"Ez alapján igaz lehet az is, hogy az erős deflegmáció csökkenti a kozmaolaj tartalmat."
Igen, néhány ellentmondásos(nak tűnő) dolgot megmagyaráz a grafikon.
Van egy pár folyamatábra ugyanebben a ppt-ben az ipari szeszfinomítókról, amiken látszik, hogy a kozmaolajokat, meg a metanolt már a forrásponti viszonyoknak megfelelő helyen veszik el a rektifikáló tornyokból.
Ugyanez lehet azoknak a tapasztalatoknak a hátterében is, amiket kissé értetlenül fogadtunk itt a napokban, miszerint a soktányéros vagy erősítő feltétes, több fokozatú rendszereknél a kozmaolaj nem jön át a párlatba. Itt is az lehet, hogy a lepárló berendezés felső részében, a legfelső gőzfázissal egyensúlyt tartó folyadékfázis már elég tömény ahhoz, hogy visszaálljon a forráspont szerinti szétválási rend, így a kozmaolajok ebben a tartományban már nem a gőzzel, hanem a flegmával utaznak.
"Az ábrán az amil alkohol és izobutil alkohol kb. 42%-nál ugyanúgy párolog, mint az etil alkohol, tehát nem választható szét, viszont 20-25%-nál, ahol az alszeszeink vannak, illékonyabb. Ezért jó az alszeszt hígítani finomítás előtt."
Szerintem nem feltétlenül ezért hígítunk, hiszen a kozmaolajoktól végül nem a második desztillációval, előpárlati frakcióként szabadulunk meg, hanem a hígabb, vizes oldatban való korlátozott oldhatóságukat (és hűtésre való kiválásukat) használjuk ki.
OK, de a tál a cefre feletti gőzben is percek alatt átmelegszik, és a kérdésem továbbra is fennáll, hogy csak a végén öntik ki belőle a produktumot, vagy részletekben :))
Köszönjük az ábrát, néhány mondat a Sólyom könyvből ezáltal lett érthető (és bizonyított) számomra:
" Kozmaolaj. Hosszabb szénláncú alkoholok keveréke. Fő alkotórésze az izoamil-alkohol és az optikailag aktív amil-alkohol. Forráspontja 132°C, tehát nagyobb az alkohol, sőt a víz forráspontjánál. Ennek ellenére illékonyabb az alkoholnál (Kt > 1), abban az esetben, ha a lepárlandó folyadék alkoholtartalma kisebb 42 tf%-nál."
Az ábrán az amil alkohol és izobutil alkohol kb. 42%-nál ugyanúgy párolog, mint az etil alkohol, tehát nem választható szét, viszont 20-25%-nál, ahol az alszeszeink vannak, illékonyabb. Ezért jó az alszeszt hígítani finomítás előtt. Ez alapján igaz lehet az is, hogy az erős deflegmáció csökkenti a kozmaolaj tartalmat.
"Metil-alkohol. Tisztulási hányadosa, Kt=1, ezért az előpárlattal nem választható el."
A metil görbéje szinte párhuzamos az etil alkohollal, tehát bármilyen összetételű szesz lepárlása esetén együtt jön a metil és az etil. A pálinka metil tartalma helyes cefrézéssel és azonnali lefőzéssel tartható alacsony értéken, nem a "jó sok" vagy kétszeri előpárlat elválasztással.
További tanulság, hogy az acetaldehid és az etil acetát könnyen szétválasztható, tehát az előpárlat főleg ezekből áll, a furfurol pedig jórészt az üstben marad, mert nem annyira illékony mint az etil alkohol.
A függőleges tengelyen a forralt folyadék összetétele van, nekünk a 20-25%-os tartomány érdekes, mert ide állítjuk be az alszeszt hígítás előtt.
Beírod itt balról a keresés ablakba a "csipkebogyó" kulcsszót, nyomsz alatta egy Ok-t, és kigyűjti a csipkebogyóval kapcsolatban eddig leírt okosságokat, beleértve a cefrézést is.
Köszi, eszembe se jutna így főzni :) csak arra lennék még kíváncsi, hogy a párlatgyűjtő tálból időnként ki kellett-e önteni az összegyűlt lét, vagy azt csak a főzés végén ürítették?
Mert ha csak a végén, akkor a melegedő cefre mindig elforralja - kvázi keringeti - a tálban gyűlő párlatot is, ha meg szakaszosan ürítették, akkor a hűtő lavór emelgetésekor mindig kiszökött egy csomó göz.
Üst=jó nagy fazék, lehetőleg zománcos vagy saválló, magassága és átmérője kb. 40 cm.
Hűtő=jó nagy lavór, ami befedi a fazék száját, de nem ér nagyon bele, hogy legyen hely a cefrének, a gőztérnek, no meg a kisszéken álló felfogóedénynek. Ferdén kell rátenni a fazékra, hogy a lecsapódó párák egy ponton csorogjanak le a gyűjtőedénybe. Hideg vizet kell benne cserélni, vagy jéggel, jégakkuval hidegen tartani.
Párlatgyűjtő edény=porcelántál, lehetőleg jó vastagfalú, hogy lassan melegedjen át.
Kisszék: bármiből lehet, nálunk egyszerű lécekből eszkábált háromszög, csúcsaira szegelve 3 láb lécből. Magasságát a fazékhoz kell igazítani, úgy, hogy induláskor is a cefre felszíne fölé emelkedjen, de a lavór alját ne érje el.
