Az idő,gyorsaság kérdése a legkisebb jelentőséggel bíró dolog amatőr hobbi szinten.
Egy minimalista cipőben nyomod hosszabb távokat is gond nélkül ahogy elmeséled.A lábad egy közepesen befelé dőlő pronáló a Gt2000 erre utal. Na most kellene a lábadnak a stabil cipő.Vagy azóta javult?Kérdés ártasz e,hogy nem stabil cipőben futsz?.A szalagok biztos nem köszönik meg.Nem biztos,hogy itt a fórumon fogják megmondani neked a tutit ez ügyben.Ha lesérülsz 1-2-X év múlva ki lesz a hibás ki viseli majd a következményeit?
én nem szoktam, de ez abból is adódhat hogy nem váltok cipőtípust, ugyanabból hordom kb a hatodik verziót. az simán lehetséges, hogy másfajta futóstílus miatt a túltámaszos cipő kényelmetlen/fárasztó a minimalista után.
Eddig 2-3 napot pihentettem utána, de akkor megerősítettél abban, hogy ezen ne változtassak mostanában. Köszönöm!
Igazából 2 nap mindig elég lett volna érzésre, de nem akarok futás nélkül maradni, ezért igyekszem be(túl)biztosítanom magam.
Pulzussal ugyanígy állok, csak nálam 130-145 van sávnak, mert néha - főleg enyhe lejtőkön - hajlamos vagyok elgondolkodni (elbambulni) futás közben, és nem akarom, hogy felébresszen az órám. :)
A különböző cipőkben futás kapcsán nem tapasztaltál olyat, hogy jól érezhetően / mérhetően különböző tempót, fáradtságot eredményez?
Van még egy 250 km-ert futott Asics GT2000 2-es cipőm 2014. végéről, amit hébe-hóba fel szoktam venni. Első cipőm, amit a lábam és mozgásom tüzetes tanulmányozása után adott egy hozzáértő a Spuriban. Mivel "pronáló" lábra van kitalálva, ezért (is) aggódom, hogy mennyit ártok magamnak azzal, ha nem ilyet használok.
Azt tapasztaltam, hogy azonos pulzusra törekedve az Asics-ban jobban fáradok. Júliusban aztán átnéztem a korábbi futásaimat összehasonlíthatóakat keresve, és Asics-ban a legjobb időm sem éri utol az f-lite legrosszabb idejét. Kilométerenként minimum 8 másodperc van köztük (de inkább több), mindezt összesen 8 mérésből 7 hét alatt a 8 km-es standard körömet alapul véve.
Szerintem felelősséggel ebben a témában tanácsot adni csak olyat szabad, ami biztosan nem árt. A futás utáni nyújtás biztosan ilyen.
Sajnos ez nem igaz, a nyújtsát is lehet rosszul csinálni, sőt, a lagtöbben rossul csinálják. Pl. belerugózás a nyújtásba stb. Többet árt mint használ. A feleségem gyógytornász/pilates tréner, sokat tanultam tőle a dinamikus nyújtásból. A statikus nem az igazi.
Még az ízület kérdésre visszatérve: pl a térded mennyire szokott jelzéseket adni másnap és milyeneket?
(Számomra kifejezetten nehéz megfogalmazni egy értelmes választ erre. Nekem van valami "nyomás" érzésem van, meg valami olyasmi, ami ha sokkal erősebb lenne, akkor talán fájdalomnak nevezném, de ebben az állapotában maximum fáradtságként hivatkoznék rá.)
Nyújtás: ez érdekesen alakult nálam, mert ha kettőnél többször kell megcsinálnia ugyanazt a bármilyen tortúrát, akkor inkább más elfoglaltságot keresek magamnak az élete hátralevő részére, hogy ne a hirtelen rátörő unalom végezzen velem legközelebb. De a nyújtás valamiért már a kezdetektől a futás-rituálém szerves részévé vált. Van egy bruttó 15-20 perces gyakorlatsorom (ami vagy jó vagy nem, mert magamnak szedtem össze innen-onnan a darabjait), amit 10-ből úgy 9 és félszer végig is szoktam csinálni minden futás után, akár kisebb, akár nagyobb táv volt. Az első hónapokban persze utáltam a dolgot, és mégis csináltam, azóta meg sikeresen treníroztam magam arra, hogy ha nem csinálom, akkor az "balszerencsét" okoz, és azóta ki sem hagynám. :)
Szintén 45 éves vagyok, és 5 év kihagyás után kezdtem újra a futást, szintén terepen. Ne gondolj nagy intenzitásra, havi 50-100 km-nél többet nem szoktam futni. A "futottam tegnap" érzés ismerős, viszont az újrakezdéskor már 10 km után is jelentkezett, most meg már csak 15 felett. Ha ilyen van, akkor 1-2 napig nem, vagy csak keveset (~10 km-t) futok. Továbbá, korábban kifejezetten ellene voltam a pulzusmérőnek (negogy má' egy gép mondja meg, mi a jó nekem!!!), most viszont azal futok, beállítottam 135-145-re, ami garantálja, hogy 150-re legfeljebb nagyon rövid ideig, emelkedőn megy fel a pulzus, és így nagyon jólesően lehet futni.
