Keresés

Részletes keresés

padisah Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275516

de ha van rá kereslet és felmegy az ára 30%-al akkor megkutatják a lelőhelyeket és lesz belőle 10x annyi

pont ennek a topiknak a témája volt régebben, hogy a bányászott nyersanyagok elérhetősége az árral, illetve a művelésbe fogott anyag koncentrációjával milyen nem-lináris (leginkább exponenciális) viszonyban van

 

ugyanezért tartom ostobaságnak azt is, amikor az atomenergiát azzal próbálják kritizálni, hogy az ismert uránkészletek meddig lennének elég, teljesen irreleváns, mert ha lenne kereslet, akkor azt is megkutatnák és lehet hogy kicsit alacsonyabb koncentráció mellett, de találnának 10x annyit, és az uránban van annyi energia hogy a kitermelés egészen alacsony koncentrációk mellett is 1-nél nagyobb EROEI-vel működjön

 

ugyanez viszont a fosszilisre már nem igaz, annak elég hamar el tud jönni az a koncentráció korlátja, ami alatt már több energiába kerül kitermelni mint amennyit az elégetésével (rossz hatásfokú belsőégésű motorokban) nyerni lehet

Előzmény: Platon (275507)
GPS Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275515

 

az alu esetén kurvára nincs. Az alumínium mind savban és lúgban oldódik, a vasnál, réznél negatívabb elektród potenciálja miatt ha vassal, rézzel tartósan érintkezik akkor helyi galvánelem jön létre és az alu elporlad.

 

De ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy autót olyan elemi aluminiumból készítenek - ahogy az a timföld kohósításából kijött?

 

100 féle, ősidők óta ismert (kémiai és elektrokémiai) metódus van az aluminium felületének a megvédésére és gyakorlatilag végtelen élettartamúra tuningolására.

 

Az ettől aggódók megnyugodhatnak, hogy az alumínium karosszériák olyan fürdőkön mennek keresztül, ami tökéletesen passziválja az oxidációra hajlamos felületüket.

 

Hisz akik egy autót le tudnak gyártani aluból, azok talán értenek is hozzá annyit, hogy megvédjék azokat attól, hogy elfogyjanak egy-egy vas, vagy réz alkatrésszel való találkozásuknál.

.

Előzmény: QuantumSingularitas (275509)
Platon Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275514

Egyrészt igazad van hogy drágább lesz.

 

Másrészt meg nincs helyette más, mert még igy is sokkal de sokkal olcsóbb mint az EV önmagában, de a járulékos  járulékos költségekkel együtt meg pláne.

 

Számold már ki az autópark a gyártósorok a töltőállomás hálózat stb költségét. Ráadásul nincs elég lítium, tehát az EV nem jöhet szóba mint csere.

 

Marad a belsőégésű motor környezetbarát üzemanyaggal

 

Ennyi.  

Előzmény: padisah (275513)
padisah Creative Commons License 2016.08.11 0 1 275513

ez biztos hogy nem így van, a belsőégésű motornak csak attól van létjogosultsága (vagy inkább volt), mert egy könnyen hozzáférhető, bányászható primer energiaforrással üzemel

 

abban a pillanatban, hogy ezt az erőforrást úgy kell mesterségesen előállítani, a belsőégésű motor az alacsony hatásfokával egy mérhetetlenül drága hasznavehetetlen cucc lesz

 

kicsit analóg, kb az 50-es évek elejéig üzemeltek olyan mozdonyok, amiket bunker c olajjal hajtottak, és gázturbina volt benne, ha jól emlékszek gázturbina-elektromos hibridként, de ez végül is tökmindegy

 

ezeknek a gépeknek az adta a létjogosultságot, hogy a bunker c olaj egy bepárlási melléktermék volt, literjét kb 3 forintért nyomták el az olajcégek hogy megszabaduljanak tőle, ezért nem számított hogy a motor eredő hatásfoka kb 8-10% lehet, és ez még mindig jobb volt mint a gőzösöké

 

aztán felfedezte magának a vegyipar ezt az olajat, és onnan vége lett ezeknek, mert már nem "baromi olcsó" csak olcsó lett ez

az üzemanyag - most sem drága, de mégis inkább dízel hajómotorokat hajtanak vele, mert a gázturbinához már nem elég olcsó

