Chrome és default 8859-2. Egyébként a Chrome e tekintetben igen okos, nemigen szokott kódolási probléma lenni (Firefox-szal rendszeresen előfordult), és váltogathatom a kódolást akárhova, a betű nem változik. Nem tudom pontosan, melyik karakterről van szó, de idebiggyentek én is egy kalapos s-t: ŝ.
"Nem tudom az igazságot, de a hangutánzó eredetűeknél néha fenntartással élek." --- ezzel jellemzően én is így vagyok. Érdekes a felvetésed a hangátvetéssel. A szláv alak milyen (a karakter félresikeredett?).
Igaz, hogy az 'álmoskönyvek' hangutánzónak írják a selypít szavunkat, de ezen hangutánzó megjelölésekben ill. egy részénél érzek egy 'csöpnyi' szubjektivitást. Nem ismert a pontos eredete, jellegénél fogva akár lehet hangutánzó, nosza akkor legyen. De mi van, ha átvétel? Ebben az esetben nagyon nehéz pro és kontra megfelelő, helytálló érveket hozni. Jelen esetben eléggé gyanúsak a más nyelvi példák is: n. lispen, a. lisp, cseh ąeplati. Akár lehet egy hangátvetéssel kombinált átvétel valamely szláv nyelvből, hisz a honfoglalóink rátelepedtek az itt élő szlávokra. Nem tudom az igazságot, de a hangutánzó eredetűeknél néha fenntartással élek. E szónál is.
S még érdekessége e témának, hogy létezik Selyp hn. és Selypes-ér földrajzi név is. Ezen utóbbi inkább 'zsilip' jelentésű, de az előbbi szn. eredetű, mely név jelentése kapcsolódik a témánkhoz.
Hát, a *csevely analógiás. A se[j]pít meg gondolom, eleve problémás, mert hát hangutánzó, és a hangutánzásban az [s] a lényeg, a többi mintegy "virtuális", de legalább is tetszôlegesnek tûnô bôvítmény, testesítés.
Szerintem nem érdemes összekeverni a gyerekkori sejpítést és egyéb beszédhibákat a nyelven belül történő hangváltakozásokkal. Előbbiről mindenki tudja, hogy hibás kiejtés (maga a beszélő is), utóbbi esetben meg arról lenne szó, hogy tendenciaszerűen a közösség egy jelentős része az egyik változatot fogja használni, egy másik jelentős része pedig a másikat. Vagy legalábbis a szavak egy jelentős része így, másik része úgy rögzül a nyelvben. Mint a fent említett tejföl~tejfel, vagy hogy egy hangátvételi példát hozzak, a kecsöp~kecsap, piköp~pikap...
A kettőnek persze lehetne épp közös artikulációs gyökere, de ezt pont scasc adatai cáfolják: ha olyan természetes lenne az s~sz cseréje a törökből átvett magyar szavaknál, hogy feltételezhető legyen egy ilyen mechanizmus, akkor nem egy (ismert okból kivételes) példát kéne rá látnunk, hanem sokat.
Nem figyeltél? Ez a szó nyelvterülettől függően különböző alakban él. Nem csak gyereknél. Van, ahol tepsi, van, ahol tepszi. Mint a tejföl és a tejfel vagy a zsemle, zsömle, zsemlye, zsömlye.
Az R hang az a pörgős kemény a gyermekek utolsónak kialakuló hangja. J->L->R sorrendben.
Tehát egy gyermek, először J-vel helyettesítti az R-t, majd L-el, aztán a füle után igazítva megtanulja az R-t. Vagy? Ha nem kerül logopédushoz, vagy otthon az anyja apjától is ezt hallja, örökre raccsolós marad.
Mivel az arisztokrácia nyelve a német és a francia volt alapból, ezért ők általában mind a mai napig raccsolósabbak, mint a köznép, a magyar.
Amikor tanultam németül, újra meg kellett tanulnom raccsolni. A franciáról ne is beszéljünk.
Persze, hogy a múlt olyan mint a jelen. És régen is lehettek sejpítők.
De ahogy a jelenben sincs rá egyetlen példa sem, hogy egy szóban — az általánosságban — a sejpítők hatására az s ~ sz felcserélődik, úgy ez a múltban is így volt, hogy a te érvedet használjam.
Persze, egy beszédhiba elterjedhet egy nagyobb vagy akár egy teljes közösségben, ha a beszédhibás kellően magas státuszú. De ez akkor az összes szót érinti. (pl. erre a franciák, majd németek "raccsolása", amely a francia udvari körökből származik, és eredetileg a franciában is "beszédhiba" volt, csak aztán majmolták. A vége felé még magyarországon is elérte a nemesi köröket (ezért a raccsoló arisztokrata kliséje), és ha nem jön az arisztokraták dzsentrifikálódása, a polgárság térnyerése kulturális és politikai téren az arisztokratákkal szemben, majd az arisztokrácia megszűnése a 20. században a szovjet rendszer bevezetése után, lehet, ma mindnyájan raccsolva beszélnénk — de akkor nem csak egyes szavakban, hanem mindben).
