élénk fantáziájában: az utóbbi időben azt játszotta, hogy ő griffmadár, farsangra is griff-jelmezt készítettünk neki az oviba. Petra másfél éves volt, kedvességével, és azzal, ahogy odabújt az emberhez, mindenkit levett a lábáról. Már totyogva jött-ment ő is, mindenre fel akart mászni, és követte Marcit mindenhová a kertben, a lakásban. Nagyon szerették egymást, Petra minden reggel hamarabb ébredt Marcinál; amint kivettük az ágyból, tekert Marci mellé. Mindkét gyerekünk nehezen jött össze, nem csoda, hogy aztán egész életünk róluk szólt. Nap mint nap láttuk, milyen boldogak, milyen jó helyre születtek.
A főúthoz leérve a két felnőtt megállt egy zebránál, nem akartak addig átmenni, amíg a zebra után közvetlenül álló busz el nem megy, hiszen nem láthatták a jobbról jövő autókat. Balról, mint már írtam, folyamatos volt a kocsisor, a busz miatt lassítottak, és 20-30-cal haladva kerülgették ki. Eközben Visegrád felől nagyon gyorsan jött egy Volvó, amit egy 30 körüli ír vezetett. (Hátul egy nő és gyerekülésben egy kisgyerek ültek.) Egyik arrajáró elmesélte, hogy már legalább 1 km-en át előzgette a kocsisort, ha jöttek szembe, be-bevágódott egy résbe. Közeledve a buszhoz látta, hogy nem tud továbbmenni, és talált egy rést két kocsi között. Ugyanazzal a lendülettel azonban továbbvágódott jobbra, a járda felé. A járda alig pár centi magas ott, felszaladt rá, kidöntött egy közlekedési táblát, 20-30 méter után átment egy kereszteződésen, ami már közvetlen a zebra és a buszmegálló előtt van, és kidöntött még egy táblát.
A gyerekek a járda közepén voltak, Marci a kocsi felől, Petra babakocsiban beszíjazva mellette. A felnőttek a járda melletti alacsony kőfal tövében vártak, a nagymama fogta a babakocsit. A száguldó autót nem is vették észre. A Volvó elütötte a gyerekeket, akik vagy tíz métert repültek. Petra kirepült a babakocsiból. Mindketten azonnal meghaltak.
Az autó még végigszántott a busz belső oldalát, majd az ütközéstől és a kivágódott gumik miatti defekt hatására megállt. A sofőr a defekttel és azzal védekezett, hogy véletlenül fék helyett gázt nyomott. (A sofőr által mondottakat csak közvetve hallottam.)
Minket pár perc múlva hívtak telefonon, nagyon gyorsan odaértünk. A mentősők már ott voltak, próbálták a két gyereket újraéleszteni. Mindent megtettek, nem tudhatták, hogy szinte mindenük megsérült, és már nem volt tovább. A halált a kiérkező helikopteres mentő orvosa állapította meg. Életünk értelme, két kis apróság ott volt a karjainkban, és semmit nem tehettünk értük.
