Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Teresa7 2010. nov. 1. © 50063
A sógornőm nagyon nehezen...

Azt hiszem, ennél szebben nehezen lehetne elmondani, hogy mi Anglia...:))

Előzmény: ho-ho-ho* (50016)
Teresa7 2010. nov. 1. © 50062
Ady Endre

HALOTTAK NAPJÁN

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

1899 november 1

Teresa7 2010. nov. 1. © 50061
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek Mindenszentek napján!:-)

Ma Marianna napja is van!:-)

Teresa7 2010. okt. 31. © 50060
Ma van halloween, mely az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe.

Teresa7 2010. okt. 31. © 50059
Szia, Panni!:-) Szép vasárnap estét Neked!:-)

Igen, az emlékezés segít...

Előzmény: PanniF1 (50055)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50058

Csernák András

A vászonpapucs

(novella)

(Folytatás)

Ezután ahogy volt, hajadonfőtt, kabát nélkül kibotorkált a sötét lépcsőházból, s csak amikor már az utca túloldalán, a buszmegállóban állt, döbbent rá, hogy cipő helyett abban a vászonpapucsban jött el otthonról, amelyet egész éjszaka viselt a lábán. Futólag eszébe jutott ugyan a bélelt lábbeli, de jobban lefoglalta az, ahogy a bejárati ajtót igyekezett hang nélkül becsukni maga mögött, semhogy bármilyen jelentőséget tulajdonítson öltözéke hiányosságának. Odalent már bánta könnyelműségét, s egy pillanatig komolyan eltűnődött azon, hogy visszafordul, amikor a kanyarban, akár egy támadó elefánt, vállát az éjszaka kapuinak vetve, az erőfeszítéstől hörögve-harákolva feltűnt az autóbusz.
Hideg volt, december, alig múlt karácsony. A környező házak ablakaiban piros, rózsaszín, zöld, sárga lámpások ragyogtak, míg a boltok kirakatait szegényes izzósorral keretezték. Az éjszakai csillogás, a világ lomha ébredésének lassú lélegzetvétele párás dicsfénnyel vonta be az utcát.
Nem menekülni akart erről a helyről, hanem az életet, az élet állandóságát, változatlanságát visszakapni. Ami látszatra évtizedek óta romokban hevert – mindennapos veszekedésekkel tarkított házassága egy kurvázó, verekedős hím mellett – hordozott magában annyi értéket, hogy érdemes legyen küzdenie érte legalább annyival, hogy távollétével fejezze ki mélységes elkeseredését. Bár abban nem volt minden kétséget kizáróan bizonyos, vajon a legcélravezetőbb módját választotta-e annak, hogy nyomorúságára felhívja a figyelmet, s ezáltal önmaga iránt szánalmat, a bűnösökben mardosó bűntudatot ébresszen, amikor hajnalok hajnalán a minden jel szerint önfeledten és háborítatlan nyugalomban alvó férfi mellől titokban eltávozik. Homályosan felmerült benne, hogy hiányát a férfi talán megkönnyebbülten veszi majd tudomásul, s ezzel épp ellenfele malmára hajtja a vizet, megcsalatva és megalázottan, mégis úgy érezte, egy percig sem maradhat a lakásban, ahol álnok módon ellene fordultak.

 

(Folyt. köv.)

Előzmény: Teresa7 (50043)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50057
Szervusz, kedves Ho-ho-ho!:-) Szép vasárnap estét, békés ünnepet kívánok én is Neked!:-)

Volt szerencsém látni színpadon..:-)

Előzmény: ho-ho-ho* (50050)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50056
Szabó Lőrinc

TÜCSÖKZENE

Táj épül, omlik

Táj épül, omlik, gyúl, gőz-síp hasít
a tücskös éjbe, fátyolbimbait
bontja bodor füst, s hold, ezüst virág,
nyíl a felhők közt, arc, más arcon át,
jön, itt van, már nincs, erdők, városok
örvénye forgat: én magam vagyok
a kép s a keret, s évek, negyvenöt,
lobognak körűl, s mindegyik mögött
ott a többi, ott cirpel, ami csak
enyém volt, vágy, vagy boldog pillanat,
minden elérhetetlen messzeség,
minden kétségbeejtő veszteség,
mind, ami voltam, pénz és szerelem
és halálvágy, és ami sohasem,
az is, kétely, játék és képzelet,
a zűrzavar, amit most rendezek,
hogy értsem magam, s hogy megértsetek:
örök véget és örök kezdetet.