szerintem ezt előre nem lehet tudni. ha magadhoz képest távot/tempót/edzésmennyiséget emelsz, akkor lehet hogy a fáradás miatt jobb volna egy párnázott cipő, hogy védjen, amikor kell, de az is lehet, hogy ez meg akkor okoz problémát, amikor nem kell a plusz védelem.
ez ki kell tapasztalni, szerintem ez neked menni fog. :)
én úgy hidalom át, hogy különböző cipőkben futok. van aszfaltos viszonylag új cipőm (400km), van egy használtabb (1300) az megy rövidebb aszfalaton, sárban, esőben, vagy laza futásokon, könnyű terepen, és van egy terepcsukám az izgalmasabb terepekre. soknak tűnik, de csak annyival több költség, hogy nem megvárom amíg lerohad a cipő a lábamról, hanem félidőben elkezdek keresnei egy nagyon akciós újat mellé. terep cipő meg kell. :)
Jó kérdést tettél föl és gyanúsan normálisnak tűnik a hozzáállásod, mivel nem kialakult problémád van, hanem meg akarod előzni a bajt.
Sajnos a sérülések nagy részénél még utólag sem tudja az ember kitalálni, hogy mi volt a konkrét baj. Van pl., aki szinte soha nem nyújt és hosszú évekig semmi baja.
45 évesen viszont már érdemes odafigyelni. Én is ennyi vagyok. Szerintem felelősséggel ebben a témában tanácsot adni csak olyat szabad, ami biztosan nem árt. A futás utáni nyújtás biztosan ilyen.
A cipő kérdése kicsit vallási természetű. Nekem is van mezítlábasba hajló cipőm. Imádtam benne futni betonon is, de abban az időben jött elő a sarokfájdalmam, pedig tanfolyamra is mentem, hogy a sarokra érkezésről leszokjak.
A fene se tudja, hogy mitől sérültem le. Sokismeretlenes a dolog. Az is tény, hogy a túlsúly is belejátszott.
A Hokában vidáman szaladgálok fél éve. Baromi lassan, de kezd teljesen elmúlni a sarokfájásom is. Mellette sokat nyújtok és nagyobb terhelések után teteseptes vízbe áztatom a csülköm.
Nekem ez jött be. Te is figyeld magad és gyűjtsd az infókat és alakítsd ki magadnak a legjobb kombót.
Én már nem vagyok egyértelműen a tompítás nélküli cipők híve, de óvatosan, terepen azért újra kipróbálom a Merrellt, mert sokkal kellemesebb érzés, mint a Hoka. Nekem...
Kezdő vagyok a futás terén, de szeretnék ezen túl jutni az elkövetkező években. Az elmúlt 2-3 hónapban kezdtem kimozdulni a megszokott, aszfaltos komfort-futó-zónámból, és a Budai-hegység különböző pontjain, csúcsain lidérckedni 15-18 km hosszan. Minden méterét élvezem ezeknek a futásoknak és szeretném még nagyon sokáig művelni egyre hosszabban és egyre egzotikusabb helyeken!
Szinte minimál cipőben futok ezeken a számomra hosszúnak számító futásokon: egy inov8 f-lite 195-ben. Ebben érzem magam a legjobban, és ebben futom a legjobb időket, bár hozzá kell tennem, hogy mindezt a magam rendkívül kényelmes módján, az idővel nem sokat törődve menet közben.
45 éves vagyok és igyekszem a karosszériám tartósságára odafigyelni, és a kérdésem is ezzel kapcsolatos:
- a hosszú futásaitok után (mindenkinek a maga hosszúja után) következő nap a lábatok teljesen olyan, mintha előző nap pihentettétek volna, vagy van némi "futttom tegnap" érzés pl a térd, boka, stb pontokon? Mennyit kell/érdemes pihentetni ilyenkor?
Nincsenek fájdalmaim (le is kopogom, mert másfél éve nem is voltak). Viszont itt is és máshol is nagyon gyakran olvasok dicsérő szavakat mindenféle párnázottabb, vastagabb talpú, puhább, stb cipőről, amelyek egyeseknek megoldanak (jellemzően régóta művelt és nagy távolságokat átívelő) futásokból eredő problémákat.
