Többen megkerestetek a Samsung tévék Fibernetes csatonalista kezelés problémájával, ezért úgy döntöttem, hogy felteszem a netre a kis progimat, ami a Samsung tévék csatornalista exportját úgy átírja, hogy a Fibernetes csatornák láthatóak és léptethetőek legyenek a tévé csatornalistájában. A progi innen tölthető le: http://www.megaupload.com/?d=YB39GKHW
Maga a progi nem túl bonyolúlt, az igazi kihívás, az annak kiderítése volt, hogy mi az, amiket változtatni kell az exportban. Erre több napom is ráment, és rengeteget kellett kísérletezni. Már majdnem fel is adtam. Az sem kevés idő volt, mire rájöttem, hogy a csatornalista export módosításában lesz a megoldás.
A folyamat több lépésből áll: 1. A tévén végig kell futtatni egy tejes csatornakeresést a digitális kábelcsatornákra. Eredményként a tv, azt fogja jelezni, hogy nem talált semmit. 2. A tévét digitális kábeles módba kell tenni, majd ki kell választani a távirányító számbillentyűivel egy csatonát. Ez pl. lehet az "1", ami az m1. Ez rádaásul (a budapesti Fibernet hálózaton) kódolatlan. Ha bejön, akkor nagy valószínűséggel a tévé megtalálta a keresésnél a digitális csatornákat, de úgy kezeli, mintha nem lenének. 3. Szükség lesz egy pendrájvra, ami lehetőség szerint FAT32-re van formázva. Lehet, hogy NTFS-en is működik, de azzal nem próbáltam. Végre kell hajtani egy csatonlista exportot a TV USB portján keresztül a pendrájvra. 4. A pendrájvot csatlakoztatni kell ahoz a PC-hez, amire le lett töltve a Fibernetes csatorna módosító progi (FCSM.exe). A pendrájv gyökérkönyvtárába a korábbi lépés exportja során keletkezett egy scm kitejesztésű állomány. Ez valójában egy zip tömörítmény, ezért át is célszerű nevezni arra. 5. A zip állományból ki kell csomagolni a map-CableD nevű állományt, amiben a DVB-C csatornák vannak. A kicsomagolás abba a mappába (könyvtárba) történjen, ahol a Fibernetes csatorna módosító progi (FCSM.exe) is van. 6. Futtatni kell a programot (FCSM.exe), amely a start gombra végzi el a korrekciókat a csatornalistában. Itt fel vannak sorolva azok a TV típusok, amelyek esetében a módszer sikeresen működött, de ez természetesen nem zárja ki azt, hogy más típusokkal nem működik. Ha a Start gombra egy olyan hibát jelez a progi, hogy 'A(z) map-CableD állomány mérete nem megfelelő!', akkor sajnos a módszer nem használható, mert a tv csatornalista szerkezete nem kompatibilis a módszerrel. 7. Sikeres futásnál (ami a másodperc töredéke) a progi felülírja a map-CableD állományt, azaz korrigálja a csatornalistát. Arról is tájékoztat, hogy hány csatornát talált és ebből mennyit kellett korrigálnia. A budapesti Fibernet hálózaton 115 digitális csatorna van, ami közül mind "rejtett" a Samsung tévék egy részén, így mind a 115-nek módosunia kell. 8. A módosult map-CableD állományt bele kell tenni (WinZip vagy Intéző) segítségével a zip tömörítménybe, az ott lévőt felül kell írni. 9. A zip állományt kiterjesztését vissza kell nevezni scm-re. 10. A pendrájvot el kell távolítani a PC-ből, csatlakoztatni a tévé USB portjára, majd egy csatornalista importot végrehajtani.
Ha mindent jól csináltunk, akkor a tévé újraindul és a csatornalistában megjelenik az összes digitális csatorna, amit a távirányító csatornaváltojával (p+ p-) is lehet léptetni, továbbá ez EPG-nek működnie kell.
Értelemszerűen a kódolt csatornákhoz Conax modul kell, amibe az előfizetői kártyát kell tenni.
