Keresés

Részletes keresés

breien Creative Commons License 2010.06.13 0 0 58333
Azért az sem árt, ha a hitel felvételekor tudja az ember, hogy mire számíthat a törlesztő részlettel.

1972-ben én is felvettem a hitelt az első lakásom megvásárlására, 30 éves futamidőre.( sorkatonai szolgálatot teljesítettem és még 1,5 év volt hátra. Akkor született a leányom, a kórházból már a saját lakásomba vittem őket )

Az "önrész", amit az OTP határozott meg , befizetése után csak annyit költöttem, hogy amíg le nem szerelek, addig a törlesztőrészletet fedezze a megmaradt pénzem ( a háromból 1,5 évig kettő, szinte üresen állt, de fizettük a törlesztő részletet és a rezsit is )

Kérdem tisztelettel, most kiszámítható a mai fiataloknak , hogy mennyi lesz az elkövetkező két évben az otthon teremtésre felvett hitel törlesztő részlete?

A bankoknak miért nem jó, ha a kihelyezett pénzüket biztosan vissza kapják? ( különben, a 15. évben egy összegben kifizettem a hátralévő törlesztő részletet, a másik lakásomat már kp-re vettem ( többet kellett fizetnem az új lakásért pótlólag, mint amennyit a régiért kaptam. - közben megszületett a második gyermekem is, neveltem és tanítattam őket.- )

A mai fiataloknak tudsz ehhez hasonló "életpályát" ma biztosítani? ( ezzel nem azt akartam mondani, hogy a cuclizmus jobb lett volna. A mindenkori kormánynak nem az lenne a feladata, hogy a polgárainak kiszámítható és vállalható életpályát biztosítsanak? ( eddig még csak a hatalomért küzdöttek a politikusok és nem az állampolgárok biztonságáért. ezen kell változtatni, ezért kell a paradigma váltás.

Nem a kapitalizmus van válságban, csupán az a rablóbanditizmus, ami az elmúlt húsz évben nálunk jellemző volt.

Ahogyan a "Rima-Murány " a két vh között "otthont" épített a dolgozóinak, úgy a mai kapitalistának sem mind1, hogy a dolgozói milyen körülmények között élnek!

A mai "mekkelekeknek" ( akik politikusnak mondják magukat) ideje lenne ezt végre megtanulni.
MC Snake Creative Commons License 2010.06.12 0 0 58331

"Tehát a fogyasztás ugyan csökkent, de a meglévő hitelekre újabb hitelt halmoznak fel, ilyen vagy olyan okokból, és ha jobban megnézed a statisztikákat ez ki is derül."

 

Ha tényleg megnézed a statisztikákat, akkor kiderül, hogy ez abszolút nem igaz.  :)

Előzmény: Törölt nick (58327)
vitéz Ebőváry Nyüglönc Creative Commons License 2010.06.12 0 0 58330
Némi távolságbeli indokból nem tudtam jól követni a híreket.

Az ECB tényleg úgy nyilatkozott, hogy a bankári becsület az arányos a havi fizetéssel bankáréknál?

(Függetlenség + ilyesmi köntösben. )

Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58329
Rossebet.
Az összes cég,amit tudok csak túlterhelt emberekkel rendelkezik,annak ellenére hogy a mai napig nem érte el a gyárak terhelése a 2008 eleji szintet (a közelében sincsen)

Az ok egyszerű:annyira visszavágták a létszámot amennyire lehetett,és most is igyekeznek lassan bővíteni a létszámot.
Vagyis az,hogy a hölgy túlterhelt nagy valószínűséggel arra vezethető vissza,hogy több embert rúgtak ki,mint ahogy a hitel igények csökkentek.
Előzmény: Törölt nick (58327)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58328
Tévedsz. Bizonyos, nem vitatható, hogy van ilyen. Biztos, hogy van olyan banki ügyintéző hölgy is, aki még emiatt túlórázik is.
Ezzel együtt kár vitatkozni az általános statisztikákkal - a lakosság fogyasztása önmagában csökkent, a megtakarításai nőttek, és bizony a lakossági eladósodottság is csökkent (magyarán sokkal több hitelt fizettünk vissza, mint amennyi újat felvettünk).

