Kíváncsi voltam, hogy milyen ára lehet egy eredeti VMAK első kiadásnak a nagyvilágban, és ezt az oldalt találtam. Eszerint egy "sima" példány egyszer 11.875 dollárért kelt el, és ha jól olvasom, akkor egy felvágatlan pedig 15.600 fontért. Utóbbi ahhoz képest nem is sok, hogy valaki Schopenhauer egy leveléért is kifizetett 10.800 fontot...
Továbbra is javaslom a javasolt forrásokat (internet, antikváriumok). Feltételezem, azonban hogy a rabbi nem épp a legkeresettebb szerzők közé tartozik, így nem lesz könnyű dolgod... Én mindenesetre ezt találtam:
Igazán nagyon szívesen, és már csak ezekből a képekből is jól látszik (amit amúgy is tudtam én), hogy valóban a legjobb helyre kerültek. Úgy is mondhatnám: a helyükre.
A filozófiai érdeklődés, mint hajlam valóban érdekes. Egyetértek a gondolataiddal, azzal, hogy talán érdemes egy olyan distinkciót tenni, hogy ez a hajlam lehet pszichológiai értelemben kóros, és akkor valóban menekülés, vagy valamilyen mánia kiélése, vagy elidegenedettség, vagy akár a skizofrénia tünete is lehet. De elképzelhető az a verzió is, amikor szerencsés esetben ez a hajlam természetes úton része a relatíve egyensúlyban levő személyiségnek, befelé forduló alkatot, a világról és önmagunkról való elmélyült gondolkozásra való hajlamot és megismerési vágyat jelez (ez persze egy nagyon optimista esetleírás, az nem vitás:).
Második bekezdéseddel teljesen egyetértek.
Remélem kitart, illetve ki is tart és nem is hatalmasodik el túlzottan.
Én köszönöm, örülök, ha tetszett és egyetértesz nagyjából vele.
"Talán abban tamáskodom kicsit, hogy "A filozófia az unaloműzésnek ugyan az egyik legnemesebb, tisztán intellektuális útja, de akkor is csak tévút, hiszen ezzel saját életünkről tereljük el a figyelmet."-mondat biztosan kimerítően igaz lenne-e minden esetre."
Ez attól függ, hogy a filozófiát, filozofálgatást - mint jelenséget - minek tartjuk. Ez elsősorban pszichológiai kérdés, amely pszichológiai megközelítést nem bagatellizálnék el. Nemcsak unaloműzésről lehet szó (bár burkoltan ez a feltételezés mindig áll), de bármi másról is, amely valamiképp a saját életnek vélt vagy valós fogyatékosságairól való figyelemelterelést jelentheti. Egyáltalán nem áll szándékomban ezzel a filozófia súlyát elvitatni (hogy is tehetném), de vagyok annyira kritikus és reális, hogy elismerjem bizonyos értelemben egyfajta szellemi betegségnek, sőt akár "pszichológiai/pszichiátriai kórságnak" is, amelynek funkciója van, tehát nem elsősorban öncélként adódik. Ez persze, tudom, ingoványos terület. Kényes dolog valakinek vindikálni a jogot és kijelenteni X-ről, Y-ról, hogy nála a filozófiával való foglalkozás felér egy kórismével vagy sem. (Czeizel Endre pl. így tett akkor, amikor rég halott költőkről, tudósokról próbált állítani ezt-azt, genetikai alapon. Megtehette etikai szempontból? Meg. Jogilag? Igen. Igaza van? Lehetséges, nem tudhatjuk.) Én itt csak arra akartam célozni, hogy lehetséges érvelni amellett is, hogy egyeseknél (vagy akár mindenkinél) a filozófia nem kizárólag öncél, "ártatlan időtöltés", hanem valamilyen lelki motiváltságú tevékenység. (Hangsúlyozom, nem értékítélkezek, nem azt mondom, hogy ez jó vagy rossz, hanem egy véleményt fogalmazok meg "hangosan".)