PanniF1 2010. okt. 31. © 50055
Köszönök mindent. :-)
Ma már jobban érzem magam, megjártam a temetőt. :-(


Előzmény: Teresa7 (50046)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50054
Szia, Okeanus!:-) Szép vasárnapot Neked is!:-)

Előzmény: okeanus (50047)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50053

Arany János

BUDA HALÁLA

(Folytatás)

"Ami dicső és jó, azt közösen osszad,
Egyedül te inkább elbirod a rosszat;
Igy vele tán megférsz urasága székén,
Bár senyved a nagy szív a türelem fékén." --

Szóla; de bölcs ésszel Detre bolondul járt;
Etele arcától megszörnyede mindjárt:
Szeme a villámot kegyetlenül ontja,
Maga fojtott szóval fenyegetve mondja:

"Nem tudom, Odinnak asztalához űl-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre,
Sátorom elébe, törvény szava nélkül,
Ronda repesőknek útálatos étkül.

"Hanem azt az egyet mondom, öreg, néked:
Úgy verd ezután is közibünk az éket,
Palotám küszöbjén úgy lássalak itten:
Hogy szörnyű halált halsz. Meglesz, bizony Isten."

Össze az agg ember rogya két térdére,
Kegyelmet urától szava miatt kére,
Csókolta ruháját, bő köntöse alját,
Könnyel potyogtatta bársonyos aszalyját. [4]

Hogy ő nem akarta, nem is úgy gondolta,
Szót nyelvire a szó hebehurgyán tolta;
Öreg ember csácsog, hamar ád tanácsot,
S ha beszédnek indul, nem tudja, mi már sok.

Hogy Bendeguz és Rof élő tanu benne --
Azaz, élve mindjárt bizonyságot tenne:
Volt-e hunok iránt ő valaha rosszal,
Tettben avagy szóban valamely gonosszal.

Ily mentség ajakán rebegett a vénnek.
Megesett nagy lelke bátor Etelének,
Haragja lohadton meglohada, s fenkölt
Szive nem tűrhette az alant fetrengőt.

"Állj fel, öreg -- mondta, lábára segélvén --
Megvertelek, ugy-e, fene szókkal élvén?
Nem bántalak immár. Eredj tova bátran:
Nincs tiltva előtted ezután se' sátram.

"Buda vérem felől amit eléhoztál,
Abba' lehet jó is: nyűgös az ily osztály;
De, ha magát győzvén az erõsebb enged...
Mondom, öreg, nincs mért úgy félteni minket. "

Ezzel ereszté el a szászt nagy Etele.
Eszébe jutott most Ildikó levele,
Köti hún-kötéssel [5] cifra selyem tokját,
Maga és az asszony tudja csupán bogját.

Köti óhajtással. -- Detre pedig mégyen,
Sárga fakó színét tüzeli a szégyen:
"Gőgös Etel, jó, jó! Ha nehezen, mégis" --
Dörmögte magában: "lám bent van az ék is!"

Jegyzetek:

[4] Maig él szó. Jelenti a népnél a női mellénynek derékon alul függő karéjait (pellempátyait). Ballaginál Zwickkel, ruhaereszték. Nálam
itt csipkézett, rovátkolt szegély a köntös alján. A. J.

[5] Általában mesterséges kötést akar jelenteni, minő a húnoknál
lehetett; célozva a ma is köznyelven forgó kún -- kötésre. A. J.

 

(Folyt. köv.)

 

Előzmény: Teresa7 (50039)
ho-ho-ho* 2010. okt. 31. © 50052
Beney Zsuzsa

 

Rekviem

 

 

 Harmat a vízen, fényben-homályban

izzó fénybuborék,

ezüstös hártya, tengeri csillag,

homorú hajnali ég.

Sűrű bozótra, rózsaerekre,

sugárzik élete szét,

érzem dobogni, remegni érzem

gyönge kis gyerekszivét.

 

 

 Két puha talpa összetörődött -

megmosnám lábaidat.

Csillagszemében rebben a pára -

őrizném álmaidat.