Ez amúgy nagyjából általános tendencia a fejlett világ országaiban. Nekiállhatsz ezzel vitatkozni - de akkor a tényekkel vitatkozol. Nem lehet egy összképet megítélni egy apró nüanszból, egy példából.
Előzmény: Törölt nick (58327)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58327
Csak megpróbálom érzékeltetni.

A hölgy aki ilyen ügyletekkel foglalkozik, kérdeztem, válság van, nektek hogy megy?


Szerencsére ültem.


Válasz.


Általában 9 órát dolgozom, de egy nap biztos van a héten mikor reggel 8-tól este 10-ig vagyok bent.

Tehát pappírmunkával együtt nem győzik 8 órában.

Kivesézve, részben életszínvonal tartásra, részben már meglévő hitelek megújítására vesznek fel az emberek hitelt, totális adóságcsapdába kergetve magukat.

Tehát a fogyasztás ugyan csökkent, de a meglévő hitelekre újabb hitelt halmoznak fel, ilyen vagy olyan okokból, és ha jobban megnézed a statisztikákat ez ki is derül.


Nonszensz!

Előzmény: advocatusdiaboli (58324)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58326
Respect.
Előzmény: Törölt nick (58325)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58325
Természetesen ha tartoznak nekem,akkor utánamegyek.

De természetesen az,ami nekem jó,társadalmi szinten nem biztos hogy jó.

Ezért olyan szabályoknak kell lenniük,melyek megakadályozzák hogy olyan helyzet álljon elő,amikor az adós aránytalanul nagy kockázatot vállal minden körülmény között,és a jelenlegi szabályok mellett aránytalanul nagy kockázattal veszel fel hitelt-hiszen egy betegség életed végéig adósság rabszolgaságba taszít.

Az adósnak meg kell legyen a kockázata,de nem viselhet IDŐBEN KORLÁTLAN felelősséget kamatokkal terhelt hitel visszafizetésre-ez nonszensz.
Ilyen rendszer mellett a legjobb befektetés egyetemistáknak 18. életévű első napján milliós hitelkártyákat adni-jó eséllyel életük végéig adósrabszolgák lesznek,kilátás nélkül hogy a tőkét valaha visszafizessék,és mindig lesz pár %-ék aki beleesik ebbe a csapdába-60 évig vergődhetnek benne.

A csődtörvény helyreállítja a kockázat/nyereség egyensúlyát-anélkül hogy a fenti egyetemistákat Ausztráliába kényszerítené.


DE - -sajnálatos módon ha megtakarítás kell,akkor kell valaki aki azt felveszi hitelben.Tehát pusztán az adósok megbélyegzése,mint felelőtlenek nem segít.Ezzel a mentalitással az a legjobb stratégiai,ha nem veszel fel hitelt.


Viszont ha leásunk az alapokhoz,ha a megtakarítónak nincsen kockázata,mivel a hitelt felvevő mindenképpen adósrabszolga lesz,akkor minek a bank?

A bank egyetlen funkciója mindössze az,hogy képes a kockázatokat értékelni,és kezelni
Ha nincsen kockázat,akkor nincsen szükség bankra sem.

Ugyanúgy,ha nincsen kockázata a bank tulajdonosainak,a hitelezőinek,akkor miért kérnek magasabb hozamot mint a betétesek,akik államilag vannak védve ?
Miért menti meg az állam a kockázati felárat kapó tulajokat/hitelezőket?

ha 1000 Ft befektetésből kaszáltak 500Ft-val több kamatot 10 év alatt a betétesekhez képest,akkor simán elviselnek 50%-os hajvágást.

Előzmény: Bucser (58280)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58324
Akkor még egyszer: nem a hibás döntések következményeitől kell megmenteni az embereket, hanem a messze túlzott, aránytalan következményektől.

Írod: "Már csak azért is, mert nagyon sok ember egész egyszerűen nem akar engedni abból a jólétből amiben van, és a bizonytalan helyzetben, bármilyen hihetetlen további hiteleket vesznek fel a napi megélhetésre"

Bizonyosan van ilyen idióta is sok, de azért mindenütt a világban egyértelműen azt mutatja az összes létező statisztika (nálunk éppúgy, ahogy az USA-ban is), hogy jelentősen esett a fogyasztás, ezzel egyidejűleg nőttek a megtakarítások, a többség tehát mentalitást váltott. Az erre nem képes/hajlandó kisebbséget valóban nem kell sajnálni - de ők tényleg nem a többség.
Előzmény: Törölt nick (58323)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58323
"...vigyék ki a gátra zsákot rakni hetekre kényszermunkára..."