"Az a benyomásom, mintha te is osztanád a "filozófia elidegenít az élettől" kitételt, vagy legalábbis rokonszenveznél vele. "
Ez nem annyira rokonszenv kérdése, mint inkább tényé. Ezzel régen is tisztában voltak. A praktikus-pragmatikus hétköznapi létezéstől való távolságtartás a filozófia, igen. (Mondhatnám ezt a létezést állatszerű, félkába létnek is, amelyet a legtöbb ember él afféle "felhúzott óraként" - hogy Schopenhauer egy találó szófordulatával éljek). És el is idegenít tőle, de korántsem úgy, mint mondjuk egy orwell-i világ vagy maga a fogyasztói társadalom uniformizáló, lélekölő, embertelen atmoszférája. Épp ellenkezőleg: filozófiával foglalkozni, olvasni, írni a menekülésnek egy nagyon kifinomult és lélekemelő útja inkább. Egy nagyon színes, gazdag út, de veszélyes is. Nem feltétlen tud mindenki tartósan farkasszemet nézni a felismert igazságokkal és akkor itt elsősorban Nietzschére gondolok...
"Lehet, hogy én túl megszállott vagyok, de nekem a lételmélettel való botladozásaim, ismerkedésem egyelőre valóban a legmagasztosabb tevékenységnek tűnik, ebben a létbevetett, és a halállal keretezett életben."
Ezzel vannak még így egy páran, még ha nem is annyian, ahányan délután a foci VB-t nézik...
" Meg én még filozófiai olvasmányaim elején vagyok, megcsömörleni van még elég időm.:)"
Akkor alighanem sokáig nem fogsz megcsömörleni, feltéve, ha kitart a megszállottságod.
Köszönöm, ez annyira ragyogó írás, hogy szinte semmivel nem tudom kiegészíteni.:)
Talán abban tamáskodom kicsit, hogy "A filozófia az unaloműzésnek ugyan az egyik legnemesebb, tisztán intellektuális útja, de akkor is csak tévút, hiszen ezzel saját életünkről tereljük el a figyelmet."-mondat biztosan kimerítően igaz lenne-e minden esetre. Igaz, hogy az "És a filozófia sem jelent feltétlen kivétel, tűnjön bár a legmagasztosabb emberi tevékenységnek is." -mondattal elveszed azért az élét valamelyest. Az önirónikusság, posztmodernség, elidegenedettség kapcsán tett kiegészítéseid bizonyosan ülnek.:)
Az a benyomásom, mintha te is osztanád a "filozófia elidegenít az élettől" kitételt, vagy legalábbis rokonszenveznél vele. Lehet, hogy én túl megszállott vagyok, de nekem a lételmélettel való botladozásaim, ismerkedésem egyelőre valóban a legmagasztosabb tevékenységnek tűnik, ebben a létbevetett, és a halállal keretezett életben. Meg én még filozófiai olvasmányaim elején vagyok, megcsömörleni van még elég időm.:) (Ezeket a gondolatokat nem vitaképp vetettem le, nehogy félreérthető legyen).
"A Csejtei idézetben a Heidegger-interpretációk kitétel engem kicsit meglep, általánosan is, mert a filozófiai kérdéseket nem tudom, hogyan lehetne unaloműzésnek tekinteni (persze találkozhattunk már efféle, a filozófiát sznob-unaloműző tevékenységnek tartó nézetekkel)"
Nos, igen, a banális tevékenységek közti felsorolásban kakukktojás lehet a Heidegger-interpretációk említése. Én mégis úgy gondolom, hogy ez egy - a mindenkori filozófusi ténykedést illető - önkritikus, önironikus állásfoglalás akar lenni, amely akár posztmodern gesztusként is felfogható. Manapság mást jelent a filozófia, mást jelent a filozófusi identitás (már ha létezik ilyen), mint jelentett 100-200, vagy akár 50 éve is. Nem olyan patetikus, véresen komoly, hanem ironikusan veendő. (Lényegtelen, hogy ezzel én személy szerint egyetértek-e vagy sem, a tény sajnos ez.)
