Hát lehet, hogy most megköveztek, de meg kell, hogy mondjam, hogy már biztos vagyok benne, hogy az életben nem vénnék még egyszer Renault márkájú autót. Eddig itt a fórumban is rengeteg problémáról olvastam. Az én 2004-es 1.4 v8 talicskámnak eddig (68000km) kevés baja volt. Hosszbordásszíjcsere, csomagtérajtó központizár vezeték eltört, gumi csere, aksi csere. Ezeket,valamint az olaj, szürők, gyertyák cseréjét mindíg megcsináltam.
Most, hogy készítem az autót műszakivizsgára, a tököm tele lett a renault-val.
AXIÁL CSUKLÓ CSERE!!! HÁTSÓ FÉKMUNKAHENGER CSERE. Szerencsére van egy szerelő haver aki segít, ha már elfogy a türelmem.
Nincsenek nagy igényeim, eddig meg is voltam elégedve a talicskámmal, de most ki kell
jelentsem: ilyen szar autó a világon nincs még egy! Minden része silány, vacak.
Az enyém gyönyörű álapotban van, és még 6,3 l-nél még sosem fogyasztott többet. De ha részenként vizsgálom, találok mindíg valami kis hibát.
Bocs, de ki kívánkozott belőlem! Most piszkosul utálom a "Retyo gyárját".
Nyírteleken csinálták.Jobban bele gondolva pont 2 éve,2009 elsö munkanapján csináltattam.Valszeg egy olcsó Vaterás szürö miatt szivtam be.(Minek bele gyári ez csak 6000 cimszóval.)Elöször csak nem indult pöcre 0 fok körül,kicsit jobban meg kellett tekerni.Utána egyre nehezebben indult.Alacsonyabb lett az alapjárat,rázta az egész autót,elöször ez tünt fel.karácsonyra nagyon hideg lett,és már csak bikázva tudtam beinditani.Ha be melegedett még elinditotta az akksi.Az izzitás világitott,meg a stop de egy idö után elaludt.Ha be tudtam csüszkölni ugyan úgy ment mint elötte.Húzott rendesen,nem kormolt.Ez k.b. 1300 km alatt ment végbe.Nyirtelekre már úgy mentem,hogy a mühej elött nem mertem leállitani.Mindez 113000-km nél történt.
Valóban jó áron javították, de mostanában nem találtam egy műhelyt sem, aki 25 E Ft alatt javítana és ebbe sajnos csak a vezérlőszelep cseréje fér bele, +10 E Ft ha a fúvókát is cserélik, 5 E Ft kiszerelés...
Nem hiszek én sem ebben az ultrahangos tisztításban, szerintem egy erős rendszertisztító adalék legalább olyan hatásos és engem nem zavar ha kívülről nem fényesek a nagynyomású csövek.
Esetleg elárulod, hogy hol sikerült ilyen áron javítani a porlasztóidat?
Milyen jelenségeket produkált az autód, amikor hibásak voltak a csúcsok és mekkora volt a futásteljesítmény? /Gondolom az izzítás, stop, service hármas világított/
Ez nem túl olcsó.18 ahhoz képest,hogy nekem 2 éve 22 ért csinálták darabját garanciával,és hozzá sem kellett nyúlnom.Azóta mentem vagy 35000-et vele és (kopp kopp)semmi baja.Ja,és kannából tankolok.És nem volt semmi más csinálva se szivattyú se ultrangozás semmilyen dolog.
Azért a jó öreg vezetékes módszert itt is lehet alkalmazni.Darab drót,az egyik vége az akksi pozitivra,a másikkal meg csiklandozod a gyertya tetejét.Amelyik nem szikrázik nem jó.
Nekem megdiagolták és tudom hogy egy gyertya rossz de nem tudom, nem láttam, hogy kiírta volna hogy melyik. De lehet hogy csak nem értettem a franciát. Csak ki kel mérnem melyik az nem?
Egyébként most a nagy hidegben is indult különösebb nehézség nélkül inkább az aksit viselte meg a hideg.