Ezzel egyetértek, még akkor is, ha az őrzésnek kockázatai vannak. Maga a sima rabosítás szvsz nem sokat ér. Fáradjon csak el nap végére.


...az egyszeri kisembert...

Az egyszeri kisembernek igen is rá kell érezni, az államban nem bízhat meg teljesen, pontosabban fogalmazva, kétkedni kell sajnos mindig egy kicsit.

Tehát kell a bünti, továbbá a bankok tiszta sor hogy nagy gengszterek, kevéssel nem érdemes tartozni nekik, csak sokkal, de látni kell azt is, verseny van közöttük, és ha valamelyikkel kivételt teszünk, azonnal tönkre fogja tenni a másikat.

A fékeket még a 90-es években kioldották, ennek a levét isszák most sokan, arról nem beszélve, mindez állami segítséggel történt, mondván csak így tartható fenn a fejlődés, mármint a bankok, illetve néhány nagyokos közgazdász szerint.

Tehát a bünti nem marad el, és aki nem vigyáz az szívni fog. A bünti azért (is) kell, mert a bankoknak adott kölcsönök így is hangyák megtakarításából megy.

Már csak azért is, mert nagyon sok ember egész egyszerűen nem akar engedni abból a jólétből amiben van, és a bizonytalan helyzetben, bármilyen hihetetlen további hiteleket vesznek fel a napi megélhetésre, bízva, hogy majd hamarosan úgyis jobb lesz, megint bedőlve annak a kábításnak, ami médiából jön.

Paradigma váltásra lenne szükség, de akkor pont a bankoknak kellene lemondani egy jókora bevételi forrásról, és ők se szívesen engednek a 21-ből, annyira hozzászoktak a bőséghez.

Gáz van, nagy gáz van.
Előzmény: advocatusdiaboli (58322)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58322
Nézd, félig igazad van. Félig. És én sem akarom saját hülyeségüktől még véletlenül sem megmenteni polgártársaimat.
Egyszerűen arról van szó, hogy megérzésem szerint már túlzás a büntetés. Képzeld el azt a szitut, hogy Gipsz Jakabot bolti lopáson érik. Vita nincs, hogy büntetést érdemel. No de ha a büntetés máglyahalál, előtte félig szálkás karóba húzással? Te magad is fel fogsz háborodni, azzal, hogy ez azért igen brutális túlzás. Sitteljék le pár hónapra, vigyék ki a gátra zsákot rakni hetekre kényszermunkára - rendben, ez megfelelő büntetés. Ha elcsent öt zsemlét meg egy liter tejet, még sok is, de akkor is, legyünk könyörtelenek.. :-))
No de a máglyahalált azért mégsem...

Én úgy gondolom, hogy az árfolyamok megcsúszása és általában a világgazdasági válság egyfajta vis maior, amiért egyébként mindenképpen sokkal nagyobb felelősség terheli a gazdasági döntéshozókat és pénzembereket, mint az egyszeri kisembert - az a tisztességes tehát, ha az emiatt elszenvedett veszteségeket mindenképpen megosszuk. A mostani "apró betűs" állapotok alapján a bank minden létező kockázatot átháríthat, sőt, messze ezek tényleges növelő hatásán túl emelhet. Ahogy ugye egyesek még az önkényesen megválasztott marketingdíjakat is utólag ráverték az ügyfelekre. Ez becstelenség.

Másrészt nem igaz, hogy mindig volt szabad választási lehetőség. Volt egy kb: kétéves időszak közvetlenül a válság előszobájában, amikor például gépjármű-finanszírozásra mást, mind devizás, elsősorban frank alapú hitelt egyszerűen nem kínált senki. Az egész országban semmilyen autóra sem lehetett forint alapú finanszírozást kérni - a vásárló oldaláról nézve kényszerpálya volt. És nem volt lényegesen más a helyzet az ingatlanszektorban sem.
Ne, ne magyarázd meg ennek az okait - pontosan ismerem azokat, de a tény ettől tény marad: nem feltétlenül volt meg az egyszeri vásárlónak a valós döntési helyzete. Maximum úgy dönthetett volna, hogy nem vesz fel hitelt egyáltalán - és ezt a hitelt felvevők egy része akár meg is tehette volna. Őket nem is érdemes sajnálni. De azért lássuk tisztán: az ingatlanhoz jutás bizony hitelből megy az esetek elsöprő hányadában a világ leggazdagabb országaiban is, és minálunk gyakorlatilag nincs bérlakásszektor - így ennek valódi alternatíváját sem látni.

