Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2017.03.08 -1 0 2419

Ezzel a meghelyeslessel Töled oliur user allaspontjanak tulajdonkeppen Te is azt mondod amit valojaban  allit Ö, es pedig azt   hogy ertelmetlen a topiktema targyalasa, mert ugyis minden ut Romaba vezet.

 

Analog Ti szerintetek akkor ertelmetlen pl a magyar nep törtenetenek a targyalasa is, vagy pl a keltak törtenetenek a targyalasa is.

 

Hihi ..., ,  nekem  ez a rövidre zaras ezen temakörnek  -nepek törtenetenek a targyalasa egy törtenelem forumreszben- Töletek,  azert egy kisse meglepö.

Előzmény: Bélabá456 (2418)
Bélabá456 Creative Commons License 2017.03.07 0 1 2418

Ez amúgy igaz, a zsidók, mint minden más Homo Sapiens Közép-Afrikából érkezett (igaz, a kínaiak ezt körömszkadtáig +próbálták tagadni).....

Előzmény: oliur08 (2416)
Törölt nick Creative Commons License 2017.03.07 0 0 2417

A zsidók története nem érhet véget 9.11-el :)

 

 

 

 

 

Remelem itt ^ nem allsz neki csak  viccet meselni, mint mashol,  habar a tartalmad a hatart surolja.

 

(PS.: ha kivanod, termeszetesen  ebben a topikban  ennel a nickednel is "magazlak", semmi gond.)

 

 

"Egyébként nem Egyiptomból jöttek, hanem Közép-Afrikából, csak kicsit korábban indultak,"

 

Ez ^ egyebkent tartalmilag nagyon hibas, itt tenyeket es pl archeologiai  leleteket is kell (lene) figyelembe venni, nem lehet itt a vakvilagba beszelni meg irni.

 

Es aki a törtenelmet nem ismeri kielegitöen, az ne irjon törtenelmi topikba. Neked a helyed egyebkent is egy vicctopikban lenne, több viccet ismersz -ami alapban nem baj-  mint amennyire a törtenelmi tudasod tudomanyos ismervekkel,ismeretekkel  megalapozottan letezne, de ez a topiktema egy kenyes törtenelmi tema, amihez nem eleg a "velemeny", itt tudas is kell.

 

De szivesen megindoklom ha szeretned, hogy konkretan hol es miert billeg törtenesz szemszögböl az allitasod, de elötte el kellene  döntened hogy most itt is magazzalak Teged (kellemetlen lenne öszinten megmondva nekem, ha megint rakerdeznel egy idö utan, hogy mi miota tegezödünk, azutan hogy Te magad engem letegeztel D;) tehat tisztazzuk ezt az elejen, hogy ezeken a nickeken valo posztolasnal magazas vagy per du van köztünk. Gondolom a  magazas fog Neked menni, mert egyebkent bele fogsz zavarodni a hol magazasba  hol tegezesben. Ezt a tegnapi irasod is mar mutatta. Tehat ?  DDD; 

 

Darling, es mielött meg megint magazodnank, en mindig szivesen konsultalok Veled egy törtenelmi  temat ki, de egy adott  temaba Magad be kell tudomanyosan is dolgozni, nem eleg egy törtenelmi topikban  ha csak a nagyvilagba  irsz.

 

Termeszetesen, a legtermeszetesebben  en sem  tudok mindent, de kivetelesen ebbe a korszakba  ennek a területnek  bele vagyok dolgozva.

(Amerika törtenelme ezzel szemben ..hm.., az nem a szakterületem, sosem volt, - mar utalnek itt az alltalad irt szeptember 11-re.)

 

 

Darling, szivelyes üdvözletet Neked, a temaban  egy jo targyszerü Diskussion remenyeben a jövöben: Mara

 

 

 

Előzmény: oliur08 (2416)
oliur08 Creative Commons License 2017.03.06 0 0 2416

A zsidók története nem érhet véget 9.11-el :)

 

Egyébként nem Egyiptomból jöttek, hanem Közép-Afrikából, csak kicsit korábban indultak,

Előzmény: kilenctizenegy (2415)
kilenctizenegy Creative Commons License 2017.02.23 0 0 2415

Ha ezek a saját elméleteid, akkor különösen büszke lehetsz, mert ezeket sokan osztják, akik komolyan foglalkoznak a témával. A zsidók, mint nép nem jártak Egyiptomban, ez gyakorlatilag ténykérdés. Az egyiptomi történelemnek ez az időszaka nagyon pontosan fel van térképezve, és biztosan lenne nyoma annak, ha egy egész nép ott élt volna szolgaságban, de vallását és szokásait megtartva, majd fellázadnak és kivonulnak. Ehhez képest még egy nyamvadt zsidó sírt se találtak.

 

Mózes legendája allegorikus, másról szól. Álláspontom szerint nem a nép jött Egyiptomból, hanem egy szűk elit, akik azt az innovációt hozták magukkal, amitől a zsidó nép zsidó nép lett: az egyistenhitet. Ők származásukat tekintve egyiptomiak voltak (vagy egyiptomiak is), de a zsidók az ő tanaiktól lettek zsidók.

Előzmény: Bélabá456 (2413)
Kaspar Herrenberger Creative Commons License 2017.02.22 0 0 2414

Ez így valóban árnyaltabb és talán jobban közelíti a valóságot.

Előzmény: kilenctizenegy (2409)
Bélabá456 Creative Commons License 2017.02.22 0 0 2413

Nézd, én nem szeretnék úgy tenni, mintha értenék a témához. (Csak annyi, h a töri hobbim, ami jó kikapcs a sok pü-i cucc közt)

Sőt, életemben nem olvastam a Bibliát sem, noha a Zsidóság története különösen érdekel, így erről van 1-2 elméletem :

 

1. A zsidók nem Egyiptomból érkeztek

2. Olyan helyről kellett jöjjenek, ahonnan elhozták azt a mg-i, kézműves, államszervezeti tudást, melyet az eredeti lakhelyükön eltanultak, majd ezt transzponálták Palesztínába.

3. A Dávid-Góliát story kamu az eredeti formájában  : már olyan értelemben, h valójában Dávid volt túlerőben, hiszen ő rendelkezett a parittya használatának ismeretével. 

Előzmény: Kaspar Herrenberger (2408)
Bélabá456 Creative Commons License 2017.02.22 0 0 2412

Jogos

Előzmény: kilenctizenegy (2411)
kilenctizenegy Creative Commons License 2017.02.22 0 0 2411

Az annyival egyszerűbb volt, hogy szinte az összes polinéz sziget, ami a szétrajzáskor lakott volt, az ma is lakott, és nagy népességcserék nem voltak (kicsik se), úgyhogy mindenütt nagyjából azoknak az utódai laknak, akik annak idején, a szétrajzáskor telepedtek oda és nem álltak tovább.

 

Ugyanezt gondoljuk csak végig a Kánaán vonatkozásában. :-))

Előzmény: Bélabá456 (2410)
Bélabá456 Creative Commons License 2017.02.22 0 0 2410

Sztem +lesz erre is a +oldás, mintahogy meglett az ausztronéz problémára is : márh ők a Madagaszkártól a Húsvét-szigetek-ig Tajvanról indultak, és terjesztették el a mg-t.

Előzmény: kilenctizenegy (2409)
kilenctizenegy Creative Commons License 2017.02.22 0 0 2409

 

"1. A Palesztínába betelpülő zsidók jóval magasabb civilizációs szintet hoztak magukkal, mint az őslakosság "

 

Hát én erről nem vagyok meggyőződve.

Olvastam két izraeli régész könyvét, amely ezzel a korral (is) foglakozik, abból nem teljesen ez jön le.

A szerzőpáros szerint a "honfoglaló" izraelita törzsek a Palesztina peremvidékén élő, kezdetlegesebb kultúrájú pásztornépekből került ki, míg a kánaáni alföldeken és dombvidékeken viszonylag fejlett földműves kultúra létezett, ahol már a városiasodás is megindult (pl. Jericho, de sok más város is)."

 

Két malomban őröltök. Te a pusztai zsidók Józsué-féle honfoglalásáról beszélsz, ami i. e. 1550. körül volt, és valóban relatíve fejletlen állattartók rohanták le a letelepedett, városias Kánaánita civilizációt.

Bélabá meg (ahogy én értem) az Ábrahám-féle kánaánita honfoglalásról beszél, i. e. 1950. körüli időből. Erre pedig az igaz, amit ő írt, miszerint egy fejletlen, kizárólag önellátó gazdálkodást folytató népet hódított meg vagy olvasztott magába egy fejlett mezőgazdasági és civilizációs ismeretekkel bíró, városias környezetből jövő népesség. A korábbi őslakosoknak is voltak városaik, de a népesség nagy része kóborló nomád állattartó volt. A kánaánita civilizáció pedig kereskedő és hadivállalkozásokat folytató városállamokon alapult, mint a görögöké.

Előzmény: Kaspar Herrenberger (2408)
Kaspar Herrenberger Creative Commons License 2017.02.21 0 0 2408

"1. A Palesztínába betelpülő zsidók jóval magasabb civilizációs szintet hoztak magukkal, mint az őslakosság "

Hát én erről nem vagyok meggyőződve.

Olvastam két izraeli régész könyvét, amely ezzel a korral (is) foglakozik, abból nem teljesen ez jön le.

A szerzőpáros szerint a "honfoglaló" izraelita törzsek a Palesztina peremvidékén élő, kezdetlegesebb kultúrájú pásztornépekből került ki, míg a kánaáni alföldeken és dombvidékeken viszonylag fejlett földműves kultúra létezett, ahol már a városiasodás is megindult (pl. Jericho, de sok más város is).

 

A Kr.e. 14-12. században beáramló félnomád pásztornépség - a zsidók ősei - uralmuk alá hajtották ezt a kultúrát, de azt a hatalmas mértékű népirtást, amiről Józsué könyve és a Bírák könyve szól, a régészeti leletek nem igazolják, legalábbis sok kánaánita település zavartalanul tovább élt a héber pásztortörzsek benyomulása után is, akik a szerzők szerint először a kánaániták által ritkábban lakott területeket foglalták el és csak később, fokozatosan terjesztették ki uralmukat a kánaánita városállamokra.

 

Más szerzőknél is olvastam, hogy a kánaánita őslakosság kiirtása inkább csak afféle zsidó történelmi toposz, az Ótestamentum szerkesztőinek kései kompilációja, a régészeti (és nyelvészeti) adatok tükrében inkább a héberek és kánaániták fokozatos összeolvadása valószínűsíthető. 

Előzmény: Bélabá456 (2407)
Bélabá456 Creative Commons License 2017.02.21 0 0 2407

Ez volt akkor a világ közepe gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben, a Földközi tenger partvidéke ehhez képest elmaradott volt. Jerikó, Damaszkusz, Ebla vagy Karkemis lehet, hogy ugyanolyan régiek, mint Uruk, Umma vagy Lagas, de ebben az időszakban egyértelműen stagnálnak. A fejlődést a mezopotámiai hatás hozza el, ami lehetett időszakos hódítás, de komolyabb kereskedelmi kapcsolatfelvétel is. Levantéba telepesek érkeztek Észak-Szíriából, magukkal hozva a fazekasság vívmányaitól Él és Baál kultuszáig sok mindent. Amikor ezer valahányszáz évvel később leírták a Biblia Ábrahámra vonatkozó részeit, akkor Észak-Szíria akkád és Dél-Irak sumér gyökerei már összeolvadtak, a térségben mindenki a sumér nyelvet és az akkád ékírást használta, a zsidók pedig egységesen káldeusnak hívták Mezopotámia népét. Az i. e. I. évezredbeli zsidóknak már totálisan összemosódott az, hogy Úr városa a déli, sumér területeken van, Ábrahám (Avram) pedig Északnyugat-Szíriából jött, valószínűleg egy szintén Úr nevű gyarmatvárosból. 