Tömítés: anno egy vizes törülköző volt, később ezt még egy mértes, ráfeszülő biciklibelsővel is rászorítottuk.
Na, jó szórakozást. Egyébként ez a módszer kicsiben jó lehet a Malligán-fokoló helyettesítésére is, cefreellenőrzésre.
A kisszékes módszerrel készült "pálinka" rettenetes volt! Igaz, jóanyám kotyvasztotta a cukorcefrét, én csak felügyeltem a főzőberendezést. Úgy berúgtam tőle, mint az albánszamár, pár évig rá se tudtam nézni. (kb. 10 éves lehettem)
Jó gyümölcscefréből biztos jobbat ki lehet hozni, tudod, mit?? Pofon egyszerű, próbáld ki. Bár szerintem, mivel minden a fazékban belül van, nem ellenőrizhető a csordogálás, azért csodát nem várhatsz.
A függőleges tengely mégis inkább a kiindulási folyadék alkoholkoncentrációja lehet (nem a párlaté), mert nem lenne sok értelme a 90 %-os utópárlatnak meg 10 %-os előpárlatnak.
Találtam egy érdekes diagramot olasz66 oldalán egy letölthető ppt egyetemi oktatási anyagban (131-132 oldal), a különböző pálinka-komponensek elválaszthatóságáról.
Számomra újdonság volt, hogy a K' tisztulási hányados hogyan függ az egyes anyagok esetében az elegy alkoholtartalmától
Mivel elég sok a "hitvita" a kérdésben - gyakorta metanol, legutóbb meg kozmaolaj ügyben - ezért hasznosnak tartom kiemelni ide, hogy mindenki elmélkedhessen rajta.
K’ > 1 előpárlat
K’ < 1 utópárlat
K’ ~ 1 nem választható el desztillálással
Feltételezem, hogy a függőleges tengelyen a párlat alkohokoncentrációja van (nem az üstben lévő folyadéké), bár ez nem egyértelmű számomra az ábrából.
Hogyan készítsünk jó pálinkát? Cefrézési, főzési ismertetők, főzőberendezések, tanácsok, videók, tesztek, gyakran ismételt kérdések a következő linkeken:
Az attól függ, hogy matek tanár vagy egy középiskolában, és ez a holnapi dolgozat témája, vagy az ELTE logikai tanszékén dolgozol. Mert az első esetben természetesen kidolgoznám az átmérő logaritmikus függvényében értelmezhető trigonometriás magasságfüggvény deriváltját, a másik esetben meg megmérném a fokolód magasságát.:DD
Csak nem gondoltad, hogy tényleg jónak tartom azt a szűrőt? ha valaki venné a fáradtságot, és lefordítaná a végén az idézetet Galileitől, értené, hogy mirű van szó: Az úgy nem jó, de nem kő többet bizonyítani, hogy de. És mindenképpen hozzá kell tennem, hiszen így igazságos, ez csak egy vélemény. Azonban tapasztalatra épül. Téma lezárva.
Palackhűtőm van,és(most már) jó hideg vizem.Közel a bemenő víz hőmérsékletére tudom hűteni az alszeszt,ezen a hőmérsékleten véleményem szerint a kozmaolajok nagyrésze "kidermed",és nehezebben oldódik az alszeszben, így nehezebben jut át a szűrőn.Más ötletem nincs,miért nem opálosodik a pálinka.Mondjuk mindegy mi okozza,ez nekem tök jó:-)
Üdv mindenkinek én sz edtem kökényt kb 80 kg-ot lassan főzöm is nem akart megindulni forni ezért minimális élesztővel meggyógyítottam igy már tuti lett meg tettem bele 3 kg cukrot mert ugye igen kevés cukorfoka van gyárilag kellemes illata van meg lekvár állaga remélem ízletes lessz viszont az utóbbi almámnál minimális kesernyés utóízt érzek és nem tudom mitől lehet esetleg tanácsot tud nekem adni valaki ? meg a főzőmön minap átalakítást akartam végrehajtani ill csak a sapkáján de nem tudtam forrasztani sárga rézzel mert a vörösrézre nem tapadt csak a vasra azt mondják hogy elhuzza leadja a hőt azért nem megy azt tanácsolták hogy perzselővel melegíteni kell az egészet miközben eggy másik ember forassza sárgarézzel lehetséges ez ?
Fözött már innen valaki, ezzel a kezdeti (Nagy fazék- benne kis szék- azon kis edény) pálinkát? Apám mesélte, gyerekkorában otthon úgy föztek, még rossz lekvárból is.
Gyakorlatilag egy lépcsösnek repel meg?
Kíváncsi lennék, ízre, zamatra mit tudtak kihozni ebböl az egyszerü szerkezetböl.
Miben volt az a pálinka más, a mostaniakhoz képest?
A minap láttam egy nagyobb pálinkafözös weboldalon, réz gyürüket (csöböl darabolt, vagy hulladék) talán 200 db-os csomagolásban lehetett, pálinkafözöhöz hirdetve.
A sisakhoz használják talán töltetként, deflegmációs célra?
Az szép mennyiség! Én is szedtem vasárnap bringázás közben kökényt, de csak egy fél sapkára valót, eszegetni, és közben próbáltam extrapolálni, hogy mennyi idő alatt lehetne érdemi mennyiséget begyűjteni. Nekem kb. 4 kg/óra jött ki elméletben, egész jól megfelel a te 18 kg/délelőtt teljesítményednek.