Mindent összevetve, most bizony sok kisember érezheti magát becsapva és kifosztva - messze nem minden jogalap nélkül. Ez pedig veszélyes helyzet.
Előzmény: Törölt nick (58318)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58321

Az mekkora poén volt, nem vettem fel hitelt, és a szarfaszú eladó azt akarta megmagyarázni kp kifizetem többe fog kerülni, nekem vevőnek. Magamban csak annyit tudtam mondani, anyád!!!!

Kocsivásárlásnál jártam így egy menő márkakereskedésben, készpénzes vevőként. Mondjuk nem kaptam olyan bomba engedményt, mint a hitelesek!

:-)

 

Előzmény: Törölt nick (58318)
padisah Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58320
az adók nagyobbik fele olyan tétel, amit a kisember nem lát, és nem tudatosul benne, hogy azért ő dolgozott meg, ilyen a tb járulék, és az áfa is, amit az ő munkabére után nem lehet visszaigényelni, helyette a foglalkoztató fizeti be (vagy sumákolja el)

tehát a minimálbérnek ehez nem sok köze van, a látható része, az szja, az önmagában nem olyan jelentős tétel (most már), és kisebb alapra vonatkozik

a legsúlyosabb, az a tb járulékkal megnövelt bruttó fizura rárakódó 25% áfa, ez tételesen a legnagyobb pénz

a fidesz meg többek közt azért balos, mert ezt a trükkös adóelrejtős, majd ujraelosztásba beforgató játékot nemhogy nem akarják felszámolni, hanem a szuperbruttós kiutat is gyorsan visszacsinálják a régi még balosabb rendszerre
Előzmény: Béla6 (58312)
padisah Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58319
én nem vagyok orbánfóbiás, ami azt illeti a vezető személye érdekel a legkevésbbé, az érdekel hogy azt a demagóg populista és balos kampányt amit a fidesz kb 2001 óta részben kormányon, de főleg ellenzékben folytat meg kéne az élet jutalmazza egy vaskos nagy bukással, ha már elcseszik a saját hatalomvágyuktól hajtva az országot, legalább a végén bukjanak egyet, és ez szerintem előbb utóbb be is fog következni

(hacsak nem váltanak gyorsan, és nagymértékben irányt)
Előzmény: Béla6 (58311)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58318
Indexes munkásságom

Ezen azért mosolyogtam egy jót, (ha nem probléma), de gondolod, bővebben kifejtem.

:-))))))))))))))))


Azt írtad magadról, nagyon jól átlátod globálisan a folyamatokat.

Szerintem meg, szelekció van, és nem kell minden hülyét megmenteni.

Független attól, hogy milyen rendszer van, csak az egyéntől függ a saját maga boldogulása, senki mástól!!!!


Tök mindegy ki van hatalmon, tudsz alkalmazkodni (megváltozott helyzethez), vagy nem, ez itt a nagy kérdés!


Ami pedig a lakáshiteleket illeti, USA-ban, (csak nem reklámozzák), mikor jelzálog éréke meghaladja, a lakás értékét, egyszerűen kisétálnak belőle. A bank meg azt csinál amit akar. Természetesen fedél nélkül nem maradnak, mert néhány apró trükkel, újra hitelhez lehet jutni, és újra lakás, lehet kisebb, de nem utca. Arról nem beszélve USA munkaerő rendkívül mobil, (ezért irigylem őket egy kicsit) és saját lakás csak elég komoly egzisztenciánál játszik. Mármost ez a tücsök életre nevel, akár hogy is nézed. Te magad írtad, (ha jól emlékszem) valamelyik szülőnél kezdtétek, majd albérlet, majd saját lakás, majd még nagyobb lakás. Volt fokozatosság. Ma mi van, vagyis volt? Egyszerre mindent, lakás, autó, külföldi nyaralás, meg faszom ridikül.