 

  Két. dolog itt fontos sztem :

1. A Palesztínába betelpülő zsidók jóval magasabb civilizációs szintet hoztak magukkal, mint az őslakosság : ez a későbbi eseményekből adódóan (pl. államalapítás) tény -ezeket az ismereteket valahonnan tanulniuk kellett (mintahogy minden nép az ismereteinek nagyobb részét tanulta 1 másik néptől)

 

2. ezek a zsidó törzsek nem jöhettek Egyiptomból, miért nem :

A. A Bibliai Exodusnak nincsen nyoma az egyiptomi forrásokban. És ezt erősíti némi logisztikai csavar, uis ha :

B.ha a zsidók teljes egészében Egyiptomból származnak, akkor gond van a létszámukkal, hiszen ha annyian voltak, h meghódíthatták Palesztínát, akkor se nem kelhettek át a Sínain, se nem bírta volna elviselni Egyiptom a munkaerő ilyen mértékű elvesztését, se nem tűrte volna el ezt, és hát Egyiptom akkoriban a világ egyik legerősebb hatalma volt. 

 

Előzmény: kilenctizenegy (2405)
Bélabá456 Creative Commons License 2017.02.21 0 0 2406

Ez sztem tök jó elmélet.....

Előzmény: kilenctizenegy (2403)
kilenctizenegy Creative Commons License 2017.02.21 0 0 2405

Az Ábrahám-féle honfoglalás sokkal régebbi, mint a másik kettő (Józsué és Mózes). A kabalisták szerint a Biblia betűi számok is, és ők jelentették ki, hogy Ábrahám i. e. 1943-ban ért a Kánaán földjére. Ez azért érdekes, mert a régészeti leletek alapján Kánaán földje kb. ennek az évszázadnak a kerül az Óbabiloni Birodalomat közvetlenül megelőző akkád városállamok érdekszférájába. Vagyis Levante ekkor nyílik össze kereskedelmileg Mezopotámiával. Ekkorra Mezopotámia már a kereskedelmi és kulturális egységesedés útjára lépett, az öntözéses földművelés, a katonai és államszervezési ismeretek, a városok közötti kereskedelem általánossá válása olyan civilizációs ugrást jelentett, ami nemsokára lehetővé tette a nagy birodalmak kialakulását. Babilont (Babili) száz éven belül megalapítják, Hammurappi kétszáz éven belül trónra lép és egységesíti az egész térséget a mai Északnyugat-Szíriától Délkelet Irakig.

 

Ez volt akkor a világ közepe gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben, a Földközi tenger partvidéke ehhez képest elmaradott volt. Jerikó, Damaszkusz, Ebla vagy Karkemis lehet, hogy ugyanolyan régiek, mint Uruk, Umma vagy Lagas, de ebben az időszakban egyértelműen stagnálnak. A fejlődést a mezopotámiai hatás hozza el, ami lehetett időszakos hódítás, de komolyabb kereskedelmi kapcsolatfelvétel is. Levantéba telepesek érkeztek Észak-Szíriából, magukkal hozva a fazekasság vívmányaitól Él és Baál kultuszáig sok mindent. Amikor ezer valahányszáz évvel később leírták a Biblia Ábrahámra vonatkozó részeit, akkor Észak-Szíria akkád és Dél-Irak sumér gyökerei már összeolvadtak, a térségben mindenki a sumér nyelvet és az akkád ékírást használta, a zsidók pedig egységesen káldeusnak hívták Mezopotámia népét. Az i. e. I. évezredbeli zsidóknak már totálisan összemosódott az, hogy Úr városa a déli, sumér területeken van, Ábrahám (Avram) pedig Északnyugat-Szíriából jött, valószínűleg egy szintén Úr nevű gyarmatvárosból. 

 

Ábrahám vándorlásának és honfoglalásának története nem más, mint az Él-hívő kánaánita civilizáció eredetmítosza, amely a mezopotámiai gazdasági, társadalmi és kulturális hatást, mezopotámiai bevándorlást örökíti meg az i. e. XX. század környékéről. A sokkal később, Arábia felől bevándorló Jahve-hívő zsidó nép szent könyveibe úgy került be, ahogy az összes többi kánaánita történet, ahol az Örökkévaló neve Él vagy Elohim (Él háznépe). A kánaánitákat ugyanis Józsué pusztai zsidói a bibliai történetekkel szemben nem irtották ki írmagostul, barmaikkal együtt, hanem magukba olvasztották őket, sok-sok gazdasági és kulturális vívmányukat hasznosítva.

Előzmény: Kaspar Herrenberger (2404)
Kaspar Herrenberger Creative Commons License 2017.02.20 0 0 2404

Figyelemre méltó teória, valahol én is olvastam hasonlót, bár az meg azt állítja, hogy a zsidók őseinek egy része kelet felől, Észak-Mezopotámiából érkezhetett (Ábrahám vándorlásának története a Bibliában), a másik pedig Egyiptomból vagy az Egyiptom és Izrael között elterülő félsivatagos pusztaságokból (Mózes, ill. Józsué népének vándorlása).

Valószínű, hogy valóban több szemita bevándorlási hullám volt, még ha régészetileg ezek egyenlőre nem is nagyon különíthetőek el.

Előzmény: kilenctizenegy (2403)
kilenctizenegy Creative Commons License 2017.02.20 0 0 2403

Szerintem a Jozsué-féle honfoglalásnak semmi köze Egyiptomhoz.

 

A héber nyelv szemita, mégpedig arábiai eredetű szemita. A "hegy tetején égő" istenség képe egy sokkal fejletlenebb, nem csak az egyistenhitet, de az emberalakú isteneket is megelőző korszakból való: a természet ritkaságait transzcendens tulajdonságokkal felruházó korszakból. Dél-Arábiában Mohamed koráig dívott a csodatévő kutak, források, fák tisztelete. Délnyugat-Arábiában pedig még nyolcezer éve is voltak működő vulkánok. Számomra ezekből több mint nyilvánvaló, hogy a több gyökerű zsidóságnak volt legalább egy olyan összetevője, amelyik Délnyugat-Arábiából vándorolt be. Ezek bőven bolyonghattak negyven évig az Arab-félsziget sivatagaiban, mire elérték a Kánaánt. És ez esetben az is teljesen logikus, hogy miért a Nébó hegyéről látták meg először a Kánaánt, és miért Jerikó volt az első város, amit elértek. 

 

A Sínai-félszigeten Egyiptomból negyven év alatt négykézláb is át lehet érni. És aki onnan jön, az nem az ellenkező irányból éri el a Kánaánt.

 

Nyilván jöttek Egyiptomból is, de az egy másik kor, egy másik társaság volt. Azokat Mózes vezette, a pusztában bolyongókat pedig Józsué. A két mítosz párhuzamosan fennmaradt, és amikor a Tórát kanonizálták, összedolgozták a kettőt (meg a harmadikat, az Ábrahám-félét), mert addigra az uralkodó nézet az volt, hogy a zsidóság egy gyökerű, és az Örökkévaló egyszerre választotta ki őket. Ebbe nem fér bele, hogy évszázadokon át újabb és újabb népcsoportok érték el a Kánaánt, és pont az egyistenhit és a Mózesi törvények elfogadásának útján váltak egy néppé évszázadok alatt.

Előzmény: Festéktüsszentő H. Benő (2380)
Afrikaans8 Creative Commons License 2016.12.21 0 0 2402

TÁBOROK, HALÁLTÁBOROK

Karsai László


A koncentrációs tábort mint „börtönt”, abban a formában, ahogy az a totalitárius rendszerekben (Szovjetunió, náci Németország, „szocialista” Kína stb.) elterjedt, a britek találták ki, még a búr háború (1899–1902) idején. Körülbelül 150 000 nőt és gyereket zártak koncentrációs táborokba. A britek farmokat égettek föl, több száz fős gyalogmenetekben hajtották foglyaikat a lágerekbe. A brit uralom ellen lázadók hozzátartozóit a táborokban éheztették, legalább 35 000 ember pusztult el a fogságban, többségük éhezés vagy fertőző betegségek következtében. Búrpárti brit parlamenti képviselők nevezték „concentration campnek” ezeket a táborokat. A kifejezést először a kubai spanyolellenes gerillák számára létesített „reconcentrado” táborokkal kapcsolatban használták. (Finkelstein 1998, 80–81) 

A náci és szovjet koncentrációs táborok összehasonlítása szakmai és erkölcsi szempontból is teljességgel jogosult. Hannah Arendt filozófus, Primo Levi író és mások már évtizedekkel ezelőtt megállapították, hogy a táborok/lágerek kisebb mértekben, de jobban észlelhető jellegzetességekkel reprodukálták a totalitárius állam hierarchikus struktúráját. A koncentrációs tábor nem túlzás, nem anomália, hanem a totalitárius nemzetnevelő, világmegváltó „terv”, célkitűzés logikus következménye. (Todorov 1996, 28–29) Primo Levi találó definíciója szerint a lágerek: „…kicsinyített léptékben, de a jellegzetes vonásokat felnagyítva reprodukálták a totalitárius állam hierarchikus szerkezetét, amelyben minden hatalom felülről ered, s amelyben az alulról jövő ellenőrzés szinte lehetetlen.” (Levi 1990, 53) A Szovjetunióban nem indusztrializálták a gyilkolást, a Gulag foglyait általában halálra dolgoztatták. De föltehető az a kérdés, mi az emberségesebb: néhány perc alatt elgázosítani valakit, vagy hónapokig éheztetve halálra dolgoztatni? Nem biztos, hogy jól jártak azzal a foglyok, hogy a bolsevik lágerekben őreikkel azonos nyelvet beszéltek. (Todorov 1996, 133) 

A náci koncentrációs táborokba zárt zsidók pontosan tudták, hogy nem börtönbe vagy internáló táborba kerültek. A börtönök rabjai tudják, hogy milyen vádak alapján, hány évre, hónapra ítélték el őket. A zsidók számára, ahogy azt Primo Levi megfogalmazta: „…a láger nem büntetés, nekünk [ti. a zsidóknak – K. L.] nem is fog letelni: a láger a germán társadalom kebelén belül nekünk kijelölt, időtől független létforma.” (Levi 1994, 104) 

A nácik rendszerük ideológiai, politikai ellenfeleit koncentrációs táborba zárták, mivel tevékenységüket a nép szempontjából ártalmasnak, károsnak vélték. A Szovjetunióban a leglelkesebb sztálinistát is bármikor lecsukhatták. A nácik a nép kártevőit (Volksschädlingen) két csoportra osztották: átnevelhetőkre és javíthatatlanokra. Ez utóbbi kategóriába tartoztak a szociáldemokrata és kommunista párt vezetői és parlamenti képviselői, szakszervezeti funkcionáriusok, főleg, ha ráadásul még zsidó származásúak is voltak. (Pingel 1980, 4) 

A koncentrációs táborok országos hálózatának megszervezésével a nácik elsősorban meg akarták félemlíteni az embereket. Ahogy azt a korabeli vicc is megfogalmazta: „Hallgatni arany, beszélni Gestapo…” (Glazar 1995, 4) Ahogy az SS fokozatosan az egész bűnügyi és közrendőri apparátust befolyása alá vonta, úgy kerültek ki a lágerek is az igazságszolgáltatás jogköréből. A hagyományos rendőri – igazságügyi – bírói apparátus egyes tagjai eleinte megpróbáltak ellenállni. Nem a weimari demokrácia utóvédharcáról volt szó, hanem hatásköri rivalizálásról. De több olyan rendőr, ügyész, bíró akadt, még a náci Németországban is, akik megpróbálták legalább a törvényesség látszatát megőrizni. (Pingel 1980, 9) 

1933. március 22-én München mellett, Dachauban szervezték meg az első olyan koncentrációs tábort, amely hamarosan az SS kizárólagos felügyelete alá került. Ha a korabeli Szovjetunióval vetjük össze, a náci terrorgépezet működése viszonylag csekély számú embert érintett. 1933. január 30-tól július 31-ig közel 30 000 embert vettek rövidebb-hosszabb időre „védőőrizetbe”. Dachau is átnevelőtábor volt, hivatalosan csak annyit akartak elérni, hogy a „félrevezetett” embereket be lehessen illeszteni a (nácik vezette-nevelte) társadalomba. (Pingel 1980, 12) 

1933 végén a dachaui táborparancsnok, Hilmar Wäckerle gyakorlatilag teljhatalommal ruházta fel alárendeltjeit. A müncheni főállamügyész tiltakozott, kifejtve, hogy egy táborparancsnoknak nincs joga foglyokat kivégeztetni. Az első halálesetek után megindult a hivatalos ügyészi vizsgálat, Himmler kénytelen volt leváltani Wäckerlét, utóda Theodor Eicke lett. (Aronson 1980, 22–23) 