Szerintem itt semmiképp sem sznob-unaloműzés gyanánt lett említve a Heidegger-interpretáció. Inkább általános értelemben, a filozófiával való foglalkozás meddőségére való utalásról lehet szó. Az unalom kínzó állapotának elkerülése aspektusából teljesen mindegy, hogy az adott ténykedés a filozófiával való foglalkozást, sárkányeregetést, autóbolondériát vagy épp egy össznépi játékot takarja. Pszichológiai értelemben ezek mind-mind valaminek a kompenzációi lehetnek, szublimációk, a létezés sajátosságaival való érdemi szembenézést eltakarandó. Hiszen mennyivel is könnyebb írni egy meghalt filozófus életéről, művéről, mint radikálisan szembenézni saját, autonóm életünkkel és belátni - hogy Heideggernél maradjunk -, hogy életünk valójában az akárki élete, inautentikus! A filozófia az unaloműzésnek ugyan az egyik legnemesebb, tisztán intellektuális útja, de akkor is csak tévút, hiszen ezzel saját életünkről tereljük el a figyelmet.
Heidegger valójában másként állíthatja ugyanazt, amit Freud vagy előtte Schopenhauer, de említhetném itt akár Kierkegaard-ot is. A többség élete látszatélet, menekülés. Mindenki másként menekül saját neurózisai, démonai elől. Bámulatosan sokféleképp. Felvállalni teljesen a saját életünket, megvalósítani a kierkegaard-i értelemben vett egzisztenciát (amely elkerülhetetlenül megrázó, katartikus élmény, amely kellemetlen és jóformán vállalhatatlan a mai - leginkább nyugati - embernek). Marad hát a foci, bélyeggyűjtés, kinek mi. Csak a saját létezésünkkel ne kelljen bajlódni. És a filozófia sem jelent feltétlen kivétel, tűnjön bár a legmagasztosabb emberi tevékenységnek is.
Ami Csejteit illeti, kedvelem őt, a tanárom, opponensem volt. De hadd legyek kritikus: összehasonlíthatatlanul jobban, élvezetesebben ír, mint ahogy tanít. Ez persze csak az előadói minőségét érinti, ettől még ragyogó elme. A könyvei, írásai komoly motivációt jelentettek anno, amikor elkezdtem süllyedni a filozófia végtelen szakadékába...
A Csejtei idézetben a Heidegger-interpretációk kitétel engem kicsit meglep, általánosan is, mert a filozófiai kérdéseket nem tudom, hogyan lehetne unaloműzésnek tekinteni (persze találkozhattunk már efféle, a filozófiát sznob-unaloműző tevékenységnek tartó nézetekkel), de konkrétan is, mivel Heideggernek a Lét és időben az akárki világára vonatkozó, nem tulajdonképpeni létre vonatkozó, és a közízlést ostorozó nézetei,- amikor a jelenvalólét nem önmaga, elzárja magát önmagától, mindent megtesz, hogy társadalmiságában elleplezze a saját tényleges valóságát önmaga elől-, nos ez erősen hajaz a Csejtei által előadottakra (nagy jelentősége nincs, csak apró érdekességként említettem meg).
Kevés dolog érdekel kevésbé, mint a foci VB. Hogy hogyan kapcsolódik össze mégis a foci és a filozófia? Hát leginkább úgy, hogy ez is csak egy emberi tevékenység, ami nem véletlenül vonz annyi embert szerte a világon. Schopenhauer egyik konklúziója az volt, hogy az emberi élet a vágy és az unalom szélsőértékei közt ingázik. A foci pedig egy azon emberi kreációk közül, ami kiválóan alkalmas lehet unaloműzésre és az élet, a halál valódi problémáival való szembenézés elfedésére...
