A helyzet ennél rosszabb.

 

A Nyugat sem tiszta gonoszságból osztotta nekünk a "szegény pária" szerepet. 

 

Szükségszerű, hogy szűkölő lehetőségek idején a központ a szélek elhalása vagy szegényedése árán éljen tovább.

Ez az egész szélekre vonatkozik.

Amit megnyer a szélek egyik eleme, relatíve, annyival kevesebb jut a másiknak.

Régi ügyek ezek (csak hát abrosz barátunk túl egyszerű gondolkodású ehhez).

 

 

Marad az asztalverés, az egyéni alku a központtal meg az egyéni menekülőút más irányokba 8és ezek mindenféle kombinációja). Nyilván nagyon kockázatosak, bukással fenyegetőek. Gyorsabb bukással, mint a lassú elsorvadás, amit feljebb említettem.

 

Szóval.

A szélek persze küzdeni fognak.

A lengyelek régóta küzdenek, kb. 1990-es évek közepe óta verik aqz asztalt (most, hogy beálltak az ukrán háború kérdésébe, felmentésük lett; de pl. az USa más háborúiba beleállva, az nem volt elég a felmentéshez) 

A maygarok később, jóval később ébredtek. Antall és Horn közös felelőssége (pedig elvileg mindkettő felfogta a helyzetet, legalább részeiben), és érzésem szerint Orbán sem értette egészen a helyzetet, talán 2000-ig.

Nyilván a problémás partneren verik le ezeket leginkább.

Ezek jelenleg a magyarok.

 

És érdekes, hogy ez a küzdés láthatóan főleg állami (nemzeti) keretek között működik.

Kisvárosi, nagyvárosi, megyei szinten meg nem.

(Nesze neked szubszidiaritás és önkormányzatiság...)