Uralma alatt Dachau hamarosan országszerte a legrettegettebb koncentrációs tábor lett. A Dachauval kapcsolatos „ellenséges” propagandát Goebbels fényképekkel gazdagon illusztrált helyszíni riportokkal, cikkekkel próbálta ellensúlyozni. A képek jól táplált, békésen dolgozó, szabad idejükben sportoló, pihenő foglyokat ábrázolnak. Mint oly sok esetben, amikor a valóság és a róla elterjeszteni kívánt „hivatalos” kép között túlságosan nagy az ellentmondás, ezek a „megrendelt” riportok senkit sem győztek meg. Ezt Goebbels propagandistái is belátták, és abból a hivatalos, rasszista elvből kiindulva, hogy visszaeső bűnöző csakis genetikusan deformált egyén lehet, a dachaui riportokban csak durva, állatias kinézetű foglyokat mutattak. (Pingel 1980, 12) 

1934–1936 folyamán évente átlagosan 5000–7000 embert vittek hosszabb-rövidebb időre koncentrációs táborba a náci Németországban. A letartóztatottak 90 százaléka kommunista, szociáldemokrata párttag, szakszervezeti aktivista volt. A foglyoknak körülbelül 10 százaléka volt zsidó, zömük a fenti három „politikai” kategória valamelyikébe tartozott, ezért és nem szüleik, nagyszüleik vallása miatt kerültek táborba. 1937 végén a koncentrációs táborban tartottak összlétszáma hétezer fő volt a náci Németországban. (Bauer 1982, 107) Dachauban 1933-ban 24, 1936-ban 10 fogoly halt meg. (Pingel 1980, 7–8) 

A zsidók többé-kevésbé szisztematikus letartóztatása és koncentrációs táborokba szállítása 1938. június 15-én kezdődött. Ezen a napon minden zsidót (kb. 1500 főt) koncentrációs táborba vittek, akiről a rendőrségen volt „akta”, beleértve a közlekedési kihágásokat elkövetett szabálysértők dossziéit is. (Bauer 1982, 107) 

1939 szeptemberében a Harmadik Birodalomban hat nagy koncentrációs tábor működött: Dachau, Sachsenhausen-Oranienburg, Mauthausen, Flossenbürg, Buchenwald és Ravensbrückben egy női tábor. A második világháború kitöréséig összesen körülbelül 165 000–170 000 emberről mondhatjuk el, hogy megjárta a nácik táborainak valamelyikét. 

A világháború idején a nácik által megszállt területeken és magában a Harmadik Birodalomban koncentrációs táborok sokaságát szervezték meg. Egyedül Lengyelországban közel 6000 kisebb-nagyobb tábort állítottak föl. Maguk a nácik funkciójuk szerint kategorizálták a lágereket. Voltak hadifogoly- és munkatáborok, kényszermunka-táborok, gyűjtőtáborok és kitelepítőtáborok, büntetőtáborok és végül a „megsemmisítő intézmények” (Vernichtungsantalt), vagyis a haláltáborok. Ez utóbbi kategóriába csak azokat a táborokat soroljuk, amelyekben nem volt szelektálás, az ide deportált zsidókat azonnal megölték. Négy ilyen tábor volt: Belzec, Sobibór, Treblinka és Chelmno (Kulmhof). Auschwitzban és a lublin-majdaneki koncentrációs táborban a munkaképesnek ítélt foglyokat kiválogatták, a többieket ölték meg. (Weiss 1980, 115–116) 

Körülbelül egymillió zsidó dolgozott, inkább rövidebb, mint hosszabb ideig a nácik számára a második világháború idején, közülük alig 100 ezren maradtak életben, jó részük 1944-ben deportált magyar zsidó volt. (Friedman 1984, 37) 

Teljesen alaptalan, német okmányokkal sem alátámasztható feltevés, hogy a németek azért szervezték meg a legtöbb koncentrációs tábort és magukat a haláltáborokat is Lengyelországban, mert a lengyelek antiszemiták voltak. A náciknak ennél praktikusabb okaik voltak: Lengyelország meghódított terület volt, ahol bármit megtehettek. Itt nem volt kollaboráns kormány, hatóság vagy mozgalom, amelynek esetleges érzékenységére tekintettel kellett volna lenni. Keletebbre, a Szovjetunió területén még harcok folytak, és 1942 folyamán egyre aktívabbá váltak a partizánok is. A földrajzi tényezők is kedvezőek voltak: az esetleges menekülőket északon a tenger, nyugaton Németország, délen a fasiszta Szlovákia várta. (Madajczyk 1980, 55) 

De a legfontosabb ok: a „halálgyárakban” (a haláltáborokban) feldolgozandó „nyersanyag”, vagyis a zsidók itt éltek a legnagyobb számban. A Wehrmacht és az SS, a hadiipar és a tömeggyilkosok konfliktusa a koncentrációs táborokban is megnyilvánult. Speer gyártani akart, Himmler gyilkolni. 
A hadiüzemek, az égető munkaerőhiány miatt sürgették az SS-t, adjon át minél több foglyot, kényszermunkára. Az SS fejpénzt kapott a gyáraktól, és nem különösebben törődött azzal, hogyan bánnak az üzemekben a foglyokkal, hiszen könnyű volt zsidókkal, hadifoglyokkal pótolni őket. 

Auschwitz, mint már említettük, „vegyes” tábor volt, vagyis a birkenaui haláltábor mellett munkatábor is volt itt. Auschwitzhoz altáborok sokasága tartozott, ezek mind Rudolf Höss parancsnoksága alatt álltak. 1940. május 20-án kezdték el építeni az auschwitzi tábort Sachsenhausenból ide szállított 30 bűnözővel. A német származású foglyok többsége Auschwitzban a tábori hierarchia kulcspozícióiba került, kápók, barakkparancsnokok (Blockälteste) stb. lettek. Jelentős számban kerültek Sziléziából német foglyok Auschwitzba, akik nemcsak antiszemiták, de lengyelellenesek is voltak, ráadásul bilingvisek, tehát veszélyes volt közelükben még csak megszólalni is. (Langbein 1980, 274) 

Auschwitzban a munkatáborban, mint általában a náci táborokban, főleg négy ok miatt haltak meg az emberek: túl sok munkát végeztettek velük, túl kevés élelmet kaptak, a barakkokban az elviselhetetlen mértékű zsúfoltság lehetetlenné tette a kevés pihenőidő kihasználását is, a piszok és az elemi egészségügyi ellátás hiánya pedig gyors halálra ítélte a betegeket. 

1941 júniusában az auschwitzi lengyel és cseh nemzetiségű foglyok létszáma már meghaladta a 17 ezret. Itt eleinte pontos nyilvántartást vezettek, a foglyokat beérkezésük sorrendjében, bal alkarjukra tetovált számokkal jelölték meg. Más lágerekben ilyesmit nem műveltek a nácik. A számok, melyeket a foglyoknak csíkos fogolykabátjuk hátán is viselniük kellett, elárulták, hogy az illető körülbelül mikor került a táborba. Akinek csak öt számjegye volt, az régi táborlakónak számított. 

Primo Levi 1943 telén került Itáliából Auschwitzba. Emlékirataiban annak a véleményének adott hangot, hogy a koncentrációs táborokat legnagyobb számban azok élhették túl, akik csak magukkal törődtek, minden alkalmat megragadtak, hogy élelemhez jussanak, és adott esetben gátlástalanul kiszolgálták a kápókat, az SS-eket. Tadeusz Borowski, Jean Améry és mások is leírták, hogy a táborokban végtelenül egyedül maradtak a foglyok, a morális értékek eltűntek, az emberekből állatot csináltak. (Todorov 1996, 31–32) Az állatvilággal kapcsolatos példálódzás, bár igen elterjedt, mégis félrevezető. A különböző állatfajok egyedei nem kínozzák, nem öldöklik csoportjuk tagjait. A dzsungelben a csoportszolidaritás, a „családi”, „rokoni” kapcsolatok megmaradnak. A nácik mindent elkövettek, hogy embertelen életkörülményeket teremtsenek foglyaik számára. Primo Levi és társai Auschwitzban néhány hónap alatt, az éhezés, a kínzások, a kényszermunka következtében már úgy éltek, akár az állatok. „Nemcsak a hazánkat felejtettük el, nemcsak a kultúránkat, hanem a családunkat, a múltunkat és a magunk elé képzelt jövőt is, mert csak a jelennek éltünk, akár az állatok” – írta Levi. (Levi 1990, 92) 

A náci táborokban módszeresen kínozták, gyötörték a foglyokat. Amikor Franz Stangltól később megkérdezték, hogy ennek mi értelme volt, hiszen úgyis valamennyi foglyot meg akarták ölni, így válaszolt: „Hogy a műveletek gyakorlati végrehajtásával megbízott emberek megfelelő állapotba kerüljenek. Hogy el tudják végezni a munkájukat.” (Levi 1990, 159) 

A koncentrációs táborok túlélői közül azok, akik megírták emlékirataikat, saját magukról általában azt állítják, hogy keményen kitartottak, segítették gyengébb, elesettebb bajtársaikat. Ritka esetben elismerik, hogy olykor még szerencséjük is volt, de a hangsúlyt zömmel arra helyezik, hogy ők milyen erősek, ügyesek, ravaszok stb. voltak. A zsidó túlélők által írott emlékiratokban ritkán kerülnek elő zsidó kápók, az SS-ek segítői általában lengyelek, szlovákok, németek. A kivételesen ritka, őszinte emlékiratok közé tartozik Garai András munkája. Mély megvetéssel, gyűlölettel ír Weiss bácsiról, a kövér bécsi zsidóról, aki Auschwitz-Birkenauban a deportáltakat fosztogatta. Garai említi a zsidó kápókat is, akik a jó ellátásért képesek voltak agyonverni saját testvérüket, édesapjukat. „Az éhség mindenre képessé teszi az embert” – fűzte hozzá, nem mentségül, hanem magyarázatul Garai. (Garai 1995, 18, 25) 

Primo Levi egyenesen „szomorú emberi jelenségnek” nevezi a lágerben hatalomhoz, tisztséghez jutott zsidót. „Egyesül benne a jelen és a múlt minden atavisztikus szenvedése és a hagyományosan belénevelt idegenek iránti ellenérzés – szóval aszociális, érzéketlen szörny” – írja Levi, hozzáfűzve, hogy ez a fajta ember a német lágerszerkezet „tipikus terméke”, aki „elnyomói iránti kíméletlen gyűlöletét ésszerűtlen módon az elnyomottak ellen fordítja.” (Levi 1994, 114–115) 

Bizonyos, hogy az emlékiratok alapján nem lehet megérteni, nem lehet igazán felfogni, mi is történt ezekben a táborokban. Amikor Alekszander Szolzsenyicin megírta az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényét, a nácik táborait sem ismerő nyugati, baloldali intellektuellek elborzadtak: lehetséges, hogy a metsző szibériai hidegben ártatlan embereket kényszermunkára vezényelnek? Szolzsenyicin később megírta, hogy egyik olvasója figyelmeztette: kisregényének főszereplője nagyszerű körülmények között raboskodhatott, ha táborában egy macska békésen mászkálhatott. A foglyok tehát nem voltak olyan éhesek, hogy azonnal széttépjék és felfalják a cicát. (Szolzsenyicin 1993, 2, 220) Bírálója, a Kolima poklát túlélő Varlam Salamov azért is szemrehányást tett az írónak, hogy Gyenyiszovics kanalat hordott magánál, „amikor tudott dolog, hogy minden lágerbeli főtt étel folyékonyként fogyasztható, kiszürcsölhető.” (Uo.) A náci táborokról szóló visszaemlékezések tömegében szinte alig akad olyan, amelyben arról olvashatnánk, hogy a végsőkig kimerült, a szó szoros értelmében halálra éheztetett foglyok halott bajtársaik húsával próbálták éhségüket csillapítani. Garai András (1944-ben 16 éves volt) 1945 őszén emlékirataiban bevallotta, hogy 1945 tavaszán a lágerben „…az első éhező megjelent a hússal. Rágcsálta, ízlett neki. Jó sülthús volt. Aztán követték példáját mások is, és rágták a véres, mócsingos – emberhúst! Megborzongtunk. És ettől kezdve jött a hajsza önmagunkkal, önmagunkért. Az emberhús csábított, és az érzékeink undorodtak.” (Garai 1995, 99–100) 