Csejtei Dezső írja egyik, e topicban már többször idézett dolgozatában:
"Jelen századok törekvése - szubjektíve becsületesen - az általa említett első tényező, a fájdalom kiküszöbölésére irányul, mégpedig az élet minden területén: gazdaságilag az éhezés és a nyomor megszüntetésében, a politika területén az elnyomás kiiktatásában és a szabad véleménynyilvánítás biztosításában, a szellemi életben pedig úgyszintén a teljes önkifejezés biztosításában. Tegyük fel, hogy mindezek megvalósítása világméretekben sikerülni fog, s jó is lenne, ha sikerülne. De ez csak az egyik oldala a dolognak: a fájdalom, az ínség és a szükség szörnyűsége helyébe egy még nagyobb szörnyűség kerül majd: az unalom. (Helyesen érzett rá ennek központi jelentőségére Alberto Moravia is.) A vég legnagyobb végzete az unalom. Unalom honolna a mennyországban, s unalom lett volna a kommunizmusban is. A dolgok jelenlegi állása szerint már most nem is annyira a kiiktatandó fájdalom jelenti a fő veszélyt, hanem sokkal inkább az unalom: ezért hatalmas erőfeszítések folynak egy gigantikus-kozmikus unaloműző rendszer kiépítésére. Ezt célozza egy roppant szórakoztatóipar-apparátus kiépítése, melynek a politikai és a tudományos univerzum csak részleágazását jelenti. Már régen kialakult a Nagy Év kalendáriuma, melyben a bécsi újévi koncert és az ausztrál teniszbajnokság januári nyitányától - filmfesztiválok, tudományos és békekonferenciák, politikai választások és Formula-1 versenyek során át - egészen az év végi szilveszteri futóversennyel bezárólag szinte minden hétnek megvan a maga ikoni jelentősége - néha egy-egy olimpiával fűszerezve: mindebből - az egyetemes kommunikációs csatornák révén - bolygónk egyre több polgára részesül. S bár a kör évről évre ismétlődik, mindig minden „legújabb"-ként jelenik meg. Legújabb slágerlisták, Heidegger-interpretációk, teniszbajnokságok, politikai botrányok, szakácskönyvek, környezetvédelmi symposionok és szagosítók körtánca fog körül bennünket, végső fokon csak azért, hogy elűzzük magunktól az őrjítő unalmat, s hogy lehetőleg senki se pillantson, még csak véletlenségből sem, a színes forgatag mögé. A kábítószercsempész, a bankrabló, a terrorista és a lokális háború bűnöse már most dédelgetett - s titkos - kedvence e születőfélben levő világnak, mert ők szállítják a szenzációt s fűszerezik a híradásokat."
Mert ha valaki (T. M.) állítja az igazság darabokra esését, akkor ő csaknem fogadja el, hogy maga ez az állítás is pusztán egy darab volna, nem jól gondolom? - hiszen ez teljes értékű igazság az igazságokról - de lehet hogy rosszul közelítem meg a dolgot?
Logikailag ugyan lehetséges, de ehhez ismerni kellene az igazság természetét, amelyhez úgy gondolom, nem a logika vezet el. Az igazság és valamely filozófus által megragadott és közreadott igazság hasonlatos a tenger és a csepp viszonyához: a csepp minden tulajdonságában benne van a tenger is. A legtöbb, amit egy filozófus a maga porszem mivoltában elérhet, az az, hogy valóban egy tenger cseppjéről ír és nem téveszti össze esőcseppel vagy mással. Az igazság - és itt a lét és a létezőket érintő alapigazságokat értem - alapvetően nem logikus természetű. A logika útja csak egy magasztos és kevély antropológiai igény, amelynek szükségszerűen kell elbuknia akkor, ha a létezés sajátosságait próbálja kikérdezni. Úgy vélem, a filozófia legmagasabb szintje egyfajta misztikus világlátás, amely a vallásnak és a filozófiának egyfajta szintézise, a teozófia.
