"A szakemberek azt állítják, hogy ezek az ősmaradványok együtt az ősi emberek egy különálló csoportját alkotják, bár figyelmeztetnek arra, hogy egyelőre nincs elég bizonyítékuk, hogy kijelentsék, ez új fajnak tekinthető-e vagy sem."
(Kérdezzék csak meg meg az öreg Obed kapitányt, ő tudja a választ.)
Az érintettek váratlanul elszunnyadnak, majd akár napokig alszanak, később pedig emlékezetkiesésről, vagy néhány esetben hallucinációkról panaszkodnak. [...] A rejtélyes betegség egyaránt érinti a felnőtteket és a gyermekeket. Az egyik falusi, akinek a fia esett át a kóron, elmondta, hogy amíg az állapot tart, lehetetlen felkelteni az érintetteket, noha úgy tűnik, mintha azok próbálnák kinyitni a szemüket.
Na, kinek van olyan érzése, hogy itt valami nagyon lényeges, és annál is kellemetlenebb dolgot hallgat el a sajtó?
Egy indianapolisi férfi több, mint 60 emberi agyat lopott el egy orvosi múzeumból. Az üvegekbe zárt agyakat feltette az eBay-re, ott próbálta eladni a közel 5,000 dollár értékű testrészeket. A 21 éves elkövető, David Charles letartóztatásra került, ezidáig nem tudott értelmes magyarázatot adni tettére.
A képen Erdélyiné Gruber Henriett szerepel.Éppen az idegen világok bemutatásához szükséges látvány megteremtésén dolgozik.A november 29-én és december 11-én feltöltött képeken pedig kedves barátom Erdélyi Gábor Gabo,az Ixtlan Artworks egyik alapítója,a film látványvilágának megálmodója.Ők ketten készítik az emberi szemmel ezidáig még sohasem látott világokat.
1 hónappal ezelőtt írtam ezeket a sorokat.Igyekezetem ellenére nem sikerült eljuttatnom a megfelelő helyre a kérdésemet.Vállalva a következményeket,örömmel osztom meg Veletek a film facebook oldalcímét.Remélem örömöt tudunk okozni Mindenkinek,aki kedveli és tiszteli Mr. Lovecraft munkásságát.
Sziasztok! Balázs vagyok.Barátaimmal-akik az Ixtlan Artworks filmstúdiót alapították és működtetik-néhány éve elhatároztuk,hogy amatőr filmet készítünk Mr. Lovecraft from beyond című novellájából.Magam rendezőként és az egyik főszereplőként veszek részt a munkában.A filmet 2 éve kezdtük forgatni és mára eljutott a végsőt megelőző fázisba.Még néhány forgatási hétvége van hátra különböző kiegészítő helyszíneken,aztán jönnek az utómunkálatok,és reményeink szerint jövő tavasszal elkészül a végső változat.Amennyiben sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket,kérlek,látogassatok el a film facebook oldalára,ahol szöveges információkat és képeket találtok a film készítésével,történetével,az Ixtlan Artworks filmstúdióval és a szereplőkkel kapcsolatban!
Kedves Zombie!Mielőtt felteszem a facebook oldal címét,meg kell kérdeznem Tőled,mint az oldal létrehozójától,hogy ez reklámnak minősül-e,vagy szabadon felrakhatom?
Valószínűleg repülő volt. Ja. Valószínűleg. Elegánsan falaznak megint, aztán csodálkozunk, ha minden előzetes bejelentés nélkül jön a villanyleó, amikor összeállnak a csillagok.
Kedves Zombie!Mielőtt felteszem a facebook oldal címét,meg kell kérdeznem Tőled,mint az oldal létrehozójától,hogy ez reklámnak minősül-e,vagy szabadon felrakhatom?
Namost értelemszerűen nem tudok más nevében nyilatkozni, de szerintem vastagon annyira témábavágó, hogy feltedd ide a linket, utyhoty. Én legalábbis kíváncsi volnék rá.
Bosszút állt, mert az elnök miatt sportcipőben szenvedett a dzsungelben. Kuba, álkomcsik, béna CIA – minden kiderül a dallasi merénylet hátteréről egy súlyos összeesküvés-elméletből. Persze az is lehet, hogy máshogy történt minden. Tovább »