 

ugyanez a sztori a belsőégésű motorral is, ha ezt a kémiai szinten tömény energiát tartalmazó cuccot kaparod elő a föld alól, hanem úgy kell megújulóból kikotyvasztani amihez gép kell, energia kell stb akkor az eredő hatásfok + tőkeigény kiárazza a cuccot a piacról

 

a belsőégésű motor még úgysem maradt volna meg, ha csak annyi történik hogy olaj nincs, de szén van, és a szénből kell szintetikus benzint gyártani bele, már ennek a tőke és munkaigényét sem bírta volna el, pl ebben a relációban is simán megverte volna már a múltban is egy szénerőmű-elektromos autó páros

 

még ha energetikailag és pénzügyileg működött volna egy ilyen szintetikus üzemanyagra épülő rendszer, az továbbra sem oldja meg a használatukkal járó lokális légszennyezési problémákat, és őszintén szólva ezen téren is jóval több fejlődést várnék a 21. századtól

 

a realista, és működő rendszer az lenne, ha először fissziós, majd fúziós atomerőművekben megtermelt villamos árammal töltött akkumulátoros elektromos autók veszik át a mobilitást - ez legalábbis belátható ideig fenntartható, nem jár semmilyen kibocsátással, és jó az eredő hatásfoka is

 

Előzmény: Platon (275479)
GPS Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275512

 

a belsőégésűek azonban egyre hamarabb válnak gazdasági totálkárossá, ahogy egyre percíziósabb gyártástechnológiákat fejlesztenek ki..

 

Ez a kulcsszó. Elsősorban a meghibásodott fődarabok csillagászati ára...utána meg a józan eszközökkel való javíthatatlanságuk.

 

Hol a fenébe volt egy régebbi autóban olyan fődarab (nem egész motor, csak valamelyik tartozéka) amelyik mondjuk 2000 eurónak megfelelő pénzbe került volna?

 

Ma meg már lazán megkérdik az embertől a szervizben egy kisebb-nagyobb hiba mentén, hogy "Kérem, ez így összesen 647 ezer lesz, maradhat?"

Bizony-bizony még nálunk is (nem csak Gazdagisztánban) is előfordul már, hogy egyébként tökéletes állapotú felső-közepes autók a bontóban kötnek ki - egy egy pechesebb motormeghibásodás révén.

Pusztán csak mert akkora összegbe kerülne a javítása, hogy a bontó-pénzzel összevetve, a szanálás a kifizetődőbb.

 

Kibaszott nagy, orcátlan pazarlás - végső soron a nagy semmiért cserébe.

.

 

Előzmény: szilvatövis (275506)
Platon Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275511

Na ekkora fogalomzavart is régen láttam. :)

 

 

 

 

Előzmény: szilvatövis (275508)
szilvatövis Creative Commons License 2016.08.11 -1 0 275510

Gazdsaságosság kizárólag adott természeti, társadalmi és fiskális környezetben, jól definiált peremfeltételek mellett értelmezhető.

Ha például kivetnek egy a környezeti károkozással arányos környezetterhelési dííjat a fosszilisekre, külön a belsőégésű járművekre a városokban napi 4-5 ezer forintos behajtási tarifával, rögtön gazdaságossá válnának a megújulók, EV-k.

Amíg viszont a k(l)índízeleket támogatják és a kőolajkutakat, addig azok profitábilisak.

QuantumSingularitas Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275509

az alumínium és a  titán viszont nem rohad el soha

A titán estében még igazad is van, de az alu esetén kurvára nincs. Az alumínium mind savban és lúgban oldódik, a vasnál, réznél negatívabb elektród potenciálja miatt ha vassal, rézzel tartósan érintkezik akkor helyi galvánelem jön létre és az alu elporlad.

Előzmény: szilvatövis (275506)
szilvatövis Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275508

Gazdaságilag az óceánok lehalászása, az esőerdők kiirtása, a kábítószer és szervkereskedelem a fenntartható, a többi csak állami beavatkozással életképes.