Kezed vezetném, megvédenélek -

mért is hagytalak el!

Ki szeret úgy majd, mint te szerettél -

mért is dobtalak el!

 

 

 Élet, halál áradása

testből a test kiszakad,

széttöri léttelen burka sötétjét

a sziklapatak.

Reccsen a bánya, beomlik a tárna és

megroppan az ég -

egy szál madárdal csillog az égen -

távoli ég.

 

 

 Valaha fénylett a fény is, a kertek

illata tavaszi szél

meghajló bánat és rebbenő pára

a test, ha él.

Virága hullt rózsa-torzsa, feletted

november keserű füst-köde száll,

nincsen megváltás. Sárba süllyedt szíven

kő a halál.

 

 

 Egyiknek életadó,

másikat elsirató.

Egyiket virágként fölnevelő,

a másiknak gyomverte temető.

Az egyik test fény-meleg, könny-meleg,

a másik jéggé lett emlékezet.

Ha majd átlépek az iszonyú ajtón,

melyik fiam vezet?

 

 Ártatlanságomért az emberek

városaikból kivetettek,

bűnöm fellobbant tüzén semmivé

porlott a testem.

Melyik sors fáj jobban? Egy szívbe zártan

gyilkos és áldozat.

Néha vak remény lobban: nem is éltél -

talán álmodtalak.

 

 

 Arcába temettem

arcodat, mindenemet.

Szikkadt földön, köves égen

hol keresselek?

Téged gyönge álma

soha sem kisért?

A hold párkányain járhat -

nem halt meg. Nem élt.

 

 

 Könnyű kis lélek, a föld küszöbén túl

hová vezettél?

Sem élő, sem halott - a hold jegében

várom, hogy elfeledjél.

Az idő lánca elszakadt a léttől.

Téged vagy gyermeked

vártam, temettem? Szerelmed sirattam

vagy az emlékedet?

 

 

 Lovaink repülnek és mégis állunk,

nem múlik életem.

Kavics vagyok az áramló időben.

Hamu fedi fejem.

Nincs menekvés. Az évszakok futása,

a hajnal lángja nem feltámadás.

Halálod késén - nem nekem hiányzol! -

kicsorbult a világ.

 

 

 A fák, a csöndes fák körémhajolnak -

talán ők értenek.

Néma növények, lelketlen virágok

között néha megérzem lelkedet.

Elérem-e a poklok útjain túl

a tájat, hová árnyad költözött?

Láthatatlanul megfeszül a háló

a két világ között.

 

okeanus 2010. okt. 31. © 50051
Alig múlt bennem,
mit tépni kellet volna,
de hűs-édes nedve fogott,
s bárhogy űzöm,
nem birok vele,
s már nem is harcolok....


Nincs békém, -talán sose volt,
nem találtam máshol,
mindenütt ugyanaz honolt.
Ilyen ez; vérszomjas,
alattomos.
Végét látni vágyom,
átizzadt, rideg ágyon,
álomtalanul.


Vékonyult szálon gnóm
emlék köt kajánok között.
Meglehet sírván nem hallik,
ha valaki zokog...
ho-ho-ho* 2010. okt. 31. © 50050

 

Szervusz kedves Teresa:-)

 

Szép, békés  Vasárnapot kívánok Neked és Mindenkinek!

 

...igen, szeretem - tehetséges színész volt...

 

 

 

Kaszás Attila - Add, hogy még egyszer!

Előzmény: Teresa7 (50026)
okeanus 2010. okt. 31. © 50049

állig hallik az ég
visz szél kele kél
ősz már kerge határ
nyújtva csöndes ide
pőrén néz a madár

Feljajdul az idő, belesvén odúnk pudvája perg,
S kietlen nézve; tollatlanul nem szárnyal mi
Keringni született ..

Ha nem lehet, hát soká fogy
mezítelen, ahogy elhagyott.
okeanus 2010. okt. 31. © 50048
“Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek,
mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.
Jaj pedig az egyedülállónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek,
az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak,...”

(Prédikátor könyve 4:9-12)
okeanus 2010. okt. 31. © 50047
Szép napot Mindenkinek!

