Egy apro felreertest kijavitanek: iaidoban nincs ill alig van vivas. Nem csak szabadvivas, hanem gyakorlatilag semilyen.
A iaido nem vivasrol szol. A iaido arrol szol, hogy kihuzod a kardod es gyorsabban levagod az ellenfeled, mint mielott az reagalni tudna = megelozes. Most igy kapasbol nem is tudnek egy olyan mozdulatot sem mondani, ami egy ellenfel altal meginditott vagas kivedeset celozna, bar igaz, hogy mar erosen rozsdasak az emlekeim az alapkatakrol.
Volt-e már olyan szabadvívás-szerű mozgásod olyan iaidóssal, aki csak iaidózik és ezen kívül nem gyakorol valami mást (kendó, kenjitsu vagy bármi egyéb)? Mit tapasztaltál?
Lehet, hogy a formagyakorlatok során beidegzett dolgok egy jelentős részét egyszerűen nem lehet megcsinálni rendes szabadküzdelem során. Hatékonyság szempontjából azokat támadásokat, védéseket, cseleket stb. érdemes gyakorolni, amiket nagy valószínűséggel alkalmazhatsz szabadvívás során. Nem tudom, hogy kendós katák mennyire járulnak hozzá a szabadvívás hatékonyságának csiszolásához, de az európai vívásban - a legjobb tudomásom szerint - ezek teljesen ismeretlenek, persze régen itt is nagyon nagy hangsúlyt kapott a technikai kivitelezés pontossága, de nem voltak kötött formák, csak folyamatosan változó konvenciónális gyakorlatok, amiben modellezték a szabadvívás egyes technikai és taktikai részeit.
Lehet, hogy Sch.... majd pontosít, mert engem inkább XIX. század elejétől kezdődő időszak érdekel, és ezen belül is a szablya.
Na jo, iaido-kendo kicsit mas. Az iaido olyasmi, mint a karate bunkai. Nyugalmi helyzetben tamadnak valamerrol valakik valahogy. Ezt kell "lereagalni". A kendo viszont parbaj. Nem varatlan, nem akarhonnan, nem akarhanyan. Viszont akarhogyan, a korlatozott talalati feluleteket figyelembe veve. :-) Kendoban a magas szintu mesterek (7-8. dan) kozul tudnak paran ugy vivni, hogy siman elhiszed, a shinai helyett karddal is ezt tenne. Persze a nagy tudaskulonbseges elmeletem itt is all. Egymas ellen altalaban mar nem annyira formaszeru a dolog.
Erdekes temat feszegetsz. Nezz meg egy karate katat es nezd meg a szabad kuzdelmet (ne azt, ami lett belole a versenyeken, hanem egy dojo kumitet). Nezz meg egy kungfu format es nezz meg egy szabad kuzdelmet (valami tradicionalist, mint hosszu okol, vagy akar valami deli stilust). Oriasi a kulonbseg. Persze ide vehetjuk az iaido-kendo parhuzamot is.
Ugy gondolom, csak nagyon-nagyon magas szinten lehet ugy szabad kuzdeni, hogy az hasonlitson a formara, illetve nagyon-nagy tudas/fizikai/meretbeli kulonbseg kell a ket fel kozott.
Már mindenki láthatta a videókat (BTW kemény ~350 megtekintés ~2 év alatt), véleményt lehetett alkotni az eddigi teljesítményről, a hozzászólások stílusáról, tartalmi mélységéről. Akkor mi értelme egy következő körnek, főleg úgy, hogy válaszok egy jelentős részeben lesz bőven személyeskedés, alpári szöveg etc. etc.
Please, DNFTT!
Inkább Sch....-el társalogjatok a kendóról, az legalább érdekes!
Hát igen, ezzel a tetszik-nem-tetszik dologgal nem sok mindent lehet kezdeni, de számomra az egészben nem az esztétikum a legfontosabb, inkább a szabadvívási hatékonyság, amit ideális esetben érdemes lenne elegánsan kivitelezni.
Azt, hogy az esztétikum nem mindig = a hatékonysággal már a régiek is jól tudták: nem véletlen, hogy a modern kori versenyzés megjelenése előtt - az 1860-90-es években - vívóakadémiákat rendeztek, itt a mozdulatok szépségén, eleganciáján volt a hangsúly, aztán az egészet lesöpörte a pályáról a sportvívás.