Tudomásom szerint januártól változik a csatornalista, ezért a folyamatot újra végig kell játszani.
Fontos infó! Mindenki saját felelősségére használja a módszert és a progit, én semmilyen felelősséget nem vállalok!
Igen, köszönöm, ezeket olvastam, csak megnőtt az információéhségem a témával kapcsolatban és kicsit úgy állok hozzá, mint a Jézuskához... nagyon szeretném tudni, hogy mit hoz :)
Tekintettel arra, hogy a UPC egy jóval fejlettebb rendszerrel dolgozik, gyanítom, hogy hátrányunk nem fog származni a váltásból. Kérdés, hogy mit fognak tudni kezdeni a Fibernet rendszerével.
Az minden esetre mosolyt csal az arcomra, hogy ugye a Fibernet 1Mbit-es netet ad 3000 Ft-ért, a UPC pedig ugyan ennyiért 15 Mbit-et.
Ha csatornakiosztásokat nézem a UPC 43 csatornás csomagja számomra sokkal élvezhetőbb mint a Fibernet családi csomagja, ami az utóbbi időben igencsak lezüllött és ahhoz képest, hogy vagy 50valahány csatornánk, a java értelmetlen (Deko, F&H és társai), holott olyan csatornák tüntek el, mint Discovery Channel... Nem is értem ezt a céget. Mintha arra hajtottak volna, hogy veszítsék el az ügyfeleket. Én ahányszor bent vagyok az ügyfélszolgálaton sorban állnak azok, akik szerződést szeretnének bontani, vagy épp szegény ügyintézőt akarják kirángatni a pult mögül, aki aztán igazán nem tehet semmiről. Ők tudják, minden esetre egy pozitív fejleménynek érzem ezt a felvásárlást.
Hát a Digi az meg számomra csak álom marad még egy ideig. Pedig nagyon jó.
Remélem a Conax modulos dvb-c tuneres tévét továbbra is tudom majd használni, ill. ki tudom használni az mpeg4 hd képességeit is. Ha igen, akkor jöhet a júpíszí, ha nem, akkor marad a szolgáltatóváltás. Ez utóbbi sajnos csak akkor lehetséges, ha a Digi végre fejállomáshoz köti az itt egy éve kiépített optikai hálózatát.
Arról tudtok-e valamit, hogy a UPC-hez kerülő szolgáltatási területeken új szerződéseket kötnek, vagy maradnak a régiek? Továbbra is aranyárban kapunk gyatra szolgáltatást, vagy a UPC csomagjai lesznek elérhetők az Ő áraikon?
-Milyen előnnyel jár, ha a kábeltévét analóg helyett digitális formában kérem?
Tudom, hogy megmarad az analóg vétel lehetősége is, ugyanazon programokat megkapom + néhány mást is (családi csomagom van)?, 0Ft box bérlettel most talán olcsóbb?
-Valamit szerelnek a lakáson belül (pl. szűrő, splitter), vagy csak a dekóder box-ot közbe iktatom a koax dugó és TV közé? Tehát csak annál a tv-nél lehet hasznáni; és nem a tv-én váltok csatornát, hanem a box-on?
Ami eddig visszatartott elhárult : a "szipogós" youtube videót megnézve, lehet a kódkártyát átrakni más eszközbe is (fölösleges,semmire sem jó bérelni kötelező box-ot mellőzve) pl egy új LCD tv-be, melynek van DVB-C vevője is.
-Az analóg vételnél bevált számítógépes műsorrögzítést ezek szerint meg lehet csinálni digitális vételnél is, ha (!) beszerzek egy DVB-C + CI modul -os tuner kártyát?
Lesznek kikerülő és bekerülő műsorok. Azt nem tudom megmondani, hogy a SportM helyett mi kerül be, mert a mi feladatunk, hogy a meghatározott csatorna lista alapján kivegyük illetve betegyük a megadott műsorokat. Tehát csak annyit tudok, hogy a programcsomag módosítás után mely műsoroknak kell megjelenniük a csatornalistában, illetve melyek azok, amelyknek el kell tűnniük.