Napok mögül kilesvén; a levegőben semmi pára, hajlós cseresznye ága hál, s ringunk szállón, mint ezernyi gyertyaszál.
Teresa7 2010. okt. 31. © 50046
Ez is nagyon szép...:-)

Panninak....
Előzmény: PanniF1 (50004)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50045

Arany János

TOLDI

(Folytatás)

11

Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől,
Táncol nagy lovával a korláton belől;
Káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli:
Hogy nincs, aki merje magát vele mérni.
   De ime hirtelen a pesti oldalon
Nagy örömzaj támad és nagy riadalom:
Ismeretlen bajnok fekete paripán
Vágtat a zászlóhoz és mérkőzni kíván.

12

Sisakellenzője le vagyon bocsátva,
Csúcsáról fehér toll libeg-lobog hátra;
Toldi (mert hisz' ő volt) a tollat levészi,
Mindjárt ott teremnek a király vitézi,
   S eveznek a tollal, mint hogy tisztök tartja,
A cseh bajvívóhoz a budai partra;
Vérszín a cseh tolla, fölcseréli vele:
A bajra hívásnak volt e dolog jele.

13

Ezalatt a várba gyors híradók mentek.
A király lejött és sok nagyúri rendek,
A két bajnok pedig csónakon egyszerre
Indult s érkezett meg a bajvívó helyre.
   Ott Miklós, mihelyest partot ért a lába,
Csónakát berúgta a széles Dunába:
Mintha korcsolyázna, futott az a habon,
Partba vágta orrát a pesti oldalon. [2]

14

Cseh vitéz kérdezé: miért cselekedte,
Hajóját a Dunán hogy eleresztette?
"Nem egyébért, vitéz" Miklós így felelt meg,
"Hanem hogy egy csónak elég egy embernek:
   Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége,
S nem lesz a halottnak hajóra szüksége."
Monda Toldi, avval kezét összetette,
Buzgón fohászkodva Istent említette.

15

Azután így szóla: "Vitéz! addsza kezed:
Te sem bántál soha, én sem sértettelek;
Ha haragunnál is, egy órád sincs hátra,
S a halálos ágyon ki meg nem bocsátna?"
   Erre a cseh nyujtá vaskesztyűs tenyerét,
Hogy összeroppantsa vele Miklós kezét;
Észrevette Miklós a dolgot előre,
S a cseh barátságát jókor megelőzte.

16

Összeszedte Toldi roppant nagy erejét,
S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét;
Engedett a kesztyű és összelapúla,
Kihasadozott a csehnek minden újja. [3]
   S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul,
A házak ereszén a jégcsap megcsordul:
Úgy csordúlt ki a vér minden ujja végén.
Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén.

17

Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel,
Rángatta a csehet szörnyü erejével,
Ropogott keze közt, elolvadt a teste;
Végre így könyörgött a cseh térdre esve:
   "Kérlek édes fiam! ne kivánd halálom,
Minden vagyonomat ím neked ajánlom,
,Tizenkét vitéznek drága sok marháját,
Vitézlő magammal minden apródságát.'"

18

Toldinak a szíve hajlott a kérésen,
"Legyen úgy" felelte, "marhádat elvészem,
De azt is korántsem magamnak kivánom,
Két vitézt megöltél: az anyjoknak szánom.
   Most, mint alamizsnát, megadom életed.
Hanem tégy hit alatt erős igéretet:
Hogy habár mély tenger nyelné el hazádat,
A mi országunkra mégsem teszed lábad."

19

Mindent felfogadott a bajnok ijedten,
S békével mentek a csónak felé ketten:
Hát egyszer a nagy cseh, nekihúzakodva,
Toldihoz hátulról hozzávág orozva.
   Szerencse, hogy Toldi a Duna tükrében
Meglátta s megkapá a kardot kezében.
Leborult a nagy cseh: "Kegyelem! irgalom!"
"Eredj, kérd Istentől: útad megmutatom."

20

S amely kardot ő az álnok csehtől elvett,
Avval adott néki örökös kegyelmet.
Íziben [4] elmetszé fejét a testétől,
Piros lett a nagy kard gazdája vérétől.
   Toldi felmutatja a fejet a kardon,
Nagy rivalgás támad kétfelől a parton:
Tapsolnak, kiáltnak, zászlót lobogtatnak;
Buda nagy hegyei visszakurjongatnak.