Todorov – Primo Levi emlékiratait elemezve – az „emlékezés szégyenéről” ír. A túlélőknek olyan tettekre kellene emlékezniük (és csak nagyon kevesen teszik ezt meg), amelyekre rákényszerültek, hogy túlélhessék a lágert. Emlékezniük kell azokra a szégyenletes körülményekre, amelyek között éltek, a szennyre, piszokra, a tehetetlenségre. Az emlékezés szégyene a túlélő szégyenével párosul. Sok túlélő érzi úgy, hogy valaki más helyette halt meg, aki kevésbé volt szerencsés, aki nem bírta a létért folytatott mindennapos küzdelmet. Levi szerint a legrosszabbak, vagyis a legéletrevalóbbak élték túl, a legjobbak mind meghaltak. (Todorov 1996, 263–264, és Levi 1990, 22–25) Levi önkínzó kérdése: „Szégyelled-e, hogy másvalaki helyében élsz? Mégpedig náladnál önzetlenebb, érzékenyebb, bölcsebb, hasznosabb, náladnál érdemesebb valaki helyében?” (Levi uo., 100 és 101–102) Levi egészen odáig jutott, hogy azért is szégyellni kezdte magát, mert embernek született, hiszen ember-szörnyek követték el vele és társaival a szörnyűségeket. „Szégyen embernek lenni, mert ember építette Auschwitzot” – fogalmazta meg Levi. (Idézi Todorov 1996, 265) 

A túlélők, akár bevallják ezt, akár nem, tudják, hogy a többiek nélkül, azok nélkül, akik akár csak egyetlenegyszer is segítettek vagy legalább segíteni próbáltak rajtuk, ők sem élhették volna túl a koncentrációs tábort. (Todorov 1996, 86) Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a lágerek foglyainak óriási többsége nem élte túl a nácik uralmát, az ő élményeikről, tapasztalataikról csak a túlélők tudósítanak minket. Sok túlélő nagyon is tisztában van azzal, hogy az emberek többsége nem akarja hallani az igazságot – „kápókat vagy hősöket akarnak” – ezért ennek az „elvárásnak” megfelelően írják meg emlékeiket. (Huppert 1983, 157) 

A lágeremlékiratok zömét, Primo Levi ismeretei szerint is „szinte kizárólag” olyanok írták, akik hozzá hasonlóan nem járták meg a koncentrációs táborok poklának „legmélyebb bugyrát”. (Levi 1990, 15) 

A nácik táboraival kapcsolatban ránk maradt, sok esetben igen pontatlan adatok, számok azt mutatják, hogy a túlélők zöme fiatal, egyetemista vagy főiskolás volt. Ez talán annak bizonyítéka, hogy az életkor mellett bizonyos intelligencia, képzettség is kellett ahhoz, hogy valakinek legyen némi esélye a túlélésre. Maga Levi 1986 szeptemberében adott egyik interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy nem volt általános szabály, kinek volt nagyobb esélye arra, hogy túlélje Auschwitzot. Nyilvánvalóan jobbak voltak annak az esélyei, aki jó fizikai állapotban érkezett a táborba, és tudott németül. De ezen túl már csak a szerencse számított. Levi elmondta: látott ő okos és buta túlélőket, bátrakat és gyávákat, gondolkodókat és bolondokat. (Levi 1993, 180) Auschwitzban a 150 ezer alatti kleine Nummer (kis számok – K. L.), vagyis azok, akik bal alkarjukon ennél kisebb regisztrációs számot viseltek, 1944-ben már alig pár százan voltak. De közönséges Häftling (fogoly – K. L.) egy sem volt köztük. Csak az orvosok, a szabók, a cipészek, a zenészek, a szakácsok, a fiatal és mutatós homoszexuálisok és egyes tábori elöljárók barátai vagy földijei és azok a kegyetlen, életerős és embertelen egyének, akikből a nácik kápókat, barakkfelügyelőket stb. csináltak. (Levi 1994, 112) 

Treblinkát igen kevesen, mintegy ötven-hetven ember élte túl. Richard Glazar közülük való, és emlékirataiban megírta: a haláltáborban az állandó foglyok, tehát azok, akiket az áldozatok ruháinak válogatásánál, az ékszerek osztályozásánál stb. dolgoztattak, ha sűrűn érkeztek transzportok, dúskáltak minden földi jóban. Elegáns ruhákat tudtak maguknak válogatni, akár naponta válthattak selyeminget, alsóneműt, míg ha ritkán érkeztek a deportáltak, akkor éheztek. 1942–1943 telén, a varsói gettó foglyainak legyilkolása után hosszú hónapokig csak ritkán deportáltak zsidókat Treblinkába. Ezért fogadták 1943 tavaszán az első bulgáriai, görögországi transzportokat Glazar és társai boldog örömmel. (Glazar 1995, 90–91) Garai András is látta Auschwitzban a „kanadistákat”, azokat a foglyokat, akik a ruhák, csomagok osztályozását végezték. Ezek „…kövér pasasok, akik kizárólag szardínián, süteményen, csokoládén, gyümölcsön éltek” – írta emlékirataiban. (Garai 1995, 53) 

Auschwitzban 1942. március 22. és 1943. június 28. között négy nagy krematóriumot építettek. Ezeknek szerves tartozékuk volt az alagsorukban előre beépített gázkamra. Höss szerint a két legnagyobb létesítményben egyszerre 2000 embert tudtak megölni, a csúcsteljesítmény 4576 halott volt 24 óra alatt. A halott nők haját lenyírták, Bajorországba szállították. A halottakat a krematóriumokban elégették, a hamvakat a föld trágyázására, valamint haleledel készítésére használták. (Langbein 1980, 276) 

A gázkamrák előtt 2000 fő befogadására alkalmas, fürdőcsarnokhoz hasonlító terem volt. Az ide beterelt embereknek le kellett vetkőzniük, szappant, törülközőt kaptak. Innen lépcső vezetett a szűk gázkamrákba, melyek falain tusolók voltak. Az álcázás, a megtévesztés itt ért véget, az embereket valósággal bepréselték a helyiségbe, meztelenül, egymáshoz tapadva álltak. Miután a légmentesen szigetelt ajtókat bezárták, a gyilkosok vártak egy ideig, hogy a gázkamrában a hőmérséklet a testek melegétől emelkedjen. A gázkamrák tetején három szeleppel ellátott, kéményszerű nyílás volt, gázálarcot viselő SS-emberek ezeken keresztül szórták le az addig légmentesen lezárt pléhdobozokban tárolt Ziklon-B port. Eredetileg ezt a szert tetves ruhák fertőtlenítésére használták. A méreg, mely magasabb hőmérsékleten a levegővel elkeveredik, belélegezve néhány percen belül fulladásos halált okoz. (Munkácsi 1947, 97–98) 

A gázkamrákból a zsidó Sonderkommando tagjai cipelték ki a hullákat, a gyűrűket, ékszereket, arany- és platinafogakat külön „szakemberek” gyűjtötték össze. Havonta átlagosan 10-18 kilogramm aranyat szállítottak Auschwitzból Németországba. 

1942. szeptember 2-án dr. Kremer SS-orvos auschwitzi naplójába feljegyezte: „Első alkalommal 3 óra körül különleges akció odakint. Ehhez képest Dante pokla majdhogynem komédiának tűnik. Nemhiába nevezik Auschwitzot megsemmisítő tábornak.” Három nappal később pedig azokat a szavakat vetette papírra, amelyeket évtizedek óta előszeretettel idéznek az Auschwitzcal foglalkozó művek: „Ma délben különleges akció a zsidó koncentrációs táborban. Barbárok. 
A borzalmak borzalma. Pfúj. Thilonak igaza van, amikor azt mondja nekem ma, hogy mi itt az anus mundinál [a világ végbélnyílása – én kiemelésem – K. L.] vagyunk. Este 9 körül ismét egy különleges akció, hollandok. Az ehhez felkészítő kezelés áll negyed liter pálinkából, 5 cigarettából, 100 gr kolbászból és kenyérből; az emberek tolongtak az ilyen akcióhoz.” Dr. Kremer nem kapott idegösszeroppanást, szeptember 23-án naplójában feljegyezte, hogy Pohl Obergruppenführer tiszteletére igazi díszvacsorát adtak. „Ez állt sült halból, annyi, amennyit mindenki kívánt, eredeti babkávéból, kitűnő sörből és szendvicsekből.” (NO – 3408.) 

1942–1943 folyamán a foglyok 19–25 százaléka halt meg havonta Auschwitzban. A lengyel ellenállók túlságosan sok, nagyon pontos információt küldtek Londonba ebből a táborból is, ezért Himmler mérsékletre intette Hösst. 1943 áprilisában a halálozási arányszám megközelítette a tíz, májusban pedig az öt százalékot. Ennek ellenére Hösst 1943. november 11-én leváltották. (Langbein 1980, 282) 

Robert Jay Lifton szerint a náci rendszer biokrácia volt, nem abban az értelemben, hogy biológusok irányították volna, hanem azért, mert rasszista-antiszemita politikusok voltak vezetői. Rasszista antiszemiták voltak azok az orvosok is, akik ezekben a táborokban az SS gyilkoló gépezete szolgálatába álltak. A rasszista antiszemiták szerint a zsidó nem ember, hanem fertőző, veszélyes bacilus, tetű, baktérium stb. Zsidókon kísérletezni, őket gyilkolni tehát nem jelenti a hippokratészi eskü megszegését. (Lifton 1980, 213) 

Az auschwitzi rámpán eleinte SS-tisztek végezték a szelektálást. Az SS auschwitzi orvosai, Mengele és kollégái természetesen semmiféle érdemi orvosi munkát sem végeztek a szelektálások során. Csak végigmérték az előttük álló deportáltat, és intettek, hogy melyik sorba álljon: amelyikből a gázkamrába, vagy amelyikből a kényszermunkára vezetik az embereket. (Garai Andrást és Pécsről deportált társait 1944. július 8-án éjjel Auschwitz-Birkenauban szelektálták. „Egy riadóautó reflektorai előtt vonultunk el, egy SS tiszt vigyorogva szabta meg az útját, kinek jobbra, kinek balra” – írta emlékirataiban. [Garai 1995, 14]) 

Az SS-doktorok végezték a gázkamrák ellenőrzését, „munkájuk” abból állt, hogy benéztek a légmentesen szigetelt ajtókon lévő kémlelőnyílásokon, és megpróbálták megállapítani, hogy a megmérgezettek megfulladtak-e már. Ezek a náci orvosok végezték a szelektálást a munkatáborok gyengélkedőin, általában injekciókkal segítve át a túlvilágra a betegeket. De ott voltak a kivégzéseknél is, ők állapították meg hivatalosan a halál beálltát. Ők gyártották sorozatban a táborokban elhalálozottakról a zárójelentéseket, a legváltozatosabb halálnemeket írva a kartonokra. (Garai András is kételkedett abban, hogy volt-e értelme a náci orvosok munkájának. „Ha valaki elolvassa ezeket a vég nélküli halállistákat, elhiszi, hogy így történt? Vajon ők maguk elhiszik? Ha megnyerik a háborút, nem lesz, aki megkérdezhetné, mit csináltak a zsidókkal. Ha pedig elvesztik, ki fogja elhinni, hogy Európa zsidósága hasmenésben és vesebajban pusztult ki?” [Garai 1995, 48]) 

A lágerekben a náci orvosok széles körű emberkísérleteket folytattak. Az Untermenschek körébe sorolt népeknél a születési szám csökkentését tartották kívánatosnak, ezért kiterjedt sterilizációs kísérleteket végeztek röntgensugárzással, különféle injekciókkal. Nők ezrein végeztek csonkolásos operációkat is. Katonai célú kísérleteket is folytattak, vizsgálták, hogy az emberi szervezet milyen szélsőséges hőmérséklet-ingadozást bír ki maradandó károsodás nélkül. (Lifton 1980, 218–219) A magyar cigány holokauszt egyik túlélőjétől tudjuk, hogy őt, az életerős fiatal férfit többször is szinte halálra fagyasztották, majd jól fűtött terembe vitték, ahol két jól táplált, meztelen női fogoly próbálta magához téríteni. Az SS orvosai kémlelőnyílásokon keresztül nézték, mennyi idő alatt tér magához annyira, hogy képes legyen szexuális kapcsolatot létesíteni a nőkkel. A cigány túlélőnek Magyarországon 1983-ig négy mongoloid idióta gyermeke született. (Visszaemlékezését lásd Sára 1983) Tudjuk, hogy Dachauban már 1942 őszétől folytattak ilyen „kísérleteket”, ugyanis dr. Rascher SS Hauptsturmführer október 3-án kért először négy cigány nőt ilyen „felmelegítési” akcióhoz. (NO – 285.) November 5-én már meg is érkezett a négy nő a ravensbrücki női koncentrációs táborból. Mivel egyikük tiszta nordikus fajta volt (szőke haj, kék szem, megfelelő fej- és testforma, 21 és háromnegyed éves), annak ellenére, hogy önként jelentkezett, dr. Rasche nem alkalmazta a „kísérleteinél”. (NO – 323.) 