Tehát akinek van hitele, az igenis szopjon egy kicsit, fizesse meg a tanulópénzt. A határt valahol ott húznám meg, hogy az örökösök ne szívjanak, az ősök hülyesége miatt, valamennyit fizessenek (fennmaradt tartozás 3%-a), és legyenek boldogok, remélhetőleg nem fogják magukat túlvállalni, tanulnak az esetből, és nem dőlnek be, a minden irányból reklámozott, és támogatott hitel felvételnek.

Az mekkora poén volt, nem vettem fel hitelt, és a szarfaszú eladó azt akarta megmagyarázni kp kifizetem többe fog kerülni, nekem vevőnek. Magamban csak annyit tudtam mondani, anyád!!!!

Egyet kell megtanulni, jómagam nagyszüleimtől tanultam, elég uzsorás korszakban éltek. Kölcsönt veszel fel, még 2-3 embert eltartasz magadon kívül, tehát kölcsönt, hitelt, csak a legvégső esetben!!!

Az utolsó egy mondat nem feltétlenül neked szólt!


Előzmény: advocatusdiaboli (58317)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58317
Ez azért nagyon érdekes történet, ha megnézed-elolvasod a tiédnél sok nagyságrenddel nagyobb Indexes munkásságom, akkor aztán mindennek vagyok besorolható, csak kommunistának nem...
A komcsikkal való vitában leginkább a büdös burzsuj kategóriába vagyok besorolva, mind gondolkodásom, mind gazdasági pozícióm, mind életvitelem okán.

De vannak, akiknek a társadalmi igazságosság és üzleti korrektség gondolatának még a felemlegetése is a bolsevizmus szinonimája.
Előzmény: Törölt nick (58316)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58316
Nah, még egy vörös színtől megnyugvó Lenin elvtárs.
Előzmény: advocatusdiaboli (58290)
breien Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58315
Néha, mint most is, figyelembe veszem mások véleményét is.

"nincs koherens kommunikáció a kormány terveiről" ezt, már mások is látják.
Előzmény: marvin00 (58308)
Serpa Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58314
Egyetlen husszutavu, biztos befektetesrol tudok: kocsma.
Előzmény: Törölt nick (58302)
Béla6 Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58313

de lehet, hogy egy mesztic csaj kéthetes "kezelése" is elég volna, csak a nejemnek ne dobjatok fel .. :)))

 

 

mivan, csak nem rokkantosítani akarod magadat?

 

azé mekkel monnyam, igen kellemes móggyát fundáltad ki a dolognak... :-))

Előzmény: Törölt nick (58302)
Béla6 Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58312

az hogy a tb járulékot, meg az áfát a vállalkozó fizeti be, kizárólag azért van, hogy a bérből élő embert megtévesszék, hogy ő valójában mennyi adót fizet

 

hát 2ségtelen, hogy ez is szempont, mert itt abban a pillanatban elsütnék a zauróra ágyúit, amint a népek megtunnák, hogy valójába milyen horrible adókat fizetnek... :-)

 

szerintem az totál nonszensz, hogy a minyibér FELE elmegy adóba, ésmég további 16% szijával meg akarják baszni...

 

ugyanis a nyögdíjjal ellentétben (amiből NEM kell tunni megélni - segíthetnek a gyerekek is, meg van ingyenkonyha), a fizetésből azé tunni kellene megélni.

 

azmeg úgy qrvára nem fog menni, ha a 100e pöngős fizetésből elszednek 60e Ft-ot...

 


az áfát is, az szja-t, és a tb-t is ő fizeti, csak megkavarták rendszert, hogy minnél átláthatatlanabb legyen a kisembernek, és főleg hogy elég kevés ember lássa át (a vállalkozók) hogy abból ne legyen választási preferencia

 

 

lya.

 

(bár ez pont ellentétes azzal, amit előzőleg mondtál, bár az is lehet, hogy csak félreértettem...)

Előzmény: padisah (58301)
Béla6 Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58311

nekem is az jutott eszembe, hogy amit advo mond, az már megjött az
"orbán"-csomaggal, meg ahogy megválasztották...

 

 

üdv. az orbáfóberek klubjában... :-)

Előzmény: padisah (58300)
Béla6 Creative Commons License 2010.06.11 0 0 58310

Nem köll mingyá' ordibálni, ha eszedbe jut valami :)))

 

 

csak hangsúlyoztam. (ÉS NEM ORDIBÁLTAM!!!  :-))

 

 

Azért azt megmagyarázhatnád, hogy ha én nullszaldós vagyok /áruvétel=eladás/, de közben ugye költségeim is vannak, adó /null áfás/, költségek /iparűzési null áfa, áram, könyvelő, stb 25%/, akkor hogyan keletkezik mégis áfa???