Láttam az új csatorna kiosztást lenne 1 kérdésem! Én azon kevés emberek közé tartoztam akik nézték(ha nem is sokszor) a SportM csatornát és sajnálattal vettem tudomásul, hogy elvették. Szeretném tudni lesz-e valamilyen más műsor helyette? Válaszodat előre is köszönöm!
A Mindig TV Extrán a FEM3, a Cool, a Film+ a Hír TV és a Disney kódolatlan az ünnepek alatt. Apropó Terratec. Az én USB stick-emhel lehet csatolni egy Cinergy CI-t, mely tudja fogadni a Conax7 kárthyákat is Valamint Nagra3, Mediaguard kompatibilis is ... A Mindig TV-t gyönyörűen veszi...
Itt több oldalon arról volt szó, hogy kártya és settopbox összerendelés nem teljes értékű. Csak a Fibernetes settopboxok között nem lehet cserélni a kártyát, de a kártya saját (nem Fibernetes) eszközben működik.
Conax CAS7-re nincs törés, nem is érdemes keresni. Egy korábbi Conax verzióhoz volt, de azt már sehol nem használják pont emiatt.
Ha jól látom a Terratec tunert nem lehet bővíteni Conax modulfogadóval. Egy phoenix vagy smartmouse kártyaolvasóval (http://www.infinityusb.com/default.asp?show=productsdetail&ProductID=10) elméletileg tudnád használni a Fibernetes kártyát, persze nem a Terratec tuner saját szoftverével, hanem 3rd party programokkal (AltDVB, DVBViewer, ProgDVB) és a hozzá való Conax Cam pluginnel (http://www.kaisersblog.com/2008/07/conax-cam-plugin-cnxcam/). A gyakorlatban nem tudom, hogy Fiberenet esetében működik-e. Az AXN csatornák és a BBC esetében problémák lehetnek a kettős ECM miatt, mert itt nem hardveres conax modulról van szó, hanem szoftveres megoldásról. Ez utóbbi korábban már volt téma.
Nekem is az a szar KAON van, de én másképp oldottam meg.
Én radobtam egy Terratec Cinergy HTC-USB-XS-HD-re és a laptomp-on veszem fel az adást.
Az, hogy fel tud venni, az kamu. Csak azt tudja, hogy a beállítótt időpontban az adott csatornára kapcsol. Ezt egy VHS magnóval, egy DVD felvevővel, vagy egy bármilyen TV tuner kártyával össze kell hangolni. Értem ez alatt a Tuner kártya programjában a felvételi időt az STB-ről és az STB-n, hogy melyik csatornára kapcsoljon akkor...
A Cinergy ugyan tudja a DVB-C Mpeg2 és Mpeg4-et, de a Fibernet olyan geci, hogy nem ad külön kártyát a CI interface-hez, ráadásul a kártyát a set top box-hoz rendelik. Ha a kártyát egy masik STB-be teszed át, akkor már nem működik.
Apropó. Abban tudnátok-e segíteni, hogy létezik-e olyan PC-re telepíthető progi, ami a CONAX-ot töri és nem kell hozzá semmilyen kártyaolvasó ?
Samsung U32C5000 esetében is működött a csatornalista átírós módszer. Ezzel együtt már három olyan készülékről tudunk, aminek alkalmassá lehet tenni a dvb-c tuneres részét a Fibernetre: FX2490HD, LE40C650, U32C5000. Valószínű, hogy több ilyen típus is van, de eddig ennél a háromnál van tesztelve a dolog.
Persze a legjobb megoldás az lenne, ha a Samsung lépne egy firmware frissítéssel. Érdekes, hogy pl. a T-Home kábel esetében még sehol nem olvastam erről a problémáról, pedig ott is conax rendszer van és ők is GlobaTeq és Kaon boxokat használnak. Sajnos arról nincs infóm, hogy ott megegyezik-e a SID és az LCN.
Felvétel esetében érdemes inkább olyan dvb-c boxot venni, ami fel tud venni és van benne Conax kártyafogadó. Nem érdemes DVD felvevővel szenvedni, mert az a Fibernetes STB analóg kimenetéről dolgozik, onnantól pedig nem közvetlen digitális a felvétel, ráadásul méfg drágább is egy DVD felvevő, mint egy pvr-es dvb-c box.