Dr. Rascher 1943. február 17-én Himmlernek írott jelentésében dr. Grawitz SS Gruppenführerrel folytatott szakmai vitájáról számolt be. Dr. Grawitz kételkedett abban, hogy azokat az embereket is ugyanolyan gyorsan fel lehet éleszteni, akik a hideg levegőn fagytak meg, mint azokat, akik hideg vízben. Dr. Grawitz száz kísérleti bizonyítékot követelt, Rascher dr. pedig jelentése elküldése pillanatáig már 30 emberkísérlettel bizonyította igazát. A foglyokat 9–14 órán keresztül meztelenül tartották mínusz 27-29 fokos hidegben, majd egyórás szállítás után forró fürdőbe tették őket. Egy órán belül valamennyi fogoly magához tért, bár többnek a keze és lába fehérre fagyott. Egyes esetekben könnyű fáradtság és némi hőemelkedés következett be a kísérletet követő napon. Dr. Rascher sajnálkozva jelentette, hogy az SS Birodalmi Führere által kért „szauna”-kísérletet nem tudta végrehajtani, mert 1942 decemberében és 1943 januárjában túl meleg volt a szabadtéri kísérletekhez. (PS – 1616.) 

Dr. Rascher Dachauban a Luftwaffe megbízásából magaslégköri kísérleteket is végzett. Ezek abból álltak, hogy egy légmentesen szigetelt teremből fokozatosan kiszivattyúzták a levegőt, és figyelték, hogy az oda bezárt fogolynak mikor robban szét a tüdeje. Más kísérletek során 20 000 méter magasságban uralkodó légköri viszonyokat szimuláltak, pedig a korabeli repülőgépek meg sem tudták ezt a magasságot közelíteni. A cél az volt, hogy megállapítsák, milyen magasságban jut forrpontra a vér, márpedig ez laboratóriumi körülmények között, emberáldozat nélkül könnyen megmérhető lett volna, sőt akár közönséges táblázatok segítségével ki is lehetett volna számolni. (Levi 1990, 157) 

Dr. Rascher 1942. május 11-én részletes jelentésben számolt be magaslégköri kísérleteiről Himmlernek. A VP-ken (Versuchspersonen – emberi kísérleti alanyok – K. L.) végzett kísérletek bebizonyították, hogy légnyomást kiegyenlítő kabin vagy megfelelő védőruha nélkül 12 km-nél magasabbra nem lehet repülni. A kísérletek egy részénél zsidó „bűnözők” voltak a VP-k, olyanok, akiket „fajgyalázásért” zártak koncentrációs táborba. Tíz esetben végeztek embóliakísérleteket, „rájöttek”, hogy 12 km-es magasságban fél óra alatt meghal a VP. Azt is kipróbálták, hogy húsz km-es magasságban meddig bírja a VP – 6 percig, pedig előtte 2,5 óráig tiszta oxigént lélegeztettek vele. Több VP-vel azt művelték, hogy miután elveszítette eszméletét, addig tartották víz alatt, amíg meg nem fulladt. Dr. Rascher a boncolás eredményéről is részletesen tájékoztatta Himmlert. (NO – 220) 

Mások a trópusi betegségek elleni új gyógyszereket próbálták ki a zsidó foglyokon. 

Josef Mengele álma is az volt, hogy minél több germán népesítse be a Földet, ezért folytatta ikerkísérleteit. Azok a gyermekek, akik valamilyen szempontból felkeltették tudományos érdeklődését, jó esélyt kaptak arra, hogy túléljék Auschwitzot. Mengele azonban, ha úgy látta jónak, habozás nélkül bármelyik kísérleti alanyát megölte, felboncolta. 

Mengele külön is vizsgálta a törpéket. A deformált zsidó foglyokon végzett kísérleteivel azt kívánta bizonyítani, hogy a zsidó faj genetikusan romlott. Mengelét érdekelték a NOMA-rákkal fertőzöttek is. Ezek a szerencsétlenek az éhezés és főleg a szennyezett auschwitzi ivóvíz miatt betegedtek meg. Olyan mértékben lesoványodtak, hogy bőrük azokon a helyeken, ahol a hegyesebb csontokkal érintkezett (arc, könyök, térd stb.) átlyukadt. (Mengeléről lásd Nyiszli 1994 és Kádár–Vági 1999) 

A haláltáborok közül a chelmnóiban (megszakításokkal) 1941 decemberétől 1944 júliusáig gyilkolták tömegesen a zsidókat. A belzeci táborban 1942 márciusától decemberig, a sobibóriban 1942 áprilisától 1943 októberéig, a treblinkaiban 1942. július 23-tól 1943 októberéig, a lublin-majdaneki lágerben 1942 szeptemberétől 1943 novemberéig, az auschwitziban pedig 1941. november 26-tól 1944 novemberéig. (Hilberg 1985, 893–894) 

Auschwitzban valamikor 1944 késő őszén fejezték be a zsidók tervszerű, iparszerű legyilkolását. Amikor 1944 augusztusában a birkenaui Sonderkommando 200 tagját a nácik kivégezték, a többiek úgy döntöttek, hogy fellázadnak. 1944. október 7-én, miután a főtáboron kívül dolgozó foglyok segítségével néhány pisztolyt, kézigránátot szereztek, nekitámadtak őreiknek. Felrobbantották a 3-as számú krematóriumot, 3 SS-őrt megöltek és többet megsebesítettek. A lázadás résztvevőit még aznap agyonlőtték az SS-ek. 

Az auschwitzi tábort 1945 januárjában a Vörös Hadsereg elől menekülő nácik felszámolták. 1945. január 17-én felrobbantották a krematóriumokat, elégették a tábor irattárát. 48 000 férfit és 18 000 nőt hajtottak halálmenetben Németország felé. A holokauszt történetének egyik abszurd fejezete kezdődött most: az egyszer már „zsidótlanított” Németországba most ezrével, tízezrével deportálták „vissza”, gyalogszerrel, vonaton és teherautókon a zsidókat, hogy még néhány hónapig dolgoztassák őket, a teljesen reménytelen katonai helyzetben is. Primo Levi szerint azért vitték, terelték Németországba a zsidókat, hogy megőrizzék a lágerek, a tömeggyilkosságok titkát. („Nem számított, ha útközben meghalnak, egyvalami volt fontos: hogy ne beszélhessenek.” Levi 1990, 11) A táborban a nácik január 20-án lőttek agyon utoljára tömegesen embereket. 1945. január 27-én Auschwitzban 7650 csonttá soványodott, halálosan beteg zsidót találtak a szovjet katonák. 

Annak ellenére, hogy a tábor területén található 35 raktárból a nácik 29-et felgyújtottak, a felszabadítók találtak 368 820 férfiöltönyt, 836 255 női ruhát, 5525 pár női cipőt, fogsorokat, gyermekruhákat, fogkeféket és összesen 7 tonna emberi hajat. (Hilberg 1985, 983) A deportáltaktól elrabolt, de a Vörös Hadsereg birtokába került ingóságok mennyisége azért is figyelemre méltó, mivel az értékesebb áruneműt, amíg ezt biztonságosan tehették, szinte naponta vonatszerelvények vitték a Harmadik Birodalomba. Globocnik 1944. január 5-i jelentése szerint Treblinkából 2910 kg aranyat, 18 734 kg ezüstöt, 16 ezer karát értékű gyémántot és 7 millió amerikai dollár értékű készpénzt szállítottak Németországba. Franz Stangl jelentése szerint ezenkívül 25 vagon női hajat, 248 vagon női ruhát, 100 vagon cipőt, 400 ezer aranyórát és 145 ezer arany jegygyűrűt vittek Németországba. (Bartoszewski 1989, 24–25) A haláltáborok őrszemélyzete ezeket a szállítmányokat is rendszeresen fosztogatta, a hullarablók meglopták a Harmadik Birodalom polgárait. Maga Globocnik igen meg volt elégedve embereivel. 1943 őszén készült összefoglaló jelentésében azt írta Himmlernek, hogy alárendeltjei „becsületessége és tisztessége” volt a garancia arra, hogy a zsidóktól elszedett értékek épségben Németországba kerültek. (PS – 4024. Idézi Hilberg 1985, 951) 

A koncentrációs táborokba, mint a fenti adatokból is látható, óriási mennyiségű ruha, ékszer, gyűrű és készpénz került. A ruhák, ékszerek válogatásánál dolgozó, kivételezett zsidók, életük kockáztatása árán ugyan, de szintén loptak, „sikkasztottak”. Treblinkában és más lágerekben is valóságos lánckereskedelem alakult ki. A zsidók az őröket vesztegették meg, az őrök a parasztoktól vásároltak. A feketepiaci árakban is jól látható különbségek voltak. Közép-Lengyelországban egy szelet (300 gramm) kenyér 20 zlotyba került, Varsótól keletre már 40-be, és egyre drágább lett, ahogy Treblinka felé közeledünk. A haláltáborban már 500 zlotyt, vagy 10 dollárt, esetleg 5 aranyrubelt kértek a parasztok az éhező foglyoktól. (Glazar 1995, 105–107) 

Raul Hilberg definíciója szerint haláltábornak azt a tábort lehet nevezni, ahol az ember délben kiszáll a deportáló vonatból, és estére testét már elégették, ruháit összecsomagolták, és értékeivel együtt Németországba szállították. (Hilberg 1985, 863) 

Az auschwitzi és lublin-majdaneki „vegyes”, munka- és haláltáborokkal szemben a négy haláltábor viszonylag kis területet foglalt el, és alig néhány tucat ember végezte itt tömeggyilkoló „munkáját”. Az azonos tervek alapján épült haláltáborok átlagosan egy futballpálya nagyságúak voltak. 
A tábor egyik részében helyezték el a személyzetet, a tábori hivatalt, itt volt a vasútállomás és a zsidó foglyok szállása is. A tábor másik felében voltak a gázkamrák, krematóriumok és a zsidó Sonderkommando szállása. Körülbelül 20-30 SS szolgált ezekben a táborokban, főleg parancsnoki és adminisztratív pozíciókban. Ukrán és litván őrök mellett néhány szovjetunióbeli Volksdeutsche alkotta, szintén fekete egyenruhában a tábori őrséget. Ezek általában volt hadifoglyok közül kerültek ki. A mintegy 80–120 fős őrség feladata volt az érkező vonatszerelvények átvétele, a kiszállás ellenőrzése, a deportáltak gázkamrába terelése, illetve a kivégzések végrehajtása. (Arad 1980, 358–360) 

Az állandó zsidó foglyokat két csoportra osztották. Az „udvari” zsidók (Hofjuden) Treblinkában mintegy 600-700-an voltak, szakmunkásokként ők építették a tábort, ők tartották karban a gépeket. A „piaci” zsidók (Platzjuden) végezték a vasúti szerelvények kiürítését, tisztítását, ők vágták le a női foglyok haját, a „fogászok” tördelték ki a hullák aranyfogait, ők voltak a gyűrűk, ékszerek begyűjtői is. Az ő feladatuk volt a halottak elégetése is. Ha a krematóriumok már nem bírták a terhelést, vagy – mint Treblinkában – nem is építettek krematóriumot, akkor nagy gödrökben, tömegsírokban égették el a hullákat. (Arad 1980, 360) 

