Kedves Mindegyki!
Mivel sok hasznos dolgot olvastam a fórumon, ezért leírom én is, hogy mit tapasztaltam a múlt heti isztanbuli kirándulásunkon, hogy esetleg másnak segítsek ezzel!
5 napra, 4 éjszakára érkeztünk szerdán és vasárnap utaztunk vissza.
Wizzair-rel repültünk, a jegy oda-vissza 12.180 Ft-ba került. December vége felé foglaltam 3 személyre és pont másnap, fejenként 2.000 Ft-tal csökkent a jegy ára. Okulás: nem szabad megnézni a foglalás után a jegyárak alakulását, mert nem biztos, hogy megelégedéssel tölt el. :-) Hozzáteszem, van Wizzair-es Erste hitelkártyám, így klubtag áron vásároltam szeretteimnek és magamnak.
Mindenkinél csak egy kis kézipoggyász volt, benne minden napra egy-egy póló, gatya (bugyi), zokni, egy váltás farmer, ha esne, meg háromszögszendvics, hogy a stewardesseknek ne tűnjön fel, ha eszek, mert azt a gépen is kapni lehet (gondoltam én). A reptéren a Relayban a legolcsóbb szerintem a víz, a félliteres "friss víz" márkájú vagy micsoda, 370 Ft/ 0,5 liter (hiszen ellenőrzéskor a folyadékokat ki kell dobni, ha azok decisnél nagyobb kiszerelésben vannak, vagy ha összes űrtartalmuk az 1 litert meghaladja). Vittem még 2-2 szem gyógyszert a legalapvetőbbekből (fejfájásra, gyomorpanaszra, miegymásra). Az irataimat amire nincs szükségem (pl adókártya, stb) kitettem, hogy elveszés esetén ez ne legyen gond. Odakint úgysem fog kelleni. A Hitelkártyámhoz kapcsolódik utasbiztosítás is, de az utastársaimnak kötöttem, annak a kötvényét szintén betettem. Vittem fürdőpapucsot is.
Vidékről érkeztünk, persze a vonat késett egy órát, ki kellett a Keletitől taxizni. Egy nagyon kedves egyiptomi úr vitt ki kb 35 perc alatt, csekély 7800 Ft-ért (+2200 Ft borravaló. Tudok nagylelkű is lenni, igaz nem az én pénzem volt.), ami bőven túllépte a Törökországig tartó út árát. Köszi MÁV! BKV-val is elértük volna talán, de hát a TALÁN néha kevés. Nem akartunk sokkal többet bukni, ha a busz+metró is úgy közlekedik, mint a vonat.
A reptéri ellenőrzés gyorsan megvolt, megvettük a vizeket (Relayben) és vártuk a beszállást, indulást. Busz kivitt, helyünket hátul elfoglaltuk. Gondoltam megnézem a Wizzair magazinban, hogy mennyibe kerül a háromszög szendvics, hát kiderült, hogy megszüntették a forgalmazását, csak bagett típusú kis-, illetve nagy szendvicsek vannak. Aki esetleg még nem utazott Wizzair-rel, az itt tudja megnézni, hogy milyen ételek/italok vannak a gépen és mi/mennyibe kerül: www.wizzmagazine.com. Itt a "view E-magazine" linket kell keresni és a 137-142. oldalon megtalálhatóak az árak.
Mivel a török vámon nem engedik meg a hús- és tejtermékek behozatalát, különben is muzulmán ország, ezért szégyenszemre elfogyasztottam a kucu húsos szenyómat, igyekezve takarni. Nem mintha a stewardessek nem látnák, de reméltem értékelik az igyekezetet.
Visszafelé jövet vettem 5 euróért a nagy szendvicsből. Megettem, aztán elolvastam mi van benne. Leginkább az fogott meg, hogy a szavatossági ideje 5 hónap. (Egy olyan bagett szendvicsnek, amiben van vaj (margarin?), húsféle, zöldség…) Igaz nekem a gyártástól számított harmadik napon adták.
Megérkeztünk Isztambulba, a hátszélnek köszönhetően jó félórával korábban, a Márvány-tenger irányából leszállva.