Előzmény: Törölt nick (275502)
Platon Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275507

Ez a hivatalos tudományos statisztika az USA Geológiai szolgálatától. Tetszik vagy sem ez a helyzet és ezen bulvár lapok cikkei nem fognak változtatni. A föld jelenleg ismert kitermelhető lítium tartaléka 14 millió tonna, ami messze messze nem elég. Lehet persze tengervízből is ha luxusautó helyett repülőgép árban akarod árulni az EV-t.

 

 

Előzmény: .m.1710. (275495)
szilvatövis Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275506

Amerikában nagy divatja van az élettartam garanciának, más termékek esetében, de autógyár is vállal ilyet.

Általában ezek speciális garanciák, nem vonatkoznak a természetes elhasználódásra, csak a gyártói felelősséget terjesztik ki.

Különben nem élettartam, hanem végtelen garancia lenne. :-)

 

Amúgy biztosra vehető, hogy a Teslák az autókor legvégső határáig használva lesznek, amilyen korban az ajudik, bémvék, merdzsók már rég újrahasznosításra kerültek.

A kezdeti apróbb hibák kiforrják magukat mire lejár a garanciális idő, az alumínium és a  titán viszont nem rohad el soha, a belsőégésűek azonban egyre hamarabb válnak gazdasági totálkárossá, ahogy egyre percíziósabb gyártástechnológiákat fejlesztenek ki..

Előzmény: GPS (275492)
lakol3 Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275505
szilvatövis Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275504

A vadkapitalizmusban.

Előzmény: Törölt nick (275496)
QuantumSingularitas Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275503

Persze 1-2 kigyulladni hagyott RBMK atommáglya és rögtön van kobalt. :)

Előzmény: zöldkomcsi. (275497)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275502

Gazdaságilag fenntartható. Ha ez nem működik akkor nem lesz és kész.

Előzmény: Auralianus (275499)
Pomber Béla Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275501

Amivel nem lehet pénzt keresni az nem tud megmaradni még középtávon sem.

 

Akkor pakold ki, hogy a migránsinvázióval ki keresik gennyesre magukat, mert igen nagy biznisz kell hogy legyen mögötte...

Előzmény: Törölt nick (275496)
huncut világ Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275500

A legnagyobb hatasfoku a gravitacios meghajtas..

 

Ha leallitod a domb tetejen az autot, garantaltan kornyzetkimeloen gravitacios meghajtassal elindul.

Előzmény: zöldkomcsi. (275481)
Auralianus Creative Commons License 2016.08.11 0 1 275499

A fenntarthatóságnak, a profitnak és a gazdaságosságnak semmi köze sincs egymáshoz.. az égadta egy világon semmi köze.

"Fenntartható" az, ami olyan erősforrásokra támaszkodik, ami "sosem fogy el" a gazdaságos az, ami a legkevesebb energiabefektetést igényli.
Profitot meg az termel, ami adott pillanatban, adott piaci környezetben több pénz képes termelni, mint amennyibe az előállítása került (pénzről

beszélünk).

Ne csináljunk már úgy, mintha a három dolog valami "eleve elrendeltetés alapján" működne. Nem úgy működik. Vannak olyan országok, ahol ocsó

az emberélet és vannak olyan országok, ahol nem az. Olyan országok is vannak, ahol egy "katona életben tartására" ráköltenek ismán 1-2 milliót,

aztán ha fél év múlva leszerelt, akkor meg évi tízezret sem költ rá a kutya se... "mert csak"... persze ha mi a jelenlegi piaci és politikai környeztet
"állandó"-nak tekintjük, akkor igazad van.. egyébként meg nincs. Az lesz fenntartható ami megújuló erőforrásokra támaszkodik ÉS a mi politikai
akaratunk és pőreferenciáink által kialakított piaci környezet kedvez neki.

Lásd: atomenegia vagy dízelmotorok... akármennyire is kedvezett a lobbiknak X időszakban az államilag befolyásolt piaci környezet, nem igazán

fenntartható egyik sem (mármint, ha valódi időtávokban gondolkodsz, nem 15-20 évben)

Előzmény: Törölt nick (275496)
zöldkomcsi. Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275498

Nem biztos, más politikai dumával de jön a szocializmus. Az ne zavarjon, hogy nem állam államosít tőkét hanem tőke privatizál államot, ebből a szempontból az mindegy.