Mindez a rend, szervezettség csak hosszú hónapok alatt formálódott ki. Kezdetben – és ez is arra mutat, hogy még a lengyel zsidók legyilkolására sem dolgoztak ki pontos tervet 1942 első félévében – a treblinkai haláltáborban valóságos káosz uralkodott. A deportáltakat válogatás nélkül öldösték, csak fokozatosan jöttek rá arra, hogy meg kéne kímélni a szakemberek életét. Eleinte nem válogatták ki a szabókat, ruhakereskedőket, a különféle karbantartási szakmunkásokat, építőmunkásokat, aranyműveseket, ékszerészeket. Miután különválasztották a tábor működtetéséhez szükséges szakembereket, szakmunkásokat, ruhájukra külön jelzést varrtak, nehogy véletlenül megöljék őket. (Glazar 1995, 55) Samuel Willenberg is azon szerencsések egyike volt, akit Treblinkában munkára – életre ítéltek. Egy SS beszédet intézett hozzájuk, ebből megértették, hogy életben maradnak, hiszen: „Ahogy az a kutya, amelyik ugat, nem harap, az az SS, amelyik beszél, nem lő.” (Willenberg 1989, 86) 

A treblinkai tábor első parancsnoka, dr. Irmfried Eberl SS Untersturmführer 1942 nyarán képtelen volt megbirkózni a deportáltak megsemmisítésének hatalmas feladatával. Dr. Eberl az eutanáziaprogramban Brandenburgban és Bernburgban is gyilkolóközpontot irányított, most nagyságrendekkel több embert kellett volna hatékonyan megölnie. 1942. július 23-tól augusztus 28-ig Varsóból 200 ezer, más gettókból közel 100 ezer zsidót szállítottak Treblinkába. A gázkamráknál alkalmazott diesel-motorok (ezeket zsákmányolt szovjet tankokból szerelték ki) gyakran elromlottak, sokszor hosszú ideig tartott, míg „Rettenetes Iván”, a treblinkai haláltábor rettegett őre meg tudta javítani őket. Samuel Willenberg úgy emlékezett, hogy a táborban összesen 13 gázkamra volt, ezekben egyenként 400 embert tudtak elgázosítani, kb. 40 perc alatt. (Willenberg 1989, 59) 

Az első hónapokban a treblinkai tábor területén mindenfelé holttestek hevertek, még az elkobzott iratokat sem szállították el. Egy idő múltán dr. Eberl kérte, hogy ne szállítsanak több zsidót Treblinkába, az úton lévő, veszteglésre kényszerített vonatszerelvények viszont fennakadásokat okoztak a vasúti közlekedésben. Dr. Eberlt leváltották, helyére az eutanáziaprogramban már nagy tapasztalatokat szerzett és jó szervező Christian Wirth került. Wirth végrehajtotta a legszükségesebb átszervezéseket, majd átadta a tábor parancsnokságát Franz Stanglnak, aki Sobibórban előzőleg már „bizonyított”. (Bartoszewski 1989, 12–13) 

A holokauszt lényegéhez tartozott a titok, a megtévesztés, európai méretekben. Ami nem volt titok, az a deportálás ténye. Amit viszont mindenáron megpróbáltak titokban tartani, az a deportálás célja volt. Csak nagyon kevés zsidó tette fel a kérdést: „Mondd, te hiszel a marhavagon utáni életben?” (Donat 1978, 106) Feljegyezték, hogy egy német nő tévedésből került a treblinkai táborba. Wehrmacht-tiszt felesége volt, valahol Nyugat-Európában gyerekével együtt véletlenül szállt fel a Treblinkába tartó vonatra. Az SS-őrök tudták, hogy tévedésről volt szó, mégis megölték a nőt és gyermekét, hogy a tábor titkát megőrizzék. (Bartoszewski 1989, 30) Wiernik 1944-es emlékirataiban úgy emlékezett, hogy a nő Németországból érkezett, két kisfiával, és bár kifogástalan iratokat mutatott fel, és fiai sem voltak körülmetélve, mégis megölték őket, mert már látták a tábort belülről. (Wiernik 1944, 22–23) 

A megtévesztés még a haláltáborok vasúti rámpáján is folytatódott. A treblinkai vasútállomáson az őrök mellett lengyel és német nyelvű tábla fogadta a varsói zsidókat. Felirata így hangzott: „Varsói zsidók, figyelem! Gyűjtő/Elosztó (Durchgangslager) táborban vannak. Innen munkatáborba kerülnek. A járványveszély miatt fertőtlenítésre kerül sor, a pénztárban elismervény ellenében adják át értéktárgyaikat, ruháikat és a magukkal hozott csomagokat. Utána mindenki sorakozzon a fürdőépületnél!” Egy SS-tiszt mindezt szóban is elismételte, hozzátéve, hogy az öregek és betegek a tábori kórházba kerülnek. 

Külön gázkamrákba terelték a nőket és a gyerekeket, és külön a férfiakat. A „tájékoztató” után az őrök valósággal rávetették magukat a deportáltakra, üvöltözve, botütésekkel próbálták gyorsabb vetkőzésre, sorakozásra bírni őket. A kutyáikat uszították a zsidókra, és megfélemlítésül hol a levegőbe, hol a foglyok közé lövöldöztek. 

Ha nyugat-európai zsidókat „vártak”, akkor még jobban ügyeltek a látszatra. Treblinkában és Sobibórban igazi vasútállomást rendeztek be, pénztárakkal, ahol a felirat szerint jegyet lehetett váltani. Külön táblán szabályos menetrend volt. Treblinkába, Sobibórba a francia, belga és holland deportált zsidók nemritkán normál személyszállító vonatokkal érkeztek. Amikor kiszálltak, a peronon nyugodt, udvarias SS-ek fogadták őket, még arra is lehetőséget kaptak, hogy otthon maradt szeretteiknek írjanak. A deportáltak egyen-levelezőlapokat kaptak, melynek felirata a sobibóri táborról azt állította, hogy Wlodawa Munkatábor. 

Amint átadták a megírt lapokat, a nyugat-európai deportáltak is megtapasztalhatták, hogy mit éltek át azok a lengyel zsidók, akik ezekbe a haláltáborokba kerültek. (Arad 1980, 361–362) 

A szakirodalomban máig éles viták folynak arról, hogy a haláltáborokban hány zsidót öltek meg a nácik. A problémát főleg az okozza, hogy éppen elsődleges forrásaink, az SS, az SD, a Gestapo stb. iratai hiányoznak, pontosabban a nácik megsemmisítették ezeket is. Amikor 1943 őszén felszámolták a treblinkai, sobibóri és belzeci tábort, a berlini utasítás egyértelmű volt: nyoma sem maradhat annak, hogy itt mit műveltek. A treblinkai tábor helyére mezőgazdasági farmot szerveztek, egy ukrán gazdát pedig meghívtak, hogy dolgozzon itt. A belzeci tábor helyére fenyőfákat ültettek, a környéken lakó lengyelek felásták a földet, ékszerek után kutatva, de csak csontokat találtak. (Hilberg 1985, 979–990) 

Az alábbiakban becsléseket láthatunk. Közülük Madajczyk képviseli a hagyományos, a haláltáborok áldozatainak számát „maximalizáló” nézetet, Aharon Weiss tekinthető az óvatos középértékek becslőjének, Raul Hilberg pedig a „minimalizálók” táborát erősíti. 

Madajczyk becsléseit megalapozatlannak kell tartanunk. Abban a szakértők többsége egyetért, hogy a holokauszt áldozatainak száma 6 milliónál nem több. Óvatos becslések szerint a lengyelországi és baltikumi, ukrajnai gettókban éhezés, betegségek, agyonlövés stb. következtében körülbelül 500 ezer zsidó halt meg. Egymillióra becsülhetjük az Einsatzgruppék és a velük együttműködő rendőri erők zsidó áldozatainak számát. Mindezek alapján teljesen valószínűtlen, hogy egyedül Auschwitzban 4 millió embert tudtak volna a nácik megölni. Úgy tűnik, hogy a chelmnói (kulmhofi), belzeci és sobibóri táborban meggyilkoltak számát a szakértők többsége 360, 600, illetve 250 ezerre becsüli. (Legújabban erről lásd Bartoszewski 1989, 7, 9) 

Treblinkából megszökött foglyok 1943 nyarán megpróbálták összeszámolni, hogy táborukban körülbelül hány embert öltek meg a nácik, ők is kb. 800 ezerre becsülték ezek számát. (Glazaer 1995, 137) 

Rudolf Hösst Nürnbergben 1946. április 1-jén kihallgatták, mai ismereteink szerint meglepően pontosan becsülte meg az Auschwitzba deportált zsidók számát. Höss emlékezete szerint a Lengyel Főkormányzóságból kb. 250 ezer, Görögországból 65 ezer, Németországból 100 ezer, Hollandiából 90 ezer, Franciaországból 110 ezer, Szlovákiából 90 ezer, Belgiumból 20 ezer, Magyarországról 400 ezer zsidót deportáltak Auschwitzba. (Mendelsohn 1982, Vol. 12., 71–72) Franciaország és Szlovákia esetében legalább 30, illetve 20 ezerrel túlbecsülte a deportáltak számát, de nagyságrendi tévedést sehol sem követett el. Ha Höss adatait összeadjuk, 1,1 milliós számot kapunk. 

A zsidó körökben általánosan elterjedt 4 milliós auschwitzi számot ma már a szakértők egyértelműen túlzásnak tartják. Yehuda Bauer is revideálta álláspontját, 1989-ben már az 1,3 milliós áldozati számot tartotta valószínűnek. Bauer professzor egyik újságnyilatkozatában élesen bírálta a holokausztmítoszt tudatosan vagy öntudatlanul gyártókat, akik szerint propagandaszempontból „jobb” a 4 millió auschwitzi halott, mintha a valóság nem lenne elég borzalmas. (Idézi Marrus 1991, 111) 

Höss, fentebb említett kihallgatása alkalmával azt állította, hogy az Auschwitzba érkezetteknek átlagosan 20-30 százalékát válogatták ki munkára. Höss magyarázatul hozzáfűzte, hogy a „terv” szerint 4-5 millió zsidót kellett volna kivégezni. (Mendelsohn 1982, Vol. 12., 92) 

Jean-Claude Pressac francia történész a becslések közötti eltérések egyik – igen egyszerű – okát abban látja, hogy a történészek még azt sem tudják, hogy egy-egy, Auschwitzba tartó deportáló vonatszerelvénybe hány zsidót préseltek. Georges Wellers szerint 5000-et, Raul Hilberg szerint 2000-et. (Pressac 1993, 146–147) A magyarországi deportáló vonatok adatait ismerjük. Csak példaként: 1944 júniusában a miskolci gyűjtőtáborból 6 vonattal 19 100 zsidót deportáltak, az egri, hatvani, salgótarjáni, balassagyarmati és komáromi adatok is arra mutatnak, hogy a szerelvényenkénti 3000 főt csaknem minden esetben „túlteljesítették”. (Karsai–Molnár 1994, 511) 

A becslések közötti eltérések oka lehet az is, hogy a nácik Kelet-, illetve Nyugat-Európában egy-egy marhavagonba nem ugyanannyi embert préseltek. Primo Levi emlékezete szerint amikor 1943 decemberében Észak-Olaszországból deportálták, átlagosan 50-60 embert raktak egy vagonba, de tudjuk, hogy Lengyelországban és Magyarországon is gyakran 90-120 embernek kellett olykor hosszú napokig egy marhavagonban szenvedni – Auschwitzig, vagy más haláltáborokig tartó út során. „Márpedig – írta Levi – 50 embernek igen gyötrelmes dolog egyetlen vagonba zsúfolódni. Valamennyien elférnek a padlón, ha egyszerre fekszenek le pihenni, de ilyenkor szorosan összeér a testük. Ha százan vannak vagy még többen, akkor alig néhány órás utazás is maga a pokol.” (Levi 1990, 136) Munkácson 1944. május 12-én a zsidók deportálásának megszervezéséről tartott értekezleten dr. Uray László csendőr százados kijelentette: „…ha a szükség úgy kívánja, 100 is mehet egy kocsiba. Rakhatók úgy, mint a heringek, mert a németeknek szívós emberek kellenek. Aki nem bírja, elhullik.” (Karsai–Molnár 1994, 527) 

A haláltáborok áldozatainak száma 


 <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Hilberg

Bauer

YVEH

Madajczyk

Weiss

 

 

 

 

maximum

minimum

maximum

minimum

Auschwitz

1 millió

1,5–3,5 millió

1,6 milló

4 millió

2 millió

2,5 millió

1,2 millió

Treblinka

750 000

840 000

870 000

900 000

700 000

900 000

700 000

Belzec

550 000

500 000

600 000

600 000

500 000

600 000

600 000

Sobibór

200 000

250 000

250 000

250 000

150 000

250 000

250 000

Chelmno

150 000

több tízezer

320 000

330 000

260 000

310 000

152 000

Majdanek

50 000

200 000

360 000

 

 

200 000

120 000

Összesen

2 700 000

3 290 000 –  
5 290 000

4 000 000

6 080 000

3 610 000

4 760 000

3 222 000


Forrás: Hilberg 1985, 1219; Bauer 1982, 29, 215; YVEH 117, 177, 283, 939, 1377, 1486; Madajczyk 198, 54; Weiss 198, 132. 