Erről jut eszembe! Akit esetleg érdekelnek a repülés részletei (melyik repülő, milyen útvonalon repült, milyen magasságban, esetleg látott valami érdekeset és rákeresne: jellegzetes formájú hegyet, szigetet, gyárat, folyószakaszt, stb és rá akar keresni, de nem tudja, hogy a térképen hol keresse), annak ajánlom figyelmébe a www.flightradar24.com-ot.
Itt a Data/History menüből kiválasztva a Flight History-t, abban pedig a Wizzair-t, majd a járatszámot (beszállókártyára van nyomtatva és az oda-visszaút között 1 az eltérés, pl Bp-Isztambul: W62397, Isztambul-Bp pedig W62398), végül a dátumot, láthatja, hogy mikor/merre haladt a gép. A sor végén a repülőgép jelre kell kattintani és a lap tetején lévő könyvtár alatt a Play jelre kattintva látszanak a részletek (sebesség, irány, magasság, stb)
Szóval leszálltunk és a gép odaállt egy beszállófolyosóhoz (ormány), minek következtében buszozni, lépcsőzni ugyan nem kellett, ellenben meg kellett várni, mire mindenki kiszáll (hátul ültünk), mert az ugye az első ajtóra csatlakozik.
A vámnál kétféle sor áll: a hazai lakosoknak (Turkish national, vagy valami ilyesmi), meg az egyéb nemzeteknek (Other national). Nyilván ez utolsóba álltunk be. Pecsét és mehettünk Isten (Allah) hírével. Vízum nem kell.
Hogy legyen török lírám, mert itthon csak eurót váltottam, beálltam egy pénzváltóba, amit messziről fel lehet ismerni, mert előtte kis világító táblán az USD, EUR, stb rövidítések vannak, mellettük pedig az adott valuta vételi/eladási árfolyam, akárcsak nálunk).
Mivel sejtettem, hogy a városban lesz a repülőtéri váltónál kedvezőbb árfolyam is, ezért csak 100 eurót váltottam. Mostanság kb 2, 5-2,6 az euró-líra közötti átváltási arány, ennek megfelelően 254 lírát kaptam.
A váltó, ahol én váltottam, a repülőtér végében volt, ahogy átmentünk a kapun, jobbra fordulva. (nem messze a mosdótól), váltottunk, majd rutinosan elindultunk a rossz irányba kifelé. Csak amikor intett a vámos hölgy, hogy „nem-nem!”, akkor vettem észre a „Staff only” – csak személyzet feliratot. Vissza kellett caplatni (írják caflatninak is) kb a reptér közepéig és ott tudtunk kimenni. Senki bele nem nézett a táskánkba, akár a kucu húsos szenyóm is megmaradhatott volna ínségesebb időkre.
Az ajtón kilépve egyenesen előre kell haladni annak, aki E11, vagy E10-es busszal akar bemenni Kadiköy megállóig és ehhez Istanbulkartot akar vásárolni. Át kell menni egy dupla –egyirányú- autóúton, majd egy kis járdasziget és jön a következő dupla autóút, majd még egy 4 sávos. Végül egy újabb 2 sávos jön, ahogy láttam ezen a buszok állnak. Mikor már majdnem neki megyünk egy kis üveg-alumínium kávézónak, hirtelen jobbra fordulunk és 10 m-re ott van az Istanbulkart feliratú bódé, két ablakkal. A pontos GPS koordinátája azoknak, akik képesek eltévedni egy zsákutcában is (mint én): N 40.908484 E 29.315235, vagy másképp: N 40 fok 54’31”, E 29 fok 18’ 35”. Az E10 körideje 175 perc, az E11-nek 120 perc, a kikötőig eljutni tehát ezeknek kb a fele. 20 percenként indulnak, az egyik kerek órától, a másik óra 10 perctől. A kettő között az a különbség, hogy a gyorsabb nem áll meg annyi helyen (20 megálló vs 67), meg nem is azon az útvonalon megy, hanem valami gyorsforgalmin.