A UPC-ről annyit, hogy ott a pvr-es stb belső winyójához sehogy nem lehet hozzáférni, mert titkosítva van rajta a rögzített anyag, így ott is csak az analóg kimenetről lehet bármit is rögzíteni. Digitális technikánál teljesen értelmetlen dolog a digitális jelet analógra alakítani, majd újra bedigitalizálni. A XXI. században pl. DVD-t sem úgy másolunk fel pc-re, hogy a DVD lejátszó analóg kimenetét kötjük rá a PC analóg tunerkártyájának bemenetére.
Ráadásul a UPC esetében nem lehet saját eszközt használni, csak az agyonkorlátozott sz*rjukat. A Fibernetnél lehet. Nálunk a Fiberes STB papírnehezéknek van csak használva.
A dvb-t (MinDigTV) cuccok ebből a szempontból teljesen naprakészek. Csak bedugja a box USB portjába az ember a pendrive-ot, majd a rögzített anyaggal pc-n azt csinál, amit akar.
Nekem is egy Kaon-os vackot hoztak ki, nézem a leírásában, tud felvenni. Na mondom tök jó. De, hogy hogyan játszom le, az már nincs benne.
Nem értettem mivan. Felhívtam őket, és elmagyarázták, hogy ezek a set top boxok nem képesek felvenni (még a típusát sem kédezte, h milyenem van, vagyis a cég globálisan egy fajtát vett, a legolcsóbb, legszarabbik típusút), csak akkor, ha hozzákötök egy dvd-felvevőt. És gondolom az küld neki egy jelet h induljon a rögzítés. Ott a bibi, hogy a dvd-felvevőket erre találták ki :D FELVÉTELRE. vagyis van saját időzített felvétel funkciójuk.
Akkor minek is a set top box? (A nyilvánvalón kívül)
Porfogó.
A UPC-ben legalább volt annyi gerinc, hogy olyan set top boxot adnak, ami képes rögzíteni több adást is, aztán majd egyszer visszanézem őket. - egy UPC-s ismim elmondása alapján.
Dehát ez fibenet. mit is képzeltem :D :D
Még jó hogy 1 éven át fix 0 ft- a box, 1 fillért nem adnák érte.
Próbáltam körbenézni az előző hozzászólásokban, de pontosan nem találtam választ a problémámra. Van egy Samsung C5000-es TV-m. Ehhez vettem egy TechniCrypt CX modult amibe betettem a Fibernet-es kártyát. A TV-n akárhova állítom az országot (ezt is fórumokon találtam) nem találja meg a digitális csatornákat, LÁTSZÓLAG! Tehát a csatorna listában csak az analóg módon megtalált csatornák vannak. DE ha pl. beütöm az 1-es csatorna számát, akkor elsőre megtalálja az analóg 1-re megtaláltat, és ha újra beírom az 1-et, akkor a digitálisan beállítottat, és így tovább. A csatorna váltó fel-le gombokkal csak az analóg csatornákat mutatja, tehát ha a digitális csatornákat akarom, akkor a konkrét számokat kell beütnöm. Nekem az analógokra nem is lenne szükségem
Olvastam, hogy esetleg ha más országot választok ki, akkor megtalálja, de sajnos nem, vagy ha kézzel beírom a digitális frekvenciákat, azt meg nem találom sehol (XII. kerület), vagy a hexa átírás kellene?
Köszi Tücsök! Egyébként lesz valamikor olyan lehetőség a Fibernél, hogy csak kártyát kérek, boxot nem? Mert ha a box gyakorlatilag a semminek van, akkor nem akarok fizetni érte.
zichie75: a Samsung a digitális és analóg csatornalistát külön kezeli?