Jegyzetek:

[2] Szájhagyomány szerint. A. J.

[3] Szájhagyomány szerint. A. J.

[4] Iziben: hamarjában. A. J.

 

(Folyt. köv.)

 

Előzmény: Teresa7 (50037)
Teresa7 2010. okt. 31. © 50044
Szép vasárnapot kívánok Mindenkinek Farkas napján!:-)

Teresa7 2010. okt. 30. © 50043

Csernák András

A vászonpapucs


(novella)

(Folytatás)

Nekitámaszkodott az ablakpárkánynak, mintha ki akarna zuhanni a harmadik emeletről. Felsóhajtott, tüdejét teleszívta az éjszaka súlya alól felszabaduló világgal.
Az első busz kapaszkodott fel a dombra, szuszogva, nehézkesen. Az utastérben nem égett a lámpa, a vezető magában ült a fülkében, egyedül az egész járaton, a kaptatóra érve gázt adott, a hosszú, egyenes szakaszon nekilendült, felgyorsított, majd – akár egy támadó vadállat – elhúzott a megálló előtt és szinte alig fékezve továbbrobogott a kanyarban. A hidraulika sziszegése lassan távoli sóhajtásokká szelídült, ismét csend telepedett az utcára, mintha ez a hatalmas, őrjöngő acélkaszni és a gyomrából feltörő hörgés és dübörgés sohasem hasította volna ketté az éjszakát. Az asszony tudta, hogy a jármű negyedóra múlva feltűnik a kanyarban, pontosan ott, ahol utoljára látta és anélkül, hogy lassítana – mintha a lét értelmetlensége felett érzett dühébe kapaszkodna s az hajtaná előre – elvágtat utasok nélkül, végig az utcán, a dombon le, a város felé.
Visszament a hálószobába, egy darabig ült az ágy szélén, hallgatva a férfi nyugodt, egyenletes lélegzését. Olyan becsületesen, tiszta lelkiismerettel alszik, állapította meg, mintha rajta kívül semmi baj nem fájna a világnak!
Vannak emberek, akik, ha álomba merülnek, megszűnnek létezni, kikapcsolnak, s ezzel mintegy felmentik magukat azok előtt, akik iránt felelősséggel tartoznak. Mennyire irigyelte, mennyire gyűlölte őket ezért, különösen ezt az egyet, amelyik ott feküdt, képes lett volna puszta kézzel megfojtani, rávetni magát, csakhogy megtörje a légzésnek ezt a szép, közömbös ritmusát!
Hirtelen mozdulattal összehúzta most a köntöst mellkasán, egy percig némán, mozdulatlanul állt a szoba közepén, végighordozva tekintetét a puszta falakon, mintha életében először és utoljára kellene azokkal számot vetnie. Még arra is volt ideje, mielőtt haját öregasszonyos kontyba kötötte és felöltözött, hogy a saroknak döntött tükörben – melyből az egész szobát be lehetett látni, s rá az ablakra, majd azon túl a háztetők felett gőzölgő derengésre is – megvizsgálja a szája szegletében megbúvó két mély árkot, arcának ezernyi barázdáját és azt a homályos, tompa csillogást, mely mely szeme mögül fénylett.

 

(Folyt. köv.)

Előzmény: Teresa7 (50005)
Teresa7 2010. okt. 30. © 50042
Most volt alkalmam meghallgatni. Nagyon szép!:-)

Előzmény: PanniF1 (50003)
Teresa7 2010. okt. 30. © 50041
Szabó Lőrinc

TÜCSÖKZENE

A ti dalotok

És most már tudom: óh, hát persze hogy
az: ez a béke: a ti dalotok
szól ma, régi, földvári tücsköké,
s még régebbieké, alföldieké,
itt, Budán, a Pasaréten, ahol
a nagy ostrom után is ostromol
még néha a vész! Rátok ismerek
unokáitokban: s hallom bennetek,
ükök, az őst: együtt zendítitek,
föld citerája, gyermekkoromat,
Gyarmat tücskeit, a miskolciakat,
s Debrecent, Erdélyt - tenger s ami csak
látott valaha, táj, Ragúza, és
Fekete Erdő, mind itt húzza, és
a többi, mind, a nótáját: egész
életem itt zeng, ide gyűl vele,
a cirpelő mult kínja-öröme:
tücsökzenében új tücsökzene.