Az E10-es reggel 5-től indul negyedóránként a reptérről előbb 15, majd 20, majd megint 15 percenként. 8-tól 20 percenként indul 20:20-ig, majd váltakozó időközönként (15-20-25-30 percenként) éjfélig. Az E11-es busz 5:50-től indul, 22 óráig, nagyjából 10 perc eltolással az E10-hez képest. A menetrendekhez az „Istanbus: IETT Akilli Otobüs” nevű programot töltöttem le a Google playről okostelefonra, de használtam az „Istanbul Ulasim” nevű progit is.
Isztambulban nem működik a Google street view-ja, helyette ezt használhatjátok: https://harita.yandex.com.tr/?from=morda_new. Nekem úgy indul, hogy ráközelítek az általam megtekinteni kívánt területre, ráklikkelek a bal alsó sarokban lévő távcsőre, majd rákattintok a térképre. Innen úgy működik tovább, mint a Google. Ha ki akarsz lépni a térképnézetből, akkor a jobb felső sarokban lévő X-re kell kattintani.
A jelenlegi állapotú képen egyébként a kávézó még nem üzemel (épülőfélben van), az Istanbulkartos bódé helyét pedig két Havas (Hatavas) busz takarja, de egyébként még az sincs a képen, ha valaki elég szemfüles és a busz mögé tud lesni. Hát igen! Nem most fényképezték a környéket.
A bódénál elmondod, mennyi kártyát szeretnél vásárolni és hogy mennyit szeretnél rá(juk) tölteni. A török BKV (IETT) honlapján 6 líra szerepel, de nekem 7 líráért adták. Van arra is lehetőség, hogy több ember használjon egy kártyát, illetve arra is –nyalván- hogy mindenkinek legyen külön-külön. Mindkettőnek van előnye és hátránya egyaránt! Előnye az „egykártyának”, hogy csak egyszer kell kifizetni a kártya díját és nem mindenkinek külön-külön, hátránya, hogy minden felszálláskor koponyánként 2,15 lírát von le. Ezzel szemben, ha mindenkinek van kártyája, akkor első átszálláskor a már csak 1,45-öt, a második átszálláskor 1,15-öt von le. A többi (4.-5.-6.) járművön 0,85 lírát. 2 órán belül 6 járműre lehet felszállni (ez ugyebár 5 átszállás). Utána? Nem tudom, olyat nem csináltam.
Ha jól tudom, akkor a feltöltés 2 évig érvényes. De bővebben itt lehet utána járni: http://istanbulkart.iett.gov.tr/en/istanbulkart/pages/menu/427 (Többféle Istanbulkart van, de a külföldi turistáknak csak az Anonymus kart-ot lehet megvásárolni.)
Én egyébként úgy vettem észre, hogy több felhasználó esetén az elsőnek még adja a kedvezményt, a többieknek már nem, de lehet, hogy tévedek.
További előnye, ha egy kártyát vásárolsz, hogy a végén csak egy kártyán marad egyenleg, mert a kártya (és a rajta lévő egyenleg) visszaváltása –állítólag- nehézkes én meg sem próbáltam. A lényeg, hogy ha ezen akarsz spórolni, akkor jó előre meg kell tervezni, hogy mikor-milyen járművel akarsz majd utazni. Ha többet használjátok a tömegközlekedést, akkor jobb, ha fejenként váltotok kártyát, egyébként elég lehet az egy is.
Na szóval! Megvettük a kártyát, pont bent állt az E10-es, felszálltunk rá, szerencsére volt ülőhely. Az első ajtónál kell felszállni, ott van egy kis kütyü, ahhoz kell közelíteni a kártyát. Ha többen használtok egyet, akkor hozzá közelíteni (0-8 cm-es hatótáv), elvenni, várni 2 mp-et, újra hozzáérinteni, stb, annyiszor, ahányan utaztok. A repülőtérről/re menet dupla árat von le, azaz fejenként 4,30-at.
