Keresés

Részletes keresés

zsuzsannak Creative Commons License 2020.09.03 0 0 5193

Sajnos honosításról szó sincs. Az első -és nehézkesen, de - működő Emutartók és tenyésztők egyesületénél volt róla szó, hogy  kitenyésztjük a magyar emut. A gödöllői egyetem akkori professzorával /Dr. Szabó Józseffel/ el is indítottam a tenyészprogrammot, de a ő sajnos közben meghalt, a dolog így hamvába halt. A másik elképzelés a második  egyesület vezetője ötlete volt, de szerencsére ebből, ti., hogy beszuszakoljuk a baromfi ágazatba, nem lett semmi, maradt tenyésztett vad. Az, hogy állatkertbe mikor jött be először, nem tudom. A privátot Gitta Józsi bácsi hozta be a saját kaliforniai és texasi farmjáról, tojás formájában még a múlt század végén. Később magam is szereztem Hollandiából és Dániából is. Gitta Józseftől még meg van az igazolásom is.  Egyébként miért érdekli?

Előzmény: lasitasi (5192)
lasitasi Creative Commons License 2020.08.29 0 0 5192

Üdv.

Keresek olyan személyt, személyeket akik az emuk honosításáról tudnak. Gondolok ilyenre hogy nagyjából mikor jöttek az országba az első emuk állatkertbe vagy épp magánszemélyhez. 

Hogy lehetett hozzájuk jutni, honnan hozták őket stb.

Hallottam téves információkat, és szeretnék hihetőbbet, valóságközelit hallani, olvasni.

Vagy esetleg ha neten találnék róla anyagot, az is jó volna.

Köszönöm. 

 

zsuzsannak Creative Commons License 2020.07.08 0 0 5191

Alattad lévő hirdetésem a tuti biztonságos lehetőség. Csak 21 éve tenyésztek. Email:zsuzsannak47@gmail.com. tel.:0630/9977096

Előzmény: Bobcsu (5190)
Bobcsu Creative Commons License 2020.07.06 0 0 5190

Sziasztok!
1-2 hónap múlva szeretnék venni 10 db emu csibét és 5-10 tojó párt.
Előreláthatólag fog tudni valaki segíteni?

zsuzsannak Creative Commons License 2020.06.12 0 0 5189

Van még 10 db. 4-5 hónapos, külömböző vérvonalú, tojópárnak való szekszált csibém eladó Egyébként Somogyban, Nagybajomban lakom.

zsuzsannak Creative Commons License 2020.06.12 0 0 5188

1 fiú+1 lány, nem trió! Ha üres a tojás, de van, nem kakasprobléma, mert, ha a kakas nem kefél, nincs tojás. Túlmeszezted őket. Ha sok a darában a mész, az ondó besűsűrsödik és a kakas luftot fúj. Mi a keverékarányod?

Előzmény: Cureeb (5187)
Cureeb Creative Commons License 2020.05.26 0 0 5187

Sziasztok , lenne két kérdésem, köszönöm előre is ha tudtok ebbe segíteni.

Idén először tojt az emum és a tojásból sajnos nem keltek csibék, ez normális vagy gond lehet valamelyikkel?
Illetve másik kérdésem lenne hogy 1 hím hány tojót szolgál ki?
Mi a bevett/ ajánlott arány?

nagyjani88 Creative Commons License 2020.05.15 0 0 5186

Üdvözlet!

Sajnos eladó sorba kerül 26 db szép, fejlett emu növendék. Előző év márciusi madarak. Kb. fele-fele arányban vannak ivaruk szerint.
Érdelkődni: 30/5829392 - Nagy János

zsuzsannak Creative Commons License 2020.05.14 0 0 5185

Igen nálam, zsuzsannak47@gmail.com

Előzmény: Luncz Gabor (5181)
gulthem Creative Commons License 2020.05.06 0 0 5184

Kedves Tiszai79!

 

kérem, adjon telefonos elérhetőséget, hogy fel tudjam hívni emu szállítással kapcsolatban.

Köszönettel:
Kovács Mihály

Előzmény: Tiszai 79 (5177)
Mőci2 Creative Commons License 2020.04.29 0 0 5183

Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy az emukat M.O-n hol van arra lehetőség, hogy leadására kerüljön? Olvastam, hogy szeretnének majd egy vagohidat létrehozni, ezzel kapcsolatosan tud valaki nekem segíteni, h ez h áll?

Válaszokat előre is köszönöm! 

lasitasi Creative Commons License 2020.04.15 0 0 5182

Szép napot.

2-3hetes csibék eladóak. 15eft/db. Még 5db vár gazdàra. 

Csongrád megye, Ruzsa.

Érdeklődés esetén megadom a számom. 

