Családtámogatási rendszer: ott, ahol pénzben adod, ott gyorsan kialakul a megélhetési rétege ennek. Volt egy brit tanulmány, ami pont ezt mutatta ki a brit szoctám rendszer kapcsán ( 80-as évek rémlenek ). A dologi - oktatási, sportolási, komoly gyerekvédelmi, közbiztonsági satöbbi - rendszer támogatása, ami pl. nem feltétlenül az ingyenes könyvcsomagról szól, hanem az oktatás elérhetővé és szinvonalassá tételéről -, hatékonyabb, ide értve a kollégiumokat. Ez indirek, de nem ösztönöz megélhetési szülésre, illetve általában javítja a körülményeket.
Vagyis ne kelljen a gyereknek az étkeztetésért fizetni, de ez ne úgy történjen, hogy a szülő kap pénzt.
"Egyébként ez nálunk még rosszabb mint nyugaton, mert odaát a bevándorlók tipikusan gazdasági céllal érkeznek, és a nagyvárosokba költöznek. Nyilván pénzt akarnak keresni, és nyilván munkával szándékoznak ezt tenni. "
Ezt vitatnám - főleg egy sor számot illetően -, egyszerűen a nagyvárosokban meglévő enklávékba egyszerűbb beilleszkedni, mint az amúgy zártabb, mindenki végsősoron mindenkit ismer vidéki közösségekbe. A vidéken lévő bevándorlók jellemzően dolgoznak, rájuk ez igaz, a H IV-esek jellemzően városokban vannak.
A többi, hogy nálunk a helyzet milyen - teljesen egyetértek. Mire nyugat elmuszlimosodik - ha -, addigra Magyarországon latin amerika lesz, szigorúan védett területekkel ( mint észak-Balaton pl. ), meg olyanokkal, ahol már nincsen törvény ( mint Tiszabura )
viszont a franciákkal foglalkozó rész annyiban sántít, hogy az ország lakosságát úgy osztja két komplementer halmazba, hogy az egyikben vannak a muszlimok és mindenki más a másikban, értelemszerűen lehetnek olyanok akik nem muszlimok, de bevándorlók, és magas a reprodukciójuk, és ebből az adatból ez nem derül ki
az alapján, amit a demográfiáról tudok, a családtámogatási rendszerek lényegesen nem tudnak változtatni a gyerekvállalás mértékén, legfeljebb előrehozzák az amúgy is tervezett gyerekeket
a francia példa a populációk alakulására, bár nem számoltam utána, nagyon erősen csúsztatás gyanús
az simán előfordulhat, hogy a teljes lakosságon belül mondjuk 2040-ben a muszlimok aránya "még csak" 15%, de ez úgy valósul meg hogy a 15 év alatti gyerekek fele muszlim családban van, és a sok 70 feletti öreg fehér francia billenti a mérleget az őslakosok javára
Nálunk is hasonló a helyzet a cigánysággal, hogy helyenként az első osztály fele cigány, de persze szó sincs arról hogy kicserélődik a népesség indiai eredetűre, hiszen a teljes lakosságon belül csak 10% a részarányuk. Önbevallásos alapon...
Egyébként ez nálunk még rosszabb mint nyugaton, mert odaát a bevándorlók tipikusan gazdasági céllal érkeznek, és a nagyvárosokba költöznek. Nyilván pénzt akarnak keresni, és nyilván munkával szándékoznak ezt tenni. A városok történelmileg negatív demográfiát futtatnak, tehát a városi népesség általában nem termelte ki önmagát, ezek népessége úgy nőtt, hogy a környező vidéki falvak népességnövekedése kötött ki a nagyvárosban.
Ebből kiindulva várható, hogy a nyugati nagyvárosokban élő bevándorlók reprodukciós rátája a városi környezetben csökkenni fog, és ezért mégsem lakják ki annyira alóluk az országot. Nálunk viszont az a helyzet, hogy a vidék cigányosodik el, és a városokba menekül az őslakosság ... nem feltétlenül a cigányok, hanem a munkanélküliség elől. Ebben a felállásban viszont az itteni cigányság reprodukciójára a vidéki lét hat, ők viszont kilakják először a vidéket, aztán a városokat is az őslakosok alól.
Ez egész kelet európára jellemző, nem csak Magyarország, és teljesen független attól hogy ki kormányozza az országot.
Pont az volt ez egyik hipotézisem, amit írsz, hogy az Iszlám Államnak jobban beválnak a kiscsoportos támadások.
Kipróbálta a nagy balhét is Kölnben, de valamiért nem célszerű (vagy: még nem)
Az orosz keze nyoma a "liza az elveszett kislány" témán volt rajta (minimum a propagandarész, a rárepülés; és jelen állás szerint maga az esemény is), Köln szilveszteri zavargásainál nem látom, hogy jobban rajta lenne, mint bármely más komoly külügyi szolgálaté.