Mikor jelenthető ki az, hogy nagyobb védelmet biztosító cipőre van szükségem?
Hát ha nem is arra, de a novemberi siófoki félmaraton már régóta izgatja a fantáziámat...de az még messze van, ahogy nagymamám mondta volt, azt még meg is kell érni...;)
Pont egy ilyen félmaraton az álmom, visszatéréshez, most extra adag motivációt adtál! Na jó, a február végétől való 50 futás sokkoló, de a kifogások tetszenek! :) Egyértelmű, fuss az idén még egy verseny felest!
Ma nagy döntésre készülök, feladom a félmaratoni számcserés edzéstervet, és hosszabbat futok, mint 12 km. Nem tudom, mi lesz így a megszokott felkészüléssel. :)
Megkockáztatok egy on topic hozzászólást…ennek oka, hogy 5 év után elhatároztam, hogy ismét felkészülök egy – számomra – hosszabb futásra, ami szokás szerint a félmaraton volt. Extra motívációként, összekötve a kellemessel, azaz a nyaralással, a Wörthersee halbmarathon-t választottam.
A felkészülésem magamhoz képest meglepően jól sikerült, február vége óta közel 50 alkalommal futottam, a régi 5.50-6.00 perces tempóhoz képest gyorsabban, általában 5.35-5.45-ben (hiába, öregszem…)
A futások általában rövidek voltak, így tesztként 3 héttel verseny előtt nyomtam egy jó 15 km-es futást, ráadásul délben, a végére igen melegben, s csodák csodájára egész jól bírtam. Ekkor döntöttem végleg a verseny mellett.
Elsődleges cél volt, hogy végigfussam, s élvezzem, másodlagos, hogy az előző évtizedben jellemző 1.50-2.00 óra közti időktől nagyon sokkal ne maradjak le.
A poént lelövöm. 2:00.16 lett az időm, s a célban olyan kimerült lettem, hogy egy 2 mm-es gumiszegélyben majdnem hasraestem. Egy jókora banán mentett meg az összeesésétől.
Ezek alapján egyik tervem sem igazán jött össze, de persze a kép azért árnyaltabb.
Azt a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a felkészülés nem volt elegendő, vagy pedig a verseny előtti és alatt történtek a ludasak a reméltnél gyengébb teljesítményben.
Mivel utólagos kifogáskeresésében elég jó vagyok, íme egy csokor belőlük:
- kb. egy héttel futás előtt begyulladt a torkom, a versenyre épp elmúlt , de az utolsó héten egyáltalán nem futottam
- 2 nappal verseny előtt megmásztam hátihordóval (s benne persze lányommal ) egy 1900 m-es csúcsot, oda vissza, kb. 600 m szintemelkedéssel, melynek jótékony hatását pont 2 nappal később éreztem a lábamban…
- a futás előtti éjjel a tervezett 8 óra alvásból nem sok lett, mert a kempingben a sátorban a szakadó eső kopogását hallgattam az éjszaka jelentős részében
- pont az éjszakai özönvíz hatására, bár reggelre elállt, borzasztóan párás idő volt végig a futás alatt
- reggel pedig nagy buzgalmamban egy minimális reggeli után indultam el , szinte üres gyomorral
- és a plusz egy: indulásnál, átadva magam a remek hangulatnak, a 2 órás iramfutó helyett az 1.50-es mellé álltam be, s az első 4-5 km-t ebben az edzéseken egyáltalán nem tapasztalt tempóban tettem meg. Ennek megfelelően az első 7 km-hez képest a 2. 2 perccel, a 3. pedig 5 perccel lett gyengébb.
Hát rólam ennyit...azért persze nem vagyok letörve, végül is 17 évvel az első félmaratonom után még mindig képes vagyok lefutni a távot, ez is valami. De a kisördög azért motoszkál bennem, hogy még idén el kellene döntenem, vajon csak rossz napot fogtam-e ki...
A verseny egyébként remek hangulatú, jól szervezett, kb. 3-4000 indulóval, köztük meglepően kevés magyarral, gyönyörű helyen volt, a Wörthi-tó északi partján. A pesti rakpartfutások után felüdülés volt…mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szia Roger Preed, hát nem feltétlen szabálykövető a felkészülésem, valóban. De azért még mindig nem exponenciálissal tolom, az a maratonra készülés kiváltsága! :) Bár most Spenóton elszomorodtam-gondolkoztam, nagyon drukkolok neki, egyben tisztelem a lelkiismeretes, átfogó és felelős edzéseiért, döntéséért. Csak hát azért, mondja a kisördög, aki ilyen melegben tud 32 km-t futni, az bármikor teljesíthet egy őszi maratont. No, meg a 32 km az exponenciális terv utolsó eleme... :)