Teresa7 2010. okt. 30. © 50040
Szia, Panni!:-) Szép estét, békés ünnepet, kellemes hétvégét Neked!:-)

Előzmény: PanniF1 (50035)
Teresa7 2010. okt. 30. © 50039

Arany János

BUDA HALÁLA

(Folytatás)

"Nem sejted-e már is Buda elváltoztát,
Mióta királyul fényét vele osztád?
Szeme rézsut pillog; húzza magát vissza
Még a vidám bort is hallgatagon issza.

"Neved árnyékát ő azelõtt is félte:
Buda jó bátyádnak bús gondra növél te,
Gyermekkorod óta, hogy az első haddal
Szájára vön a nép, szárnyára vön a dal.

"Bokros csemetéjét fájlalta nevednek,
Hogy örege, ifja sürün emlegetnek,
Sokan emlegetnek, szeretve szeretnek;
Szeme-fénye lől már az egész nemzetnek.

"Szeme-fénye másnak, az övében szálka,
Lettél, akaratlan, szomorú vaksága:
Szárnyát maga fosztá, erejét megosztá,
Féltiben a félőst tette nagyobb rosszá.

"Ki méri egyenlőn, omló vizek árját?
Pécére ki szabja levegő határát?
Fényt hova és meddig a nap is árasszon? --
Az menjen, uralmot, birodalmat osszon!

"Nem is a szeretet, atyafi szent hűség --
Szülte csupán tettét puha kislelkűség:
Ha nem teszi is fél, ha teszi is bánja:
Ujját lemetélvén, most visszakivánja.

"Ha még csak az ujját: azt kicsibe venné,
Lettet azonban már ki tehet létlenné? --
Ezért szive búval, teli sok gyanúval,
Mint nyárfa rezeg, bár szellőcske se' fúvall.

"Tudom szeretetben hozzá te vagy édes;
Nagy lelked a húnok közt példabeszédes;
Szavad is már eskü: hát még hited oztán!
Nem változik elméd Buda elváltoztán.

"De soká dörzsölve asszu fa is gyúlad;
Hamarább ennél az emberi indúlat;
Kivált ha örökké: >>Buda így, úgy...<< hallod:
Isten maga volnál, mégis megsokallod.

"Lám mondom azért, hogy sziszegő kigyótól,
Tarts, mondom, örökké a fülbesugótól;
Buda szavát hordja, maga is megtoldja:
Mit összekötétek, sima kézzel oldja.

"Akarsz Buda hőssel meglenni királyul,
Ezt adom a szóhoz, szavaim zártául:
Nem fér soha vele az egész Etele;
Ami valál eddig, légy ezután fele.

 

(Folyt. köv.) 

 

Előzmény: Teresa7 (50012)
Teresa7 2010. okt. 30. © 50038
Szia, Halkabban!:-) Szép estét, békés ünnepet, kellemes hétvégét kívánok Neked!:-)
Előzmény: halkabban (50034)
Teresa7 2010. okt. 30. © 50037

Arany János

TOLDI

(Folytatás)

TIZENEGYEDIK ÉNEK

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.'

                                                                                 Ilosvai

1

Fölvevé a hajnal piros köpenyegét,
S eltakarta vele az égboltnak felét,
De nem volt oly kényes a bársony ruhába',
Hogy be ne pillantson a szegény csárdába.
   Betekint félszemmel egy törött ablakon,
Hát csak a cimbalmost látja benn egy padon,
Kinn sem lát egyebet az öreg szolgánál,
Aki dolgát végzi jó Rigó lovánál.

2

Aztán széttekinte Pesten és Budában,
Nézegette magát a széles Dunában:
Duna folyóvíznek piros lett a habja,
Közepén egy barna csónak úszott rajta.
   A csónakban Toldi, nem egyéb, evezett,
Messze felborzolta a lapát a vizet;
Fényes apró csöppek hulltak a magasból,
Mintha zápor esnék piros kalárisból.