A Havatas (Havas) buszokról nem tudok mit mondani, ha jól láttam azok jóval drágábbak (bár még mindig nem olyan drágák, mint a Taxi), de kb ugyanonnan indulnak, mint a városi buszok, csak nem a kikötőbe mennek, hanem a Taksim térre.
Kimentünk a kikötőbe, a 90 percesnek mondott utat 60 perc alatt tettük meg, nyomta neki a sofőr lelkesen. A kikötőben -ami Kadiköy városrészben van- leszálltunk (végállomás lévén mindenki leszáll, ha valaki esetleg nem figyeli a buszon található utas tájékoztató monitoron a megállók nevét és nem látja, hogy megérkezett, az ebből rájön, illetve megcsapja az ember orrát a halszag, valamint látni lehet a tengert is a buszról) megkerestük azt a kétszintes személyszállító kompot, ami átvitt az európai oldalra, közelebbről Eminőnü városrészbe. Azt a vízre épített épületet kell keresni, amelyiken a felső sorban a Turyol, az alsóban az Eminőnü-Kadiköy Iskelesi felirat szerepel. (Zsákutcásoknak: 40 fok 59’28”, 29 fok 1’14”, vagy másképp N 40.991114, E 29.020533) A kompok 20 percenként indulnak, de az Istanbul Ulasim nevű program Ferry nevű pontjában az Isztambuli kikötők (Eminönü, Kadiköy, Karaköy, Hayderpasa, Üsküdar) összes fellelhető variációjáról (kombinációjáról, permutációjáról) megmondja mikor indul komp. Ezeken a kompokon elfogadják az Istanbulkart-ot is.
Jah! A lényeg! A mi szállásunk Eminönü kikötőtől nem messze volt, ezért igyekeztünk arrafelé. Természetesen akinek máshol van, az arra induljon…
A komp elindult, mi meg örültünk, hogy volt nálunk kenyér, ezért tudtunk sirályokat etetni. A kompon teát is kínáltak 1 líráért (kb 1 deci lehet) és az ingyenes WC is kulturáltnak volt mondható.
A komp kb 20-25 perc alatt ért át, kikötött, mi meg elindultunk a szállás felé. A Yandexen nyomon lehet követni (a térképen), hogy a kompok merre közlekednek és melyik épületnél kötnek ki. Minden épületnek megvan, hogy az ott kikötő kompok merre indulnak, vagy honnan érkeznek. A miénk a N 41 fok 1’ 3”, E 28 fok 58’ 30”-hoz vitt minket. Leléptünk a kompról, jobbra fordultunk, átmentünk a híd alatt és megálltunk, hogy együnk egy kva finom halas szendvicset, ez a Balik Ekmek. 6 lírába kerül: egy hosszúkás kenyér feléből készítik úgy, hogy bevágják, tesznek bele egy jókora darab, grill lapon sütött halat, ecetes hagymát, jégsalátát, illetve helytől függően paradicsomot és petrezselymet. Ezt kis asztalkáknál, kis széken ülve lehet elfogyasztani, a citromlé ki van készítve. Ha szeretitek a halat, feltétlen próbáljátok ki! Lehet hozzá savanyúságot is fogyasztani, ezt piros lében árulják (gőzöm sincs mitől piros), én nem kértem, de sokan ették. Az út túl oldalán egyébként 5 líráért árulják ugyanezt, de az egy jóval kisebb büfé, szerintem ott nem mindig kapható. (Sadik büfé, a Ragip Gümüspala Cd-n, a Kadioglu sk és a Canakcilar Sk közötti részen)