Mellesleg mi nem tetszik az ökölvívásban? Lehet, hogy túl sok Klicskó meccset néztél? ;-P
Ehhez csak annyit tudnék hozzátenni, hogy az ideális hárítási helyzetek begyakorlásának, az iskolázás során történő ismétlésének talán az az értelme, hogy szabadvívás során (stresszhelyzetben) nagyobb valószínűséggel fognak kipattanni a jól begyakorolt dolgok, pl. a helyes, megfelelő véghelyzetű, határolt hárítások.
Gondolom pont ezért hangsúlyozzák a kardvívóknak "Csak finoman, csak odatenni a vágást!", aztán stresszállapotban sokan bizony jól adavágnak, esetleg még ösztönösen vissza is emelnek a vágás előtt vagy hátra húzzák a kezüket és onnan szúrnak. Szóval oktatják a "finomkodást", mert tapasztalatból tudják, hogy ezzel érhető el a stresszhelyezeti, még elfogadható - nem túl erős - vágás.
Talán nem annyira keserves, mint inkább szép. És van benne egy nagyon izgalmas momentum: valami különlegessel foglalkozhat az ember, sokkal kreatívabb lehet, mint mondjuk egy 100-150 éve alaposan kodifikált rendszerben.
Hasonló dolgokat művelnek a vívómesterek is: pl. korrigálják a hárításaidat kardvívásban. Ez egy teljesen normális folyamat, de azért látni kellene, hogy ezek a véghelyzetek inkább X-től Y-ig tartományok, és nem milliméter pontossággal rögzíthető helyzetek (lásd Szabó László adatait a vívóállásról: lábak, vállak helyzete, stb.). Pl. teljesen jó, ha a vállaid (emlékezetből) 20-30 fokos szögben helyezkednek el a vívóvonalhoz képest.
Igen, vegulis kosarlabdaban is mindegy, csak bemenjen. Csakhogy amikor kikaptok 120:10-re, lehet csodalkozni, hogy 11-bol 10 bement.
A harcmuveszet arrol szol, hogy a leheto legjobban hasznald ki a helyzetet, az ellenfelet, a testi adottsagaidat es lehetosegeidet, es ezek fejlesztese. Ha ezen az igen alacsony kezdo szinten vagy, hogy "Teljesen mindegy, hogy ki hogyan rúg, a lényeg, hogy célba talál-e vagy serm", akkor mit keresel itt? Masreszt mire fel tanitasz?
Jó is lenne, ha lenne egy mester, aki beállítani az állásokat! Sajnos, mivel nincsen, ezért kénytelenek vagyunk a magunk hibáiból tapasztalni. Ez pedig egy hosszú, tévedésekkel teli, keservesen nehéz és szép folyamat.
... És mindez nem mondható öncélúnak, hiszen minden kamae-nak megvan az a területe, amit véd, és azt megfelelő helyzetben és szögben kell végrehajtani, különben nem védi amit kell. Pl. egy egy seigan-nak a váll-csípő vonalat kell átlósan lefednie, vagy a seigedan-nak ugyanez a funkciója csípőtől térdig átlósan, és ehhez cm-re pontosan kell tartani a kardot, és a megfelelő szögben. Vagy ott van pld. hogy a kasumi (ha jól emlékszem itt ökörnek hívják) mennyire "lógjon", hogy a felső vágás után ne a chuba felé csússzon az ellenfél kardja, hanem a hegy felé vezesse le (a testtől elfelé) a vágást. Itt pár fok is rengeteget számít. És persze mindegyikhez tartozik egy súlyelosztás a lábakon, 70/30 és 50/50% között... és még sorolhatnám...
"Elsore a slendrian szo ugrott be, de ezt nem sertesbol mondom."
Hát... nekem is :) Nehezen tudom elképzelni, ahogy edzésen a mester kitarttat egy kamae-t (állást), és aztán 5 fokkal és 3 cm-rel korrigálja, mert így nem pontos :D
Ez mindennel így van szerintem. Az időzítés-távolság különbséggel arra próbáltam utalni, hogy kendoban a ki-be szödelés és a körkörös, távolsággal való játékon alapuló mozgás eléggé csekély számban forul elő. "lineárisabb" a megközelítés.
De azzal, amit írtál a fejlődés végéről nagyon-nagyon egyet értek.
Igen, mert a tavolsag is fontos. Meg a helyzeti elony, amit magasabb szinten neked kell elerned. A nyomas es a nyomas fenntartasa. Az idozites, igen. Plusz a technika es annak sebessege. A lista nem teljes, es sorrendet sem tudok allitani. Ez egy nagyon hosszu ut, es szerencsere adottak a folyamatos fejlodes feltetelei. Azt mondta nemreg egy mester, hogy a kendo celja az, hogy gyakorlod es fejlodsz, nem pedig barmifele szint elerese. Nincs legmagasabb szint.