Jelenlegi ismereteink szerint a haláltáborokban körülbelül 3 millió zsidót öltek meg. Amikor az első náci koncentrációs táborokat az amerikai katonák felszabadították, Eisenhower tábornok kijelentette: „Azt mondták nekünk, hogy az amerikai katona nem tudja, miért harcol. Nos, most legalább tudni fogja, mi ellen harcol.” Eisenhower napiparancsba adta, hogy az amerikai katonák látogassanak meg egy koncentrációs tábort. (Langer 1997, 207) 

(Az itt közölt írás a szerző Fejezetek a holokauszt történetéből című készülő könyvének VII. fejezete. A teljes mű megjelenése 2000 tavaszán várható, a Pannonica Kiadó jóvoltából.) 

Irodalom 

Arad, Yitzhak: Jewish Prisoners Uprisings in the Treblinka and Sabibor Extermination Camps. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. 

Aronson, Shlomo: SS-Police-Concentration Camps from Dachau to Auschwitz. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. Jerusalem, January 1980. 

Bauer, Yehuda: A History of the Holocaust. Franklin Watts, New York–London, 1982. 

Bartoszewski, Wladyslav T.: Bevezető tanulmánya Willenberg, 1989-hez. 

Donat, Alexander: The Holocaust Kingdom. Holocaust Library, New York, 1978. 

Finkelstein, Norman G.: Daniel Jonah Goldhagen’s „Crazy” Thesis: a Critique of Hitler’s Willing Executioners. Metropolitan Books-H. Hold and Co., New York, 1998. 

Friedman, Philip: Righteous Gentiles in the Nazi Era. In Friedman, Ada J. ed: Roads to Extinction. Essays on the Holocaust. Jewsih Publication Society, Philadelphia, 1980. 

Garai András Júda: Az ördög vigyorgott a lángokból. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1995. 

Glazar, Richard: Trap with a Green Fence: Survival in Treblinka. Northwestern University Press, Chicago, 1995. 

Hilberg, Raul: The Destruction of the European Jews. Holmes and Meier, New York–London, 1985. 

Huppert, Shamuel: King of the Ghetto – Mordecai Haim Rumkowski, the Elder of Lodz Ghetto. Yad Vashem Studies, Vol. XV, 1983. 

Kádár Gábor–Vági Zoltán: Magyarok Auschwitzban. Holocaust Füzetek, 1999/12. sz. 

Karsai László–Molnár Judit (szerk.): Az Endre–Baky–Jaross-per. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1994. 

Langbein, Hermann: Auschwitz: The History and Characteristics of the Concentration and Extermination Camp. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. Jerusalem, January 1980. 

Langer, Howard J. ed.: The History of the Holocaust: A Chronology of Quotations. Jason Aronson, Northvale, 1997. 

Levi, Primo: Akik odavesztek és akik megmenekültek. Ford. Betlen János. Európa Kiadó, Budapest, 1990. 

Levi, Primo: Ember ez? Fegyvernyugvás. Ford. Magyarósi Gizella. Európa Kiadó, Budapest, 1994. 

Lifton, Robert Jay: Medicalized Killing in Auschwitz. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. Jerusalem, January 1980. 

Madajczyk, Czeslaw: Concentration Camps as a Tool of Oppression in Nazi-Occupied Europe. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. Jerusalem, January 1980. 

Mendelsohn, John ed.: The Holocaust. Vol. 12. The „Final Solution” in the Extermination Camps and the Aftermath. Intr. Friedlander, Henry, Garland Publ., New York–London, 1982. 

Marrus, Michael: The Use and Misuse of the Holocaust. In Hayes, Peter ed.: Lessons and Legacies: The Meaning of the Holocaust in a Changing World. Northwestern University Press, Evanston, 1991. 

Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához. Renaissance Kiadó, Budapest, 1947. 

Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban. Nagyvárad, 1946. 

Pingel, Falk: The Concentration Camps as Part of the National-Socialist System of Domination. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. Jerusalem, January 1980. 

Pressac, Jean-Claude: Les crématoires d’Auschwitz. La machinerie du meurtre de mass. CNRS Edition, Paris, 1993. 

Sára Sándor: Cigányok. Dokumentumfilm, 1983. 

Szolzsenyicin, Alekszander: Iván Gyenyiszovics egy napja. Ford. Wessely László Európa Kiadó, Budapest, 1963. 

Szolzsenyicin, Alekszander: A GULAG-szigetvilág 1918–1956. Szépirodalmi tanulmánykísérlet. Ford. Soproni András Európa Kiadó, Budapest, 1993. 

Todorov, Tzvetan: Facing the Extreme. Moral Life in the Concentration Camps. Transl. A. Denner and A. Pollak Metropolitan Books, New York, 1996. 

Wiernik, Jankel: A Year in Treblinka. American Representation of the General Jewish Workers’ Union of Poland, 1944. 

Willenberg, Samuel: Surviving Treblinka. Ed. Bartoszewski, Wladyslav, Trans. Greenwood, Naftali Basil Blackwell-Institute for Polish-Jewish Studies, Oxford, 1989. 

Weiss, Aharon: Categories of Camps – Their Character and Role in the Execution fo the „Final Solution of the Jewish Question”. In The Nazi Concentration Camps – Proceedings of the Fourth Yad Vashem International Historical Conference. Jerusalem, January 1980. 

YVEH: Yad Vashem Encyclopedia of the Holocaust. Ed. Yisrael Gutman and all. Jerusalem, 1990.

Előzmény: Afrikaans8 (2401)
Afrikaans8 Creative Commons License 2016.12.21 0 0 2401

Friss anyag az Indexről...

http://index.hu/index2/#bloghu/kulturpara/2016/12/20/fekete_fold

 

Mondjuk, a munkatáborokat tudtommal az angolok találták ki a búr háborúban (1899–1902). Éhezés, fertőzés, túlhajszoltság következtében dél-afrikai hollandok tömegei haltak meg itt, akárcsak később a náci koncentrációs táborokban. A megkülönböztetés etnikai alapon történt, a náciknál már nemcsak etnikai alapon.

Előzmény: berkut14 (2400)
berkut14 Creative Commons License 2016.12.19 0 0 2400

Terméketlennek tartom azt a Heller Ágnes által is képviselt felfogást, hogy a holokauszt a történelembe integrálhatatlan és megmagyarázhatatlan jelenség volt

 

 

korábban is fentartásaim voltak a hölgy tevékenyégét illetően,

de itt fejezödött be iránta való érdeklödésem.

Előzmény: Afrikaans8 (2399)
Afrikaans8 Creative Commons License 2016.12.18 0 0 2399

http://konyves.blog.hu/2016/12/18/ungvary_krisztian_horthy_nem_volt_egy_szellemi_sasmadar?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2016_12_18&utm_campaign=index

 

Ungváry Krisztián 2012-ben megjelent műve, A Horthy-rendszer mérlege volt az a korszakos jelentőségű mű, mely először próbált társadalomtörténetileg komolyan megalapozott választ adni arra a kérdésre, hogy miért alakult ki a két világháború között az az elementáris erejű tömegigény Magyarországon a zsidók elleni egyre radikálisabb fellépésre, amelynek tragikus következményei lettek. Ez a könyv tárta föl először szisztematikusan a zsidóellenesség szoros összefüggését a magyar társadalomban fölhalmozódó tragikus szociális feszültségekkel és a zsidóság társadalmi-gazdasági helyzetével. A zsidóság sorsával foglalkozó történészek és nem történész tollforgatók korábban szinte egyöntetűen óvakodtak ennek az összefüggésnek nemhogy a vizsgálatától, de az emlegetésétől is. Révész Sándor interjúja.

- Az egyik legsúlyosabb vita az első kiadás megjelenése után arról folyt, hogy helytállóak-e a könyv állításai a zsidóság gazdasági, vagyoni helyzetéről. Igazolható-e, hogy a zsidók a legmódosabbak különböző kategóriáiban többszörösen felül voltak reprezentálva. Ezt Bolgár Dániel hevesen vitatta. Az ellenérveit a Múltunkban nagy terjedelemben ki is fejtette, és a szerző viszonválasza sem volt rövid. Mi volt ennek a vitának a hozadéka?

- Nem sok. Bolgár Dániel kritikája a lényegi mondanivalómat nem érintette, ezzel szemben részkérdésekben bizonyos pontatlanságokat joggal tett szóvá. Valóban voltak olyan helyek, ahol a népszámlálás 1920-as adatai keveredtek az 1930-as adatokkal, és emiatt valami nem 41,2 % volt, hanem 39,8 %, vagy valami ilyesmi. Ilyen szintű problémák bukkantak föl, de ezek a könyvem mondanivalóját semmilyen lényeges ponton nem érintették. Nagyon sok adat áll a rendelkezésünkre, például a budapesti adófizetők adatsorai is megvannak szinte minden adófizetőre, és ezen adatok alapján be tudtam mutatni, hogy a zsidók vagyoni felülreprezentáltsága többszörös. De ebben nincs is semmi meglepő. Bolgár Dánielen kívül nem is nagyon találkoztam Magyarországon olyannal, aki azt próbálta volna bizonygatni nagy nyilvánosság előtt, hogy a zsidók egy főre jutó vagyona szinte nem is volt nagyobb, mint a nem zsidóké, illetve hogy a zsidóknak a kapitalizmusban ne lett volna rendkívül fontos szerepe. Ezt a hülyeséget komolyan egyetlen társadalomtörténész sem képviselheti.

- Viszont a zsidók átlagosan jobb vagyoni helyzetének a tényét, noha köztudott, mégis kínos hallgatás veszi körül. Még a kiváló Randolph Braham is csupán az antiszemita sajtó mítoszának nevezte a zsidók vagyoni felülreprezentáltságát.

Erről csakugyan nem beszélnek szívesen, aminek az az oka, hogy ez a tény első látásra módfelett alkalmas lehet az antiszemita érvek alátámasztására, továbbá a zsidók kifosztásának igazolására: ha ezek ennyivel gazdagabbak, akkor miért ne osszuk szét az ő vagyonukat a szegény magyarok között.

- Itt a szükség, ott a forrás... Csak annyi kell a származás szerinti kifosztáshoz, hogy megkülönböztessük a vagyont a tulajdonos származása szerint.

- És erről valóban nehéz beszélni. Mert egyrészt az asszimilált zsidók többnyire nem vették jó néven, ha a másságukra rámutattak. Másrészt ezt a másságot maguk is őrizték és számon tartották. Gyurgyák Jánossal sok mindenben nem értek egyet, de abban igen, hogy a zsidóság asszimilációja bizonyos szempontból valóban nem volt sikeres. Mert igaz ugyan, hogy ők voltak a magyar kultúra legnagyobb fogyasztói és mecénásai, de ez nem változtatott azon, hogy a zsidók és a nem zsidók kölcsönösen számon tartották egymást zsidóként és nem zsidóként. És elég erősen elzárkóztak egymástól. Megjegyzem, ez ma sincs nagyon másképp. Zsidó oldalról ez nagyon sok okból érthető is volt. Már csak azért is, mert erőteljes konkurenciaharc dúlt zsidók és nem zsidók között, amit jelentős részben az államhatalom, a keresztény kurzus antiszemita propagandája  generált. Az őrségváltás jelszavával a zsidóság kárára igyekeztek például elhelyezni a nem zsidó munkakeresőket. Ilyen körülmények között a vegyesházasságot sem könnyű felvállalni. Bibó István is azt az alaptézist fogalmazza meg a zsidókérdésről írott nagy tanulmányában, hogy zsidók és nem zsidók nem csupán elkülönültek, de nagyrészt negatív tapasztalatokat is szereztek egymásról évszázadokon át, s ennek tragikus következményei lettek. Másképp élték át 1918-at, 1919-et, 1920-at is. Annak ellenére, hogy a zsidók nem csupán a fehér, de a vörös terror áldozatai között is felül voltak reprezentálva. Azért olyan nehéz minderről beszélni, mert a zsidóság asszimilációját nagyon sokan  - elsősorban maguk az érintettek – sikeresebbnek és mélyebbnek akarják hinni és láttatni, mint amilyen volt.