Írtam már néhány posttal ezelőtt, hogy mi is tapasztaltuk azt a jelenséget, hogy nem látszottak a csatornák a csatorna listában néhány tesztelésre kapott STB esetében, és ilyenkor a gyártó módosította a STB szoftverét. A problémát ezeknél az eszközöknél az okozta, hogy az LCN=SID. Persze előfordulhat, hogy a csatornalistában való megjelenítésért felelős bájt emiatt billent off állapotba.
Nem küldünk ki semmi korlátozó jelet.
Nyxor!
CAS 7.2 - es titkosítást használunkm, tehát azok a CAM - ek jók, amik képesek CAS 7 - et kezelni. A Technisat - os modulok a mi tapasztalataink szerint is jól működnek.
Az FX2490HD és LE40C650 esetében nem látszanak a csatornák. A FX2490HD esetében működik a (hexa) csatornaátírás, s csak ezzel az egy trükkel lehet megoldani a csatornák láthatóságát. Az LE40C650 esetében ugyan az a felépítése a digitális kábelcsatornákat tároló fájlnak a csatornalista exportban, de még nem tudni, hogy működik-e a trükk.
Az LE32C530 esetében nem tudom, hogy mi van, de valószínű, hogy az újabb típusok esetében van letiltva a csatornalista láthatósága Fibernet esetében. A régebbi típusok esetében olvastam, hogy az ország átállítása segített, de az FX2490HD esetében már nem ment. Nem tudom, hogy mi értelme van ennek a korlátozásnak.
Ezt néztem ki, mert jó ár/érték arányban van, full hd-s, van benne DVB-C tuner, és még be is fér a lakásba :)
Nekem a DVB-C különösen fontos. Ha nem is most, de valamikor biztos beruházok egy Conax modulra, csak nem tudom, hogy melyiket érdemes venni. Bármelyik megteszi?
És van ez a hex editoros dolog, nem mintha nem lennék otthon hex szerkesztésben (2 évig firmware-eket magyarosítottam), ezt minden Samsungnál el kell játszani? Elég kényelmetlen majd' 120 csatornánál átfirkantani a bájtokat...
Ezt a projektet már rég le is zártam. Kész a progi, ami átírja a CableD állományt és utánna visszatöltve a tévébe az összes csati látszik a csatornalistában és léptethető is. Conax modullal megy is, az stb-re már nincs is szükség. Ezzel a dvb-c tuneres monitor tejles értékű digitális kábeles vevő is lett egyben. :)
A csatornalista láthatóságát a következőképpen tudod aktíválni:
1. Kiexportálod a csatornalistát
2. Elküldöd nekem e-mailben
3. Én megvizsgálom, hogy kompatibilis-e az enyémmel, ha igen, akkor átírom
4. Visszaküldöm e-mailben
5. Beimportálod a tévébe és működnie kell
A kis progit (ami nagyon egyszerű) nem fogom publikálni vagy elküledni bárkinek is, mert nem tudhatom, hogy egy hibás működést próbáltam orvosolni vagy egy védelem feltöréséről van szó.
Egyébként két bájtot kell átírni csatornánként és az ellenőrző összeget. Az egyik bájt a csatornalistában történő megjelenést jelzi, a másik azt, hogy a távirányító csatornaléptető gombjával (P+ / P-) kiválasztható-e. Ha ilyen információkat is tárol a tévé a csatornák mellett, akkor ez nagy valószínűséggel nem hiba, hanem védelem. A szolgáltató pedig feltételezem olyan jelet küld, ami ezt állítja. A korábbi dvb-c tuneres tévék gondolom nincsenek ellátva ezzel a védelemmel, így gond nélkül láthatóak a csatornák a csatornalistában.
Jó lenne ha tucsok1702 nyilatkozna erről, hogy küldenek-e valamilyen spéci jelet vagy esetleg ún. braodcast flag-et, ami a pvr-es eszközök és tunerek felé hordoz másolásvédelmi információt. Lehet, hogy a broadcast flag-gel van összefüggésben a dolog, bár ez amcsi találmány és nem tudom, hogy Európában használatos-e.
tudtál foglalkozni a Samsungról kiexportált csatornalista hexa átírásával, hogy minden digitális csatorna látható legyen a listán a Fibernet-es "szolgáltató"-nál?