Ez a befecskendező csere azért durva! Kíváló nyomatékmérős keze van a csávónak! Én biztos megszakítanám valamelyik menetet. Kíváncsi lennék milyen futásteljesítmény van egy ilyen csere után. Ugye nem néhány ezer km-t vár az ember.
A mai nap megnéztük kollégámmal a reléket, ami az akkumulátor mellett jobbra egy fekete dekli levételével megtalálható volt.
Kettő jól hozzáférhető, kettő már-már a motortér felső pereme alá esik. Kiszedtük, megcserélgettük és utána mikor az indítókulcsot elfordítottam lehetett hallani azt a halk elektromos búgást, ami gondolom összefügg az üzemanyag ellátás rendszerével.
Aztán indítóztam és pöccre beindult.
Járattam egy ideig, hogy az akksi magához térjen aztán mentem vissza dolgozni.
Hazafelé megint nem indult, újra megpiszkáltam a reléket és semmi gond.
Nyilván nem szeretném ezt minden hosszabb leállítás után végigjátszani, így természetesen szervíz lesz belőle.
Érdekesség, hogy a szakszervíz telefonon AC pumpát mondott 50-60 ezres költséggel.
Nagyon köszönöm a segítséget még egyszer, és baleset, bosszúság mentes új évet kívánok jó egészséget és sok-sok szeretetet minden márkatársnak!
nekem is cserélni kellett a gyári CH184-es izzítógyertyákat.
Helyükre a bele való EYQUEM G28+PWD501 -ek kerültek.
Először csak 1db lett cserélve (4 évesen), 5 évesen visznont a másik 3-at is kidobtuk.
Azóta nem volt gond. Most mértem őket én is, elvben 0,6...0,8 Ohm a helyes érték, feltéve, hogy a multiméter vezetékének az ellenállását - meg a ki tudja mekkora átmeneti ellenállásokat - levonod a mért eredményből. 1 Ohm alatti ells. érték bőven jó.
izzítógyertya ellenállása max 2 Ohm lehet!! (a 290 Ohmos nyilván rossz, az lényegében szakadt, fel sem izzik..)
Egyébként a Clip diagnosztika jelzi, ha nem jó valamelyik izzítógyertya, tehát nem kell feltétlenül az ellenállás-méréssel foglalkozni (ha van mód diagra - persze..)
Valamiből fenn kell tartani a szervizeket is. Szerintem túlmisztifikálták a szervizek és a javítók a CR rendszerek működését és az van a köztudatban, hogy ehhez senki más ne nyúljon csak "hozzáértő".
A vezérlőszelepet biztos, hogy tartalmazza a készlet, azt nem tudom, hogy fúvókát is. Olcsónak ezt sem mondanám, de még mindig sokkal barátibb ár, mint egy felújítás ára vagy egy új porlasztó.
Vannak kínai gyártmányok is 5-6 Ft körüli áron, de azok megbízhatósága és futásteljesítménye eléggé kétséges.
Szerintem ez a javítás akkor megfelelő, ha csak 1-2 porlasztó hibás. Ha több, akkor azt már valószínűleg a szivattyúból leváló részecskék károsították és akkor a szivattyút is érdemes felújítani. Viszont akkor indításkor több idő alatt épül fel a Rail nyomás és esetleg alacsony is, de ez megfelelő műszerekkel kimérhető.
Ha fúvóka csere is történik a felújításkor, utána célszerű egy szervizben beméretni a csúcsokat, hogy új azonosítót generáljanak, majd azt az ECU-ban rögzíteni.
Valószínűleg a legtöbb nagy alkatrészkereskedő is be tudja szerezni a vezérlőszelep javítókészletet /9308-621C cikkszám/.