Előzmény: Törölt nick (275496)
zöldkomcsi. Creative Commons License 2016.08.11 -1 0 275497

Szintetikus kobalt??????????????

 

Nem fogy el a lítium, nem fog el az olaj se, csak nehezebben lesz hozzáféhető. Tulajdonképpen nem is feltétlenül az ára miatt, most hiába olcsó az olaj ha nem tudod megfizetni.

A lítiumért usa szintre kell (illetve kellene) emelj milliárd ember de nem feltétlenül úgy, hogy magáért a lítiumért kell magasabb árat fizetni.

Előzmény: .m.1710. (275495)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275496

Nagyon egyszerű pedig. Azért nézegetjük a profitrátát, mert az mutatja meg hogy mennyire fenntartható valami.

 

Amivel nem lehet pénzt keresni az nem tud megmaradni még középtávon sem.

Előzmény: Auralianus (275494)
.m.1710. Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275495

Ahány ember anyi statisztika ugyhogy mindenki talál saját vérmérséklete szerint, majd elvállik, hogy mirokor fogy el (litium) és leáll a EV gyártás egyböl. mindenki bámul, jaj elfogyott a litium, hehe

 

de ebbe a liion 18650 akuba kell cobolt is, ami csak afrikába van (Congo) csakhogy  azt már szintétikussan is elöállitsák, igy van ez.

Előzmény: Platon (275470)
Auralianus Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275494

Én egy dolgot nem értek (de tényleg)...  miért aggódtok azon, hogy ki mire vállal garanciát egy sorozatgyártott termék esetében?

Mennyivel nagyobb netto kuruzslás élettartam-garanciát vállalni, mint azt állítani, hogy az én termékem X teljesítmény mellett is képes

Y környezetvédelmi szabványnak megfelelni, ha ez nem igaz? Most őszintén.... EZEN múlik? Szerintem KIT ÉRDEKEL? Ha olyasmit vállalt

ami betarthatatlan, akkor be fog bukni.. de legalábbis sokba fog neki kerüln, mint ahogy éppen sokba kerül a VW-nek a dízel botrány.

Ha pedig mégis be tudja tartani, akkor bizony ez egy win-win szitu (kivéve a konkurenciát aki erre nem hajlandó). Most ti TÉNYLEG azon
aggódtok, hogy miként lehet valamit nyereségesen gyártani? KIT érdekel.. őszintén... aggódjanak rajta az autógyárak... így-is úgy-is
pénzünkbe kerül a mobilizáció fenntartása.. nem is kevésbe...  részemről pont beleszarok, hogy a költségeket miként viseljük... sokkal
inkább az izgat (bár tudom, hogy ebbe meg mások szarnak bele, akik az autógyárak profitrátáját nézegetik, mintha ettől függne az emberiség
jövője)
,hogy meg tudjuk-e úszni a katasztrofális klímaváltozást amihez magunk is erősen hozzájárulunk. engem az érdekel, hogyha a

globalizáció jelenlegi szintje nem marad fenntartható, akkor miként tudjuk lokális erőforrásokra támaszkodva fenntartani a jelenlegi
életformánkat.

Kőlolajra és földgázra támaszkodva ez lehetetlen

Az elektromos autókra meg a megújuló energiára alapozva meg lehetséges. Ráadásul (csak, hogy érzékeljük a nagyságrendeket) itt
ti most azon szaroztok, hogy érdemes-e a cél érdekében annyi pénzt kockáztatni, ami mondjuk az NBA jelenlegi becsült értékének a felére

rúg.... de most komolyan gyerekek.... nem nevetséges ez egy kicsit?

És NEM arról beszéltem, hogy mi megvalósítható és mi nem műszakilag, ott meg sem próbálok veletek vitázni, nem is értek hozzá.. de ez

a pénzről szól... egész egyszerűen arról, hogy "megéri-e" anyagilag élettartam garanciát vállalni egy elektromos autó fő komponensére,
vagy sem.....

tudjátok mit? leszarom megéri-e... ha vállalják (ők vállalták) akkor nekem pont ennyi elég is.