- De a zsidóság túlnyomó része mégiscsak magyarnak tartotta magát.

- Magyarnak tartotta magát, magyarnak kívánt látszani, erőteljesen igényelte, hogy magyarnak tartsák, hevesen elutasította a cionisták és az antiszemiták közös ötletét, hogy ők nemzetiségi jogot kapjanak, még a sérelmeik, például a numerus clausus esetében is elutasították a kívülről jövő jogsegélyt, mert ők a magyarságon belül kívánták a sérelmeiket orvosolni. Ez mind igaz. És ezzel együtt különböztették meg magukat és választották el magukat a nem zsidóktól. Miként azok tőlük. Skizofrén helyzet volt ez. És ma is az.

- Mindabból, amit ez a könyv föltár, az következik, hogy ami a zsidókkal történt, az éppoly logikus és megmagyarázható, mint amennyire borzalmas és megbocsáthatatlan. Sokan tarthatnak attól, hogy a magyarázat igazolásként szolgálhat.

- Igen, leszámítva azt, hogy ami történik az nem „logikus”, csak akkor, ha morális és hosszútávú gyakorlati megfontolásokat semmibe veszünk. Legfeljebb a „megmagyarázható” tételt tartom ebből elfogadhatónak. De mi a megértés alternatívája? Az, hogy nem kívánjuk megérteni a tettes mozgatórugóit, s ebben az esetben a mi elítélésünk hitvallás jellegű lesz: az ősgonosszal találkoztunk, akiről semmilyen racionális megállapítást tenni nem tudunk. Nem ismerhetjük meg a tragédiák okait, nem tudunk mondani semmit arról, hogy milyen körülmények vezethetnek ismét hasonló tragédiákhoz. Meggyőződésem szerint ez nagyon rossz választás. Nagyon is fontos feltárni az okokat és a párhuzamokat. Mondom, lehet választani: egy meteorit becsapódásának, kivédhetetlen sorseseménynek tekintjük a bekövetkezett tragédiát, vagy azt gondoljuk, hogy vannak annak okai, felelősei, tudunk mondani valamit arról, miként lehetett volna elkerülni a múltban, és miként lehet a megismétlődését elkerülni a jövőben. Terméketlennek tartom azt a Heller Ágnes által is képviselt felfogást, hogy a holokauszt a történelembe integrálhatatlan és megmagyarázhatatlan jelenség volt. Ebben az esetben ugyanis nem tudnánk vele mit kezdeni. Nem lehetne róla tanulságként hasznosítható tudásunk.

- Azt sem könnyű elismerni és megemészteni, hogy az antiszemitizmus és a népek nyomorával való vívódás nem csupán összefért egymással, de szorosan össze is kapcsolódott. Antiszemita népiek, nyilasok, egyesek a legőszintébben átérezhették a kilátástalan helyzetben nyomorgó milliók fájdalmát.

- Ez így van. Nagyon egyszerű, mondjuk, Matolcsy Mátyást és társait vérivó szörnyeknek látni, de a helyzet ennél sokkal rosszabb. Mert ezek az emberek, szemben a mai magyar politikusok jelentős részével, nem saját zsebre dolgoztak. Ők nem azért vették el a zsidók vagyonát, hogy strómanokon és offshore számlákon keresztül azt ellopják és felvásárolják belőle a fél országot, hanem azért, hogy nehéz helyzetben lévő társadalmi rétegek sorsán könnyítsenek. Más kérdés, hogy aztán ebből a gyakorlatban mi lett.

- Szálasi például egészen puritán, tisztakezű politikus volt.

- Bizony. Ő tudniillik a szocializmust komolyan vette. Ugyanolyan komolyan, mint a kambodzsaiak millióit kiirtó vörös khmerek.

Kaspar Herrenberger Creative Commons License 2016.01.10 -1 0 2398

Kr.e. 1.400 körüli kánaánita erődöt tártak fel izraeli régészek Észak-Izraelben:

 

http://mult-kor.hu/haromezer-negyszaz-eves-erodre-bukkantak-izraelben-20160106

ketni Creative Commons License 2015.07.20 0 0 2397

Megérne egy misét, hogy ki, mikor, kit üldözött vagy üldöz és miért.

 

"Az külön szomorúságra ad okot, hogy az egyik üldözött nép üldözte a másikat..."

 

Ez bizony valóban szomorú.

 

 

Előzmény: ikarus255 (2395)
Afrikaans8 Creative Commons License 2015.07.18 0 0 2396

Mindegyikben voltak és vannak gyűlölködő csoportosulások, "lobbik".

Előzmény: ikarus255 (2395)
ikarus255 Creative Commons License 2013.12.27 0 0 2395

Évszázados üldöztetések alatt az intelligensek és egészségesek maradtak nagyobb eséllyel életben, 

 

A magyaroknak is jót tett az a sok üldöztetés?

Elég sok hasonlóság van a zsidóság és a magyarok között, mert ez is egy üldözetésen átesett nép!

 

Az külön szomorúságra ad okot, hogy az egyik üldözött nép üldözte a másikat...

Előzmény: kilenctizenegy (2360)
Afrikaans8 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 2394
Afrikaans8 Creative Commons License 2013.12.23 0 0 2390

"A szemita jegyek eltűnésén meg nincs mit csodálkozni, pár évszázad alatt bármelyik nép elveszíti rasszjegyeit. Ennek oka a törvénytelen gyerekek, a házasságban, de nem az apától született gyerekek, illetve a hadjáratok során megerőszakolt nők gyerekei. Egyes vizsgálatok szerint megfelelően kevert népesség esetén a gyerekek harminc százaléka tartozik ilyen kategóriákba"

 

Kezdettől nem értettem, hogy lehet ilyesmit kijelenteni, hogy a zsidóság szemita jellege elhalványodott fizikális értelemben.

 

http://www.nol.hu/lap/20130119-rokonsag_az_ormenyekkel

 

Népszabadság Online 2013. 01. 19.

Ötvös Zoltán

 

Lehet, hogy mégis Arthur Koestlernek van igaza? A tizenharmadik törzs címmel 1976-ban megjelent könyvében (magyarul 1990-ben került a boltokba a mű) azt állította, hogy a kelet-európai zsidóság nem az ókori zsidóktól, hanem a kaukázusi kazároktól származik. Az 1905-ben Budapesten Kösztler Artúrként született polihisztor elképzelése heves vitákat váltott ki, ám úgy tűnik, hogy neki lett igaza.

 

Az 1990-es években kezdődött genetikai vizsgálatok azt jelzik, hogy a kulturális és vallási kötődésen túl a világ zsidóságának a biológiai gyökerei is közösek. Amerikai kutatók az észak-afrikai zsidók történelmét elemezve mutatták ki tavaly, hogy e népcsoportok eredete a bibliai idők Izraeléhez vezethető vissza, és kevésbé tekinthetők az őslakók leszármazottainak – a tanulmány az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ban jelent meg.

 

Meglepetést hozott a grúziai zsidók DNS-ének elemzése, hiszen kiderült, hogy közeli rokonságban állnak a közel-keleti zsidókkal. Az Etiópiában élő zsidók pedig genetikailag olyan távol vannak a többi zsidótól, hogy közösségüket vélhetően csupán néhány ős alapította, akik áttérítették a helyieket a zsidó vallásra. A Nature tudományos magazinban 2010-ben megjelent tanulmány arról adott hírt, hogy a diaszpórában élő zsidóknál általában erőteljesen fennmaradt a genetikai folytonosság, noha a befogadó népesség DNS-ének nyomai is fellelhetők kisebb-nagyobb mértékben.

 

Az előbbi vizsgálatok sorába illeszthető az az elemzés, amely az európai zsidók felmenőit kutatta. Eszerint többségük a zsidó vallásra áttért kaukázusi törzsektől származik – olvasható a Genome Biology and Evolution című brit szakfolyóiratban közölt tanulmányban. A cikket jegyző Eran Elhaik, a Johns Hopkins Egyetem genetikusa azt reméli, hogy eredményével két évszázados vitát zár le. A világon ma élő több mint 13 millió zsidó mintegy 90 százaléka európai származású.

 

A „rajnai” néven elterjedt elmélet szerint ők a hetedik századi muzulmán hódítás után Palesztinából elmenekült zsidóktól származnak. Az elmélet alapján Dél-Európában telepedtek le, majd a középkor végén mintegy 50 ezren közülük a német Rajna-vidékre költöztek, később innen indultak kelet felé. Csakhogy ezt a koncepciót kétségbe vonja az a tény, hogy a kelet-európai zsidó lakosság lélekszáma a XV. századi 50 ezerről a XX. század elejére mintegy nyolcmillióra nőtt. Azaz a zsidó lakosság gyarapodása évente 1,7-2 százalék lehetett, tízszerese a helyi lakosságénak, ami nehezen hihető a gazdasági nehézségek, a háborúk és a zsidó közösségeket sújtó pogromok ismeretében.

 

Máshonnan érkezhettek tehát Kelet-Európába a zsidók. Keletebbről. Az egykori Kazáriából. Ezen feltételezés bizonyításával egyetlen gond van: az egykoron a magyarokat is befogadó birodalom megsemmisült, népei beolvadtak az utódállamokba. A kazárok az időszámítás utáni első évezred második felében telepedtek le a Kaukázusban, pontosabban rohanták le a kaukázusi népeket, az örményeket és a grúzokat. A hódítók palesztinai zsidók befolyására vették fel a nyolcadik században a zsidó államvallást. A kazár zsidók virágzó birodalmat építettek, amely magához vonzotta a mezopotámiai és a bizánci zsidókat is.

 

A kazár birodalom azonban a tatárjárás és a pestisjárvány következtében a XIII. században összeomlott. A kazár zsidók nyugat felé menekülve a magyar és a lengyel királyságban telepedtek le. A kazár nép tehát eltűnt a történelem süllyesztőjében, az ő genetikai állományukat nem ismerjük. Eran Elhaik genetikus ezért a kazárokhoz legközelebb álló kaukázusi népek genetikai állományát hasonlította össze az európai zsidóság genetikai állományával. A genetikus az emberi géntérkép egyedi különbségeire koncentrált. E különbségeket polimorfizmusoknak nevezzük, és ezek közül is a leggyakoribbak a DNS mindössze egyetlen bázismolekuláját érintő eltérések, az SNP-k (single nucleotide polymorphisms), amelyek jellemző mintázatot mutatnak a több ezer éven keresztül együtt élő embercsoportokon belül.

 

Az amerikai kutató összesen 1287 ember DNS-mintáját hasonlította össze – ezek nyolc zsidó és hetvennégy egyéb népcsoportból származnak. Az elemzések alapján a genetikus az európai zsidók körében egyértelműen a Kaukázusra, illetve – kisebb mértékben – a Közel-Keletre utaló ősi genetikai nyomokat talált. Eran Elhaik szerint az európai zsidók génállományában kimutatható a kazárok, a görög-római korban élt zsidók – ők az V–XII. század között vándoroltak Kazáriába –, valamint mezopotámiai és palesztin zsidók génmintái. A legnagyobb fokú rokonság a mai örményekkel mutatható ki, a zsidó vallású népekkel kevésbé keveredő grúzok távolabbi rokonai a mai európai zsidóknak. Ezek az eredmények a rajnai elmélettel szemben Koestler kazár elméletét erősítik.

Előzmény: kilenctizenegy (1484)
trueXman Creative Commons License 2012.11.10 0 0 2389

"a zsidók története érthetetlen ha nem tanulmányozzuk a főniciaiak történelmét"

 

sidó-k, így hívták őket; talán Sidón városáról

Afrikaans8 Creative Commons License 2012.09.28 0 0 2388

Én azt gondolom, hogy Józsué népe ott bóklászott a tágabb környéken, vagyis az arrafelé levő vidéket már ellepték a zsidók, akiknek természetesen kapóra jött egy ilyen természeti csapás.

Előzmény: macckóka (2387)
macckóka Creative Commons License 2012.09.28 0 0 2387

ok, de a földrengést ki adta ?:)

 

Előzmény: Afrikaans8 (2368)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!