"Van még ilyen érdekesség: Ha azt mondom A különbözik B-től, mert azt tudja állítani, hogy különbözik B-től, akkor circulus vitiosus, de igazam van, nem? (Az A helyére helyettesítsük be az embert, a B helyébe az állatot)"
Nekem ez némileg szofizmus-ízű okoskodás. Csak mert A azt tudja állítani, hogy különbözik B-től, még nem következik, hogy valóban is különbözik. Meg kellene határoznia, hogy pontosan miben különbözik tőle, miben tér el A-nak és B-nek az ontikus státusza, stb. A és B eltérése csak korlátozottan áll fenn, amennyiben A és B létének különbözősége valójában illuzórikus, mert minden Egy, a szubsztancia bennük közös (és máris Parmenidésznél, Kantnál, Schopenhauernél és a buddhistáknál járunk). Egy prizmán megtört fehér fény esetén vajon a sárga és a kék különbözősége nem látszólagos-e? Jogos-e totálisan elszeparálni a színeket? Hiszen mindegyiknek ugyanaz az egy a forrása... Mi a kapcsolat a virágmag és a kifejlett növény között? És a majom és az ember között? Egyik léte nem független a másiktól (és itt beköszön akár Darwin is). A és B tehát csak formálisan különbözik egymástól, lényegüket tekintve azonban nem. A circulus vitiosus tehát csak látszólag, az empirikus világban áll fenn, egy mélyebb/magasabb (megfelelő szó aláhúzandó) szinten nem.
Nem vitatom, hogy igaza lehet Thomas Mannak (akire egyébiránt bevallottan nagy hatással volt Arthur Schopenhauer), de még ha el is fogadom az Igazság tükör-metaforájának "igazságát", attól még nagyon is valószínű, hogy egyesek nagyobb darabot kaparinthatnak meg a tükörből, másoknak kisebb darabok jutnak, míg a többségnek talán ezüstszilánk se... És nagyobb egy-egy nagyobb darabot kézbe fogni bizony mélyebb, fájdalmasabb sebet okoz...
"Chesterton persze mást sem csinált, mint vájkált a különböző ideológiákat képviselők abszurditásában."
Ezzel persze nem ő volt egyedül. Hálás dolog kritikusnak lenni, de ha valaki nem teszi hozzá pozitív módon a maga "igazát", állításait, akkor megmarad szkeptikusnak kibicnek, ami valahol kényelmes póz, hiszen eleve kizárja a bukás lehetőségét...
Azt hiszem, meggyőztél... Az én meghatározásaim, illetve azok a meghatározások, amelyekre hivatkozok és amelyeket helytállónak érzek - épp azáltal, hogy meghatározások -, valamiképp kizáróak. A filozófia önmeghatározása is antinomikus: mindenkinek (rész)igaza lehet, és valójában senkinek sem teljesen.
Nem venném át a szót Mindentudásegyetemétől, de gondolom úgy értette, hogy vannak intuitív, alogikus filozófusok, akiknél a logika abszolút nem játszott szerepet és amely emiatt még nem lesz kevésbé igaz. Tipikusan a kontinentális filozófiai képviselőkre gondolok, pl. a német idealistákra (Hegel, Fichte, Schelling) vagy a misztikusokra (Böhme, Eckhart mester stb.), de alogikus gondolkodó volt pl. Nietzsche is vagy az egzisztencialisták.
Konkrétan azt terveztem, hogy neked adom (eleve ezzel a szándékkal szálltam be a licitbe), a két másik item-mel együtt, amik még nálam vannak. Nemsoká meg is ejthetnénk majd egy összefutást, különösen mert már csak pár hetem van addig, amiről beszéltünk.
"És természetesen én csak egy hülyegyerek vagyok. Ellenben Gregorral, aki viszont valóban elismerésre méltó filozófiai vénával bír."
Jaj, kérlek, ezt most fejezzük be. Tényleg kínos és ráadásul ténybelileg hamis. (Magyarul: úgy baromság, ahogy van.) Majd ha egy jövőbeli híres panoptikumban elérkezel hozzám (illetve a viaszfigurámhoz), nyugodtan tehetsz ilyen kijelentést, de addig légyszi ne. (Ha mégis, kimoderáltatlak!)
A 100 éves levelezőlapért meg nem kicsit irigyellek, szégyelld magad! Ha van még elérhető példány, légyszi ne kímélj... Egyébként mi lesz a sorsa, ha nem titok?