A szállás a Tuna Otelben volt, a Murat Efendi Sokak és a Kible Sokak sarkán, rá lehet keresni! Én előbb foglaltam le a szállást, mintsem rákerestem volna, hát kicsit hanyatt estem, mikor megláttam a környéket. Ezért már odafelé fel voltam készülve a borzalmas állapotokra. Szerencsére maga a hotel (Nevezzük inkább panziónak) tiszta volt és egy mosolygós, kedves kislány fogadott minket. Elkérte az útlevünket, beszkennelte, majd felkísért a szobákba. 1 db 2 ágyas és 1 db 1 ágyas szobát kértem, de mindkettő 2 ágyas volt. A 4 éjszakára összesen 48.000 Ft-ot fizettünk. A booking.com-on ez volt az egyik legolcsóbb. Aki menőzni akar, barátnőjével jön, stb az ne itt foglaljon! Én szállás tekintetében kevéssel is beérem, legyen tiszta és csendes, továbbá egyedül legyek élőlény az ágyamban, meg elviselem, ha van meleg víz. Ennek meg is felelt. A padlón kopott és a bejáratnál már felmálóban lévő PVC volt. Volt benne 2 ágy, egy éjjeli szekrény, egy összecsukható asztal, 2 stoki (hokedli, ha nem voltál katona), egy fogasszekrényke, egy kb 80 centis lapostévé, néhány száz csatornával (Duna Tv-t nem sikerült megtalálnom), viszonylag stabil és gyors Wifi. Fűtés gyanánt (nem sokkal volt melegebb, mint Bp-en) egy légkondi szolgált. A 4 nap alatt nem volt takarítás, ágyneműcsere, szemétürítés. Volt viszont reggeli. Reggelinek képzeljetek el 3 fél szelet pisztáciás, parizerszerű valamit, egy kemény főtt tojást, 3 vékony szelet trapista sajtot, 3 szelet uborkát és paradicsomot, 8-10 szem aszalt (?) olivabogyót, egy kis dobozka vajat, mézet, mogyorókrémet, eperdzsemet. Lehetett kérni teát, vagy kávét. Nagyon kevésnek tűnik, de valójában nagyon is jóllaktunk és ízlett minden. (Nem vagyok igényes, na! J )
A vizes blokkal viszont nem voltam kibékülve. A folyosón volt és közös (Ezt tudtam, nem volt meglepetés). A zuhanyzóban volt egy kicsi…, Nem! Volt egy mini-mini kézmosó, a csapjából csak hideg víz folyt. A zuhanyzóhoz a melegvizet egy kb 5 literes villanybojler szolgáltatta, sejthető micsoda volumenben. A zuhanyzón egy kicsi csapocska volt, ennek elfordításával lehetett kifejezésre juttatni, hogy mit akarok: kevés ámde meleg vizet, vagy sokat, ámbár hideget. Én az előbbit választottam. Persze ne zuhanykabint képzeljetek el, hanem beléptek egy harmónikaajtón (ez a „fürdőszoba” ajtaja), ott a kézmosó és mellette a tusoló. Az alja hátrafelé lejt, hogy a víz ne a folyosóra menjen, hanem hátra az elfolyóba.
Végül is ki lehetett bírni. Na, a WC már gázosabb! Abban volt beépített bidé, ennek leginkább csak annyi ereje volt, hogy a peremre csörgedezzen a víz, ott pedig lecsorgott a fajanszon, szép kis tócsát csinálva. Egy tusoló itt is volt, tehát akár itt is lehetett tusolni és szerintem valaki használta tusolásra is. Nem tudom ki, mert a szintünkön –úgy tűnt- csak mi vagyunk. 4-5 szobából kettőben. Itt már volt küszöb is, de a padló itt is hátra lejtett és itt is volt elfolyó. Na most! Az első ember lezuhanyozik (szigorúan papucsban), majd a vizes papucsot vagy lecseréli az ajtóban szárazra, vagy a vizes papuccsal végigmegy a folyosón, összeszedve vele némi piszkot, amit bevisz a szobába. A következő már a fürdőbe is beviszi a piszkot, illetve visszafelé ő is beviszi a szobába a piszkot és a piszkos vizet. Így végülis piszkos víz van a fürdőben, a folyosón, a szobában…
Amíg el nem felejtem! Mindig ásványvizet fogyasszatok, ez igaz a fogmosásra is! A közeli kisboltban 0,5 l líra volt az 1,5 l-es.
Fogpasztát, sampont, tusfürdőt, stb-t nem vittem, kb 100 m-re volt egy kisbolt, ott meg tudtam venni mindent, nagyjából annyiért, mint itthon. (A 100 ml-es Colgate fogkrém pl 2,95 líra volt.) Ebből a szempontból is jó az utcanézet: már előre meg tudom nézni, hogy merre, mit fogok találni.