3

Csakhamar is átkelt Toldi a nagy vízen,
Megköté csónakját a budai részen,
Kiszállott belőle s nagy-sebesen méne,
Hogy keressen olyat, ami neki kéne:
   Szép aranyos fegyvert és ruhát magának,
Cifra új szerszámot jó Rigó lovának,
A Rigónak, akit hozott hű szolgája,
Mert otthon is az volt kedves paripája.

4

Vett is amit kívánt: paizst, szépet, nagyot;
Dolmányán a szabó parasztot [1] nem hagyott,
Mindenütt belepte az aranypaszománt;
Vett sisakot, páncélt, hét tollú buzogányt,
   Kopját is, gerelyt is, mindenféle fegyvert,
Melyeket Budán a legjobbik kovács vert;
Ezüstös, aranyos, sallangos szerszámot;
Egy szó annyi mint száz: mindent megvásárlott.

5

Hogy a csárdába ért, felöltözött szépen,
Tollas buzogányát forgatá kezében,
Akkor bútt fel a nap az ég karimáján,
Meg is akadt szeme a fiú ruháján.
   A Rigó sem az volt, aki tegnap estve,
Sárral, úti porral szürke színre festve,
Hanem fekete, mint a fekete bogár,
Elsikamlott szőrén a fényes napsugár.

6

Hát mikor ráadták a nyalka szerszámot,
Mint illett neki, hogy ragyogott, csillámlott!
Mikor hátára ült jó gazdája Toldi,
Körülnézte magát s elkezdett táncolni.
   Akkor "hopp!" s mint a szél, aki most szabadul,
Vitte Toldit a ló oly kegyetlen vadul;
Bence könnyes szemmel ballagott utána;
Fájt, hogy búcsút sem vett tőle kis gazdája.

7

Mi történt ezalatt a budai szélen?
Hallgassatok rá csak, azt is elbeszélem.
A király sátora vala ott felvonva;
Tiszta kék selyembõl volt a sátorponyva;
   Róla, mint az öklöm (ha kicsit nem mondok),
Lógtak köröskörül oly nagy arany bojtok:
Messze kiösmerszett a többitől, bátor
Egymást érte ottan a sok úri sátor.

8

Drága karos rengők dagadóra tömve,
Bársonnyal bevonva, arannyal áttörve,
Álltak a sátorban gyönyörű szép renddel,
Kiknél szebbeket már nem képzelhet ember.
   Egy öreg szék is volt a kellő középen,
Fényes drágakővel kipitykézve szépen,
Nagy arany körmével a földet karmolta,
Mely bársony pokróccal szinte bé volt vonva.

9

A sátrak el voltak rekesztve korláttal,
Tilos volt parasztnak lépni azon által;
Kívül fegyveres nép és tömérdek ember
Az üres sátrakat majd elnyelte szemmel.
   Duna partjáig nyúlt a korlát kétfelül
Nagy üres tér maradt a korláton belül,
Olyan, hogy egy marhavásárnak is elég
Lenne, ha a marhát oda eresztenék.

10

Duna-partban egy nagy zászló volt felütve,
S tarka-barka csónak a nyeléhez kötve;
Nemkülönben pedig a pesti oldalon
Lobogó odafenn, csónak volt a habon.
   Széles utca a víz: ember a sövénye;
Közepén a sziget nyúlik fel beléje,
Gyilkos sziget volt ez: már hetednap óta
Vérrel élt, mikép a vérszopó pióca.

 

Jegyzetek:

 

[1] Paraszt: puszta, csupasz. A. J.

 

(Folyt. köv.)

 

Előzmény: Teresa7 (50031)
Teresa7 2010. okt. 30. © 50036
Szép estét kívánok Mindenkinek Alfonz, Stefánia napján!:-)

PanniF1 2010. okt. 30. © 50035
Szép estét!

Ezt majd később nézem meg, de köszönöm. :-)

Előzmény: Teresa7 (50032)
halkabban 2010. okt. 29. © 50034

Jó pihenést, jóéjszakát! :)

 

_gaq.push(["_setCustomVar", 5, "Status", "anonymous", 2]); _gaq.push(["_setCustomVar", 1, "Level-1", "Kultura,_muvelodes", 3]); _gaq.push(["_setCustomVar", 2, "Level-2", "Irodalom", 3]); _gaq.push(["_setCustomVar", 3, "Level-3", "Verselde_a_Ket_Macskahoz", 3]);