 

 

ha áruvétel=eladás, de közben költségeid is vannak, akkor te nem vagy nullszaldós... :-))

 

viszont ha később +szaldós leszel, akkor továbbgörgetheted a veszteségedet annak áfájával egyetemben...

 

 

Ezáltal veszteséges lettem, amit csak bevétellel tudok ellensúlyozni, hogy legalább nullszaldós legyek.

 

Ami viszont áfa köteles.

 

 

nem a bevétel az áfaköteles, hanem az, amit elacc (áru, szolgáltatás).

és annak áfáját a vevőd fizeti meg, te csak továbbítod a zapek felé...

 

 

Előzmény: Törölt nick (58296)
breien Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58309
A saját pénzemen, azt a pár százezret kivéve, amit tudatosan tartottam a magyar részvény alapban, nyertem, mivel tavaly elkészült az új lakás és ki is tudtam fizetni azt.

Az ügyfeleim pénzét időben biztonságba tudtam helyezni és ők nem veszítették el a pénzüket.

Különben, komolyan, mit vársz egy ilyen fórumon, azonkívül, hol elmondjuk a véleményünket?

Ezt a fórumot azért választottam, mivel itt évek múltán is vissza lehet keresni, hogy mikor ki mit" mondott".
Előzmény: marvin00 (58307)
marvin00 Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58308
" csupán a véleményemet mondom el, amit évekre visszamenőleg, naprakészen bizonyítani is tudok."

Zseniális. Évekre visszamenően bizonyítani tudod, hogy elmondtad véleményedet. Ez aztán teljesítmény :)
Előzmény: marvin00 (58307)
marvin00 Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58307
Szóval nyertél a befektetéseiddel vagy sem?
Előzmény: breien (58306)
breien Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58306
Senkit nem "okítok", csupán a véleményemet mondom el, amit évekre visszamenőleg, naprakészen bizonyítani is tudok.

Te tudsz bármit is bizonyítani?
Előzmény: marvin00 (58305)
marvin00 Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58305
"A jelenlegi helyzetben valóban nem tudok neked hosszútávon semmit sem ajánlani."

Ebből úgy tűnik, mintha egyébként tudnál másoknak befektetési tanácsokat adni.

Meséld el légy szíves a tőzsdés múltadat eredményeidet, hogy van bátorságod másokat okítani?

Előzmény: breien (58304)
breien Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58304
A jelenlegi helyzetben valóban nem tudok neked hosszútávon semmit sem ajánlani.
Amennyiben globálisan nem találják meg a pénzpiacok szabályzását, bármit, bármikor egyik hónapról a másikra elveszíthetsz.

Az "elektronikus kereskedés" mai formájában teljesen kezelhetetlen a pénzpiac. ( a 2000. technológiai részvénypiac összeomlása figyelmeztetés volt, amit azóta sem vettek komolyan az arra illetékesek.

Talán, két hónappal ezelőtt éppen a karzaton említettem, hogy mekkora kockázatot rejt magában, ha meghatározó személyek látszólag indokolatlan tranzakciókat hajtanak végre a pénzpiacon. ( annak idején, a Simor, amikor jb . elnökként "biztonságba helyezte" a megtakarítását, keményen megrángatták a HUF-ot. sokba került az is a magyar adófizetőknek )

Vagy legutóbb, amikor egy politikus nem tudja felfogni ésszel, hogy másképpen viszonyul a piac egy ellenzéki párt egyik alelnökének a megnyilatkozásához, mintha ugyanaz a személy, már a kormányzó párt ügyvezető alelnökeként mondja ugyanazt.

Sajnos, a Soros nem mond megint hülyeségeket a W alakú válságról. Tudod, aki a saját pénzével szondázza a piacokat, és már évtizedek óta ezt teszi, az a legapróbb jelekből is tudja mi fog következni. ( fel kell kötnünk a gatyánkat rendesen, ha talpon akarunk maradni )
Előzmény: Törölt nick (58302)
marvin00 Creative Commons License 2010.06.10 0 0 58303
Felejtsd el a hosszútávú befektetéseket, a következő évtized nem erről fog szólni.
Előzmény: Törölt nick (58302)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!