Az első nap az volt még a program, hogy egy közeli étteremben megkajáltunk (sárgaborsó krémleves, köfte, grillezett csirke comb és bárányhús falatkák, köret, rizspuding), majd a közeli utcákon és hídon lesétáltuk. A leves 3 vagy 4 líra volt, a köfte körettel 9, míg a csirke és bárány, körettel 20. A 2 dl-es víz 0,5 líra, a kenyér ingyen volt. Kértünk 2 adag levest, egy köftét, egy csirke-bárány kombót, ittunk 3 vizet, meg ettünk egy adag rizspudingot, 29,50-et kértek érte. Valamit elszámolhattak, de csak amikor séta közben utána számoltam, akkor jöttem rá. Két nap múlva ugyanezért már kereken 40-et kértek, ez közelebb lehet az igazsághoz.
Aki pedig igazán „autentikus” ételt szeretne, annak elmondom, hogy az Eminönü kikötő közelében láttam Mekit és Burger Kinget is, a T1-es villamos, Sirkeci megállójában! (1 megállóra Eminönütől) J
A recepciós kislány, esti viszsaérkezésünkkor kérdésünkre elmondta, hogy a reggeli 8 és 10 között lesz, ezért „az idő pénz” felkiáltással 8:00-kor lerobogtunk az emeletről. Mint kiderült, feleslegesen, mert 9-nél előbb nem álltak neki a reggeli készítésnek, így egy újabb órácskára visszamentünk. Ekkor már jó ideje felvoltunk, mert a környékbeli müezinekből 6:30-kor (Mo-on ekkor még 5:30 van, az időeltolódás miatt) felharsant az ima és nyomták 10 percig. Olyan hangos, hogy nem csak a hívők, de a hitetlenek is felébrednek és Allahot kezdik emlegetni. Legfeljebb más-más hangsúllyal.
9:30-kor elindultunk pénzváltót (döviz) keresni, ahol a reptérinél kedvezőbben (100 eutó = 266,6 líra) tudtunk pénzt váltani. Mivel véletlenül pont ráakadtunk a Postamúzeumra –személyes érdeklődés folytán- bementünk. Le kellett adni az egyik útlevelet, meg elmondták, hogy nem lehet fényképezni. Egyébként ingyenes, de csak néhány kiállítási tárgy: levélszekrények, egyenruhák, stb-k után különleges témájú bélyegblokkok és elsőnapi keletbélyegzések voltak, semmi extra. Ennél többre számítottam. Mentünk is tovább és hamarosan már a Régészeti múzeumnál voltunk. Megvettük a 3 napos Museumpass-t, mert azokat a helyeket, ahol lehetett használni amúgy is meglátogattuk volna, de ezzel a belépővel nem kell a pénzári sorba máshol beállni, ki is lehet kerülni őket, hogy egyből a csomagröntgenhez menjünk. (Minden nagyobb látnivalónál van detektoros kapu és csomagröntgen.) Most januárban is, amikor viszonylag pangás van, nyertünk itt-ott néhány percet ezzel, gondolom nyáron akár órákat is lehet spórolni vele. (Másnap a Hagia Sophia pénztáránál kicsit Mr Bean-esen feltartva szépen elhaladtam a sor mellett, mutatva, hogy nekem bezzeg van, Ti meg álljatok csak szépen sorba! J) A 3 napos 85 líra és be lehet menni vele a következő helyekre:
Topkapi palota (kedd kivételével nyitva, 30 líra) és a Hárem (+15 líra),
Hagia Sophia (hétfő kivételével nyitva, 30 líra),
Hagia Irene (kedd kivételével nyitva, 20 líra),
Régészeti múzeum (hétfő kivételével nyitva, 15 líra),
Mozaik múzeum (hétfő kivételével nyitva),
Tudomány- és Technika Történeti múzeum az Iszlámban,
Török- és Iszlám Történeti múzeum.