Hogy miért beszélnek százezekről? Mert megtehetik. Most mit csinálnál, ha beáll a porlasztód? Megcsináltatod, vagy kitolod a bontóba. :) Egyébként 150e körül lehet venni új és gyári porlasztót (4 db.) csövekkel együtt. Viszont itt a videót nézve, azért eszembe jutna pár kérdés. Jó, kitudod cserélni a porlasztó csúcsot, úgy ahogy. Csövek kicserelével/kitisztításával mivan? Nagynyomású szivattyú cseréjével/felújításával mivan? Ezt hogy oldod meg az út szélén/garázsban? Mert azért nem véletlenül állt be a porlasztó. Valószínű a púderfinomságú fémszemcséktől - amik leváltak a szivattyúról -, meg az egyéb rendszerbe került szennyeződésektől. Szóval jó jó ez a javító kit, de mivan a többivel, ami miatt keletkezik a baj, m a baj forrását sem árt megjavíttatni.
Az enyém gázas, 1.4 16V. Jelenleg a gáz ára 211 Ft. Ebből, nekem 7.5 litert eszik, benzinből 6.5 litert, szinte csak hosszabb távon használom. 25 km-re dolgozom, reggel megyek este jövök. Városi használatra szinte alkalmatlan, mivel min. 30 C fokon kapcsol át, (nekem a 40 C fok vált be) ezért rövid távon felesleges. Az átalakítás drága, mivel keverőfejes rendszer szóba sem jöhet, mert képtelenség beállítani úgy, hogy jó legyen. A hengerenkénti gázinjektoros rendszer 220 ezertől indul. Van olcsóbb is, én még ezt se raknám bele. Nekem Stargaz Polaris van, ez egy német-olasz rendszer, nem rossz, de már nem tetetném bele még 1X. Keveset tud még ez is. A jó, az a Zavoli, de inkább a Landi-Renzo Omegas. Na ez 260-tól van, + extrák, pl. pótkeréktartály, nagyobb hengeres tartály stb. stb.
Az enyém 240 volt pótkeréktartállyal, szintejelzővel, tankoló ajtó mögé rejtett gázbetöltővel.
Beszerelés után NKH vizsga, mivel nincs senkinek thaliára tipusengedélye.
Én egy tan gázzal. kb.: 36 liter 470 km. Én hetente ennyit megyek átlagban. Ehhez számoljunk legfeljebb 3 liter benzint indításhoz, melegítéshez, Így mai árakon nézve kb.: 8600 ft a 470 km.
Ugyanez benyából. 30.5 liter benzin, =11000 Ft. Én hetente spórolok 2400 Ft.-ot. Tehát 1 km-en 5 Ft, így a 240 ezres beruházás 48000 km-en térül meg a mai gázáron számolva.
Bezzeg amikor berakattam még csak 150 Ft-volt, és mellette a benzin 310. :(
Hogy mai gázár mellett berakatnám e? Nem tudom, inkább Vennék valami TD, vagy TDI-t, kannás gázolajat sok helyen lehet venni, 220-250 körül. A DCI-be azért azt nem merném belerakni.
A múlt év végén voltak azért komolyabb hidegek, és reggelente bizony gondolkozott neki a dönci, hogy beinduljon-e avagy sem.
Első körben nekiugrotta megnézni az izzítógyertyákat, a 4-ből 3-nak olyan 1-1,5 ohm között volt az ellenállás, 1-nek meg olyan 290 ohm. Na mondom vagy 4-ből 3 nem jó, vagy ha szerencsém van, akkor csak egy van tönkremenve. Kiszedve kiderült, hogy az az egy volt halott. Kicseréltem (Bosch) lett bele véve, így viszont már 3 féle gyertya van benne: 2 eredeti Champion (ebből az egyik még az eredeti gyári), 1 NGK, illetve az új Bosch.
Amit azonnal lehetett érezni, hogy beindulás után szép egyenletesen járt, előtte eléggé dadogott egy pár másodprecig.
Viszont a hideg reggeli indítást nem nagyon oldotta meg, mert az akksi eléggé gyengélkedett reggelente. Szilveszter este fel lett téve akksitöltőre, másnap délig töltötte, és azóta sokkal vígabban tekeri reggel is a motort.
