Mikor kezdenek el végre V22 jellegű áthajtó tengelyt szerelni a két hajtómű közé, hogy ne legyen többé ilyen eset turboprop-okkal? Szög ugyanezt láttuk Taiwan-on az ATR-rel: egyik motorral gond van felszállás közben -> légibalett -> tűzgolyó. Előtte is sokszor megtörtént, de csak legyintenek a biztonságra.
- Lezuhant egy luxemburgi lajstromozású katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren, legalább öt ember meghalt, a Frontex és Brüsszel szerint nem az uniós határrendészeti ügynökség munkatársai voltak a gépen - jelentette hétfőn a Times of Malta című napilap honlapja.
Cikkünk frissül!
A repülő valószínűleg Líbiába indult, de nem sokkal felszállás után, helyi idő szerint reggel fél 8 előtt a kifutópálya közelében a földnek csapódott, és lángba borult. A Times of Malta honlapján megjelent felvételek szerint a repülőtérről fekete füstoszlop emelkedett a magasba, és a repülőtér közelében futó, két falut összekötő útra is kirepültek a gép roncsának égő darabjai.
A szigetország nemzetközi repülőterét egyelőre lezárták.
A repülőgép (?) közleményben tudatta, hogy a légi közlekedés további utasításig, határozatlan időre szünetel.
Egy szemtanúra hivatkozva a Times of Malta azt írta: a gép látszólag problémamentes felszállást hajtott végre, emelkedni is kezdett, de hirtelen jobbra dőlt, és egyenesen a földbe fúródott.
"Alig maradt valami a repülőből, csak némi törmelék" - idézi a Times of Malta az egyik szemtanút, aki azt állította, hogy a repülő "talán 10 méterre" tőle csapódott a földbe.
Nevük mellőzését kérő forrásokra hivatkozva a lap azt írta, hogy a balesetet valószínűleg senki nem élte túl.
Szintén névtelenséget kérő források azt mondták a lapnak, hogy a repülő dupla légcsavaros, Fairchild Metroliner típusú volt, melyet az Európai Unió határőrizeti ügynöksége (Frontex) bérelt Luxemburgból, és a líbiai Miszrátába tartott.
Ezen a típuson a személyzettel együtt maximum 19 ember utazhat.
A Frontex szóvivője, Krzysztof Borowski Varsóban úgy reagált a hírre, hogy a repülőgépet nem a Frontex vezényelte Máltára, majd a Frontex nem sokkal később azt is tudatta, hogy az ügynökség egyetlen munkatársa sem érintett a balesetben.
Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője az egyik közösségi oldalon szintén azt írta: a balesetben egyetlen uniós szakember sem érintett.
Közben a máltai repülőtéren katonai források arról számoltak be, hogy a gép utasai egytől egyig francia állampolgárok voltak.
Korábban írtuk:
A Frontex az Európai Unió határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézmény, ennek gépét érte ma reggel szerencsétlenség Máltán, a nemzetközi repülőtéren.
A jelentések szerint nem sokkal a felszállás után a gép a földnek csapódott és kigyulladt. A baleset Luqa településen történt.
A gépen feltehetőleg tízen ültek, s közülük öten azonnal meghaltak.
Lezuhant egy luxemburgi lajstromozású katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren hétfő reggel, legalább öt ember meghalt. Az első hírek szerint uniós határvédelmi tisztviselők voltak a gép utasai, ezt azonban a Frontex cáfolta.
A 2007-es magyarázat, akár igaz, akár nem, hihető. Mivel már Tokajtól látták a pályafényeket (nem volt sok a villanyszámla?) a pályatengelybe pontos beigazításra még volt idejük, pár fok, pár km eltéres még korrigálás alatt állhatott. A magasság a probléma. A területi alsó küszöb Hejcénél 1500 méter, de onnan - főleg ha pontosan KEKED pontnál lépnek ki, de ezt a magyar és szlovák irányítás elengedte - egyenesbe leszállni, ezért van az eljarásban egy forgalmi körre besorolás a süllyedés céljára. Ezt akar(hat)ták megspórolni. Bár a területi magasság alól szerintem nem lehet feloldást adni. (?)
Mindegy, az világos, hogy kerülhettek oda és olyan alacsonyra. De amíg a pályafényeket látja, nincs közte a hegy. Viszont arra az egy percre, amikor a futómű kiengedés miatt megsülyedt a gép, ez megszünhetett, csak ezt már senkinek nem volt ideje észrevenni, mert jött a bumm.
Mindez teljesen egészséges, konzekvensen (bár szabálytalanul) vezetett gépre is hihető. Ha a gép már "beteg" volt, akkor már semmit nem lehet kilogikázni, legalább is nem a lejátszódott eseményhez vezetnek. A túlélő semmilyen zavaró körülményre nem emlékezett.
Tragédia: kényszerleszállást hajtott végre a gép, sokan meghaltak
Tizenkilencen meghaltak, amikor egy orosz szállítóhelikopter kényszerleszállást hajtott végre Szibéria északi részén, a Jamal-félsziget közelében - jelentette szombaton hajnalban a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Mi-8-as típusú helikopter 22 utasa közül csak hárman élték túl a balesetet.
Az egyik, a roncsban bent szorult túlélő mobiltelefonon vette fel a kapcsolatot a mentőegységekkel. A baleset oka egyelőre nem ismert.
A híradások szerint a légi jármű a Rosneft orosz kőolajipari vállalat egyik partnercégéé.
Viszont egy vitorlába állított sróf nem valószínű, hogy lekaszabolja a fákat, hiszen nincs a tengelyen nyomaték, ráadásul kábé lapjával verdesi az ágakat.