Talán reálisabb, hogy a tőlük egyébként független eseményt kiaknázták.
(Bár azon nincs sokminden kiaknáznivaló, megmutat úgy is sokmindent)
az a legfaramucibb kis gyűlöletkampányunkban, hogy az eleje(?) (=kerítésépítés) megítélésem szerint valóban (össz)nemzeti érdek volt.
Fontosak az emberi jogok és kedvesen reménykeltő Mutti két szeme, de simán benne volt a pakliban, hogy egy-két Köln után a nálunk először regisztrált/regisztrálandó sok-sok-sok százezer embert ide küldik vissza Dublin alapján, aztán csináljunk vele amit akarunk (Görögország2), persze kapunk érte pármilióEUR soronkívüli támogatást.
Aztán a fogékony táptalajt látva (?) kifejlődött a maga teljes borzalmában a gyűlöletkampány, a "szemétbutaEU"-val szép párost alkotva...
Mindent ural a pártállam, de ez téged nem zavar mint tudjuk.
Azt kellene tudni megfogalmazni, hogy amennyiben a magyarok nem tesznek eleget a magyar erdekekert Magyarorszagon, nem szervezik ugy magukat, hogy nekik jobb legyen,... akkor kinek kellene beugrania?
Az EU-nak valszeg nem, mert azt szinten eppen utalja a zorszag ... öegalabbis teljes tüdöböl unortodoxiazik.
Akkor viszont ki? Ki hozza el a magyaroknak a magyarok altal ohajtott (legalabbis egyesek altal követelt) valtozast?
Más külügyi szolgálatnak is lehet olyan érdeke, hogy "minél rosszabb, annál jobb".
És az is lehet, hogy ezt a csapatnemet (a csürhe az nem fegyvernem) esetleg közvetlenül mozgató* Da'esh úgy találta, hogy nem ez a jó harcmodor, vagy még nincs itt az ideje.
*tudom, tudom, már ez is összesküvés-elmélet, forduljak orvoshoz, stb.
Köln egy fura sztori. Nem vagyok biztos benne, hogy nem FSZB történet volt. Egyszerűen azért, mert ilyen csoportos esemény azóta sem történt. 3-5 fős molesztálások igen, de több száz fős randalír nem.
A német vezetés a lehető legszarabbul reagált és reagál azóta is. Most jön a szeptemberi választás, kíváncsi vagyok, hogy noha a csapból is Mutti támogatottsága folyik ( mint tavasszal ), az AfD mekkora szeletet kap a tortából.
Én voltam az első a sines topikban aki leírta, hogy Merkel történelmi hibát vétett, a sok migráncsfóbiás idióta csak jóval később kezdett el hörögni. Azzal együtt hogy azokban a napokban a magatartása sokkal emberibb, elfogadhatobb volt szerintem mint a szotyisé. A türelmem a kölni eseményekkor fogyott el megint, mert az lett volna megint egy fontos sorsdöntő pillanat egy sokkal határozottab fellépés érdekében.
De nézd a tényeket. Sb februárban beírta az egymillió idei menekültről ábrándozó hisztériázó fóbiásoknak hogy a töredéke se lesz. Augusztus van, és most ne nézzük hogy miylen áron de kinek lesz igaza?
Itt van a lényegi különbség az angolszász-amerikai és a kontinentális rendszer között. Az elsőnél egy sor dolgot a cégek adnak. Nekem az ajánlatokban jellemző volt, hogy private health insurance-ot ajánlottak nekem és a családomnak ( pedig én dolgoztam volna ott csak ), illetve egyéb 'package'-ok. A németeknél ilyen nincs, mert ezt a rendszer biztosítja mindenkinek ( nem a private health insurance-ot, hanem a kinti alapnál magasabb szintűt ). Itt nincsen a package-ban parental leave, mert az jogszabályi. És még sorolhatnám. A package dolgok a kontinensen ismeretlenek.
A másik a szabványok. Ebben a németek nagy mesterek, itt a lényeg az, hogy A cucca B-vel kompatibilis legyen. Nem azért, mert A-nak jó, hanem mert nekem jó, aki a vevő vagyok.
Nyilván még van egy sor különbség, én csak arra utaltam, ami egy egyén szintjén azonnal megfogható.
magyart maga a SÁTÁN, aki tudja, hogyan kell azokból hülyét csinálni, hogy a történelem célja az ő akarata szerint valósuljon meg...
Nem, nem a SÁTÁN.
Hanem Fehér szarumán, Szauron hű szövetségese.
Ők szervezik az egészet, ez "nyilvánvaló"
(Azután majd orosz csillagrombolók biztosítják a Ganz-Rába gyártmányú birodalmi lépegetőket, ahogy azok keresik - a Montana őserdeiben és óvóhelyein bujkáló - Hillary Clintont, meg Merkelt; gondolom, ilyesmi a tervezett végkifejlet)