Az izzítógyertyával kapcsolatban volna kérdésem:
- nem gond-e hogy 3 féle gyertya van benne (más tulajdonságokkal rendelkezhet a 3 féle gyertya)
A Fridcarnal most elég olcsón lehetne kapni (a régebbi beszerzésekhez képest), most 4200 volt a Bosch, előtte 1 évvel 5500 volt az NGK, illetve 5-6000 Ft között volt régebben a Champion.
A Fridcarnal a EYQUEM Izzítógyertya most 2128 Ft/db, gyakorlatilag 4 db-t tudnék venni 2 másik fajta árából
Ha ennyi az egész akkor nem értem a szervizek és a dízelesek akik porlasztó felújítással foglalkoznak miért beszélnek százezrekről. Mennyiért lehet és hol ilyen delphi felújító szettet kapni?
Köszönöm a segítséget! Nem járok,csak kipróbáltam még a nyáron. Hát tényleg nem sokkal olcsóbb. Megérdeklődöm valahol a gázt. Esetleg valaki aki megosztana vlem tapaszt alatait a gázról? Más- Tolatóradar van az autón,egy hölgy volt az elő tulaj. Pár napja nem működik. Hova van kötve? Egyszerű kivitel-4 érzékelő,piros digitális kijelző. Áramot kap,mikor hátramenetbe teszem fölvillan és egyet csipog. utána semmi. Nem koszos már eszembe jutott! Előre is köszi.
Szerintem elég tanulságos a román porlasztócsúcs javító módszer:
Megfelelő higiénia mellett szerintem simán működik ez a fajta javítás. Látható, hogy gyári Delphi alkatrészzel szerelik össze, csak nem éppen laboratóriumi a tisztaság. Viszont jó hír, hogy kereskedelmi forgalomban nálunk is lehet kapni Delphi javítókészletet. :)
Én bontottat biztos nem tennék bele.Szabolcsban tudok felújitót ha érdekel.Újakat meg túrd végig az alkatrész áruházakat a neten,és keress valakit akinek van legalább 30% kedvezménye ott ahol meg akarod venni.
Köszönöm a gyors segítséget de én sem jol irtam nem a tükör meg a hátlapja sérült hanem a karoszéria burkolat tőrt szét ami védi a z elektromos tökröt ilyen szinre fujt burkolat.Nekem tháliám van az megegyezik a clioéval mert még soha nem figyeltem
Kis kihagyás után jelentkezem (innen szoktam thalia-szakmailag töltődni) még egyszer. Csere miatt eladó az autónk. Egy thalia-motoros (1.5 dci-s) daciát veszünk.
700 ezerért áruljuk az autót, amelyet 4 évig 80 ezer kilométer mennyiségben használtunk. Összesen 8 éves és 198 ezer a mutató. Remélem, nem bánjuk meg a cserét. Van rajta vonóhorog, defendlock zár, valamint adunk gyári tetőcsomagtartót és egy garnitúra egy idényt futott acélfelnis nyárigumi-garnitúrát.
Hát ennyi, ha valakit érdekel az emilemre is írhat, hogy ne terheljük a topikot.
Na, ezen a nyomon el tudtam indulni. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Ha még valaki van, aki enélkül élt idáig, az olvassa el:
PIROTECHNIKAI ÖVFESZÍTŐ: Működése során a feszítők előfeszítik a biztonsági övet. Mivel az öv így szorosabban simul a testre, a jármű utasai hamarabb lassulnak a járművel együtt, és a test terhelése egyenletesebben oszlik el a fékezési folyamat teljes időtartamára, s ezáltal csökken a sérülés veszélye. Az övfeszítőket egy gázgenerátor indítja a légzsákvezérlő készülék jelére. Az övfeszítő indítási küszöbe alacsonyabb, mint az elülső légzsáké, azaz adott esetben olyan ütközés alkalmával is működik, amelynek ereje nem elegendő az elülső légzsák felfúvásához.