Igazad van, keverem a többféle csoportot (valamikor több ilyen zarándok csoprt is volt.) A Tristarral a New Tas-ból érkező zsidók jöttek megkeresni a gyökereket Nyírtassban. Voltak vagy 1500-an, Ferihegyre is jött még 1-2 db 747-es. De a sztori többi része igaz, Lublinból mentek haza.
Még ott is voltam, képeim is vannak. Jó sztori volt. Amerikából jöttek haszid zsidó zarándokok, hogy végigjárják a szatmári csodarabbi életútjának állomásait. Egy Tristrral New Yorkból, egy külön A320-al Londonból a lemaradtak. Utóbbival nem volt semmi gond, de a Tristar a penge élén táncolt, kicsi volt neki a beton, vagy utas vagy üzemanyagot játszottak. Szerencsére Debrecenből busszal mentek tovább az utasok, így a Tristar megtankolva de utasok nélkül repült el Liszabonba.
Be sem tudott jönni az előtérre, a régi beton végében állt, busszal hozták be az utasokat.
Én meg az USA-ból hazafelé menet az utolsó sor utáni vészkijáratnál a padlóra vackolódtam és aludtam egy jót. A sztyuvi először csúnyán nézett rám, azután adott egy extra párnát, mert megsajnált, hogy a lumbágós derekam miatt nem szabad túl sokat űlnöm :-)
No én pedig lehetőség szerint mindig oda ülök :-) Bővebb lábtér miatt, természetesen tőlem is megkérdezték minden alkalommal hogy képes leszek-e kinyitni ha a vészhelyzet úgy kívánja.
Egyszer utaztam Amerikában olyan jeggyel, amivel egy hónapig oda lehetett repülni, ahova akartam, de csak a gépek megmaradó helyein. Ezek a megmaradó helyek rendszerint a vészkijárat mellett voltak. Az utaskísérők szemmel láthatóan megelégedve vették tudomásul, hogy egy fiatal férfi került arra a helyre. Több alkalommal is felhívták a figyelmemet, hogy nekem kell veszély esetén kinyitni a kijáratot és megkérdezték, hogy képes leszek-e rá.
12665 meter-t irt ki a TAP A330-200-on a rendszer. Ez, ha minden igaz, FL415 volt.
Az A330 elvileg csak FL410-ig megy fel. Viszont ez ugye nyomásmagasság.
Ha a fedélzeti rendszer képes valamilyen módon a valós magasságot mérni (pl. GPS alapján), akkor igaz is lehet, ehhez csak az kell, hogy odalenn a QNH viszonylag magas, ~1031hPa legyen. (Ilyen QNH értékek mellett lesz az FL410-es nyomásszint fizikailag 41500 lábbal a tengerszint felett)