Luncz Gabor Creative Commons License 2020.02.28 0 0 5181

Sziasztok! Szeretnék egy emus könyvet beszerezni, tudnátok segíteni?

zsuzsannak Creative Commons License 2020.02.23 0 0 5180

Hol vagy?Somogyban szép nagy magányos tojó van. Telefon: Zsákovics Norbert 0630/4700590

Előzmény: Tiszai 79 (5176)
zsuzsannak Creative Commons License 2020.02.23 0 0 5179

Mjd meglátod. Ha addig vártál, míg teljesen elfogyott a levegője, fütyüléskor nem törted fel a légkamránál, lehet, hogy a kikelés lassú lesz, vagy már nem is lesz ereje hozzá. Ne bontsd le a héját, mert a kényszerkeltetett csibe  kelésgyenge lesz, gyakram meg sem marad. Tojásfeltörés után az a csibe, aki önállóan nem tud kikelni, feladja, jobban is jár.

Előzmény: Timmy22 (5178)
Timmy22 Creative Commons License 2020.02.19 0 0 5178

Sziasztok, onnantól, hogy a tojást megbontotta az emu, mennyi idő mire kibújik? 

Tiszai 79 Creative Commons License 2020.02.18 0 1 5177

 

 

 

 

 

Álat Fuvarozást szálitást vállalunk  akár emut is. 

Tiszai 79 Creative Commons License 2020.02.18 0 0 5176

Sziasztok. Emu tojót szeretnék venni. 

P.ERIK Creative Commons License 2019.12.09 0 0 5175

Ivarérett emu kakast keresek Esztergom(vagy Párkány) környékén.

popper81 Creative Commons License 2019.11.25 0 0 5174

Üdv!Aktuális még?

Előzmény: SykMeli (5169)
Tibor Bene Creative Commons License 2019.11.09 0 0 5173

Sziasztok. idén se időm se energiám keltetni. Így lesz 50-100db tojás eladó. Rétság mellett vagyok Bánkon ha valakit érdekel a tojás. 

Illetve kérdezem hogy most mi az ára a keltetni való emu tojásnak?

lasitasi Creative Commons License 2019.11.05 0 0 5172

Üdv.

Sokan nem biznak a csomag épségében.

Nekem van pár darab tojás, illetve decembertől biztos lesz majd még.

Én Ruzsán vagyok. Írd rám trebla91@freemail.hu címre hova mennyi tojás kell és mikorra. Hátha tudok segkteni.

Előzmény: Darkpleasures (5171)
Darkpleasures Creative Commons License 2019.11.04 0 1 5171

Sziasztok! Kifújt emu tojást tudok esetleg venni valakitől, aki postázást is vállalja? Köszönöm a válaszokat!

P.ERIK Creative Commons License 2019.09.27 0 0 5168

Sziasztok 2 éves emu tojómat eladnám vagy cserélném hasonló korú kakasra!Esztergom(vagy Párkány) környéke...

SykMeli Creative Commons License 2019.09.15 0 0 5169

14db tenyészállat, 4-6 évesek eladó. Egyben szeretnénk eladni őket, ez esetben a szállításban tudunk segíteni.

Helyileg Komáromban vannak. 39.000/db

zsuzsannak Creative Commons License 2019.09.01 0 0 5168

Lószállítót kell bérelni, a befogás technikáját elmondom a: 0682/357161, vagy 0630/9977096-on

Előzmény: Tuka1989 (5167)
Tuka1989 Creative Commons License 2019.08.25 0 0 5167
Sziasztok
Az lenne a kérdésem hogy: van egy 4 éves tojó pár emum, költöznöm kell, így őket is költöztetni kell. Tudtok-e valakit ajánlani valakit Pest megyében aki rendelkezik a megfelelő eszközökkel és tapasztalattal a költöztetésükben?

A válaszokat előre is köszönöm
tcsaba007 Creative Commons License 2019.08.25 0 0 5166

Sziasztok!

 

Apósomnak van két közel 2 éves, ivarérett emuja. Mindkettő lány, már "dobolnak". Szelídek, kézhez vannak szokva.

Az egyiket elcserélné egy hasonló korú kakasra... de opció lehet, ha van rá érdeklődő, hogy eladja mindkettőt. (50.000,-Ft/db)

zsuzsannak Creative Commons License 2019.08.12 0 0 5165

A  hollandoknál az emu húsa a melléktermék, az olaja az igazán fontos, gyógyító  zsiradék, melyet magam is igazolhatok. A hús valódi bio-termék, szója és egyéb mesterséges bevitel nélküli, vadjellegű. Ez is csak egy megjegyzés.

Előzmény: Jungle Fan (5164)
Jungle Fan Creative Commons License 2019.08.11 0 0 5164

Csak egy észrevétel. Amennyi színhús az emuról lejön, azt nem 2 db, hanem már egy átlagos 14-15 kg-os pulykán is megvan, ugyanis a pulykának 68-85%-os az élősúlyhoz viszonyított húskihozatala. Az arány a testsúly méretével nő, ezért hozzávetőleg egy darab 25 kilós pulykán már 2 db emu húsmennyisége van meg.

Tehát vicces, de pont fordítva lehetséges a dolog.:))

Előzmény: Törölt nick (5060)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!