Előzmény: GPS (275492)
zöldkomcsi. Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275493

(........... tegnap a kocsmában beszélgettem valakivel, mondja, hogy szét nézett a városban egyik este és fura küllemű, hajviseletű fiatalokat látott szórakozó helyek környékén. Azt hitte azok a migránsok ...............)

GPS Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275492

 

Igazából nincs élettartam garancia. 8 év van, de az a kapacitásra nem vonatkozik.

 

Az élettartam-garancia egy sorozat-jármű (!) esetében - nettó baromság. Nonszensz.

 

Hogy (komoly számítások alapján) adnak x év garanciát az egészre, vagy egy-egy fődarabra (és azt sem ajándékba, hanem jól bekalkulálva az árba) - az még rendben is van. Az prognosztizálható - kiszámítható.

 

De élettartam-garanciát adni ilyesmire - az nettó kuruzslás.

Még akkor is az, ha egy EV meghibásodási lehetősége kisebb mint egy mai, über-komplikált IC-motorosnál.

.

Előzmény: Törölt nick (275463)
zöldkomcsi. Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275491

Úgy tudtam a tengerészgyalogság támogatja, de azt mondják nem, nem szeretik, legalábbis a közemberek, a főnököket nem tudni.

 

Trump fegyveres ellenállásra buzdított

A fegyvertartási jogot féltené Hillary Clinton győzelme esetén. Már a titkosszolgálat is jelezte, hogy figyelemmel kíséri. Egészen pontosan egy napig tartott Amerikában a mérsékelt kampány. Tovább »

forrás: Index.hu

zöldkomcsi. Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275490

Lehet vákuum vagy aerogél ami majdnem olyan, nem is elviselhetetlen az ára, épületnek persze sok, úgy 10 000ft /m2. A nátrium kén probléma ugyan az mint a tüzelőanyag elemek, azoknak proton áteresztő membránja nem lett, ennek olyan kerámia kellene ami a nátrium ionokat (ez a lényeg, nem atomokat ionokat) engedi át. Van, de végül nem sikerült olcsó tömegcikket csinálni belőle. Veszélyes is, a nátrium és az olvadt kén nagyon hevesen reagál, lényebében robban.

Előzmény: Pomber Béla (275487)
zöldkomcsi. Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275489

Olyan elektromos autó soha nem lesz ami a lemerült akkumulátort kipufogja a nagy kék égbe a fene ott egye meg és az energia felét a levegőből szívja be csak úgy ingyen, mert a belsőégésű ezt csinálja, a hatásfoka meg lehet majdnem annyi mint egy elektromos. Sőt, az erőmű kazánjától a kerekekig nem éri az el a 10% ot se. Na igen, áramot lehet napból is, szélből is. Na de ha naponta (nem havonta! naponta) helyezne a világ valahol üzembe egy atomerőműnyi valamit, akkor is 100 évig tartana a fosszilisek leváltása.

Nem....nem...... ezt a világot úgy ette meg a fene ahogy van. A kapitalizmus most már fékezés nélkül rohan a kimerülő természeti erőforrások betonfalának.

 

Peak Oil --- Egy Korszak Vége ---

Előzmény: Pomber Béla (275485)
Platon Creative Commons License 2016.08.11 -1 0 275488

Hogyne.

 

Se a költségekre nem gondolsz, se a nyersanyagokra se az infrastrukturális kiadásokra, se a fizetőképes kereslet hiányára.

 

Gyakorlatilag luxuscikkre akartok lecserélni egy mindennapi használati eszközt. Ami még akkor si luxus ha a járulékos költségeket nem számoljuk, azokkal együtt pedig megfizethetetlen.

 

Ti vagytok a mindenkinek AMG Mercedest mozgalom.

 

És komolyan gondoljátok.  

Előzmény: Pomber Béla (275485)
Pomber Béla Creative Commons License 2016.08.11 0 0 275487

A kén-nátrium akkumulátor is azért maradt meg a laborban, nincs olyan hőszigetelés ami tartaná a szükséges hőfokot 2-3 napig.

 

Ma egy autónak hidegen is indíthatónak kell lennie.

Előzmény: zöldkomcsi. (275486)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!