Ez a ME vizsgán alapkövetelmény. Persze dugattyús motornál nincs, de a turbóprop bizony nem áll meg teljesen. Gyakorlásnál 500 lábig engedték le, utána be a gázt és gyíííí.
Ez pontosan így van, anno sokszor láttam a tököli bázisra egy hajtóművel leszállást gyakorló An-24-et, egyszer a jobb, következő körben a bal légcsavar volt vitorlába állítva, minden iskolakörnél fordítva, néha közvetlenül a fejem fölött. A vitorlába állított légcsavar pedig bár nagyon lassan, de bizony forgott olyan 1ford/5-8s-al. És Iván egyszer se rontotta el, ami nagy szerencse volt, ugyanis a besiklásokat Szigethalom fölött végezte!
Szerintem a vitorlába állított sróf nem áll. Nincs befékezve. A lapátok geometriája miatt forog, csak a lehető legkisebb felülettel halad. A lapát felületének nagy része valóban csak "vitorlázik", de a belső felületek az elcsavarás miatt nem nulla állásszöget adnak a haladás irányába. Csak a töredékét a normálisnak, de forognak.
Legények, amit én leírtam, az jelenleg Szlovákiában egy hivatalos álláspont. A nyilvánosságnak, aki ezt be tudná szőni a közkedvelt összeesküvés elméleteiben ugyanolyan nagy pofon volt, mint lehet valakinek közületek.
Én már nem emlékszem, miket írtunk össze itt 2006-ban. De, az AN 24 es egy katonai gép volt. A katasztrófa után senkit nem engedtek a közelébe, aki képeket tudott volna készíteni. Amennyiben valakinek ez sikerült azt vagy elszedték vagy cenzúrálták. A gép roncsai a 6-os csavarokkal bezárólag mind összeszedték és elszállították. Az ügyet a katonai ügyészség vizsgálta és tárgyalta és Ő is mondta ki a verdiktet, hogy a hadsereg semmiben se hibázott, hanem a balhét a kapitán vitte el. A lezuhanás pillanatában és jóval az előtt a Kassai toronynak a géppel már nem volt kapcsolata, mert a gép jelezte, hogy vizuálisan látja a pályát a repirányítók pedig futbalmeccset néztek.
Most meg előállnak valakik (An 24-es pilóták, mechanikusok) akik a nyilvánosságra került képek alapján megkérdőjelezik, hogy mindkét hajtómű működött és a gép tökéletesen irányható volt. Ők is hivatkoztak arra, hogy ezért térhetett le e pályáról.
Az ügyet akkor kivizsgáló katonai ügyészség közben megszűnt és az újravizsgálását az esetnek átveszi a civil szféra.
minimum szkeptikus a hivatalos (orosz) állásponttal szemben
Ezt megalapozza a hagyományosan amúgy sem felhőtlen lengyel-orosz viszony. Főleg most hogy az oroszok Ukrajnában jönnek-mennek, ahol elég jelentős lengyel kisebbség is él.
Ne hidd, hogy olyan kicsi az. Szerintem a laikus emberek jó része benyeli amit a lengyel média mond, és minimum szkeptikus a hivatalos (orosz) állásponttal szemben.
Akár mit mond 11 év után pár ráérő, nyilvánosságot kereső, az nagyon személyzet hiba volt.
Olyan ez mint a lengyel kormánygép.
A repülési balesetvizsgálók a világon vagy 100%-ban vagy 99%-ban személyzethibának tartják a TU-154 balesetét.
De a lengyel közvélemény egy kicsi része, a lengyel belpolitika kicsivel nagyobb része igen szeretné az oroszokra kenni, vagy ez se megy, akkor valami titkos, háttérhatalom bűnös robbantásának feltüntetni, hogy az akkori lengyel vezetés egy kisebb része, ott, meghalt.
Hejcét anno elég részletesen kitárgyaltuk itt.
Vagy 300 hozzászólásban.
Első kérdés nem is a magasságuk volt, hanem az, hogy mit kerestek ott ?
Nekik onnan, oldal irányban 6-9 km-re kellett volna repülniük.
A másik a magasságuk.
Ha már látják éjszaka a kassai reptér fényeit, ahová előzőleg negyvennél több alkalommal szálltak le, akkor a siklópályával kell foglalkozniuk, nem mással.
A magasságot úgy általánosságban tudja tartani, stabil körülmények között. De annó azt hozták ki, hogy a futómű kiengedés pár 10 méter megsüllyedést okoz, jelen esetben pont a legrosszabb helyen, a hegytetőn, ahol már amúgy is földközelben voltak. Hogy miért jöttek ilyen alacsonyan? Ezt annak idején azzal magyarázták, azért centiztek, mert direktben akartak leszállni időmegtakaritás céljából, nem az eljárás szerinti forgalmi kör után.
De ha most kiderül, hogy más fennforgás is volt, a fiúk valamiért gépészkedtek ...
Frici, biztos, hogy ezek a kezelőszervek nem az ütközéstől állítódtak el? Lehet, hogy azért állították alapjáratba az egyik hajtóművet, hogy intenzíven süllyedjenek? De miért nem szimmetrikus gázlevétellel csinálták?
Minden elképzelhető, de ha valami miatt mégsem tudták a magasságukat tartani, akkor valamilyen vészjelzést is leadhattak volna rádión, vagy legalább a problémát jelezhették volna.
Kicsit olyan Kaczyński utánérzés, nagyon jó bizonyítékok kellenek majd.
Ez egy 1969-ben gyártott AN-24B, ami a csehszlovák majd szlovák légierő üzemeltetésében volt.
Kérdés hogy volt-e rajta CVR/FDR -vagy csak valami katonai rögzítő, ami ki tudja milyen állapotban maradt meg a gép hegynek ütközése után - és milyen paramétereket rögzít.