Az 5 napos 115 lírába kerül és a fentieken kívül még be lehet vele menni a Chora múzeumba, a Galata Mevlevi házba, a Yildiz palotába, a Rumeli Hisar múzeumba, Fethiye múzeumba.
Mindenhová 1x lehet bemenni, illetve onnan indul a számláló (72, vagy 120 óra), hogy az első helyen belépsz vele. Mielőtt elindultok bármelyikbe is, érdemes megnézni, hogy melyik mikor van zárva, amikor nyitva van, akkor milyen a nyitvatartási ideje, illetve gyerekkel utazóknak, hogy hány éves korig van ingyenes, vagy kedvezményes belépés. A Topkapi szerájba például 12 éves kor alatt ingyenes, de a hárembe csak 6 éves kor alatt.
A Hagia Irenbe szerintem csak akkor érdemes bemenni, ha van Museumpass, külön kifizetni érte 20 lírát nem érdemes, mert vagy felújítják, vagy hullik a mennyezeti vakolat, nem tudom, de a mennyezeti freskókat nem látni egy kifeszített hálótól, egyébként meg tök üres. A Mozaik múzeum egy kis bevásárló sétány közepénél van. A sétány felett, keresztben egy drótra akasztott kicsi táblácska az ember feje felett jelzi nyíllal a bejáratot, nagyon kell figyelni, hogy túl ne menjen.
Nyilvános WC mindenfelé van, mindenütt 1 lírát kell fizetni érte, általában tiszták, de papírt érdemes magunkkal vinni. Legtöbb helyen angol WC van, de akad néhol, ahol felé guggolós, pottyantós. A fizetős látványosságoknál a WC ingyenes, érdemes ezeket használni, bár itt –főleg a női részlegen- komoly sor tud kialakulni.
A Topkapi szeráj, Hágia Irene, Hagia Sophia, Kékmecset, Régészeti múzeum, Cisterna Basilica egyébként mind egy térről érhető el, az Eminönü kikötőnél felszállva az 1-es villamosra, 3 megállóra. (A villamosmegállók egyébként körül vannak kerítve, csak a beléptető kapun (forgó villa) lehet bejutni. Hogy az emberek ne kerüljék meg és ne a síneken baktassanak be, mikor nem áll bent a szerelvény, minden állomáson őrök vigyáznak.)
A Cisterna Basilica nagyon érdekes látványosság önmagában is, pláne, hogy helyszíne volt James Bond filmnek is (Oroszországból szeretettel), és Dan Brown könyvnek (Inferno) is. Ide 20 líra a belépő. Fényképezni tilos, de senki sem törődött vele. Más kérdés, hogy jó képet csak megfelelő szerszámmal lehet az erős félhomály miatt.
Amit már többen írtak és amire mégis rácsodálkoztam, hogy mennyi kóbor kutya/macska van az utcákon. A kutyák közt elég sok az ilyen-olyan sérüléses/heges. Sokfelé van nekik kikészítve ételes/vizes tálka, különösen a macskákon látszik, hogy jól tápláltak. Ennek ellenére a piszkukat nem is látni, az utcákat folyamatosan takarítják. Amiből sok van még, az a nyílt tereken a galamb és a vízpartokon a sirály, de láttam néhány vadon élő papagájt is. Ha már állatveszély! Statisztika szerint a városban kisebb az esély egy rablótámadásra, mint Nyugat-Európában. Azért gondolom sötétedés után van néhány városrész, amit szerencsésebb –főleg egyedül- elkerülni.
Az egyes helyekről nem írok semmit (amúgy is 3200 szószámnál járok), minden nagyon szép, minden nagyon jó!
Amit még le akartam írni, hogy elmentünk egy 1,5 órás Boszporusz túrára is. A kikötőben vettük meg a jegyet, ami fejenként 12 lírába került. A városban is sokfelé kínáltak jegyeket vízi programokra, de gondoltam, hogy a kikötőben jutalék nélkül is meg lehet vásárolni ezekre a jegyeket. Mi Eminönüből indultunk, ahol megvettem a jegyet, onnan minden kerek órában indult egy hajó. Szerencsére pont ¾ 4-kor érkeztünk, megvettük a jegyet, felszálltunk és jóformán indult is. Mivel Isztanbulban január közepén 16:50-körül megy le a nap, ezért sikerült nappali túrán is részt vennünk, alkonyati túrán is részt vennünk, illetve esti kivilágításos túrán is részt vennünk! Hármat egy áráért! J Ha felül az ember az 1-es villamosra Eminőnüben és a Galata hídon át elmegy a végállomásig (Kabatas), van egy másik kompállomás is, ahol szintén kínálnak sokféle hajós kirándulást, többek között a Herceg-szigetekre is. Ha nem felejtem el, majd leírom, hogy mikor indulnak és mennyiért a túrák.
Vasárnap 11 óra tájban indultunk vissza a repülőtérre, Kabatas-ról- 1-es villamossal. Előbb Eminönübe mentünk, onnan komppal Kadiköy-be, majd a busz megállóban elkezdtem mereszteni a szemem az E10-E11-es busz felé. Ott van a felszállóhelye, ahol a buszmegálló (pályaudvar) legeleje, közvetlenül a forgalomirányító lámpánál, szóval abban az irányban keressétek! Most az E11-es volt benn, aminek menetrend szerint 1 órája van kijutni a Sabiha Gökcen-re. A sofőrnek sietős lehetett, mert 40 perccel később már a repülőtéren voltunk. A bejáratnál van egy detektoros kapu, itt még be lehet vinni a folyadékot, gondolom csak robbanószert keresnek. Aztán amikor beljebb megyünk, balra vannak a belföldi járatoknak a check in pultjai, jobbra a nemzetközi járatoké. Mi elindultunk balra, mert a Domestic departures feliratot nem vettem észre (mondtam már, hogy egy zsákutcában is eltévedek? Nem véletlen.) Visszamentünk tehát, ahol a legelső sorban ott voltak a Wizzair-es pultok. 3 sor állt, nem láttam köztük különbséget, ezért beálltunk egybe. (Ugyebár Isztambulban nincs online Check-In)
Mikor sorra kerültünk feltettem a pultra a kézipoggyászt. Így ugyan nem láttam mit csinál a kishölgy, de gondoltam legalább a mérleg leméri a kézipoggyász súlyát. Nem mérte, mert nem a pultba van építve, ahol a kijelzője van, hanem a pult melletti futószalag alatt, így áttettem oda. Odaadtam az útleveleinket, szerencsére nem vacakoltak a kézipoggyászokon, mindet elfogadták „Small”-nak. Volt utas, akiét nem, az fizetett, mint a katonatiszt. Tudtam, hogy az ottani asszisztensek nagyon harapósak, nem olyan nagyvonalúak, mint pl Charleroiban, ezért nem kockáztattunk.
Ezután van az útlevél ellenőrzés, ahol a vámtiszt érdeklődését nagyon felkeltettük, lévén, hogy édesapámnak –egyben útitársamnak- is ugyanaz a neve, mint nekem. Úgy látszik náluk nincs ez a szokás, mint ami nálunk volt néhány évtizeddel korábban, hogy az apa keresztnevét adják az elsőszülött fiúnak.
Ezután kezdődik a csomagátvilágítás, na, itt kell kidobni a folyadékokat. Ha ezen is túljutunk, akkor mehetünk a váróba. Gyorsan vettem egy vizet, itt a félliteres vizek 4 lírába kerültek.
A megváltozott szélirány miatt ugyancsak a Márvány tenger felé szálltunk fel, így sem jövetben, sem menetben nem a város felé szálltunk, bár lehet, hogy az a térség amúgy is a Kemál Atatürk reptérre induló/érkező gépeknek van fenntartva.
Mikor megérkeztünk, gyorsan átjutottunk a vámon (Miután a vámtiszt hölgy érdeklődését felkeltettük, hogy ugyanaz a nevünk édesapámmal. Kicsi Déjá vu-s volt…). a csomagunkat itt sem nézte át senki.
Bocsánat, hogy ilyen bő lére eresztettem!
